COBRA – A sötétség eredete, arkhónok és az emberi faj kiszabadulása – 2. rész

sorrow.jpgA Föld jelenlegi állapotában nem iskola, hanem egy megszállt terület”

 

Ebben a cikkben igyekeztünk összefoglalni és egymás mellé rendezni Cobra-nak a Föld kísérletről, kozmikus anomáliáról és arkhónokról tett korábbi közléseit. Talán az ő leírásai eddig a legteljesebbek, legrészletesebbek, és még most is, hogy már sokan találkoztunk ezen írásokkal korábban, megdöbbentő szembesülni annak az elnyomásnak a mértékével, amivel eddig együtt éltünk ezen a bolygón életeink során. Cobra írásai számos kérdésünkre válaszul szolgálhatnak.

 

IMPLANTÁTUMOK

 

Az implantátumok Szeth alagútjain keresztül kapcsolódnak egymáshoz, és a hálózat a plazma strangelet és toplet bombákhoz van kötve. Ez az implantátum hálózat lassan épült több millió éven át a Galaxisnak ebben a negyedében a Chiméra csoport őrült tudósai által, akik mesterei voltak az orion / drákonida / reptilián katonai komplexum stratégiai tervezéseinek. Mindenki, aki most inkarnálódott a Földre, rendelkezik ezekkel az implantátumokkal, mivel mindannyian megkaptuk őket amikor beléptünk a földi karantén területére vagy még előtte. Ezek plazma mikro fekete lyukak, melyek egy erős plazmatikus elektromágneses mezőben forognak. Céljuk, hogy torzítsák a téridő szerkezetét és fenntartsák az elsődleges anomáliát, és így a Föld bolygó karantén állapotát.

 

Fontos megértenünk, hogy a fizikai sík anyaga csak egy sűrített plazma hullám, és a plazma anomália közvetlen hatással van a fizikai síkra.

 

Ahogy a fényerők az évezredek során haladtak előre a Galaxis felszabadításával, úgy a sötét erők egyre inkább a Föld felé, az utolsó erődítményük felé vonultak vissza. Manipulálva a kvantum anomáliát, és aktiválva sok negatív csillagkaput - nukleáris bombákkal és részecskegyorsítókkal, a második világháború (különösen 1996) után - valójában sikerült nekik a Föld bolygót egy kvantum csillagkapuvá tenni, ami vonzza az összes megmaradt elsődleges anomáliát a világegyetem többi részéből:

dark_stargate.jpg

A Föld fő anomáliás kvantumingadozási forrása- amelyet a plazma implantátum rács tart fenn, és amit a plazma strangelet és toplet bombák retorziós mechanizmusa támogat - a Chiméra háttér meta-stratégiája, amely fenntartja a Föld karantén állapotát, és megakadályozza a Közzétételt és az Első Kapcsolatfelvételt.

 

Ez a kvantumforrás létrehoz egy plazmanövelő örvényt a Föld körül, amely kiterjed több száz fényévre az úgynevezett helyi buborékon keresztül. (A Naprendszer egy rendkívül forró, ritka buborékba van beágyazódva. Földimogyoró alakja van, s mintegy 300 fényév hosszan ki van töltve: szinte semmivel. A buborékon belüli gáz sűrűsége 0.001 atom köbcentiméterenként, és nagyon forró, több millió fokos. Egy "normális" csillagközi gáz 100-szor, 1000-szer sűrűbb, és 100 000-szer hidegebb ettől.)

helyi_buborek.jpg 

A nagyon finom anyagú, forró plazma erről a területről szuperluminárisan teleportálódik a Föld felé Szeth alagútjain keresztül. Ezt a plazmát a Chimera összegyűjti az implantátum-felügyelő állomásain szerte a Naprendszerben, és a Szeth-alagutakon keresztül osztják szét és továbbítják a Föld felszínén élő emberiség implantátumai felé. Az implantátum-felügyelő állomásokat a Kimera építette 26.000 évvel ezelőtt, hogy felügyeljék a földi fellegváruk karanténját a Fény erők Naprendszeren kívülről érkező inváziója ellen, és hogy implantáljanak mindenkit, aki megpróbál elmenekülni a Földről vagy a Naprendszerből. A Fény Erőinek egyik projektjének (MOSS -Multidimensional Operations Solar System - Naprendszer Többdimenziós Műveletek) egyik célja, hogy törölje ezeket az implantátum-felügyelő állomásokat. Ez a projekt szépen halad és a Fény Galaktikus erőinek sok anyahajója már belépett a Naprendszerbe a közelmúltban. A fennmaradt fő implantátumfelügyelő állomás a Szaturnusz egyik holdján, a Iapetus barlangrendszerében található.

 

A PLAZMAÖRVÉNY

 

A Föld fő anomáliás kvantumingadozási forrása vagy más szóval a fő anomálianövelő örvénye, amelyet a plazma implantátum rács tart fenn, és amit a plazma strangelet és toplet bombák retorziós mechanizmusa támogat a Chimera háttér meta-stratégiája, amely fenntartja a Föld karantén állapotát, és megakadályozza a Közzétételt és az Első Kapcsolatfelvételt. Ennek a plazmanövelő örvénystruktúrának egy részét nemrég észlelték a tudósok.

http://24.hu/tudomany/2015/06/03/orias-plazmakigyok-szorongatjak-a-foldet/

 

Ennek a plazmanövelő örvénynek az aktivitása minden hónapban megnövekszik telihold környékén, amikor a Föld-Hold plazmakapu megnyílik. Mikor a Föld-Hold plazmakapu nyitva van, a Fény jelenléte, és a sötétség eltakarítása is felerősödik. Az első plazma implantátumokat 26.000 évvel ezelőtt kapta meg a felszíni lakosság. Minden alkalommal, mielőtt egy ember újra leszületett, ismét kapott egy implantátumot. Ily módon tartották egyfajta amnéziában az embereket ebben a 26.000 éves ciklusban. Ezeket az implantátumokat a felszín alatt és szerte a Naprendszerben található implantátum állomásokon felügyelték, és tartották állandó töltöttségen friss, rendellenes plazmával a bolygó, és csillagközi térből. Az implantátum egy plazma fekete lyuk, melynek hozzávetőleges átmérője megegyezik egy elektron átmérőjével (10 a mínusz 17-en méter). Egy erős mágneses mezőben forog, ami antigravitációs hatást gyakorol a plazmára.

 

A felszíni lakosság plazma energiatestében található implantátumok hálózata jelenti a legmélyebb rést a kollektív tudatalattiban és ez képezi a planetáris plazma anomálianövelő örvény alapját.

 

- a homloklebenyben lévő implantátumoknak az a feladatuk, hogy veszélyeztessék a döntéshozatali folyamatot, és a személyt elválasszák a Forrástól

- a hüllőagykéregben lévő implantátumok túlélési félelemben tartják az adott személyt, így hajlamos lesz rabszolgaként a központi bankrendszernek dolgozni

- a köldök feletti implantátumok elválasztják a Mennyet a Földtől, a férfit a nőtől, az érzelmeket az elmétől, és a szerelmet a szexualitástól. Ezek megosztják a személyiséget, és elzárják a kundalini életerő áramlását. Elnyomják az érzelmeket és ez csökkenti a rezgési frekvenciát. Az örömből fájdalom lesz, majd harag, aztán szomorúság, egészen le a félelemig, míg végül átfordul fásultságba, ami végül teljes érdektelenséghez vezet. Ez az oka annak, hogy sok ember miért nem érez szinte semmit...

 

A Galaktikus Központi Napból áramló fény feloldja ezeket az implantátumokat. A Cintamani kövek ennek a fénynek egyfajta fókuszaiként szolgálnak és megkönnyítik a plazmafeloldás folyamatát. (A Cintamani kő a Szent Grál köve, amit néha – tévesen – fekete kőként emlegetnek, mert egy nagyon különleges lilás-fekete színe van. Rendeltetése, hogy feloldja az implantátumok révén fenntartott hálózatot és segítsen a „Fátyol” felbomlasztásában.)

 

A karma koncepcióját, mint jutalmazó és büntető rendszert és azt a koncepciót, hogy a Föld egy "tanuló" bolygó, az Arkhónok találták ki, hogy az emberek elől elrejtsék az igazságot az Arkhón/Chimera uralomról, és az implantátumhálóról. Az igaz, hogy mindenki felelős a saját tettéért, és hogy tanulhatunk a hibáinkból. Viszont azt sugallni, hogy a jelenlegi életkörülményeink megtapasztalásával "törlesztjük" a múltbéli negatív tetteink karmáját, a manipuláció egy körmönfont és mély formája. Ez a Cabal ügyes mentsége arra, hogy folyamatosan azt tegyék, amit tesznek, és így elhitetik velünk, hogy csak "leckét tanítanak nekünk az élet iskolájában".

 

Az elsődleges anomália a gyökér-oka minden szenvedésnek. Minden érző lény összes negatív tette annak a generációs traumának a láncreakciója, ami az eredeti kegyvesztettségből, az évezredekkel ezelőtt történt fő anomáliával való eredeti találkozásból és a távoli múltban eredetileg megtapasztalt implantációs folyamatból ered. Mindez a Galaktikus Központi Napból érkező energetikai beavatkozás eredményeképpen kerül megoldásra.

 

Amikor a skaláris elektromágneses mező eltávolításra kerül, ezek a fekete lyukak azonnal elpárolognak, és a hüllők gyorsan eltávolításra kerülnek a Fény erői által. Az Ellenállási Mozgalom dolgozik annak a számítógépes programnak a feltörésén, mellyel az implantátumokat irányítják az arkhónok legfőbb számítógépében. Amikor ez megtörténik, az Ellenállási Mozgalom képes lesz leállítani a skaláris mezőt az implantátumok körül, és akkor az implantátumok és az éteri tér-idő kontinuumban lévő fekete lyukak gyorsan elpárolognak, és végül az igazi Fény elérkezik a Föld bolygóra.

 

2003 november 9-én az Ellenállási Mozgalom már feltörte ezt a programot a Harmonikus Konkordancia napján (http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/1291) Az ezt következő hónapokban az éterikus implantátumok gyors ütemben estek szét, és ez eredményezte a tömeges ébredését az Istennői jelenlétnek 2004-ben. Azonban az arkhónok sikeresen újraprogramozták az implantátumokat, és az éteri impantátumok egy új verzióját aktiválták 2004 december 25-én. Ez egy hatalmas stresszt okozott az éteri síkon általánosságban az egész Föld körül. Ez az éteri nyomás megzavarta a tektonikus lemezek mozgását, és egy súlyos földrengést illetve szökőárt váltott ki Szumátrán rögtön az azt követő napon.

 

ÉTERI SÍK BEFOLYÁSOLÁS

 

Éteri skaláris eszközök képesek létrehozni fizikai infrahangot, ami mérhető. A természetben lévő környezeti hang két független méréséből látható, hogy a környezeti infrahang 100 Hzig felmegy 35 dB-ig, a környezeti hangok többi frekvenciája fölé. Lehet látni továbbá egy furcsa ultrahang csúcsot 10 kHz-en az egyik mérésben, és 15 kHz-nél a másikban. Ezek megfelelnek az éteri ultrahang hálózatnak, amely letapogatja az agy tevékenységét:

hang1.jpghang2.jpg

Az éteri infrahang és ultrahang intenzitása úgy van beállítva, hogy éppen csak az átlagos emberi lény hallásküszöbe alatt maradjon, elkerülve, hogy az emberek kíváncsiak legyenek, és rájöjjenek, hogy valami furcsa dolog történik. Látható, hogy az érzékelt emberi hallás grafikonja a fenti grafikonokhoz nagyon hasonlóan néz ki:

hang3.jpg 

Vannak, akik még így is képesek hallani ezeket az infrahangokat és néhányan még az ultrahang frekvenciákat is, amit sok kutató Taos-i zajnak nevez.

 

A „LÁTHATATLANOK”

 

Ezek az entitásoknak, az úgynevezett Láthatatlanok, hajlamosak beleolvadni a környezetükbe addig a pontig, míg energetikailag láthatatlanokká válnak. Ők egy alacsonyabb mentális síkon élnek. Céljuk, hogy leállítsák az emberi elme kapacitását, és hogy rábírják az ostobaságra az emberi népességet annak érdekében, hogy rabszolgasorban tartsák őket. Elsősorban ők felelősek a sok szervezett valláson, és az utóbbi időben a New Age mozgalmon belüli eltorzult hitrendszerért, amelyet az 1980-as évek tiszta kezdetétől indulva csak egy újabb elmeprogramozott kultusszá rontottak az 1996-os Kongó inváziót követően. A Láthatatlanok egyik fő szellemi trükkje a "minden rendben van" érzés sugallata, ami azt sugallja az embereknek, hogy tagadják azokat a dolgokat, melyek nincsenek rendben, így megfosztják az embereket a bennük rejlő erőtől, hogy változtassanak azon.

 

A fizikai Arkhónok, akik a jezsuiták közé inkarnálódnak, irányításuk alatt tartják azt a homályos logikájú mesterséges intelligencián alapuló pénzügyi számítógépes programot is, amelyről Benjamin Fulford írt cikkében. („Tárgyi bizonyítékok vannak rá, hogy a pénzügyi kríziseket egy mesterséges intelligencia okozza. Ez a mesterséges intelligencia egy olyan pénzügyi rendszerből született, amely nem a valóságon alapul, hanem lényegében parazita. Ez az oka annak, hogy a kereskedés nagy része a pénzpiacokon manapság számítógépek által történik. Ezért próbálnak minden emberi kereskedőt eltávolítani a Chicago-i Árutőzsdéről.) Az Ellenállás elhelyezett egy vírust a Háló Újrahangolásakor 2012 május 20/21-én ebbe rendszerbe és amennyiben a helyzet úgy kívánja, a Fény Erői újra tudják indítani a pénzügyi rendszert bármikor.

 

Az Arkhónok még mindig használják az éteri és az asztrális HAARP skaláris elektromágneses mező technológiát az úgynevezett elsődleges anomália fenntartásához. Az elsődleges anomália egy véletlen hullámfüggvény, a Calabi-Yau elosztók egy torzítása, a mikro fekete lyukak egy területe, a kvantum ingadozások tekervényes területe, egy életellenes, félig tudatos mező, amely alapvetően mindig igyekszik elnyomni a Fényt. Ez hozta létre az Univerzum megteremtésének és az Egy ellentétének tiszta lehetőségét. Ez az elsődleges hiba a Teremtésben, és az elsődleges oka minden szenvedésnek. Az Univerzum összes fennmaradó elsődleges anomáliája most a bolygó felszíne köré gyűlt, várva az átalakulásra, hogy lehetővé tegye a bolygó végső felszabadulását, mely a Fény utolsó pontja lesz, hogy csatlakozzon a Galaktikus unióhoz.

 

A nem fizikai Arkhónok még mindig használják ezeket a féreglyukakat, melyek ebből a torzult rendellenes mezőből készültek, hogy szabadon utazhassanak az egyik implantátumból a másikba. Miután a Fény erői eltávolítják a nem fizikai elektromágneses HAARP mezőt, a fekete lyuk szingularitások csupaszok lesznek, a mikro fekete lyukak elpárolognak, a Calabi-Yau elosztók kiegyenesítik magukat, és az elsődleges anomália örökre eltűnik az Univerzumunkból. Ez lesz minden szenvedés végének és az emberiség valódi gyógyulásának a kezdete.

 

AZ ÁTTÖRÉS

 

A 20. század során, a Galaktikus Föderáció egymás után távolította el a különböző akadályokat az emberiséggel való Első Kapcsolatfelvétel útjából, mígnem 1995-ben elérkezett az idő, és készen álltak, hogy megkezdjék ez irányú műveleteiket. Mindez egy vészriasztást váltott ki a legfőbb arkhónok körében és ekkor úgy döntöttek, hogy a galaxis összes létező sötét erőit behívják, hogy megvédjék a behatolástól a karantén alá helyezett birodalmukat, a Föld bolygót. Ez vezetett az úgynevezett Kongó-i arkhón invázióhoz 1996-ban.

 

Egy rövid, néhány éves időszakra a sötétség erőinek sikerült - a Szíriusz csillagrendszer kivételével – a Föld bolygó 1000 fényéves sugarába eső összes csillagrendszert uralmuk alá vonni. 1996-ban még a Plejádi csillaghalmazba is sikerült betörniük. Ez hatalmas sokk volt a plejádi faj számára, hiszen az invázió előtt több százezer évig békében éltek.

 

A Rigelieknek sikerült néhány plejádit túszul ejteniük, akiket aztán a Földre szállították, mély földalatti katonai bázisokon fogva tartották majd mikrocsippel látták el őket. A Galaktikus Föderáció 1999-ben felszabadította a Plejádokat, az Ellenállás pedig 2001-ben kiszabadított a plejádi foglyokat a Dulce és egyéb bázisok fogságából. A plejádi fajnak azonban majdnem egy teljes évtizedig tartott felocsúdni ebből a megrázkódtatásból, hogy aztán újra teljes elánnal vethessék bele magukat a Galaktikus Föderáció munkájába, és a Föld bolygó felszabadításának műveleteibe.

 

Az 1996 és 1999 közötti időszakban az összes Rigel-i strangelet bombát és a többi különleges fegyverrendszert átszállították a Földre. A túlnyomó többségét a fizikai formában létező fegyvereknek az Ellenállási Mozgalom eltávolította 2004-ig, de az éterikus síkon lévő fegyverek nagy része egészen mostanáig érintetlenül a helyén maradt.

 

Ezen különleges fegyverek között említhetjük a fizikai antigravitációs skaláris fegyvereket. Ezek mindegyike el lett távolítva az Ellenállási Mozgalom által és a katonai-ipari komplexumnak többé nincs megengedve, hogy ilyen jellegű fegyvereket fejlesszen.

 

1999 óta a Felemelkedett Mesterek, a Galaktikus Konföderáció és az Ellenállási Mozgalom rétegről rétegre távolítja el ezeket az egzotikus éteri technológiákat a karantén állapotban lévő Föld környezetéből. Minden egyes réteg eltávolítása után a Felemelkedett Mesterek képesek információt kapni a Forrástól. Ezt követően a Konföderáció és az Ellenállás személyzete eltávolítja azt az adott következő éterikus réteget. Ez a módszer volt folyamatban egészen néhány héttel ezelőttig (2014. jan), amikor is drasztikus áttörés következett be.

 

A Felemelkedett Mesterek ugyanis információ kaptak a Forrástól a sötétség ÖSSZES fennmaradó rétegéről és éterikus technológiájáról. Ez gyakorlatilag feloldotta a valóság általunk érzékelt, dualitáson alapuló rendszerének alapjait, és eltávolította a felső Arkhónok hatalmának fundamentumait is ezen a bolygón. A sötétség őrült valósága, mely szemben áll a Fénnyel, hamarosan összeomlik, és aztán csak a Fény marad, és minden szenvedésnek örökre vége lesz. 2014 március 8-án már csak 1 utolsó rétege maradt az éterikus arkhónoknak és különleges fegyvereiknek. A éteri síkon lévő hüllő/reptiliánok és technológiájuk túlnyomó része eltávolításra került, csupán néhány őrült arkhón és fejlett éterikus fegyvereik maradtak hátra. Ez az utolsó tényező, mely az Esemény útjában áll.

 

A Konföderációs hajók hatalmas flottája állomásozik a föld közvetlen környezetében. Kb 5 milliárd álcázott fizikai űrhajó található alacsony föld körüli pályán:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Alacsony_F%C3%B6ld_k%C3%B6r%C3%BCli_p%C3%A1lya

 

Emellett 120 millió álcázott Konföderációs hajó állomásozik a Kármán-vonal mentén:

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rm%C3%A1n-vonal

 

és az Armstrong-vonalon:

http://en.wikipedia.org/wiki/Armstrong_limit

 

A troposzférában és a felszínen lévő álcázott Konföderációs hajók pontos száma és stratégiai elhelyezkedése szigorúan titkosított. Amikor az első repedések megjelennek az arkhónok védelmi vonalának utolsó éterikus rétegén, az események gyorsan követni fogják egymást. A következő fejlemények felbukkanására számíthatunk gyors egymás után, nem feltétlenül ebben a sorrendben:

 

- fejlett és hatékony gyógyászati technológiák felfedése és bejelentése a főáramú médiában

- megcáfolhatatlan bizonyítékok bemutatása a főáramú médiában Atlantisz létezéséről

- megcáfolhatatlan bizonyítékok bemutatása a főáramú médiában földönkívüli civilizációk létezéséről, különösen az NSA akták alapján, Snowdentől, vagy másoktól

- működőképes ingyenes /szabad energia berendezések árusítása nyilvános honlapokon keresztül

- az összeesküvés vezetőinek letartóztatása vagy fizikai eltávolítása a főáramú média közvetítésében

- a pénzügyi rendszer világszintű összeomlása majd újraindítása

- az Esemény

 

Az áttörés időszaka alatt a Fátyol lassan elkezd felemelkedni, és kezdetét veszi a Föld karantén állapotának felbomlása. Különböző műveletek folynak a háttérben annak érdekében, hogy a földönkívüliek létezésének közzététele megtörténhessen a főáramlatú médiában, elsősorban India és Oroszország magas rangú tisztviselői által. A hivatalos bejelentésre azután lehet számítani, miután a Chimera csoport befolyása kellő mértékben meggyengült az említett országok hadseregei felett.

 

Ahogy a chimérák jelentette fenyegetés elmúlik, a Fény erői és pozitív szándékú földönkívüli csoportok nyíltan és közvetlenül be fognak avatkozni a bolygó felszínén zajló történésekbe.

 

YALDABAOTH – A KOZMIKUS HULLÁM ÉRKEZÉSE

 

Galaxisunk központjában létezik egy hatalmas dupla csillag, ami a Fény és az élet forrása a galaxis számára, a Galaktikus Istennő, a Pleroma, a Galaktikus Központi Nap. Szabályos ritmusban lélegzik és pulzál és minden egyes szívverés 26.000 év alatt megy végbe. Minden alkalommal, amikor a Galaktikus Szív megdobban, a Galaktikus Központ egy fizikai és nem-fizikai részecskékkel magasan feltöltött hullámot küld szerte a galaxisban. Ez a Galaktikus szívdobbanás magával sodorta a Föld tengelyének elmozdulását, hogy összehangolja a 26.000 éves ciklussal.

 

Ebben a pillanatban közeledünk egy galaktikus hullámhoz és ez fog kicsúcsosodni az Eseményben. A korábbi Galaktikus pulzálások meglehetősen intenzívek voltak, ahogy ezt Paul LaViolette is nagyon pontosan leírta.

http://hatodiknapon.hupont.hu/49/g2-es-az-sgra

 

Ő és sok más ember is arra számítanak, hogy a jelenlegi Galaktikus hullám meglehetősen intenzív lesz. A valóságban erős Fényerő jelenlét tapasztalható a Naprendszerünkön belül, hogy gondoskodjanak arról, hogy ez alkalommal a folyamat a lehető legharmonikusabban menjen végbe. Mégis, nagy érzelmi intenzitás és némi tektonikus tevékenység lesz tapasztalható.

 

Viszont ennek a galaktikus pulzálásnak a fő aspektusa a kozmikus Szeretet hulláma lesz. Ez a Szeretetenergia az univerzális kozmikus valóság alapja és most eléri partjainkat. Ez az energia galaktikus részekkel rendelkezik és a Cabal nem tudja megállítani, bármit is próbálnak tenni. Ez az energia teljesen el fogja törölni az elsődleges anomáliát és a Föld körül lévő PLAZMA POLIP ENTITÁST, amit a gnosztikus tanításokban YALDABAOTH-nak hívtak. Gnosztikus mítoszokban tisztán állítják, hogy Yaldabaoth a plazma sík „vastag felhőjében” rejtőzött. A Galaktikus Szeretet isteni jellegű energiája az arkhónok minden hamis tanítását el fogja oszlatni. Ahogy egyre közelebb kerülünk az eseményhez, az energiák még jobban ki fogják váltani az emberek elfojtott reakcióit. Ezért rendkívül fontos, hogy az emberek megtanuljanak konstruktívan vitatkozni és abbahagyják egymás támadását.

 

Sokan arra számítanak, hogy a Galaktikus hullám szeptemberben vagy még az előtt fog minket elérni. Ennek nagyon kicsi a valószínűsége, mivel a komplex hullámanalízis először az októberi-decemberi időkeretben mutat megnövekedett valószínűségi csúcsot. A komplex hullámanalízis az Ellenállási Mozgalom egy nagyon kifinomult számítógépes modellje, ami megjósolja a jövőbeli trendeket, melyeknek alapját a kozmikus ciklusok és a szabad akarat vektoranalízise képezik. Fontos megérteni, hogy az Esemény a globális tudatosságunk és a Galaktikus Központ közötti aktív interakció és hogy a Galaktikus energiák az alapján érkeznek hozzánk, ahogy azokat képesek vagyunk befogadni. Ezért olyan fontos, hogy minél több ember felébredetté váljon, amilyen hamar lehetséges.

 

Az is jó, ha a meditációidban személyes kapcsolatot teremtesz a Galaktikus Központtal. Ha a rajtad keresztüláramló energiák túl erősek, kommunikálhatsz a Galaktikus Központtal, hogy tompítsa azokat. A Pleromával, a Galaktikus Központtal történő aktív kommunikációnk egy visszacsatolási kört alkot, ami beindítja az Eseményt a megfelelő időben. Ez egy fizikai és nem fizikai objektív esemény lesz, egy olyan dolog, amit mindenki megtapasztalhat, aki csak lát és hall.

 

VÉGE

 

A cikk első része itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/cobra_a_sotetseg_eredete_arkhonok_es_az_emberi_faj_kiszabadulasa_1_resz

 

 

A fenti cikkhez felhasznált fordítások itt olvashatók:

http://felemelkedes.blogspot.hu/

http://2012felemelkedes.blog.hu/

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/

Cobra Etheric Liberation Hungary facebook csoport

 

Kapcsolódó cikkek:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/john_lash_a_szofia_mitosz_es_a_gnosztikusok_tanitasai_a_fold-kiserletrol_1_resz

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/john_lash_a_szofia_mitosz_es_a_gnosztikusok_tanitasai_a_fold-kiserletrol_2_resz