Suzanne Hansen – Földönkívüli kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat / 1. rész

suzy_hansen2.jpgA most következő fordításunkban az ufológiai kutatások egy újabb szereplőjét szeretnénk bemutatni. A tanárnőként és gyászszakértőként tevékenykedő Suzanne Hansen 40 éve kutatja az ufo-jelenségeket. Az általa alapított kutatóhálózat, az UFOCUS NZ (UFO Focus New Zealand Research Network) vezetőjeként 2009-10 körül azért lobbizott az új-zélandi védelmi minisztériumnál, hogy ufo-aktáikat tegyék elérhetővé a nyilvánosság számára, és e törekvésüket 1 évvel később siker koronázta. Suzanne világszerte konferenciákon számol be az új-zélandi ufo észlelésekről és a földönkívüliekkel történő saját interakcióiról, kapcsolatfelvételeiről - spirituális és metafizikai vonatkozásokat is érintve. Az ausztrál Mary Rodwell-hez hasonlóan, kutatásaiba a tudományos közösség tagjait is igyekszik bevonni és bátorítja őket arra, hogy merjenek részt vállalni e téma kutatásában, vagyis az emberi faj földönkívüliekkel történő interakciójának tudományos igényű feldolgozásában. Hite szerint az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás az univerzum más civilizációival való nyílt kapcsolatfelvétel. Amíg ez be nem következik, addig nagyon sokat kell tanulnunk olyan emberektől, akik képesek voltak meglépni ezt a tudatosságbeli ugrást és szemtanúi lehettek olyan dolgoknak, amelyek sok szempontból az emberiség és a földi környezet hasznára válhatnának. Az alábbi előadás 2015. szeptember 26-án hangzott el az Exopolitics Denmark rendezvényén Koppenhágában, a Dán Nemzeti Múzeumban.

 

Suzanne Hansen:

 

"Kia ora tēnā koutou”! Ami új-zélandi maori nyelven annyit tesz: „Helló és üdvözlet mindannyiótoknak!” Beszédemet barátomnak és kollégámnak Graeme Opie-nak ajánlom, aki 20 éven keresztül dolgozott velem és sajnálatos módon két héttel ezelőtt eltávozott közülünk. Graeme légi irányító és pilóta volt Új-Zélandon, aki otthagyta állását, hogy ufo észleléseket vizsgáljon velem és társaimmal. Ma arról a könyvről szeretnék beszélni nektek, amit néhány hónappal ezelőtt írtam. Címe: „Duális Lélekkapcsolat – földönkívüli agenda az emberi fejlődésért.” A könyvet Dr. Rudy Schild-del közösen írtam, aki egy Egyesült Államokbeli asztrofizikus és a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központban dolgozott.

rudy_schild.jpg

Nemrégiben nyugdíjba vonult, de már jó pár éve ufo-kal kapcsolatos kutatásokon dolgozott. Nagyon jól ismert személy, egy nagyon nyitott elmével rendelkező asztrofizikus, aki tanulmányozta a kozmológiát és nagyon szívesen beszélget olyan megtapasztalókkal, akik leírásokat adnak neki földönkívüli technológiákról, különösen azokról, amelyek működtetéséhez a tudat használata szükséges. Ma át fogom tekinteni a könyv tartalmát és a kapcsolatfelvételeimet, továbbá azt az új fizikát, amit Dr. Schild „kvantum földönkívüli technológiának” nevez, és amelyekkel a kapcsolatfelvételeim során találkoztam. Ebbe beleértendő a telepátia, a tudatosság és a földönkívüli technológiák leírása is. Íme a könyvem borítója és ahogy haladunk majd előre az előadás során, beszélni fogok a könyvben leírt különböző aspektusokról.

dual_soul_connection.jpg

Számos entitásról ejtek majd szót, az alábbi képen néhány példát láthattok olyan entitásokra, akikkel kapcsolatba kerültem.

su_01.jpg

Mondhatjuk azt, hogy mindkét táborba beletartozom. Új-Zélandon élek és 40 éve kutatom az ufo-észleléseket. Ebbe beletartozik az, hogy vidékre, vagy bárhol, ahol ilyen észlelés történik, kimegyek, fotókat készítek, bizonyítékot gyűjtök és meginterjúvolom a szemtanúkat. Ugyanakkor pici gyerekkoromból megvannak a saját tapasztalataim is. Új-Zélandon inkább az ufo-észlelésekről szoktam beszélni, ott elsősorban erről ismernek, míg külföldön inkább az átélt tapasztalataimat szoktam megosztani. Új-Zéland ilyen szempontból még mindig eléggé zárkózott országnak számít, ott az emberek szívesen hallanak az észlelésekről, ugyanakkor nem szívesen hallanak a kapcsolatfelvételekről. A könyvemben beszélek a Szürkékről, a mantid lényekről – akikről sok megtapasztaló tesz említést – továbbá, ahogy a képen is láthatod, embernek kinéző lényekről, akiket néhányan északi típusúaknak neveznek. Én nem így hívom őket, számomra ők egyszerűen csak fejlett embereknek tűntek. Tapasztalataim gyermekkoromban kezdődtek. Éjszakánként felébredtem és az ágyam mellett ezeket az aranyszínben ragyogó alakokat láttam.

9790670_orig.jpg

Mindig hármas csoportokban voltak. Ez nagy jelentőséggel bír. Nagyon sok megtapasztaló számol be arról, hogy hármas csoportokban látott entitásokat, amint belépnek az otthonukba, átjönnek a falakon, stb. Beszéltek hozzám, de amikor azt mondom, hogy beszéltek, úgy értem, hogy a szájuk sohasem mozgott. Nem láttam az arckifejezésüket sem, szóval olyan volt, mintha az elméjükkel kommunikáltak volna. Gyermekként természetesen semmit sem tudtam a telepátiáról, és annak jelentéséről, de ők ilyen módon beszéltek hozzám. Elvittek valahová, de ezt követően nem emlékeztem semmi többre. Olyan volt, mintha minden elsötétült volna. Időkiesésem volt, majd ezt követően újra az ágyamban találtam magam, és akkor mintha azt mondták volna nekem: „Nagyon elégedettek vagyunk a történtekkel”. Én azonban semmit sem tudtam arról, hogy mi történt. Azt az instrukciót kaptam tőlük, hogy forduljak befelé és aludjak, én pedig pontosan ezt tettem. Gyermekként nagyon sokat álmodtam. Nagyon élénk, nagyon tiszta álmaim voltak hatalmas, fehér színű, kiterjedt helyiségekről, nagyon határozottan kivehető környezetről, és egy háromfős csoportról, akiket nem láttam rendesen. Szóval itt egy védelmi mechanizmus figyelhető meg, amikor is gyermekként, tudatos állapotban nem engedik meg neked, hogy lásd őket. Később aztán fel tudtam idézni, hogyan néztek ki és mi történt akkor pontosan. Meghatározó pillanat volt számomra, amikor Új-Zélandon, Hawke's Bay-nél egy rendkívüli esemény részese lettem. Ez 1975-ben történt, én ekkor 20 éves voltam.

suzy_20.jpg

A lakótársam és én éppen egy vidéki juhtenyésztő telepről tartottunk hazafelé a városba, ahol akkoriban éltünk. Egész nap a farmon voltunk, mindketten más-más farmon és ő késő délután felvett engem, így együtt indultunk vissza a városba. Ősz volt, gyönyörű napos délután, aranyló napsütés és ahogy átautóztunk a dombokon, magunk előtt egy két és fél kilométeres egyenes útszakaszt láttunk. Ahogy leértünk a dombokról és haladtunk az egyenes felé, észrevettük, hogy egy fehér színű fény jelenik meg bal oldalt a dombok felett. Azt gondoltuk, hogy egy helikopter, vagy talán egy mezőgazdasági gép akar leszállni a farmra az éjszaka közeledtével, úgyhogy nem igazán fordítottunk rá túl nagy figyelmet, egészen addig, amíg a fény ki nem aludt és hirtelen hozzánk közelebb tűnt fel újra. Még mindig azzal győzködtük magunkat, hogy ez egy gyorsan mozgó helikopter vagy egy repülőgép, vagy egy másik repülőgép, ami feltűnt, szóval kerestük a racionális okát annak, hogy mi okozta azt, hogy a fények elaludtak, majd újra kigyulladtak. Végül aztán néhány másodperccel azután, hogy újra kialudt, megint hozzánk közelebb tűnt fel, pontosan mellettünk jött elő a domb felett. Ekkor eléggé félni kezdtünk és ekkora már leértünk a domb aljára, az egyenes útszakasz elejére, és megálltunk, hogy megnézzük a fényeket. Amik erre újból kialudtak. Körbenéztünk és nem láttuk, hogy újra előjött volna, úgyhogy azt gondoltuk, hogy erre nem tudunk magyarázatot találni, úgyhogy hagyjuk is az egészet. És ahogy elindultunk, a lakótársam azt mondja: „Oh, istenem! Ez jön utánunk!” És egy hatalmas fénygömb, aminek a mérete az út szélességénél is nagyobb volt, kb 9 méterrel felettünk, a kocsink fölé jött.

su_02.jpg

Az autót beterítette a létező legfényesebb fénnyel és ehhez egy hangos, zümmögő, csikorgó hang társult, ami keresztülhatolt a testemen és az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy úgy éreztem, a kocsi felemelkedik az útról. Megpróbáltam elfordítani a fejem, mielőtt elájulok és megláttam, hogy a lakótársam leengedte a kezét a kormányról, már nem ő vezette az autót, a kocsi elkezdett elemelkedni az útról és innentől kezdve másra nem emlékszem. Kis idővel később, úgy tűnt, hogy kb másfél órával később, hirtelen felébredtem és nem tudtam, hol vagyok. A hosszú hajam összevissza állt a fejemen, az ablak nyitva volt, az autó úgy tűnt, hogy lebeg - érezni lehetett a lebegő mozgást - majd landolt az úttesten, a fények kigyúltak és észrevettük, hogy az egyenes útszakasz túlsó végén vagyunk és odakint koromsötét van. Amikor visszaértünk a lakásunkba, a lakótársaink azt mondták: „Késtetek!” Kinyomoztuk, hogy másfél órát késtünk. Nem tudtuk, hogy mi történt és ez egy szörnyű tapasztalás volt számomra – legalábbis akkoriban. Ez az esemény volt az, aminek hatására belevetettem magam az Új-Zélandon történő ufo-észlelések vizsgálatába, elkezdtem embereket meginterjúvolni, akik szemtanúi voltak észleléseknek, továbbá ekkor kezdtem belevetni magam a kapcsolatfelvételekkel kapcsolatos dolgokba is, mert elkezdtem válaszokat keresni, hogy mi történt velem és mi lehetett ez az esemény. Merthogy akkoriban Új-Zélandon nagyon keveset tudtunk a kapcsolatfelvételekről, nem igazán volt ez beszédtéma egészen néhány évvel későbbig. Szóval egy nagyon zavaros helyzetben találtam magam.

 

Most pedig be fogok mutatni néhányat az általam átélt tapasztalatokból. Szeretnék rámutatni itt arra, hogy az emlékeim többsége tudatos emlék, ami azt jelenti, hogy reggel felébredek és pontosan tudom, mi történt az éjszaka. Nagyon pontos emlékeim vannak számos élményemről. Néhány esetben az egészre emlékszem, másoknál csak az elejére és a végére, vagy a közepéből néhány részletre. Egy ausztrál kutató bátorított engem arra, hogy végezzek el egy regressziót, de én 20 éven keresztül ellenálltam ennek, mert világszerte nagy vita tárgyát képezi, hogy mennyire pontos módszer valójában a regressziós hipnózis. Számomra azonban - mikor végül elvégeztem a regressziót, hogy betöltsem az emlékeimben lévő lyukakat - nagyon-nagyon hasznosnak bizonyult. Magában a könyvben a tudatos élményeimről beszélek, de ugyanakkor néhány olyan extra részletet is hozzáveszek, amelyek a regresszió során kerültek felszínre és vannak régi dvd felvételeim, amelyeken ezekről az élményeimről beszélek és amelyek sok-sok évvel azelőtt készültek, mielőtt a regressziót elvégeztem volna. Úgyhogy senki sem mondhatja, hogy minden a regresszió során jött elő, tehát erről bizonyítékkal rendelkezem.

 

Az első esetben sok más emberrel együtt felvittek egy űrhajóra. Ez a Szürkék egyik hajója volt - úgy értem a Szürkék fajának egyik hajója. Odafönt, a velük folytatott beszélgetés során kifejeztem érdeklődésemet az űr iránt, és egyikük azt mondta erre: „Gyere, mutatok neked valamit.” Felmentünk egy spirál alakú hídra, amiről feltételezem, hogy a hajó belsejének tetején lehetett és beléptünk egy szobába, ami nyilvánvalóan négyszög alakú volt, de úgy tűnt, hogy van egyfajta kör formájú aspektusa is. A hajón nagyon gyakran előfordul, hogy valami furcsát tapasztalsz a helyiségek terével kapcsolatban. Néha úgy tűnik, mintha képesek lennének megnövelni a szoba méretét és számos megtapasztaló beszélt már arról, hogy bementek egy kis helyiségbe, aminek a mérete aztán megnőtt. Bemész egy kis méretű hajóba, és amikor bemész, úgy tűnik, hogy minden masszív. És ez az, amit dr. Schild és én keresünk olyan más megtapasztalók beszámolóiban, akik hasonló tapasztalatról számolnak be. Szóval ennek a szobának volt valamilyen lekerekített minősége is, amire nem tudtam igazán rájönni, hogy mi az. Olyan volt, mint egy gömbölyű akvárium. De a szoba közepén, egy emelvényen ott állt egy sötét képernyő.

su_03.jpgA képen láthatod, hogy száz meg száz apró négyzetre van osztva, mint egy négyzetrácsos lap. A képernyőn egy kép volt látható, amiről ez a Szürke lény azt mondta, hogy az a mi galaxisunk. És amikor megérintette a képernyőt, illetve a képernyőn bizonyos dolgokat, felugrott egy olyasmi, amiről ma már tudom, hogy virtuális valóságnak nevezik. Szóval a szoba légterében felbukkant egy bolygó, egy nap, vagy valami hasonló. Bármelyik négyzetet érintette meg a képernyőn, a rácsnak azon részéről felugrott valami. Így aztán tudott ki- illetve bezoomolni, hatalmasra nagyítani, lekicsinyíteni, meg tudta mutatni a más holdakkal vagy a körülöttük lévő naprendszerekkel való kapcsolódásukat. Ez 1973 és 1993 között történt velem. Nem dokumentáltam, hogy melyik év, melyik időszak volt pontosan, és persze akkoriban nem tudtunk semmit a virtuális valóságról. Amikor eredetileg leírtam ezeket a jelenségeket, azt mondtam, hogy ezek a dolgok ott lógtak a levegőben, mint a strandlabdák, nagy focilabdák, mert nem voltak meg számomra azok a modern technológiai kifejezések, amikkel körülírhattam volna azt a dolgot, amit ma virtuális valóságnak hívunk. Íme egy idézet a könyvemből:

 

Egy hologramban álltunk – mert ma már tudom, hogy ez egy virtuális valósághologram volt – ami egy hatalmas gömböt formázott meg, majdnem teljesen körbefogta a szoba belsejét, betöltve azt planetáris testekkel, amelyek erről a galaxist ábrázoló "rácsról" ugrottak elő."

 

A Szürke lény ugyanakkor az időben is tudott előre és hátrafelé haladni. Elmondta nekem, hogy valós időben is meg tud mutatni dolgokat, amit ma nagyon nehezen értünk meg, mert minden, amit látunk a külső űrben, már nagyon régen megtörtént, hogy úgy mondjam, mielőtt a képe átutazott volna ide hozzánk. Beszélt nekem a történelmünk II. világháború utáni időszakáról, ami megváltoztatta az életet a bolygónkon, nevezetesen az atomrobbantásról, amikor bombákat dobtunk le Hiroshima-ra és Nagaszaki-ra. Megmutatta nekem a Földet és a technológia segítségével hozzátette az alábbi képet. Szóval, amikor ez a robbanás valós időben történt meg az akkori időszakot ábrázoló hologramon, meg tudta mutatni nekem azokat a lökéshullámokat, amelyek keresztülmentek a bolygónk elektromágneses mezején, ami a képen rózsaszín remegő vonalakkal van ábrázolva, amint kimennek egyenesen a Naprendszerünkbe. Folyamatosan húzta vissza a hologramot, így a Föld egyre kisebb és kisebb lett, így láthattam, hogy valójában milyen messzire is nyúlnak ki ezek a lökéshullámok az űrbe.

su_04.jpgMindez azt sugallta nekem, hogy az idő ezen pontján bármi olyat teszünk a bolygón, ami destruktív és robbanékony, az az összes életre hatással van körülöttünk. És mi csak most kezdünk rájönni arra, hogy van más élet is körülöttünk. Szóval megmutatta nekem a Föld mágneses mezejét és ahogy ez a kirobbanás megtörtént, láthattam, hogy a robbanás hatásai visszahangoznak ki a Naprendszerbe és még annál is tovább, ki a galaxisba. 70 év telt el a bombák ledobása óta és mi változott? Még mindig zajlik a nukleáris fegyverkezés, még mindig keressük a nukleáris háború lehetőségét. Itt látható Hiroshima a bombázás előtt és után.

su_05_1.jpgA Szürke lény azt mondta nekem: „Az idő megállhat a számotokra” – úgy értve ha tovább folytatjuk ezen az ösvényen. „Semmi sem marad számotokra ezen a rácson." Vagyis erről a képernyőről beszélt és az azon lévő rácsról illetve a galaxisban elfoglalt helyzetünkről. Hogy semmi sem marad a számunkra ebből, minden elpusztul körülöttünk.

 

Jó barátom, Robert Salas, akit néhányan talán ismerhetnek közületek – egy amerikai katonai kiszivárogtató, aki könyvet írt „Unidentified – the UFO phenomenon" ("Azonosítatlan – az Ufo-jelenség") címmel. Ez egy nagyon jó könyv, amelyben leírja egyik élményét, amikor is az egyik amerikai hegységen - az egyik légibázisnál, ahol ő fiatalemberként szolgálatot teljesített - egy ufo kelt át és kikapcsolta az összes nukleáris rakétát. Két napba telt, míg a rendszereket újra beindították, mert lekapcsolta az összes berendezést, a számítógépeket és ezeket mindet újra kellett indítani. Elment egy közeli bázisra, ahol ugyanezt megcsinálta a 60-es évek végén. Szóval az egész nukleáris fegyverkezés aggasztja az odakint lévőket és megértik azt a veszélyt, amivel szembenézünk. Robert azt mondja erről: Ha mindegyikünk elkötelezetten támogatja a nukleáris fegyverek teljes és tökéletes eltörlésének gondolatát, akkor együtt megelőzhetjük a nukleáris háborút." És így ezzel együtt tulajdonképpen megelőzhetjük a saját kihalásunkat is.

 

Most viszont visszatérnék arra, amit korábban említettem, vagyis hogy a szoba dimenziója megváltozott. Megemlítem egy másik élményemet is, ami ugyanezt a technológiát mutatja be. Egyik alkalommal egy csoportnyi ember társaságában elvittek egy helyiségbe, bementünk egy nagyon kicsi fehér színű szobába. Elmondták nekünk, hogy tiszta gondolatokhoz, tiszta energiához fogunk kapcsolódni és figyelmeztettek bennünket, hogy a szoba dimenziói meg fognak változni. Ott álltunk a közepén és azt láttuk, hogy a falak a szoba minden oldalán elkezdenek szétesni és távolodni, mígnem egy hatalmas kiterjedésű fehér térben álltunk. Ez alkalommal a velünk lévő Szürke entitások bemutatták, hogyan tudják használni a tudatukat, amely összeköti őket a hajóval és kapcsolódnak egy közösségi tudatossághoz és a testük lényegében elkezdett egy ragyogó fehér fénysávvá szétesni.

su_06.jpgMiközben a könyvemet írtam, kapcsolatba kerültem egy Egyesült Államokbeli megtapasztalóval, aki Dr. John Mack-kel dolgozott. Carlosnak hívták. Már a 70-es éveiben jár, de az enyémhez nagyon hasonló tapasztalatokkal rendelkezik. Nagyon fontos, hogy a megtapasztalók megerősítő bizonyítékot találjanak, világszerte rátaláljanak olyan emberekre, akik az övékéhez nagyon hasonló, nagyon specifikus tapasztalásokon estek át, vagy le tudják írni a fent látott technológiák bizonyos részleteit, mert nagyon nehezen menne különböző helyeken élő különböző embereknek ennyire specifikus dolgokat elképzelniük. Carlos így írta ezt le: „A padló hasonlított egy sűrű anyagból készült táncparkettre. Nem volt kemény, de állni tudtam rajta, éreztem, hogy egy nyitott tér van alattam." Én pedig úgy írtam le ez, minthatalmas szoba és kiterjedt tér – olyan érzés volt, mintha lebegnék, szóval megint csak, olyasvalamin állsz, ami nem teljesen tűnik keménynek – mintha a levegőben lennék kifüggesztve, de ennek ellenére éreztem a puha talajt." Szóval nagyon hasonló módon írtuk le azt, hogy a szoba egyre nagyobb és nagyobb lett, az entitások pedig „szétestek” egy színes fényfürdőbe és a padlón állni olyan érzés volt, mintha nem is valamin állnál, hanem egyszerűen csak ki lennél függesztve.

 

Most pedig rátérek egy olyan élményemre, amelynél – hiszitek vagy sem – egy kis felderítő hajóra kerültem, ahol arról tanultam, hogyan repüljek ezzel az űrhajóval, továbbá számos más tapasztaláson is átestem. Azt mondták nekem, hogy most keresztül fogunk menni a bolygón. Nos, ekkor én rögvest eléggé megrémültem attól, hogy mi fog történni. Úgyhogy most nézzük is meg, hogy mi történt pontosan. Először is azzal kezdeném, hogy felvittek egy űrhajó fedélzetére, amin öt entitás tartózkodott. Éjszaka vittek fel és elmondták nekem, hogy instrukciókat fogok kapni arról, hogyan kell repülni ezzel a kis felderítő hajóval. Ezeket a kisméretű hajókat gyakran látni a légkörünkben, gyakran úgy írják le őket, mint amik lebegés közben hulló falevélhez hasonló mozgást végeznek. Elmondták, hogy ez nem valami különleges dolog, alkalmanként csinálnak ilyet, felvisznek embereket és különböző technológiák használatát végeztetik velük, amit a tudatuk segítségével kell megtenniük, és ezáltal letesztelik őket, hogy lássák, hogyan tudnak bánni az idegen technológiákkal. Ez pedig elvezet bennünket ahhoz a megállapításhoz, hogy sok technológiából, ami ma a világunkban megtalálható, számos megtapasztaló hasonló, de fejlettebb változatot látott űrhajókon. Vagyis technológiákkal látnak el bennünket? Vagy lezuhant űrhajóból töltöttük le őket? Nem tudom. Ez alkalommal végül megnyitották a képernyőt - miután meglehetősen rövid ideig utaztunk - és napfényt láttunk, ami azt jelezte számomra, hogy az északi félgömbre vittek. Ott volt egy domboldal is világos narancsszínű, őszi levelekkel borítva, ami az új-zélandihoz képest egy másik évszak volt és nálunk nincsenek ilyen őszi levelekkel borított területek.

su_07.jpgEbből tudtam, hogy valami nagyon más helyen vagyok. Láthatod, hogy a jobb kezemben egy emelőkart tartok és mozgatok, ami a pultból bukkant elő. Azt mondták, hogy meg fogják tanítani nekem, hogyan kell manuális módszerekkel irányítani a hajót. Szóval ehhez egy kart használtam, ami olyan volt, mint egy ragasztórúd, csak sokkal kisebb és sokkal érzékenyebb és ugyancsak megtanították nekem, hogyan működtessem a hajót a gondolat illetve a szándék ereje által. Ez eltartott egy darabig, de megtanultam ezt a két metódust és végül rájöttem, hogy telepatikus úton vagy az elme használatának segítségével – a hajó tudatával való összekapcsolódás révén - sokkal könnyebb irányítani a hajót, mert megkerüli az agyból jövő összes olyan üzenetet, aminek át kell mennie az izmokon, ízületi szalagokon, inakon, stb, minden olyan folyamaton, aminek egy mozdulat megtétele előtt meg kell történnie. Tehát a telepatikus út - amikor közvetlenül kapcsolódsz a hajóhoz és a szándékod szerint adsz neki intstrukciókat – sokkal könnyebb. Mögöttem két északi típusúnak tűnő entitás állt. Ezek a bizonyos entitások a Szürkékkel dolgoznak együtt és engem először a Szürkék egyik hajójára vittek fel, majd később áttettek egy kisebb hajóba ezekkel az entitásokkal.

su_08.jpgSzóval, amikor azt hallom, hogy a Szürkék rosszak, ezek az északi típusúak meg jók, ezek nem dolgoznak össze azokkal, stb... azzal én nem tudok mit kezdeni, mert láttam, hogy egy hajón nagyon változatos fajok dolgozhatnak együtt és együttműködnek a fajunk fejlesztése és jobbá tétele érdekében. Mindezt annak ellenére teszik, hogy többségünk nincs tudatában ennek. A repülésoktatás időszaka után azt mondták nekem, hogy a bolygón keresztül utazva hazavisznek. És ahogy azt bizonyára el tudod képzelni, az elméd ezt hallva rögtön megtelik mindenféle kétséggel és azt mondod magadnak: „Hogyan lehetséges átmenni az anyagon?" De ahogy Dr. Schild magyarázta nekem, ez sem különbözik attól, mint amikor megtapasztalók arról számolnak be, hogy ezekkel az entitásokkal közösen átmentek egy ajtón vagy falon vagy ablakon. Ez ugyanaz az elv, hogy az atomok és az atomok állapota egyetlen másodperc alatt megváltozik, így keresztül tudsz menni az anyagon és kijössz a másik oldalán. Ezen utazás kezdetén először is kimentek az űrbe egy bizonyos távolságba, így láthattad a Föld görbületét. Erről így írtam a könyvemben: „Először a szárazföldek, majd az óceánok és a felhők tűntek el a távolban. Egy lélegzetelállítóan gyönyörű látképe a Föld bolygónak - amit soha nem felejtek el – töltötte be az ablakképernyőt. Majd a hajó és az összes hajóban lévő dolog állapotában egy változás állt be. Történt egy "váltás", egy átmeneti szakasz az egyik helyről a másikba történő mozgás során... ebben a megváltozott valóságban, miközben A pontból B pontba kerültünk, gyakorlatilag keresztülmentünk a bolygón." Ezután elkezdtünk közelíteni a bolygó felé és eközben a képernyőn és a falon egy spirálos effektust láttam megtörténni. „A szárazföld újra közeledett, de néhány másodpercen belül, a látkép átváltozott... az óramutató járásának megfelelően spirális alakban egy kúpformát vett fel.”

su_16.jpgAhogy az imént említettem, Dr. Schild ezt mondja erről: „A leírás arról, hogy keresztülrepülj egy bolygón, nagyon izgalmas... Nézőpontom szerint ez az anyag fázisinformációjának ugyanazt a manipulációját jelenti, mint amikor falakon, ablakokon és ajtókon haladsz keresztül." Beleugrottunk a sötétségbe és a hajó belseje is elsötétült, a képernyőn csak színes statikus vonalak jöttek-mentek föl-le, és ehhez egy lágy, de magas hümmögő hang társult. Mozdulni sem mertem. Dr Schild azt írja: „Suzy leírása arról, hogy a Föld belsején történő keresztülhaladás egy sötét alagútszerű kúp vagy vortex képét eredményezte az ablakképernyőn, megint csak azt sugallja, hogy a folyamatot olyan spirális hullámok túlsúlya jellemezte, amelyek a tudatossággal álltak kapcsolatban." Vagyis minden, ami felmerült e tapasztalás kapcsán, a hajónak küldött instrukciók, a formájának és állapota megváltozásának köze van a tudatossághoz.

 

Most pedig egy nagyon érdekes dologra fogok rátérni. Ezt a tapasztalást – amit egyszerűen úgy hívok, hogy "a teszt" - két részletre fogom bontani – első és második részre – mert tökéletesen emlékszem e tapasztalás minden részletére, dokumentáltam és beszéltem róla sok évvel ezelőtt. 1993-ban történt és itt szeretnék rámutatni arra, hogy 1993-ban mi még nem használtunk számítógépet. Én soha nem használtam számítógépet, mert Új-Zélandon akkoriban még nem voltak számítógépek. Csak intézményekben – kórházakban vagy egyetemeken fordultak elő – de a lakosságnak nem voltak számítógépei egészen 1995-ig. Én személyesen soha nem is használtam számítógépet 1998-ig és akkor is csak szövegszerkesztőt, és egyáltalán semmit sem tudtam az internetről. De amiről beszélni szeretnék e tapasztalás kapcsán az az, hogy mindannyian fel fogtok ismerni néhány olyan dolgot a technológia területéről, ami előkerült e tapasztalásom során és amik az elmúlt években napvilágot láttak a bolygónkon. Abban az időben azonban csak egyszerű laikus fogalmakkal tudtam körülírni ezeket. Tizenhat embert vittek be egy szobába és egyfajta teszthelyzetbe helyezték őket. Mindegyikünknek különböző feladatokat adtak, amiket teljesítenünk kellett. Ugyanolyan nehézségűek voltak, egyik sem volt könnyebb vagy nehezebb a másiknál, de mindannyian különböző anyagot és különböző adatot használtunk a probléma megoldásához. Azonban nem csak magának a problémának a megoldása képezte fontos részét e tesztnek. Hanem ez arról is szólt, hogy hogyan oldjuk meg a problémát. A bennünket figyelő entitások azt is nézték e teszt közben, hogy milyen jól tudjuk használni a felszerelésüket, mennyire vagyunk képesek használni azokat a képességeket, amiket ők tanítottak nekünk, az elmeképességeket, telepatikus képességeket, stb. Ők ezt a tesztet figyelték. Hogyan jutunk el a válaszhoz és mit használunk fel, hogy eljussunk a válaszokig. Két vén, vagy ősi Szürke lény volt ott, a képen láthatod, hogy az egyiknek kúp alakú, a másiknak pedig sokkal kerekebb feje volt - ők felügyelték ezt a procedúrát.

su_10.jpgsu_11.jpg

Először mindannyian egy kis Szürkéhez kerültünk, aki az egész folyamat során segített nekünk. Az történt, hogy nagy mennyiségű információt továbbítottak az elméjükből egyenesen a miénkbe. Mi pedig a problémamegoldás során képesek voltunk felhasználni ezeket az adatokat. De amikor azt mondom, hogy információkat tettek be az elménkbe, akkor tucatnyi és tucatnyi enciklopédiának megfelelő információról beszélek, amit nagyon rövid idő lefolyása alatt tettek be az emberi elménkbe, kb másfél perc leforgása alatt. Mindössze annyit kellett tennünk, hogy ott ültünk, és éreztük a bizsergést a homlokunkban és ekkor ők telepatikusan információkat ültettek az elménkbe. A szimbólum, amit a mögöttünk lévő képernyőn láthatsz, az én személyes szimbólumom.

su_12.jpg

Minden embernek megvolt a saját szimbóluma, ami minden információt tartalmazott róluk. Olyan volt, mintha a saját pedigréd lett volna, amin minden információ szerepel a fizikai testedről, a pszichológiai testedről, az átélt tapasztalataidról, mindent adatot tartalmazott rólad. Mindegyikünknek adtak egy kisméretű táblagépet, egy információs tabletet. Emlékezzünk rá, hogy ez 1993-ban történt. Azonban ez a tablet nagyon-nagyon vékony volt, alig volt vastagabb egy papírlapnál, inkább hasonlított egy régi típusú röntgen felvételre. Mint amikor bemész a kórházba, megröntgeneznek és odaadnak neked egy régi szürke színű műanyag lapot. Ehhez hasonlított, nagyon vékony volt. Nem volt semmilyen látható áramforrása, nagyon rugalmas volt, és ma már tudom, hogy 3D-s képek voltak rajta, mert akkoriban úgy írtam le ezeket, hogy a képek „kiálltak” a tabletből és kisugárzódtak a levegőbe. Tehát ezek 3D-s képek voltak. És mindegyik személyre szabott volt, személyre szabott adatok voltak rajtuk minden egyes személy számára. Érintőképernyős volt. Láthatod, hogy az én képernyőm térképeket, leírásokat és néhány bolygót tartalmazott a körülöttük lévő elektromágneses mezőkkel.

su_13.jpg

Ki kellett találnom, hogyan tudok eljutni egyik bolygóról egy másikra anélkül, hogy a köztük lévő elektromágneses mezőben kárt okoznék. Szóval ebben a kis bolygórendszerben az űrben lévő energiaáramlás segítségével kellett mozognom ahelyett, hogy egyszerűen átvágtattam volna rajta. Ez volt a feladatom. Ezután ezt a tabletet beletettük egy nagyobb számítógép konzoljába és így nagyobb képernyőn tudtuk nézni az egészet, tehát ezt a tabletet USB-ként vagy memóriaegységként is lehetett használni.

su_15.jpg

Tehát betettük ezt egy nagyobb számítógépbe. Képesek voltunk felhúzni a képeket és kitenni őket a képernyőre, pont úgy, ahogy ma is tesszük - de ez 1993-ban volt. Tudtuk őket nagyítani, kicsinyíteni, mindent, amire ma képesek vagyunk. És emlékezzünk arra is, hogy én azelőtt még sohasem használtam számítógépet, sőt, még csak nem is láttam ilyet. Ha megnézzük a képet, látható, hogy a képek egyenesen az arcomból jönnek ki, és az elmémet használva tudtam őket kitenni a képernyőre. Ne kérdezd tőlem, hogyan lehetséges ez, de a hajón tartózkodva egy más tudatállapotba kerülsz, megnövekedett tudatosság lesz jellemző rád, megemelkedett telepatikus képességek jönnek elő belőled, képes vagy előhúzni dolgokat az elmédből és hologramszerűen ki tudod őket tenni magad elé, ahol aztán meg tudod nézni, arrébb tudod csúsztatni, stb. Miközben ott ültem és ezen dolgoztam, egy Szürke lény állt mellettem, ő volt ott velem és némi információt adott át nekem, nem azt mondom, hogy csalás céljából segített, hanem egyszerűen csak információkkal látott el. Dr. Schild azt mondja erről: „Azt gyanítom, hogy a Suzy által használt technológia, aminek szemtanúja volt, 3D-s technológia, ami a számítások mélyebb kvantumfejlesztését foglalja magában, ami sokkal közelebb áll magához a tudathoz, és ami hatalmas ugrást jelent a civilizációnk számára.” És ez még mindig 3D-s technológiára értendő.

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/suzanne_hansen_foldonkivuli_kontaktus_es_a_dualis_lelekkapcsolat_2_resz