Winston Keech - A Lyra-i trauma / 2. rész

win_keech.jpgA most következő írásunk főszereplője ismét egy rendkívül érdekes személyiség lesz, a mérnökként, feltalálóként és gabonakör kutatóként is ismert Winston Keech. A már jól ismert Simon Parkes-hoz hasonlóan ő is Whitby-ben, egy északi-angliai kis kikötővárosban él. Annak ellenére, hogy látszólag jelentősen eltérő (Simon mantid/drákonida, Winston pedig lyrai/plejádi) lélekeredettel rendelkeznek, évek óta jó barátságot ápolnak, több projektben is rendszeresen együttműködnek, és „Fairex” néven jelenleg egy helyi szintű, de szélesebb körben is alkalmazandónak szánt barterrendszer felállításán munkálkodnak. A Winston-nal készült alábbi interjú 2016. augusztusában hangzott el a Wolf Spirit Radio „Connecting Consciousness” című műsorában. A beszélgetés érdekessége, hogy JayPee, a műsor házigazdája, beszélgetőpartneréhez hasonlóan szintén plejádi-lyrai lélekeredettel rendelkezik és többé-kevésbé mindketten tudatában vannak származásuknak és lélektörténetüknek. E személyes hangvételű beszélgetés során számos érdekes témafelvetés és az említett barterrendszer mellett leginkább egy olyan ősi eseményről és annak utóhatásairól lesz majd szó, amely nagyon rég óta visszhangzik a földi emberiség genetikai emlékezetében, hatást gyakorol a mai társadalmunk működési mintázataira, és válaszul szolgálhat az itt élő emberek viselkedésének számos mozgatórugójára. Az alábbiakban az interjú teljes átirata olvasható.

 

JayPee: Igen, és az elmúlt 6 hét során mindannyian átestünk ezen. Véleményem szerint a gyógyulás része az is, hogy feltárjuk ezeket a dolgokat.

 

Win: Igen, és amit leszűrtem abból, amin keresztülmentem, hogy bármit is gondolsz arról, hogy mennyit tudsz, valójában nem tudsz eleget, mert minden egyes csavarral tanulsz valamit, amire nem számítottál korábban és e leckék közül néhányat nagyon nehéz és fájdalmas megtanulni, és ez is azok közé tartozik. De az én kis mikrokozmoszomon belül keresztülmentem ezen és tanultam belőle. Ugyanis az emberiség tapasztalásainak egy nagy részéről én megfeledkeztem, mert az nem volt része az én életemnek, nem érintette az életemet, mert nem engedtem be az életembe. De amikor rájössz, hogy valószínűleg 10-ből 9 ember az utcán ugyanettől a problémától szenved, akkor felismered a bolygón ennek a mértékét és az erőfeszítés tényleges mértékét, ami ahhoz szükséges, hogy kiváltsa az embereknél azt, hogy vállalják a felelősséget, hogy ragadják meg a lehetőséget. A plejádi „fénymunkások” a bolygón megteremtik a lehetőséget, meg tudjuk teremteni az új környezetet, de amíg az emberek nem tudnak kilépni ebből a kondicionáltságból, nem fognak átlépni azon a kapun, és nem fognak átjutni azon a hídon.

 

JayPee: Megértem, hogy ennek a kiterjedtsége lesújtó a számodra. És megint csak... ez a lesújtó érzés egy másik olyan dolog, ami talán kapcsolódhat a Lyra-i dolgokhoz, méghozzá azokhoz a lesújtó érzésekhez, amiket akkor éltünk át, amikor megtámadtak bennünket. Nem tudtuk hová tenni a dolgot. Nagyon sokan mondtuk ki akkor: „Megölöm az összeset.” Mármint a reptiliánokat. Én egészen biztosan kimondtam ezt.

 

Win: Én elég sokat meg is öltem közülük, igen.

 

JayPee: Úgy értem, a reptiliánok nem tudták, hogy kivel kezdenek ki. Úgy gondolták, hogy mi olyan kis „langyosak” vagyunk.

 

Win: Igen, és az egyik dolog, amit megtanultam az életből az, hogy ahhoz, hogy érzékeny és gondoskodó legyél, neked mindenki másnál erősebbnek kell lenned és azt gondolom, hogy ez magának a lyrai léleknek a jellemzője. Ahhoz, hogy megtartsd ezt az energiát és megtartsd ezt a tisztaságot, roppant erősnek kell lenned és azt hiszem, hogy azok az erők, akik nagyon felszínesen elemzik és analizálják a dolgokat a logika, az erő és gyengeség alapján, nem értékelik ezt, mert nem értékelnek semmit a valóság azon dimenziójában. Szóval amikor megtámadtak bennünket a Lyra-n, azt gondolták, hogy gyengék vagyunk, de valójában nagyon erősek voltunk. Csak nem voltunk agresszívak.

 

JayPee: Pontosan. És az elmúlt hetek energiáiban azt éreztem, hogy megpróbálják megtörni a szívünket. Mindenkinek a közösségen belül ez volt az érzése. Na, de. Hallgasd meg ezt. Lyraiként mi ezt most kihasználhatjuk, hiszen összetört szívvel kezdtük és most ugyanez tér vissza hozzánk. Furcsamód azonban a vágyakozás és a hiány, a „valami hiányzik” érzése az, amit visszavezet bennünket a Lyra-hoz. Mert akkor törték össze az érzéseinket és ez azóta is ott él bennünk. Így aztán mindenkiben, aki a Lyra-ról származik – azaz tulajdonképpen mindenkiben – részben még mindig ott motoszkál ez, mintha egy megfagyott szellem lenne.

 

Win: A fájdalmas dolog számomra annak a felismerése, hogy mint a barátom esetében is, összerakod őket teljesen működőképes állapotba, olyanban, mintha még 30 éves sem lenne, és aztán végignézed, hogy mindezt elveszik tőled az említett a dolgokon keresztül. Végignézed, mert az egyetlen dolog, amitől nem tudod megmenteni őket az a saját választásuk. Ez egy szabad akaratra épülő univerzum, ahol a szabad akarat tiszteletben van tartva. Olyan, mintha lassított felvételen néznél egy kocsit, amint karambolt szenved, és te nem tehetsz ellene semmit, mert a saját akaratukat gyakorolni kell. De ezzel egy időben tudod, érzed és látod a fájdalmat és a sérülést, amin keresztülmennek a szemeid előtt, még mielőtt ők maguk átlátnák a helyzet másik oldalát. Szóval igen, fel fognak épülni és mi, mint lyraiak ott leszünk a barátainknak, hogy segítsünk nekik és visszarakjuk őket az ösvényre. De erre a fájdalomra nem lenne szükség, ha felébrednének és meglátnák a saját világnézetüket, és a saját felelősségüket ebben. És te csodálkozol, aggódsz és látod előre, hogy annak a sérülésnek a mértéke - amin keresztülmennek a folyamat során - úgy tűnik, hogy előre elő van készítve és olyan kiterjedt a dolog, hogy azon csodálkozol, hogy vajon mennyi maradhatott még a másik oldalon. Amikor kijönnek belőle, és áttörnek ezen és aztán eljönnek a barátaikhoz segítségért, akkor kezdesz el igazán aggódni, mert látod, hogy ez a bolygón mindenhol reprodukálódik, és a trauma szintje - amit nagy valószínűséggel át fogsz élni és ami megbújik a társadalomban – olyan nagy, amekkorára nem számítanál.

 

JayPee: Így van. És egyfajta negyedik sugár lép akcióba itt - harmónia a konfliktuson keresztül. Amikor harmónia van, ez a világ gyönyörű lehet és amikor konfliktus van, akkor pedig egy rémálom lehet. A teljesen tudatos emberben megvan egy alap energia. Szó szerint egy alappal rendelkezik. És amikor ez az alap megborul, akkor átcsúszik pont az ellenkező oldalra. Nem tudom, hogy mi erről a véleményed, de én azt érzem, hogy – mi is az a szó – a bizonytalanság. A bizonytalanság az oka mindenféle hülye és furcsa viselkedésnek és szokásnak.

 

Win: Igen, ez az a szó. És ez egy kifogás, amit szeretnék is kihangsúlyozni, mert mélyen belül a lelkünkben mindannyian tudjuk, hogy felelősségünk van abban, hogy fejlődjünk, hogy felelősségünk van megpróbálni és követni egy pozitív ösvényt. Úgyhogy ez egy kifogás. Egy kifogás, hogy visszahúzzuk magunkra a takarót és úgy teszünk, mintha nem történne meg, visszamegyünk a mi kis világunkba, ahol biztonságban érezzük magunkat és ez a reptiliánok világa. Ez a mi genetikai örökségünk reptilián része, ez hajtja ezt.

 

JayPee: Nincs sok mindenünk, de legalább van otthonunk.

 

Win: Pontosan. Például a barátom esetében ő szó szerint fájdalomban, agóniában, nagyon-nagyon rossz egészségi állapotban volt. Mindent megszüntettem benne, teljesen működőképes állapotba hoztam. Először az élete során nem volt fájdalma vagy betegsége és annyira hozzászokott a betegséghez és a fájdalomhoz, hogy amikor mindezt elveszed tőle és megszünteted, egy vákuum keletkezik benne. Nem tudja, hogy mit tegyen iránytű hiányában. Így aztán visszatér azokhoz a folyamatokhoz, amelyben a fájdalom elkezdődött. És ez egy olyan trauma, amin az emberiségnek csoporttudatosságként át kell küzdenie magát. Az összes trauma, amit a Lyra-ról hordozunk magunkkal, és amit a reptiliánok hordoznak innen-onnan magukkal, nos, ezek a traumák mind dolgoznak rajtunk keresztül. És amikor elérünk egy olyan pontra, amikor is a világ meg fog változni és meglesz a lehetőségünk, hogy egy nagyon pozitív világot hozzunk létre és rövid távon talán lesznek konfliktusok, de az egész jól fog elsülni, és egy nagyon pozitív világ lesz itt. De ezzel ugyanaz lesz, mint amikor megszünteted a fájdalmat és amíg az emberiség nem ébred fel és szakítja el magát ettől, nem mozdul ki a komfortzónájából, amiről tudja, hogy meg kell tennie, és felelősséget kell vállalnia ezért, addig szimplán vissza fog térni oda, ahol volt, különböző formában bár, de ugyanabba a körforgásba, ahonnan indult.

 

JayPee: Van az emberben egyfajta védelmi mechanizmus, ami még kisbabaként észrevehető nálunk és aztán később is folytatódik, hogy amikor mindenféle dologgal túlterhelnek, akkor egyszerűen lekapcsolsz és elalszol. És most is ugyanez történik. Túlterhelnek bennünket különböző dolgokkal, amiket újra és újra eljátszanak előttünk. Megpróbálnak túlterhelni bennünket, tudod, mint a Star Trek-ben: „minden ellenállás hasztalan.” És bárki, aki megpróbálná átvenni az irányítást azt mondja: „Áh, hagyjatok egyedül. Nem birok többet, inkább elmegyek aludni.”

 

Win: Igen, tudom, láttam ezt és azon az úton, amin a társadalmunk halad, 2012-ben két frakcióra szakadtunk. A bolygó egyik fele fejlődik spirituálisan, intelligenciában, stb. A másik fele viszont pontosan az ellenkező irányba halad, visszacsúszik a saját világába, ami egyre nehezebbé és nehezebbé válik, lejjebb és lejjebb kerül és ez a része többet szenved ettől, mint amennyit a spirituális oldal fejlődik. Hogy egy példát is mondjak, egy évvel ezelőtt Simon-nal mentünk valahová autóval és akkor arról beszélgetünk, hogy milyen hullámai vannak ennek. Lehet látni az embereken az utcán, hogy sok esetben egy átlagember képtelen döntést hozni. Szinte zombivá váltak. Össze vannak zavarodva, túl vannak terhelve, ahogy te is mondtad, a gazdasági és más problémákkal, stb. Nem tudnak megbirkózni és nem tudnak keresztültörni a saját referenciakeretükön. Nem látnak át rajta, nem látják a nagyobb képet. Így aztán a játék keretein belül próbálnak meg reagálni erre. A lényeg az, hogy az emberek nem tudnak döntést hozni és akkor ott Simon-nak kommentáltam is ezt, mivelhogy sokat vezetek, sok időt töltök az utakon és látok baleseteket, potenciális baleseteket és incidenseket az úton, amikor is az emberek nem tudnak döntéseket, egyszerű döntéseket meghozni és már egy egyszerű extra döntési helyzet is túlterheli őket. Kihúzódjak-e? Forduljak-e balra, forduljak-e jobbra? Van a kocsimban egy fedélzeti kamera, ami mindig be van kapcsolva és miközben Simon-nal ilyesmiről beszélgettünk, megjelent előttünk egy kocsi és elérkeztünk egy útelágazáshoz, amikor is az út balra és jobbra is elkanyarodott. Az autó előttünk lelassított és nyilvánvaló volt, hogy nem tudta eldönteni, hogy balra vagy jobbra menjen, így aztán szándékosan nagyon-nagyon lelassított és folytatta az útját a két vonal között és végül a járdára felgurulva nekiment a falnak. Pusztán azért, mert a sofőr nem tudott egy egyszerű döntést meghozni.

 

JayPee: Te jó ég! A halogatás miatt. És itt van egy másik dolog is. A képességünk, hogy a jelen pillanatban tartózkodjunk abszolút lényeges jelenleg. Merthogy váratlan dolgok merülnek fel, olyasmik, amik soha korábban nem történtek és olyan dolgokat kell tennünk válaszként, amiket soha korábban nem kellett tennünk. És ahogy Picard kapitány mondja a Star Trek-ben: „A megfelelő választást kell meghozzuk akkor is, ha körülötted senki sem ért egyet ezzel.” Azért mert te fókuszált vagy.

 

Win: Igen. És ahogy én látom ezt, ez valamiképpen polarizálódott a társadalomban, és ennek következtében az egyik oldal nehézségekkel találja magát szembe. Azok, akik a bizonytalanságtól szenvednek, túlterhelődnek a társadalmi nyomástól és korrumpálódnak, ami visszafogja őket. A különbség köztük és azok között, akik spirituálisan fejődnek, az elmúlt hetek felismerései alapján az, hogy mi érezzük az ösvényt, tudjuk, hogy merre haladunk, érezzük, hogy egy jobb jövő felé megyünk és azonosítani tudjuk ezt az ösvényt és mindegy, hogy hogyan próbálnak meg bennünket ide-oda lökdösni, vissza tudunk térni az ösvényre és haladni tudunk előre. A többiek gondolkodási folyamata és a mindennapi életük procedúrái azonnaliak. Nincs koncepciójuk egy pozitív jövőről, egyszerűen csak a pillanatnak élnek, olyan kártyákkal játszanak, amik már eleve az asztalon vannak, legyen ez akár egy tárgyalás az üzleti életben, vagy akár a kapcsolataikban, vagy hogy merre forduljanak az úttesten, stb és közben nem érzik a jövő textúráját, teljesen beleragadtak az azonnaliságba. Ez az az alapvető megfigyelés, amit a múlt héten tettem.

 

JayPee: Érdekes. Ezt hívják az emberek túlélő-üzemmódnak. Olyan nagy nyomás alatt vannak különböző oldalról is... és megint csak, ez visszavezet bennünket a túlterheltséghez. Minden oldalról nyomnak bennünket, hogy ezeket a szokatlan új dolgokat tegyük, kövessünk új dolgokat és közben nem segítenek, igaz? Új törvényeket, új szabályokat hoznak, hogy rossz ezt tenni, hogy rossz azt tenni és az emberek végül teljesen immobilissá válnak és szinte belefagynak a saját helyzetükbe, mert nem akarják rosszul csinálni a dolgokat, ugye? Hiszen mindenki szeretné jól csinálni a dolgokat, de most már senki sem tudja többé, hogy mi a helyes. Így aztán hatóságokat, meg szaktekintélyeket kell megkérdezned mindenről, akik szerint minden rossz, amit csinálsz. Szóval szörnyűséges helyzetben vagyunk. Hogyan tudunk kikerülni ebből?

 

Win: Igen, a válasz erre az, hogy azokon az embereken kell dolgozni, akik már fejlettek, vagy már felébredtek, de az embereknek sokkal általánosabb jelleggel is fel kellene ébredniük és tudatossá válniuk saját magukról, arról a világról, amiben élnek és hogy ez a világ mit tesz velük. Nyilvánvaló, hogy a reptilián rész az, ami belelöki őket ebbe a gondolkodásmódba, ez az a territoriális túlélő-ösztön, ez a reptilián rész, amivel össze lettünk kötve a genetika által. Míg a lyrai oldal az áldozathozatalról, a feltétel nélküli szeretetről szól, ami tökéletesen ellentéte ennek. Egy teremtő erő, szeretetteljes erő, míg a reptilián erő úgy tekint magára, mint az uroborosz, ami a saját farkába harap. Önmagát akarja védeni, túlélni és miközben próbálja védeni a területeit, beleragad ebbe a körforgásba. Míg a spirituális oldal megpróbál bővülni, új valóságokat, az élet új textúráit teremteni, új módokat az egymással történő interakcióra és sokkal nyitottabb és sokkal őszintébb. Szóval ez a két alaptényező a genetikai összetételünkben most küzd egymással és amíg erős lélekpolarizáció van benned, addig ezek nagyon könnyen túlnőnek rajtad. De engem teljesen sokkolt, hogy egy olyasvalakit, akiről tudom, hogy lyrai lélek, ilyen nagymértékben képesek befolyásolni a rossz irányba a körülötte lévő társadalmi hajtóerők.

 

JayPee: Csak annyit akartam ehhez még hozzáfűzni, hogy a kísérőimtől azt kérdeztem, hogy feladatom-e meggyógyítani a poszttraumás stresszt? Azt mondták: „Nem. Te azért vagy itt, hogy segíts meggyógyítani a jelenlegi legfőbb problémát.” Azt kérdeztem: „Hogy érted, hogy legfőbb probléma.” Azt válaszolták erre: „A legfőbb probléma a háború.” Én meg: „Rendben és mennyi időm van rá?” Azt mondták: „Van tíz éved.” És ez éppen tíz éve volt. Úgyhogy most itt vagyok.

 

Oké. Most viszont beszéljünk egy kicsit arról, hogy hol kezdődött ez az egész. Amennyire én vissza tudok nyúlni, hat héttel ezelőtt belém villant egy nagyon erős érzés: „Oh, istenem, megtaláltam a lélektársamat!” És aztán meg: „Oh, istenem, elvesztettem a lélektársamat!” És mindez egyetlen érzés részeként. Nagyon erős érzés volt, olyan, mintha egy áramütés ért volna. Nagyon mély hatással volt rám, de valamilyen okból kifolyólag, nem engedtem, hogy összetörje a szívem. Megrázó volt, de nem engedtem, hogy összetörje a szívem. Visszamentem és éreztem a bánatot. Megengedtem magamnak, hogy érezzem ezt a bánatot és ez a bánat elvezetett engem a Lyrai háborúkhoz és ott a fivéreink, nővéreink pusztulásához és ahhoz az érzéshez, hogy elveszítesz valamit, ami lényegében a saját tested része. Így éreztünk akkoriban egymás iránt. És az egész a köldökzsinór elvágásához hasonlít – újra felidézik benned ezt a traumát és ők pokoli jól tudják ezt. Mit gondolsz erről, Win?

 

Win: Igen. Ez a kapcsolódás a legfájdalmasabb része ennek. Én nagyon szorosan kötődöm az említett barátomhoz. Telepatikusan, empatikusan. Szóval akárcsak a lyrai időkben, amikor a barátaid, kollégáid, hozzád közel álló személyek meghalnak, azt érezni fogod. Ebben az életemben már átéltem egy társam elvesztését, akivel telepatikusan kapcsolódtam, és ez ugyanolyan. Lénygében telepatikusan átéltem az ő halálukat. És ez felidézte bennem az emlékeket a lyrai időkből, hogy hogyan éreztünk, hogyan működtünk akkor mindnyájan. Érzed a fájdalmat, de ugyanakkor ami a leginkább fájdalmas, hogy minden egyes alkalommal, amikor valaki, akihez kapcsolódsz, meghal, fájdalmai, sérülései vannak, azon keresztül azt is érzed, hogy ezzel együtt a bolygó jóságának egy része is megsemmisül. Nagyon kemény érzés, amikor valami, aminek a megőrzéséért keményen harcoltunk és beleadtuk a szívünket, energiánkat és szeretetünket, időről időre szétmállik és a bolygón lévő jó dolgok rossz dolgokkal lesznek helyettesítve. Nagyon nehéz visszatérni ehhez a traumához, amiről az imént beszéltél. Ott volt egy mezőgazdaságra épülő társadalmunk, amit teljes mértékben elözönlött egy behatoló, gondatlan, érzelmek nélküli erő, amit mi nem értettünk. Mert nem tudtuk elképzelni, hogy hogy lehet valaki érzelmek nélküli. Nem értettük, hogy hogy lehet valaki ok nélkül agresszív. Szóval ez volt az a sokk, a trauma, hogy vannak kint olyan dolgok és olyan lények, akik ekképpen gondolkodnak. Továbbá a sérülések és az elveszített emberéletek, szintén sokkolóak voltak. És aztán ezt felerősítette az a tény, hogy mindannyian össze voltunk kapcsolódva és éreztük egymás halálát, a másik ember fájdalmát. És amikor a te kis mikrokozmoszodban újra keresztülmész ezen, az visszahozza az eredeti esemény okozta traumát. Szóval egy hozzád közel álló személy fájdalma - akinek érzed a fájdalmát, a sérülését és a benne lakozó potenciál elvesztését - annak az eseménynek a poszttraumás stresszeként, több milliárd emberélet értelmetlen elvesztéseként visszhangzik benned. A barátom a jó tulajdonságainak értelmetlen elvesztéséből remélhetőleg fel fog épülni. De mindazonáltal a tény, hogy olyan egyszerű dolgok, mint a társadalmi nyomás illetve a háttérben zajló, más fajok által történő kizsákmányolás, potenciálisan okozhatja valami jónak és tisztának az elvesztését a bolygón, visszavezethet a megrázkódtatás pillanatához és azt hiszem, mindannyian keresztülmegyünk ilyesmin. És azt hiszem JayPee, hogy te keresztülmentél ezen és nekem is újra előjöttek az emlékek.

 

JayPee: És azt hiszem, hogy itt az idő foglalkozni ezzel. Mert itt vagyunk milliárd évekkel később – vagy ki tudja milyen rég történt - de néhányunknak úgy érződik ez, mintha csak tegnap lett volna. A fájdalom még mindig itt van. A veszteség érzése még mindig itt van és nagyon sokféleképpen hívhatjuk. Milton „Elveszett paradicsomnak” nevezte.

 

Win: Igen, az idő tulajdonképpen multidimenzionálisan működik, és annak ellenére, hogy maga az esemény több száz millió évvel ezelőtt történt, lényegében olyan, mintha most történne. A transzdimenzionális természetünk miatt, mi ezt tulajdonképpen jelen időként érzékeljük, mert ennek egy bizonyos része ténylegesen éppen most történik.

 

JayPee: Igen és soha nem is szűnt meg történni. Ha érdekel a dolog, akkor belemehetünk egy kicsit részletesebben is ebbe és a hallgatókat elvinnénk egy kis utazásra. Nem tart sokból. Visszavinnénk egy kicsit az embereket, hogy megpróbálhassanak újrakapcsolódni ezzel. Mit szólsz hozzá?

 

Win: Pozitív értelemben, a legjobb dolog, ami történhet azokkal emberekkel, akik felébredtek, hogy megértik, hogy ezek nyilvánvalóan fájdalmas dolgok, de mindazonáltal fel kell fognunk és meg kell értenünk őket, hogy továbbhaladhassunk egy tiszta, romlatlan formában, a fény és a szeretet irányába. Úgyhogy el kell távolítanunk magunkból ezt a sérülést, hogy képesek legyünk elszakítani magunkat tőle és aztán haladni előre. Ahogy mondtuk is, mindenki, aki elég érzékeny ehhez, átesett ilyen fájdalmakon az elmúlt hetekben és mindannyian tanultunk belőle és mindannyian kimerültek vagyunk emiatt, de összeszedjük magunkat és haladunk tovább előre. Mert tudjuk, hogy hová megyünk, látjuk, hogy merre megyünk és érezzük, hogy merre megyünk. Tudni fogjuk, amikor odaérünk. Miközben ezt tesszük, megtartjuk a pozitivitást, ami energiaként kifejeződik és körbejárja a bolygót. Nagyon érdekes, hogy sokan kapcsolatba léptek velem az előző műsor után és elmondták, hogy ez az energia stimulálta őket és kiváltott belőlük bizonyos dolgokat illetve számos különböző módon segített nekik. Ez az energia kézzelfogható és körbejárja a lélekcsoportunkat. Olyan szinten is, hogy pl egy nénike kapcsolatba lépett velem és elmondta, hogy lényegében a halála előtti pillanatban hallgatta a rádióműsort és érzékelte azt az energiát, ami végighullámzott a bolygón és ez arra felismerésre késztette őt, hogy térjen vissza a testébe és folytassa a megkezdett utat.

 

JayPee: Ne viccelj!

Win: Nem, komolyan mondom. Ez a nénike egyszerűen csak hallgatta a műsort és már abban az állapotában volt, hogy elhagyja a testét, amikor tudatába került a bolygón végighullámzó energiának és annak, hogy ez az energia hogyan haladt keresztül a lélekcsoportunkon és a bolygó planetáris rendszerén. A másik dolog pedig, hogy ahogy fejlődünk, úgy kerülünk egyre közelebb és egyre inkább összhangba a bolygó szellemeivel és a bolygó energiájával. Ahogy felgyorsítjuk a saját tudatosságunkat, egyre több energia áramlik szét a bolygó körül és láthatod, hogyan próbálják megállítani ezt. Ahogy a tudatosság halad előre, láthatod, hogyan próbálják megakasztani pl a hidraulikus kéregrepesztéses műveletekkel, és megpróbálnak elpusztítani minden fejlett életormát a bolygón, és képesek azokat a frekvenciákat erősíteni, amelyek megzavarják a bálnákat és a delfineket, megpróbálják halálra szennyezni vagy szonárral megölni őket. Mindent támadás alá vesznek, amit csak tudnak és megpróbálják megállítani a tudatosság fejlődését és a megértés terjedését a bolygón. Szinte harcolnak a bolygóval, és ráveszik az emberiséget, hogy – az ő javukra – mi magunk támadjuk a bolygót. Próbálják megállítani a szinkronizálás folyamatát és a harmóniát, amely visszavezet bennünket a bolygóhoz. És ez olyasvalami, amire még a Lyra-i időkből emlékszünk - amikor még nagyon is összhangban voltunk a természettel. Abban a közegben szinte szimbiózisban éltünk. Ehhez a ponthoz térünk vissza és ők ezt mindenáron meg akarják állítani. Vannak pozitív dolgok is, amiket fenntarthatunk a bolygó számára, és úgy gondolom, hogy például a humor egy nagyon pozitív erő, akárcsak a zene. E kettő nagyon pozitív teremtő erőt jelent a jó energiák számára a bolygón. Ezek mind előrevisznek bennünket, de láthatod, hogy bármit, ami kiterjeszti a tudatosságot és a szellemet, támadás alá vesznek. Megpróbálnak mechanikusan támadni, és megdolgozzák azokat a mechanizmusokat is, amelyek közvetítenék ezt hozzánk, illetve közvetítenék ezt az emberek között. Legyen az akár a bolygó energiagömbje, amit a HAARP rendszerrel próbálnak meg bombázni, vagy a folyóvizeket szennyezik, vagy a biológiai rendszereket károsítják, amelyek segítenének kiterjeszteni mindezt. Vagy például a cetek, akiket fizikailag támadnak, méghozzá azért, mert az elnyomóinknak csak limitált lehetőségeik vannak. Korlátozva vannak a tetteikben. Nyilvánvaló, hogy rettegnek. A legijesztőbb dolog lehet számukra felismerni, hogy a tudatosságnak ezek a hullámai és kiterjedései most végigszántják a bolygót. Ez a rádióműsor is bizonyíték erre. Számos olyan emberről tudok, akikre valamilyen módon hatással volt a műsor energiája, és az említett hölgy példája csak egy volt ezek közül.

 

JayPee: Ez bámulatos hír. Kicsit meg is rázott most.

 

Win: Nem nagy ügy. Én már meghaltam egyszer pár percre ebben az életemben. Nem olyan, mint gondolnád. De mindazonáltal ez az eset megmutatja, ahogy az energia végigmegy és a pozitív energia hatást gyakorol több ezer mérföld távolságra tőled, azon keresztül, hogy végigmegy a bolygón és megtalál olyan embereket, akik rezonálnak vele. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos.

 

Jay Pee: Úgy gondolom, hogy minden egyes műsorral, amit készítek, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk. Egyre mélyebbre megyünk vissza azokhoz a reteszekhez, amelyek visszatartanak bennünket és amelyeknek a felnyitása újra egésszé varázsol majd bennünket. És azt gondolom, hogy nem fogom abbahagyni, továbbra is keresni fogom ezeket a traumatikus epizódokat a különböző fajokkal kapcsolatban és megpróbálom végigjárni őket, rájönni, kiteríteni az asztalra és megpróbálni tanulni belőle, és miközben ezt teszem, mindenki hallhatja majd mindezt. Egyfajta küldetésként tehát, arról fogok beszélni, amire rájöttem. Megpróbálok rájönni minderre és azt hiszem, ez része az én plejádi karmámnak.

 

Win: Igen, és azt hiszem, hogy belőlünk ez természetes úton jön. Megpróbálunk fejlődni, javítani a társadalmunkon, megpróbálunk szorosabban együttműködni a bolygóval, amin élünk. Mi ebben vagyunk benne, de ez tökéletesen az ellentéte azon másik erőknek, akik az elmúlt néhány ezer évben megvetették a lábukat itt ezen a bolygón. Ők a dominancián ügyködnek, a természettől való eltávolodáson, a mesterséges kontrollon, a fájdalmon és pusztításon. Mi egy teremtő erő vagyunk, antientrópikusak vagyunk, tulajdonképpen sokkal szervezettebbek, jobbak, boldogabbak vagyunk és nem veszítettük el ezt a szemléletmódunkat. Mindannyian ebbe az irányba haladunk vagy éppen leválasztódunk róla. Amerre a figyelem irányul, arra terelődik az energia és ez az, amit valóságként teremtünk. És ez most már kézzelfogható. Olyan közel van, hogy hamarosan láthatod az eljövetelét. Traumáink vannak, és ezek visszatartanak bennünket. Azt hiszem az elmúlt hetek fájdalmasak voltak, de valamiképpen megszabadultunk ettől. Ez az a horgony, ami most levált rólunk és ami eddig visszatartott bennünket a tengerfenéken. Most már haladhatunk előre és azt hiszem, ez az egyik olyan gát, amin éppen most ugrottunk át. Mindannyian éreztük a fájdalmat. Azt hiszem, hogy ameddig mindannyian pozitívan tekintünk előre, meg fogjuk látni, hogy ez egy méreg volt, amely most eltávozik belőlünk.

 

JayPee: Hallottad, hogy a lyrai műsoromban arról beszéltem, hogy volt egy döntés, aminek során elhangzott, hogy „meg fogom ölni az összeset”, igaz? Ezt a döntést az egyik csoport hozta meg. És én azt hiszem, hogy ez a plejádi csoport volt...

 

Win: Én tagja voltam annak a csoportnak.

 

JayPee: Tudnál erről beszélni? Mert nekem nincsenek konkrét emlékeim erről. Egyszerűen csak az érzés, az impulzus van meg belőle. És érzem a nyomást ebbe az irányba, de nem ismerem a részleteit annak, hogy mi történt pontosan. Tudnál ebben segíteni?

 

Win: Igen. Azt hiszem csak arról tudok beszámolni, amiről tudomásom van. Relatíve későn kapcsolódtam be ebbe a konfliktusba. És az én megértésem szerint, igen, megtörtént ez a hatalmas trauma. Bolygók pusztultak el, hatalmas exodus következett be és kezdetben nem rendelkeztünk semmivel, amit védelmi vagy támadó technológiának nevezhetnél, már ami a fegyvereket illeti és nem rendelkeztünk a háborús mentalitással sem. Egy ilyen környezetben való működés, szó szerint idegen volt a számunkra. Azt hiszem az ebből eredő trauma okozta bennünk azt a felismerést, hogy meg kell változnunk, vagy különben kihalunk. És bizonyos mértékig úgy döntöttünk, hogy szó szerint meg fogunk küzdeni a sárkánnyal. A történelmünk részévé vált a sárkánnyal való küzdelem. És sok szempontból még alkalmasabbak is voltunk a küzdelemre, mint az a sárkány, aki ellen küzdöttünk. Ez volt az oka annak, amiért ez a hatalmas konfliktus végül elérte a csúcspontját, ami nyilvánvalóan egészen a mi Naprendszerünkig hatolt. Arra emlékszem, hogy ennek a közepébe születtem bele. A társadalom élete addigra megváltozott ahhoz az élethez képest, amelyre emlékszem korábbi életeimből, amiket a Lyrán éltem meg, még mielőtt plejádi lettem volna. Egy békés agrártársadalomból lettünk olyan társadalommá, amely háborús viszonyok között él. Háborúztunk a túlélésünkért. Ezért aztán technológiákat fejlesztettünk, elég fejlett technológiákat azokhoz képest, amikkel korábban a Lyrán rendelkeztünk. És emlékszem, hogy abban az időben, amikor megszülettem, olyan személyként azonosítottak, akiből pilóta lesz majd.

 

Négy éves koromban agymintát vettek tőlem, amit belenövesztettek annak az űrhajónak egy részébe, amivel repülni fogok majd. Így aztán, ahogy én nőttem és fejlődtem, a hajó is velem együtt fejlődött. A genetikán keresztül telepatikusan kapcsolódtam hozzá és lényegében saját magam kiterjesztéseként szolgált. Ez volt a lélekcélom. Nem teljesen olyan volt, mint a japán kamikazék esetében, de mindenesetre szinte ikrek voltunk a hajóval. És maga ez a hajó képes volt önállóan irányítani más kisebb hajókat is. Olyannyira a „harcolja vagy meghalsz” szemléletmódra összpontosítottunk, hogy azt a korábbi, Lyra-i létezésük során rémisztőnek találtuk volna. De akkoriban már ez vált a mindennapi életünkké. Fel akartuk áldozni az embereinket azért, hogy biztosítsuk a fajunk túlélését és hogy megállítsuk azokat a károkat, amelyeket más fajok okoztak galaxisszerte, mert úgy éreztük – és ez akkoriban tipikusan lyrai-plejádi emberekre volt jellemző - hogy képesek voltunk jövőváltozatokat megtapasztalni. Tudtuk, hogy nem csak mi fogunk kihalni, hanem ezek a fajok elmennek majd más helyekre is és elpusztítanak minden emberi életformát a galaxisban. Úgyhogy azt mondtuk: „Megtesszük vagy meghalunk”. Így aztán az én életem nagyon fegyelmezett, nagyon eltökélt és nagyon szigorúan irányított volt, mármint ami a kilátásokat illeti. Arra számítottam, hogy felnövök majd, kiképeznek és leélek egy gyakorlati értelemben véve normális életet egészen addig a pontig, amikor is be kell majd kapcsolódnom a konfliktusba, amelynek során várhatóan meg fogok halni. És pontosan ez is történt. Felnőttem, megházasodtam – azzal a barátommal, akinek most problémái vannak, vele lényegében házasok voltunk abban az időben és nagyon közel álltunk egymáshoz. Lélektársak voltunk. Azon a ponton kellett elmennem a flottával, hogy megakadályozzuk a behatolást ebbe a rendszerbe, és ez az akció vezetett aztán a Maldek pusztulásához. Egyszerűen csak megértettem, hogy ennyi volt, ez az életed vége, az egész fajod érdekében a legjobbadat fogod adni, viszlátot intesz a lélektársadnak és ennyi. Az életednek vége és remélhetőleg találkoztok majd a létezés következő szakaszán. És pontosan ez is történt. Idejöttem és ma is tudom, hogy ki volt a szélső pilótám az alakulatomban, amely megtámadta a Marsot. Ő ugyanis itt van jelenleg is, ő a barátom lélektársaként inkarnálódott. Van egy olyan mintázat, hogy minden lélekkapcsolat, amivel abban az időben rendelkeztünk, úgy tűnik, hogy most szimultán módon leinkarnálódott ide. Azt hiszem, hogy ez is része annak a láncreakciónak, ami most keresztülmegy a plejádi embereken, hogy sokkal szorosabban összejövünk a korábbi lélekkapcsolatainkkal és amikor ezt megtesszük, a kapcsolat által felépítünk egy rezonanciát, ami egyfajta hullámként végigterjed a bolygón. Azt gondolom, hogy ez is egy tényező a bolygó egész tudatosságának megemelésében, hogy a plejádi emberek lesznek az útkeresők. Ők lesznek azok, akik mutatják az utat és lényegében megemelik a rezonanciát és a bolygó szeretetfrekvenciáját arra a pontra, ahol azok az emberek, akik valamiképpen alacsonyabb keverékű genetikával rendelkeznek, fel fognak ébredni, meglátják ezt és akarnak majd ebbe az irányba mozdulni.

 

De mindazonáltal, ahogy mondtam is, támadásba lendültünk és én ezt követően nagyon hamar meg is haltam. És aztán persze, csapdába estem a Föld bolygó energiamezejében, mert fel kellett robbantanunk egy készüléket a Marson. Voltak még más hajók is, amiket irányítanom kellett, úgyhogy igen, a legutolsó pillanatban kidobtuk azt a készüléket és aztán irányítanom kellett még néhány hajó leszállását a Földön, mert volt itt egy kisebb létszámú reptilián erő és néhány kisebb hajó, amely szárazföldi csapatokat szállított. Mi navigáltuk azokat a hajókat. Leszálltunk velük a Föld bolygó felszínén, hogy véget vessünk a konfliktusnak és a landolást követően nagyon-nagyon hamar meg is haltam, perceken belül. Miután meghaltam, csapdába estem a bolygó energiamezejében és a lelkem nem tudott elmenekülni innen és azóta itt van, emberi formában inkarnálódik és ugyanez történik nagyon sok más kollégámmal is, akikkel odakint voltunk. Mindannyian itt vannak és a lelkük megbújt itt a bolygón. Mostanra pedig felismerték, hogy most jött el az a kritikus időszak, hogy segítsenek a bolygónak kiszabadulni ebből a ciklusból. Ezért van most nagyon sokunk itt. Nagyon sok embert felismerek abból a konfliktusból és ez egyáltalán nem a véletlen műve, mert okkal vannak itt. Összejöttek az utóbbi évtizedben, hogy erre fókuszáljanak és azt hiszem, hogy pontosan ez az, ami történik.

 

Az interjú itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/winston_keech_a_lyra-i_trauma_3_resz

 

Az interjú első része itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/winston_keech_a_lyra-i_trauma_1_resz