Találkozó ősi belső földi szakadár civilizációkkal – 2. rész
Szeptember 3-án Corey és Gonzales alezredes a Titkos Űrprogram Szövetség képviselőiként meghívást kaptak egy belső földi szakadár csoportok részvételével alakult tanács gyűlésére. A találkozón számos eddig ismeretlen dologra derült fény, emellett nem mindennapi események is történtek. A belső földiekkel való találkozás néhány egészen megdöbbentő új információt hozott felszínre, amit talán érdemes lehet nekünk is megismernünk. A tovább után Corey részletes beszámolója következik a fejleményekről és a találkozón szerzett tapasztalatairól.
„
A most következő két részes cikkünk a Föld bolygón zajló kozmikus kísérlethez kapcsolódik. John Lash egy autodidakta kutató, aki kísérleti miszticizmussal és mitológiák kutatásával foglalkozik. Munkáiban főleg a gnosztikus tanítások újraértelmezését adja és eredeti meglátásokat fogalmaz meg a Szófia-mítosszal, a pogány misztériumokkal és Gaia/Szófia szent történetével kapcsolatban. Emellett igyekszik a Föld bolygó és az emberi faj galaktikus eredetét, történetét elmesélni és bemutatni. Az alábbi fordítás egy vele készült rádióinterjú alapján állítottuk össze. Azért esett a választásunk éppen erre az előadásra, mert ebben kiváló összefoglalását adta annak, hogyan látja ő a gnosztikus tanítások alapját képező Szófia-mítoszt, és nemcsak vallási-teológiai értelmezésben mutatja be azt, hanem egyszerre vetíti le a mítosz alapját képező történések következményeit a mindennapi életünkre illetve tágabb, kozmikus viszonylatokra is. A tovább után az interjú szerkesztett változatával ismerkedhetünk meg.
Ebben a cikkben először Alex Collier-től szeretnénk idézni, aki a galaxis történelméről és az emberi faj földönkívüli gyökereiről, eredetéről beszél, majd ehhez kapcsolódóan egy másik szerzőtől egy újabb, hosszabb írást ajánlunk az olvasók figyelmébe. Sok-sok nézőpont, amelyek mind darabkái a nagy egésznek, de mégis segíthetnek nekünk valamelyest megérteni a körülöttünk zajló kozmikus eseményeket és elhelyezni magunkat az univerzum palettáján.

Kedves Olvasók! Szeretnénk néhány gondolatot megosztani veletek, ugyanis nemrég egy kedves levelet kaptunk a Magyar Spirituális Egység Tanácsától a Kék Avian-okkal kapcsolatban (amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!) A továbbiakban a nekünk küldött levélből idéznénk és üzenetüket, pozitív gondolataikat és jövőképüket szeretnénk továbbítani felétek.
Corey első nyilvános TV szereplése megtörtént néhány nappal ezelőtt. A Gaiam TV „Cosmic Disclosure” címmel új sorozatot indított, melyben David Wilcock 52 epizódon keresztül beszélget majd Corey-val. Az első két epizódot nagy várakozás előzte meg, többek közt azért is, mert ingyen sugározták, és mert Corey-ék egy ismert számítógépes grafikussal együttműködve végre egy „hiteles” fantomképet alkottak a Kék Avian faj tagjairól. Részletek a tovább után.
Corey legújabb jelentésében beszél a Gonzales alezredessel történt megbeszélésekről, a nemrégiben a világon végigsöprő, hatalmas méretű számítógépes hackelési hullámról, illetve a földönkívüliek részvételével zajló Szuper Föderációs találkozó legújabb fejleményeiről. Emellett említésre kerül a világpolitika és a BRICS országok jelenlegi ingoványos helyzete is.
Helyzetjelentés a Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség legutóbbi tárgyalásáról, a drákonida hüllőkkel és az összeesküvéssel való egyezkedés legújabb fejleményeiről. Felbukkan egy jól ismert személyiség és a Titkos Űrprogram Szövetség megdöbbentő felfedezésről értesül. Emellett fontos bejelentés a Gaiam TV közelgő új műsoráról Corey-val a tovább után.