Válogatás Gigi Young írásaiból – IV/2.

gigi_2.jpgKorábban már készítettünk egy összeállítást a kanadai Gigi Young videóiból, most ismét az ő munkásságával fogunk foglalkozni. Gigi empataként és konzultánsként elsősorban a dolgok lelki oldalával foglalkozik, fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal bír, és földönkívüliekkel való rendszeres kapcsolódásai révén széles látókörrel rendelkezik. Az ő gondolatain, spirituális nézőpontján keresztül részletesebb vizsgálat alá veszünk néhányat a blogon gyakran emlegetett témák közül. Az alábbi cikkben újra Gigi Young írásaiból és videobejegyzéseiből válogattunk.

 

JÓINDULATÚ KONTRA ROSSZINDULATÚ FÖLDÖNKÍVÜLIEK

 

Nagyon sok ember elméjében egyfajta osztályozás van a földönkívüliekkel kapcsolatban, és úgy érzem nem ez a legpontosabb, leghasznosabb módja annak, ahogy a földönkívüliekre tekintünk. Mindenki, minden emberi lény rendelkezik egy tanulási görbével, ami azzal kezdődik, hogy tudatlanok vagyunk önmagunkról, elfelejtkezünk magunkról, arról, hogy milyen motívumokkal, milyen célokkal érkeztük ide, milyen képességekkel rendelkezünk, és hogy kik vagyunk valójában. Mi ezekről elfeledkezünk és úgy érzem, az egész életünk lényege, hogy emlékezzünk ezekre és belemerüljünk abba, amik valójában vagyunk és abba, amiben örömünket leljük. Hozzánk hasonlóan a földönkívüli fajok is rendelkeznek ilyen tanulási görbével. Előrehaladni annyit jelent, hogy megtanuljuk a leckéket és eközben a személyiségünk változik és egyre érettebbé válunk. Különböző az energia és különböző a kapcsolódás egy érett és egy éretlen tudat között. Egészen másmilyen beszélgetést folytatnánk, ha a 15 évvel ezelőtti önmagammal beszélgetnél. Minden földönkívüli tudat és minden földönkívüli civilizáció rendelkezik egy tanulási görbével, aminek során éretlenből éretté válik. Mindezt dimenzionálisan is végigkövethetjük. Hajlamosak vagyunk lefelé ereszkedő ciklusokon keresztül menni, ami a felejtésről és az elkülönülésről szól és sokat beszélünk a felemelkedési ciklusról, ami pedig az összejövetelről, az emlékezésről szól. Számos lefelé ereszkedő és elkülönülési ciklus történt már. Ez nem valamiféle negatív dolog, az volt a célja, hogy jobban megismerjük magunkat és több felejtés, több elkülönülés jöjjön létre közöttünk, így teljesebben felismerhessük az Istenség különböző individuális aspektusait, és ennél fogva jobban megismerhessük azt.

 

Vegyük például a plejádiakat. Ők, úgy mondanám, egy naiv állapotból indultak. Az Istenségnek abból a spektrumából, és abból, amit az jelképez. Ezek voltak ők, mint társadalom. Az árnyékoldaluk a túlságos naivitás, a túlságosan a feminin spektrum felé tolódás volt. Ez a plejádiak éretlen spektruma.

 

Nézzük meg a reptiliánokat, akik számos különböző módon a plejádiak ellentétét képezik. Az éretlen spektruma, a reptilián tudatosság éretlen szintje a nagyon kiegyensúlyozatlan maszkulin energia. Dominálnak, rabszolgaságba döntenek és nagyon leválasztották magukat az érzelemtestükről. Innen indultak tehát ők, ez volt az éretlen fázisuk és vissza kell húzniuk magukat onnan, annak érdekében, hogy felismerhessék, hogy kik ők valójában. Oka van annak, amiért elfelejtjük, hogy isteni lények vagyunk, és amiért elfelejtjük potenciális képességeinket. Ebben az állapotban mindkét faj elfelejtette, hogy ki is ő valójában és ennek oka van. Kapcsolatba léphetünk bármilyen földönkívüli lénnyel az evolúciójának, tanulási görbéjének bármely szintjén. És pontosan ez az, ami történik. Néhányan olyan földönkívüli fajokkal állnak kapcsolatban, akik a saját evolúciójuk nagyon-nagyon fejlett állapotát érték el és kapcsolódnak például egy olyan plejádi tudatossággal, amikor is nem annyira a plejádiak individualitása, hanem sokkal inkább egyfajta plejádi tudatosság, egy plejádi szűrő tükröződik, mintsem egy konkrét plejádi lény.

 

Nem mindig a legfelemelkedettebb lények adják számodra a legjobb információkat. Az is csak egy bizonyos típusú információ lesz. Nagyszerű lényeket találhatsz alacsonyabb dimenziókban is, akik nagyon tudatosak, nagyon kapcsolatra készek és gyakorlati információkat tudnak átadni neked. Tagadhatatlan, hogy a legjobb, legkönnyebben feldolgozható információ a fejlettségi szintjüket tekintve éppen hogy csak felettünk lévő lényektől érkezik. Hogy milyen információkat kapsz, az nagyban függ a kapcsolódó lények tudati evolúciójától. Ettől függ, hogy milyen információt adnak át, milyen történetet mondanak el rólad. Ha olyan lényekhez kapcsolódsz, akik nem annyira fejlettek, akkor valószínűleg nagyon félelemkeltő információkat fogsz kapni. Hogy ez az egész fajukra jellemző lenne? Nem. Ez csak az adott faj fejlettségének adott állapotát fogja jellemezni. Értéke van annak is, hogy erről a szakaszról tudomást szerezz. Emellett azt is fontos tudni, hogy a rezgési frekvenciád – vagyis, hogy mit gondolsz, mit érzel és hogyan irányítod a rezgési frekvenciádat – vajon a szereteten, vagy a félelmen alapul. Ha a félelem vagy bizalmatlanság rezgési frekvenciáján vagy, akkor valószínűleg olyan lényeket fogsz vonzani, akikre ugyancsak ez az energia jellemző. Ez tükörként fog szolgálni számodra. Ha a szeretet, a szíved felismerésének állapotába tudod helyezni magad, ha felismered, hogy isteni létező vagy, teremtő vagy, hogy te irányítod a valóságod, szóval amikor ebbe a fázisba, vagy legalább a nyitott semlegesség állapotába kerülsz, magadhoz vonzhatsz és kapcsolódhatsz olyan lényekhez, akikre ugyanez jellemző. Ezek a lények szeretetteljes információkat fognak adni neked, olyan információkat, amelyek nem a félelmen alapulnak. Még csak nem is olyan dimenzióból fognak érkezni, amely olyan módon van polarizálva, amelyben a félelem és a sötét érzelmek előjöhetnek.

 

Sok információt lehet hallani arról, hogy ez vagy az a faj – főleg a reptilián, a szürke, vagy a mantid – rosszindulatú. Nem mondhatod egy egész fajra, hogy rosszak lennének, hogy nem empatikusak, hogy nincsenek érzelmeik. Ez nem igaz. Valószínűleg olyan emberektől hallhatod ezt, akik a fejlettségüknek azon a tudatszintjén beszélnek, nem pedig a tudatuk magasabb spektrumain. A tudatosság magasabb szintjén nem reptiliánokkal, zétákkal, vagy mantidekkel fogsz beszélgetni, vagyis olyan lényekkel, akiket még eléggé a félelem foglalkoztat. Az ok, amiért ezek az információk találnak meg az, hogy te magad kérted őket, hogy megtisztulhass a félelmeidtől. Azt kérted, hogy elengedhesd a félelmeidet. Ezért jönnek hozzád félelmetes lények, ezért mondanak neked ijesztő dolgokat, mert ezzel arra kérnek, hogy ébredj rá ki vagy valójában. Sok esetben az embernek és a tudatának sok időt vesz igénybe, amíg elengedi a sok félelmet, a sok tragédiát és felismeri, hogy isteni létezők vagyunk. Néha le kell vetkőznünk valamit, vagy meg kell rettennünk, hogy rájöjjünk, kik vagyunk valójában. Én ugyan nem szeretem ezt, de nem véletlen, hogy néha Isten oldalba ver minket azért, hogy felébredjünk. Ugyanez megtörténhet csatornázó médiumokkal is, és néha ezért élnek át félelmetes találkozásokat, hogy ezáltal felébredjenek és elkezdjenek inkább magasabb dimenziós lényekkel kapcsolatot keresni.

 

Nagyjából ennyit szerettem volna mondani erről. Nincsenek jó vagy rosszindulatú földönkívüliek. A plejádiakat hagyományosan jóindulatú lényekként tartják számon, de nagyon negatív dolgokat is tettek, mert abban az időben nagyon eltávolodtak a szívüktől. Tehát nem különíthetjük el, hogy ezek jó földönkívüliek, azok pedig rosszak, mert ez meggátol téged abban, hogy megértsd a különböző földönkívüli fajokat és azokat a különböző archetípusokat, amiket megjelenítenek. Létezik egy jó oldala, egy isteni oldala minden egyes emberi lénynek és minden egyes fajba tartozó lénynek és ahogy minden egyes embernek van árnyékoldala, úgy minden egyes fajnak is van. Rajtad áll, hogy ezek közül melyikkel lépsz kapcsolatba és az annak visszatükröződése lesz, hogy te ki vagy.

 

KIFORGATOTT REPTILIÁN AGENDA

 

Valószínűleg tisztában vagyunk azzal, hogy mi a reptiliánok eredeti történetvonala, és hogy milyen terveik vannak velünk. Mindez nyomasztón negatív és ha erre gondolsz, az nyomasztóan megfoszt téged a saját a hatalmadtól. Ezt nem egy naiv nézőpontból, nem felmentésként mondom. Ha kiforgatjuk a reptilián agendát, az alapvetően a gyűlöletet és a reptilián lények kárhoztatását fogja táplálni annak érdekében, hogy létrehozzon egy szakadást oly mélyen az emberi pszichében és az emberi lélekben, amelyet egyénileg nem fogunk tudni integrálni. Az ok, amiért itt vagyunk emberi lényekként az, hogy integráljunk és békét hozzunk a dolgokba... végső soron mindenki erről beszél amikor a felemelkedési ciklusra terelődik a szó. Lényegében ez az integrálásról szól és mi azért vagyunk itt, hogy integráljunk, és ez az integrálódás nem tud megtörténni, ha abban hiszünk, hogy a reptiliánok negatívak. Integrálás alatt azt értem, hogy fogod az összes traumatizált, sérült, elveszett, vagy félreértett részedet és megérted őket, békét hozol közéjük és mindet behozod a középpontba. A leggyorsabb módja a dolgok integrálásnak, ha mélyen lemerülünk a szívünk perspektívájába, kilépünk az elme konstrukciói közül, szó szerint a negyedik dimenzió konstrukciói közül, kikerülünk ebből és elkezdünk a szívünkkel gondolkodni és tudni, hogy az milyen érzés. A szív a te biztonságos helyed, a szíved az a hely, ahol először találkozhatsz önmagaddal és hozzáférsz ahhoz, aki valójában vagy. Felkeresheted a lényed legmagasabb aspektusait és lehozhatod őket ide.

 

Térjünk vissza a kiforgatott reptilián agendára. Valaha én sem nagyon kedveltem a reptiliánokat. Úgy éreztem, hogy ők a rossz fiúk, a negatív szándékúak és hogy őszinte legyek ez akkor volt, amikor még éppen csak kijutottam a kozmoszba, nem ismertem igazán a földönkívülieket és valahogy be kellett illesztenem az új információkat azokba a konstrukciókba, paradigmákba, amiket korábban megtanultam. Gyakran így működik a tanulás, hogy információkhoz jutunk, amelyek felállítják az alapokat, de nem kapjuk meg az összes információt. Egyszerűen csak beillesztjük őket a már meglévő konstrukcióinkba és ahogy haladunk előre, a hitrendszerek, amelyek már nem szolgálnak bennünket, összeomlanak. Eredendően én egy olyan alapról indultam, amelyben sokkal több volt a dualitás, így aztán szükségem volt arra, hogy legyen egy rossz fiú, és ők, a reptiliánok voltak azok. Volt bennem némi félelem is. Féltem attól, hogy mély meditációban becsapnak majd és manipulálva leszek. Nem igazán hittem vagy értettem, hogy képes vagyok irányítani a tapasztalataimat és az erőmet, így aztán szükségem volt arra, hogy egy polarizált rossz fiú része legyen a létezésemnek. Azonban minél többet utaztam és minél több kapcsolatot létesítettem, és minél jobban megismertem a kísérőimet és meghallgattam az információikat és meghallgattam a saját Felsőbb Énem és egyszerűen csak tapasztaltabb lettem, annál inkább felismertem, hogy főként a dualitás konstrukciói miatt démonizáltam a reptiliánokat, és nem azért mert ez lett volna az igazság. Egyetlen faj sem jó vagy rossz. Biztosíthatlak felőle, hogy találkozhatsz te akár a legszeretetreméltóbb külsejű lénnyel és lehet, hogy manipulatív, rossz szándékú lesz, és lehet, hogy nagyon vámpírikus konstrukciók közt működik.

 

Vajon miért lehet az, hogy amikor utálod a reptiliánokat lényegében magukat a reptiliánokat, az alacsony asztrális 4D-s reptilián agendát táplálod? Miért van ez? Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az emberi faj itt a Földön számos különböző földönkívüli faj konglomerátuma. Maga a DNS egy történet – egy spirálisan tekeredő történet. A DNS-en belül számos különböző földönkívüli faj különböző története, karmája található. A karmát itt elsősorban nem abban az értelemben használom, mint pl az indiaiak. Itt én egy kiegyensúlyozó metódust értek alatta. A karmád a te történeted, amely a DNS-eden belül létezik. Vagyis számos különböző földönkívüli faj DNS-e található meg bennünk és mi vagyunk a konszolidációs pont. A Föld bolygó egy konszolidációs pont és ezért van ilyen rendetlenség itt, ezért van ilyen nagy diverzitás itt és ezért van itt ennyi probléma, de ugyanakkor ezért van itt ennyi szépség és potenciál is és ezért olyan fontos, hogy megértsük ezt. Sok különböző földönkívüli faj konglomerátuma vagyunk és az egyik faj ezek közül a reptilián. A DNS-ünkben reptilián genetika található. Mindenkiében. Lélekszinten vannak olyanok, akik erősebben kötődnek a reptilián történethez és mindenféle reptilián lényekhez, de genetikailag ahhoz, hogy itt legyél, lennie kell benned reptilián DNS-nek. Mindez azt jelenti, hogy ha most itt ülsz és azt mondod: "a reptiliánok szörnyűek, manipulatívak, ne légy naiv, ne bízz meg bennük", azzal csak azt éred el, hogy létrehozol egy szakadást a saját Éneden belül. Egy szakadást hozol létre önmagadban, mert ezek a jellemzők benned is megvannak. Lehet, hogy nem is fogod rögtön észrevenni, de ahogy az időciklus egyre szorosabbá válik, nyilvánvaló lesz, hogy egy szakadás jött létre benned. Mindez alapvetően azt okozza, hogy nem tudsz hozzáférni azokhoz a képességekhez, amit a benned lévő reptilián DNS hordoz. Nem leszel képes hozzáférni ennek a jó aspektusaihoz és csak a rossz aspektusaihoz kapcsolódsz, mert külsődleges módon csak ezt ismered fel ezekben a lényekben és így önmagadon belül is csak ezekhez fogsz hozzáférni. Csak a rossz szándékú, irányító, domináló, félelemalapú, nagyon-nagyon vámpírikus és manipulatív aspektusokhoz. Ez lesz a leghangsúlyosabb aspektus benned. Ha viszont holisztikus módon közelítesz efelé és azt mondod: "oké, a repitiliánok ugyanolyanok, mint a többi faj, köztük is vannak jók és rosszak egyaránt és ha megnézzük az emberek tapasztalatait, azt láthatjuk, hogy itt is kirajzolódik egy spektrum." Ha ezt meg tudod tenni, akkor hozzáférhetsz a reptilián faj gyönyörű jellemzőihez, ami nem más, mint a türelem, az objektivitás és annak a képessége, hogy őrzik az idő és a történelem emlékezetét. Mindez nagyon jól párhuzamba állítható az inszektoid lényekkel. Szóval légy tudatában annak, hogy ha a reptilián lényeket utálod, magadat utálod és egy szakadást hozol létre önmagadon belül és amikor ezt teszed, megállítod ezt az integrációt és amikor az integráció megáll, bezárod magad a tudatosság egy bizonyos szintjére. És ekkor benne ragadsz a félelem birodalmában, és pont ez az, amit a negatív lények akarnak. Megtartod magad abban a valóságban, azokban az érzelmi jellemzőkben és gondolkodásmódban. Az érzéseid lesznek az indikátoraid, azok döntik el, hogy hová leszel képes utazni önmagadon, az univerzumon és a galaxison belül. Ha negatívvá válasz és polarizáló gondolataid lesznek, akkor nem leszel képes felismerni, hogy ebben a játékban és ezen az utazáson együtt kell hogy haladjunk. Ha nem ez az elsődleges referenciapontod, komolyan le fogsz ragadni. Fel kell ismernünk, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Ennek kell lennie a referenciapontnak. A saját referenciapontod dönti el, hogy hová mész. Nem jöhet be senki sem csak úgy és dominálhat feletted, amíg egy bizonyos szinten el nem hiszed azt, hogy dominálhatnak feletted. Ha azzal a perspektívával rendelkezel, hogy isteni létező vagy, ez nem fog megtörténni veled és ha félsz a reptilián lényektől és azt gondolod, hogy azért vannak itt, hogy elkapjanak téged, hogy jobb, ha óvatos vagy, hogy jobb, ha őket hibáztatod, akkor csak megerősíted azt, hogy mindez megtörténhet.

lizard_man.jpg Szóval azzal, hogy sokan fenntartják azt a narratívát, hogy a reptilián lények negatívak, nagyon sok fájdalom és trauma keletkezik, amikor is azt érzik, hogy manipulálva vannak és becsapták őket. Nem értik még teljesen ezt a tapasztalást és azt akarják, hogy legyenek ilyen negatív lények, akikről azt gondolhatják, hogy ők az irányítók és onnantól kezdve mondhatják, hogy tudják, ki az ellenség és ettől biztonságban fogják érezni magukat. Ha hiszel abban, hogy van ellenség, és hiszel abban, hogy elvehetik a hatalmadat és manipulálhatnak és még azt is tudod, hogy milyen technikákkal, ha elhiszed ezt, akkor valóban megtörténhet. Léteznek negatív frakciók? Igen. Van néhány mocskos és fejlett lény odakint? Igen. De 110%-ban te határozod meg a velük való interakciódat. Méghozzá nem az elméddel, hanem a szíveddel és az érzéseiddel. A valóságodat teljes egészében te határozod meg. Senki sem tehet meg veled olyasmit, ami ne létezne a rendszeredben, így ha tényleg hiszel ezekben a dolgokban, akkor az visszatart téged. A földönkívüli fajokkal szembeni rasszizmus és előítélt valós ügy és megdöbbentő számomra, hogy amiről a földi emberek körében felismerjük, hogy rossz dolog, arról nem ismerjük fel, hogy földönkívüli és más lényekkel szemben is rossz dolog. Van egy hely, ahol biztonságban vagy mindentől, mégpedig az, amikor elismered, hogy isteni létező vagy, te vagy a Forrás, te vagy a Teremtő, hogy te is teremtő lény vagy. Amikor ebben az állapotban tartózkodsz, minden a visszatükröződések játékának fog tűnni, és elkezdheted élvezni azt, elkezdheted élvezni az ittlétet, ahelyett, hogy folyamatosan figyelned kellene a hátad mögé. Tartsd meg ezt a szívedben és tudd, hogy ez vagy te, azonosítsd magad ezzel és minden meg fog változni.

 

MANTID LÉNYEK

 

Szeretnék egy kicsit a mantid lényekről is beszélni. Arról, hogy mit képviselnek, mi a szerepük itt, mi a helyzet velük egyáltalán. Ezek az információk tőlem és mantid kísérőimtől származnak illetve néhány kliensemen keresztül érkeztek. Nem kutattam ezt a témát külön, nem néztem meg mások tapasztalatait erről, de bátorítok mindenkit arra, hogy amennyire csak tudják, kutassák más emberek tapasztalatait, élményeit és próbáljanak megérteni más kozmikus fajokat, és tegyék össze a nagyobb képet.

 

Én magam nem tudok sokat a mantid lényekről, nem fordítottam túlságosan sok időt arra, hogy kapcsolódjak hozzájuk és az energiájukról tanuljak. Más lényekkel összehasonlítva a róluk szerzett tudásom sokkal korlátozottabb, de várom, hogy a jövőben sokkal több kapcsolatom legyen velük és később azt is meg fogom osztani. Még mielőtt belekezdenék a mantid lényekről beszélni, szeretném elmondani, hogy mennyire fontos az, hogy megértsük, minden egyes földönkívüli faj egy archetípust testesít meg. Egy archetípust, amely az Istenségen belül létezik, és ami tiszta kifejeződése az Istenségnek. Mindegy egyes földönkívüli fajnak különleges személyisége, különleges perspektívája, vagy ha úgy tetszik, szakrális geometriája van, és amikor a lélekmátrix beinkarnálódik abba a bizonyos szakrális geometriába, elkezdi felvenni az adott fajra jellemző különleges perspektívát. Nagyon fontos tudnunk, hogy különböző földönkívüli fajokba inkarnálódunk, hogy megtapasztaljuk az ő különleges energiamátrixukat és perspektívájukat. Az a perspektíva, amely a mantid lényekkel jár együtt, nagyon hasonlít a reptilián lényekéhez. Ez az oka annak, amiért az emberek valamiképpen félnek tőlük. Sokan kellemetlenül érzik magukat a mantidek illetve a reptilián lények társaságában, és ennek az az oka, hogy ők egy olyan skálán mozognak, amelyben az elme sokkal hangsúlyosabb. Nagyon telekinetikusak, nagyon telepatikusak, de az érzelemtestük nem olyan változatos, mint az emlősöké. Az emlős lények szó szerint arra lettek tervezve, hogy sokkal inkább feminin energiák kifejeződései legyenek, ezért beszélnek arról, hogy a Tejút-galaxis egy feminin-jellegű lény, mert ebben a galaxisban sok emberi lény él, akik ennek a feminin energiának a kifejeződései. Ezt nem arra értem, hogy az emlősök csak és kizárólag feminin-jellegűek lehetnek. Ugyancsak meg szeretném jegyezni, hogy a mantid lények is egyfajta emberi-jellegű/hominid formát vesznek fel, és más lények is ilyen alakot vesznek fel, beleértve növénylényeket és másokat. Vannak más formájú földönkívüli lények is, de ez az ember-jellegű forma nagyon népszerű kifejeződési forma az univerzumban, nagyjából minden teremtmény, amit csak el tudsz képzelni, felvehet humanoid-jellegű alakot – két láb, két kar, szemek, stb - illetve egy humanoid jellegű tudatosságot. A mantidek energiái nagyon hasonlóak a reptiliánokéhoz, de mindkét fajra igaz, hogy nincs az a nagyon intenzív, és változatos érzelemtestük, és persze mi az emlősök perspektívájából szemléljük ezeket a lényeket. Mi a teljes szívenergiával és érzelemtesttel szemléljük őket és néha, amikor olyan lényekkel találkozunk, akik nem ugyanolyanok, mint mi és akik nem emlősök, akkor rögtön félni kezdünk tőlük. Nem tudunk ráhangolódni az érzelemtestükre, és nem tudjuk kiszámítani, hogy mit fognak tenni, mivel a szemükben nem találjuk meg a hasonlóság olyan intenzív szintjét, mint más emlősöknél. Szóval egyfajta velünk született félelem él bennünk ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Ez ugyancsak visszavezet bennünket néhány galaktikus háborúhoz, és hasonlókhoz, amelyekben részt vettünk korábban, de emlékeznünk kell, hogy ezek a fajok egy magasabb szinten nagyon sok mindent fel tudnak ajánlani nekünk, és nem mindegyikük negatív. Mondhatjuk a reptiliánokra, hogy igen, van köztük néhány igen negatív drákonida ezen a bolygón, akik valóban sokat tanítanak nekünk és elég mocskos, undorító lények, eléggé elveszett lények, de nem mondhatjuk azt, hogy minden egyes reptilián vagy mantid lény ilyen lenne. Fontos tudnunk, hogy amikor kapcsolódunk földönkívüli fajokhoz, mi döntjük el, hogy a földönkívüli tudatosság mely görbéjéhez akarunk kapcsolódni. Egy olyan plejádi vagy reptilián lénnyel akarsz kapcsolódni, aki még éretlen, és akinek a rendszerében még nagyon sok a dualitás és a fájdalom? Vagy azokkal akarsz kapcsolatba kerülni, akikben több az ötödik vagy hatodik dimenziós tudatosság, amikor már meghaladták ezt a szintet és az általuk átadott információk sokkal magasabb rezgésűek? Ez az egyik nagy lecke a földönkívüliekkel való kapcsolódás kapcsán.

 

Visszakanyarodva a mantid lényekhez, elmondhatom, hogy amikor olvastam az energiájukat, nagyon hasonlónak találtam azt a reptiliánokéval. Bár azt mondanám, hogy a reptilián lények több elmeenergiával rendelkeznek és aztán ezt összemixelik a fizikalitással. Ők elsősorban az elmét fedezik fel, a fókuszuk és tudatosságuk nagy részét a fizikalitásra fordítják. A mantidek a reptiliánokhoz hasonlóan szintén sok elmeenergiával rendelkeznek, azonban ahelyett, hogy nagyon erősen a fizikalitásra koncentrálnának, ők inkább a spiritualitás felé fordulnak, a spirituális természet és a nem-fizikalitás felé. Az elméjük energiája hasonló, de ahogy az idejüket töltik és ahogy a fajuk fejlődik, az különböző. A reptiliánokban több a fizikai összetevő, míg a mantid lényekben több a spirituális nemfizikai összetevő, és így a két faj további evolúciója is eltérő. El is mondom, hogy miért.

 

A mantid lények a bölcsesség őrzői. Ha megnézzük a bolygó evolúcióját, láthatjuk, hogy a bogarak és rovarok az első lények között voltak, akik járkáltak a Földön. És ahogy fent úgy lent. Amikor megnézzük a bolygó evolúcióját, az első életforma-szerűségeket, amelyek meg lettek tervezve és elő lettek hozva, abban ugyancsak megláthatjuk az Istenség egyfajta evolúcióját is. Szóval az inszektoidok nagyon ősi lények. Nagyon-nagyon-nagyon ősi lények és ennél fogva nagyon sok bölcsességgel rendelkeznek. Nagyon sok különböző ciklust láttak és számos különböző mintázatot ismertek fel ezekben a ciklusokban. Különösen igaz ez azokra, akik már eléggé "felemelkedettek" és ha azokkal lépsz kapcsolatba, olyan lényekkel találkozhatsz, akik a legkisebb mintázatokkal is tisztában vannak. Nagyon kötődnek az idő folyásához. Nagyon kötődnek az univerzumi törvények bonyolultsághoz. Ők bölcsességőrzők. A reptiliánok is azok, de ők alapjában véve a mantid lényekhez képest közelebb állnak az emlősökhöz. A mantidek még a reptiliánokhoz képest is jobban képesek az objektivitásra. Persze kevésbé változatos az érzelemtestük és ez ad lehetőséget számukra ehhez a fajta objektivitáshoz. Nekünk, emlősök számára még az is nehézséget okoz, hogy valamit ugyanolyan módon tapasztaljunk meg, mert mindent átfuttatunk az érzelemtestünkön és a mi perspektívánk sokkal inkább átitatódik érzelmekkel és az érzelmi környezet nagyon fontos számunkra, és még akkor is, ha nem tartod magad érzelmes embernek, még akkor is több érzelem lesz benned, mint egy mantid lényben. Mi tényleg másként érzékeljük a világot, másképpen érzékelünk és az emlősök éppen ezért fejlődtek ilyenné, hogy az energiáknak egy másmilyen spektrumát lássák és másképpen tapasztalják meg a világot. Így aztán taníthatjuk egymást. A mantidek nagyon telekinetikusak és nagyon telepatikusak. Intenzív információletöltéseket adhatnak neked, amelyek néha egy picit hidegnek érződnek, mert a mantidek kicsit hidegek, nyersek és tudom, hogy sok mantid lény, aki az emberiséggel dolgozik, megpróbál elsősorban álmokon keresztül, éjjel dolgozni velünk, mert tudják, hogy mi, emberek a kommunikáció során nagyon érzékeny lények vagyunk. Amikor azt látod, hogy egy mantid egy emberrel, vagy egy emlőssel kommunikál, észre fogod venni, hogy nagyon jó humorérzékük van. Számos olyan emberrel beszéltem, akiknek mantid kísérőik voltak – magamat is beleértve – és azt állították, hogy a mantideknek nagyszerű a humoruk. Úgy tűnik, hogy ezt a velünk való kapcsolódás miatt alkalmazzák, mert észrevették, hogy a humor elősegíti a bizalom kialakulását, lehetővé teszi, hogy az emberek bízzanak bennük, mert a külsejük nyilvánvalóan... a külsejüket néhány ember még a reptiliánoknál is visszataszítóbbnak találja, és ők tudják ezt. Így aztán sokuknak elég fejlett humorérzékük van, egyfajta nagyon száraz humorérzékük és én ezt nagyon kedvelem azokban a mantid kísérőimben, akikkel beszéltem. Azt gondolom, hogy ez azért van, mert megtanulták az emlősökkel folytatott kommunikációik során, de igazából nem igazán tudom, honnan ered. Azért említem meg, hogy nagyszerű humorérzékük van, mert ez olyasvalami, amire nem számítanál. Nem feltétlenül várnád el egy ilyen lénytől ezt, legalábbis én nem számítottam rá. Sok ember viszont fél tőlük, és e félelemenergia miatt nem jön létre a kapcsolódás. Tudom, hogy a mantidek sokszor úgy mutatkoznak, hogy köpeny van rajtuk. Ezzel kicsit elrejtik magukat, mert nem akarják, hogy a megjelenésük megijesszen minket. Megértették, hogy számunkra ez reflexszerű reakció, így aztán sokuk álcázza magát. Ez lehet, hogy őrültségnek hangzik, de pár éve volt egy eset, amikor láttam egy ufo-t és telepatikusan ráhangolódtam. Kiküldtem felé egy frekvenciát és összekapcsolódtunk. És tudom, hogy őrültségnek hangzik, de azon nyomban megláttam egy képet, egy kék színű mantid lényt, aki parókát viselt... nagyon vicces volt. Szóval néha megpróbálják megváltoztatni a megjelenésüket, ruhát vesznek fel vagy valami olyasmit tesznek, ami megtöri a jeget köztünk, mert megértették, hogy a teremtés skáláján bizony elég messze esünk egymástól. Tehát megpróbálják fellazítani és megtörni a jeget közöttünk.

simon_mantis_veg.jpg A mantidek nagyon objektívek, képesek érzelembefektetés nélkül szemlélni a dolgokat. Azt hiszem az egyik előnye annak, hogy nem rendelkezel szupermély érzelemtesttel az, hogy nem kell átmenned a döntéshozás különböző érzelmi rétegein, különböző szemszögekből vagy képes megvizsgálni és megérteni mindenféle dinamikát és képes vagy meghozni egy döntést pusztán az univerzumi törvények és a szituációban részt vevő felek helyzete alapján. Sok földönkívüli lény illetve a Galaktikus Föderáció hajóin is tartózkodnak mantid lények, méghozzá az objektivitásuk miatt, és azért, mert képesek a tisztességre és nem szuperemocionálisak. Nagyon sokan tisztelik ezeket a lényeket. A reptiliánokat is egy bizonyos mértékig, főleg ha felemelkedett állapotban vannak, de a reptiliánok sokkal inkább hajlanak a harcos üzemmódra, vagyis a fizikai aspektusra, amikor embereket, vagy tárgyakat védenek. Ez eléggé az ellentéte annak, mint amikor zsarnoki módon viselkednek, mert ugyebár az érmének két oldala van. Ők tehát sokkal inkább ebbe az energiába merülnek bele, míg a mantid lények inkább a diplomácia energiáját választják a harcos energiák helyett. Azt mondanám a mantidekről, hogy nagyszerű diplomaták. Amikor ebben az energiában tartózkodsz és elfogulatlan vagy, akkor nagyon könnyedén képes leszel a dolgokat felépítő frekvenciák alapján különbséget tenni. Nem fogsz beragadni az érzések közé. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzelmeik, hanem hogy a mantid összetevő lehetővé tesz egy sokkal logikusabb, sokkal ok-okozatibb perspektívából történő szemlélődést. Jól ismerik az univerzumi törvényeket, és nagyon jól tudnak koncentrálni. Nagyon-nagyon sokáig képesek megtartani a fókuszukat, még a reptiliánoknál is hosszabb ideig. Nagyon türelmesek és nagyon hosszú ideig tudnak egyetlen dologra koncentrálni. Az emlősökre gyakran a mozgalmasság jellemző, szeretnek különböző dolgokat csinálni, de a manitid lények és más inszektoid lények képesek nagyon hosszú időperióduson keresztül egyetlen dologra fókuszálni. Ehhez kapcsolódik az is, hogy nagyon sokáig élnek, szóval képesek nagyon sokáig kizárólag egyetlen dologra összpontosítani, ez pedig nagy érték a galaxisban, és nagy értéke van az univerzumban is. Ezen okból kifolyólag elsősorban a háttérben működnek, megfigyelnek dolgokat, megőriznek és fenntartanak helyeket. Nyilvánvaló, hogy ha képes vagy hosszú ideig fókuszálni, képes leszel helyszíneket fenntartani mások számára, különböző tervek számára és ott lehetsz, hogy segíts ezeknek a terveknek a megvalósításában, mert rendelkezel azzal a szintű koncentrációval. Erre egyébként nagyon büszkék. Mindenki szeretne ilyen képességgel rendelkezni és ha részese vagy valamilyen projektnek, szeretnél valakit a csapatodba, akit soha nem lehet megzavarni, aki folyamatosan figyel, aki egész idő alatt folyamatosan ugyanazon a szinten képes tartani a fókuszát és soha nem inog meg. Te is akarnál egy ilyen fickót a csapatodba.

 

Ez a leírás azonban nem lenne teljes, ha nem ejtenék szót a kiegyensúlyozatlan mantid lényekről, mert minden fajnak, beleértve az emberiséget, az oroszlánlényeket és minden más fajt, minden fajnak van egy árnyékoldala és lefelé ereszkedő ciklusa. Így van ez a mantid lények esetében is. A kiegyensúlyozatlanná váló mantid lények esetében kirajzolódik egy mintázat, aminek során nagyon-nagyon megszállottjaivá válnak az érzelmeknek és a szívenergiának, és néha olyan lények reprodukciós ciklusainak is, amelyek képesek erre. Ezért van az, hogy bizonyos esetekben elrablásoknál az emberek mantid lényekkel találkoznak, vagy asztrálisan vámpírikus tapasztalatot élnek át mantid lényekkel. Ennek egyik oka az, hogy mivel nem rendelkeznek ezzel az őrülten színes érzelemtesttel, nem értik azt és majdhogynem megszállottjává válnak és el akarják fogyasztani ennek az energiáját. Pontosan úgy, ahogy a reptiliánok teszik. Kicsit hasonlít ez a helyzet ahhoz, mint amikor nem rendelkezel valamivel, mégis nagyon-nagyon érdekel a dolog. Nem azt mondom, hogy nincs érzelemtestük, hanem azt mondom, hogy az érzelemtestük nem olyan változatos, mint a miénk. Nagyon érdekli őket, hogy mennyire különbözünk tőlük és emiatt majdhogynem megpróbálják elfogyasztani az emberek érzelmeit és más hasonló sötét dolgokat művelnek. A megoldás erre az lenne számukra, ha az emlősökhöz, érzelmes lényekhez szerető módon kapcsolódnának, nem domináns, nem arrogáns módon és kommunikációba bocsátkoznának velük. Így e szeretetteljes kapcsolódáson keresztül aktiválhatnák és változatosabbá tehetnék saját érzelemtestüket. De ha nem ismerik fel azt, hogy lenne ennek egy egészséges módja is, akkor csak bejönnek és egyszerűen elveszik az emlős lényektől azt, ami kell nekik. A mantideknek meg kell tanulniuk, hogyan tegyék változatosabbá az érzelemtestüket, tanulniuk kell Istenről és a Forrásról azon kapcsolódáson keresztül, amit az emlősökkel folytatnak és meg kell nyitniuk a szívüket, meg kell nyitniuk az érzelemtestüket. Mi pedig megtanulhatnánk tőlük a fókuszálást, a mentális testünk egészséges használatát és mindezt a kölcsönös szereteten és tiszteleten keresztül kell megtennünk. A dominancián keresztül nem tudjuk ezt megtenni. Néhány földönkívüli faj a dominanciát választja és ezzel pont az ellenkező hatást váltja ki. Ez nem különbözik attól, mint amikor néhány emberi lény itt a Földön a dominanciát választja és ahelyett, hogy felelősséget vállalna a saját életéért, megpróbál mások felett dominálni. Az energiára szükség van. Ebben a világban életenergiára van szükséged a létezéshez és hozzájuthatsz ehhez a saját fejlődésed és növekedésed révén, vagy pedig úgy, hogy ellopod azt másoktól. Ez a valóság. És ha nem fejlődsz és nem vagy képes magadtól erre, akkor olyan rendszereket fogsz felállítani, amelyben el tudod azt venni másoktól. Van tehát néhány mantid lény, aki részt vesz ebben és ez a leírás nem lenne teljes és nem lenne valódi, ha nem említenénk meg ezt is. De mint általában, most is tudnunk kell, hogy nem mindegyikük ilyen, hiszen az emberek sem mind háborúskodóak. Azt akarjuk, hogy a legjobbat lássák bennünk, az igaz értékeket, a valódi igazságot, a tökéletességet. Beintegrálhatjuk azok a tanításokat, amiket számunkra tartogatnak és ha mi is tudunk fejlődni, akkor együtt mehetünk tovább ezen az úton.

 

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/valogatas_gigi_young_irasaibol_iv_810

 

A cikk előző része itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/valogatas_gigi_young_irasaibol_iv