Penny Bradley – Klónok és kiborgok, szuperkatona programok a Sötét Flotta szolgálatában / 1. rész

penny_bradley.jpgAz elkövetkező hetekben be fogunk mutatni néhány olyan, a nagyközönség számára eddig kevéssé ismert személyt, akik elmondásuk szerint ugyancsak a titkos űrprogramban teljesítettek szolgálatot, és történetüket - a nagyobb médiapublicitást kapó kiszivárogtatókkal ellentétben - eddig csak viszonylag kevesekhez sikerült eljuttatniuk. Ezen személyek közül elsőnek Penny Bradley-t választottuk, aki Randy Cramer-hez hasonlóan szintén a titkos űrprogramban érdekelt Mars Védelmi Erők nevezetű szervezetnél teljesített katonai szolgálatot. Életútja tipikusnak mondható, hiszen őt is kisgyermekként rabolták el és a titkos műveletek világába kerülve a Föld bolygótól távol végrehajtandó feladatok elvégzésére képezték ki. Beszámolójából a titkos űrprogramok sötétebb aspektusaiba nyerhetünk némi betekintést. Beszélni fog személyes életútjáról, katonaként az űrben illetve más bolygókon szerzett tapasztalatairól, a Mars Védelmi Erők működéséről és a marsi kolóniákon zajló történések hátteréről. Mivel feltehetőleg senki sem ismeri a teljes képet és ahogy azt látni fogjuk, a Penny-hez hasonló szuperkatonák különösen súlyos traumákon és elmeprogramozáson estek át, ezért nem árt kellő körültekintéssel viszonyulni a most következő – némely részletében valóban letaglózó erejű – beszámolóhoz. Az alábbiakban Penny Bradley, a Mars Védelmi Erők és a Sötét Flotta, azaz a Nacht Waffen szuperkatonájának története következik.

 

Penny Bradley:

 

Egy katonai laboratóriumban megalkotott hibrid vagyok, 1955-ben születtem. 1959-ben elraboltak a hálószobámból és Langley-be vittek, hogy az elmémet részekre bontsák, a pszichikus képességeimet pedig fegyverré alakítsák. Ennek része volt egy túra Montauk-ban, az időalagútban. 1964-ben a New York-i ugrókapun keresztül a Marsra vittek. 25 évet töltöttem a Marson, iskolába jártam és vadászpilóta lettem az őshonos zöld reptiliánokkal és mantidekkel vívott háborúban. 1990-ben átraktak a Sötét Flottába, ahol kb 25 évig egy szállítóhajó navigátora lettem. 2014-ben visszafiatalítottak, az elmémet kitörölték és visszavittek az időben oda, ahonnan elvittek. Arra ébredtem, hogy nem ismerem a családomat, és sok alternatív személyiség lett belém programozva. Ebben az életemben – vagyis mióta visszatértem - matematikát, számítástechnikát és mikrobiológiát tanultam. Megházasodtam, 3 gyermekem van, akik mára felnőttek. Életutamat nyilvánvaló akadályok kísérik. Az életkorvisszafiatalításból származó betegségem 1981-ben kezdett jelentkezni. 2001-ig nagyrészt még képes voltam ellátni a munkahelyi feladataimat, amikor is arzénmérgezés döntött le a lábamról. Nagyon nehezen nyertem vissza az egészségemet, majd utána 2004-ig újra teljes állásban dolgoztam. 2009-ben egy munkahelyi baleset következtében deréktől lefelé lebénultam, azóta sikerült annyira felépülnöm, hogy újra tudok járni és képes vagyok ellátni magam. 2013-ban kezdtem visszanyerni az emlékeimet és újraintegrálni magamban a belém ültetett alternatív személyiségeimet.”

 

A KEZDETEK – LANGLEY / MONTAUK

 

A nevem Penny Bradley, a titkos űrprogram veteránja vagyok. A német flottában szolgáltam és nem a saját szabad akaratomból tettem. Akik ilyen projektekben szolgáltunk, egyikünk sem saját szabad akaratunkból tettük. Pici gyerekként mindannyiunkat elraboltak, majd az idő előrehaladtával később idősebb gyerekeket is bevontak ebbe. Mindezt azzal az ürüggyel tették, hogy amikor felnőtteket vittek ki az űrbe, azok megőrültek, mert az élmény túl idegen volt számukra, nem tudták felfogni, hiszen az elméjükben már túlságosan megszilárdultak az előfeltételezések arról, hogy mi lehetséges és mi nem. A kicsi gyerekek számára viszont még nem léteztek ezek a különbségek, így aztán ők nem őrültek bele. Kivéve, hogy ez nem teljesen igaz. Mert sokan igenis beleőrültek.

 

Négy éves korom előttről nincsenek emlékeim. Egy sem. Vannak fényképeim, így tudom, hogy ott voltam a családdal és hallottam történeteket a családomról, hogy birkákat neveltünk és hogy megdobáltam anyámat, mert rossz cumit tett az üvegemre. De én magam nem emlékszem erre. Amikor négy éves koromban elraboltak, az elmémet teljesen kitörölték és a Langley Légibázisra vittek. A következő öt év nagy részét egy kórházszerű börtönben töltöttem. Volt egy kis szobám, ami elég nagy volt ahhoz, hogy egy kiságy, egy mosdó és egy kis wc elférjen benne, továbbá egy kamera, amelyen keresztül folyamatosan figyeltek. A falak fehérek voltak, az ágynemű fehér volt, és a pizsamám, amiben járkáltam, szintén fehér volt. A fehér volt az egyetlen szín, amit láttam. A hetes számú szobában voltam. Láttad a „V, mint vérbosszú" című filmet? Ahol az ötös számú szobában élő férfi végül elfelejtette a nevét és egyszerűen csak V-nek, azaz ötösnek hívja magát? Nos, én is hasonló voltam. Én voltam a hetes számú.

 

Az elmémet először úgy törték darabokra, hogy vízbe fullasztottak... Leginkább úgy tudnám leírni, hogy képzelj el lapos medencét. Először csak a fejemet nyomták bele, majd lenyomva tartották, amíg be nem lélegeztem a vizet. Van egy barátom, aki nem tud nyilvánosság elé állni, és ő úgy gondolja, azért tették ezt, mert léteztek regenerációs tartályok, amiben folyadékot kellett belélegeznünk. Szóval ő azt gondolja, hogy azért fullasztottak minket vízbe, hogy később be tudjuk lélegezni ezt a folyadékot. De én nem így gondolom. Azt gondolom, hogy talán ez is szerepet játszhatott benne, de az eredeti indítékuk az volt, hogy megtörjék vagy részekre törjék az elménket, és így programozható fragmentumokat hozzanak létre, amelyeket később olyan különálló személyiségekként tudnak használni, akik nem osztoznak az emlékeiken. Mert amikor egy gyerek traumán megy keresztül, alternatív személyiségek, úgynevezett „alterek" keletkeznek benne. Mára sikerült 28 ilyen alter-t beintegrálnom, és még legalább egy tucatnyi van bennem. De ennek első lépése a vízbefulladás volt. Ez nagyon hasonlít ahhoz a metódushoz, amit az MK-ULTRA programozáskor használnak. A következő szakasz pedig akkor következett, amikor már nem érdekelt az, hogy belefulladsz-e a vízbe vagy sem. Ekkor kezdtek el lelövöldözni minket. Szíven lőttek, homlokon lőttek, hátba lőttek. Akkoriban Langley-ben volt egy regenerációs tartályuk. Nem tudom, hogy még mindig ott van-e. De miután lelőttek, betettek minket ebbe a regenerációs tartályba és ezt követően újra életben voltunk. Szóval nem tartott sokáig rájönnünk arra, hogy a halál nem választható opció ebben a programban. Egyszerűen nem volt menekvés belőle. Fogalmam sincs hányszor csinálták meg ezt velem. Most majdnem 62 éves vagyok, szóval 56-57 évvel ezelőtti időszakról beszélünk. Napról napra, a hét hét napján napi 24 órán keresztül be voltam zárva egy mesterséges fénnyel megvilágított környezetbe. Azt sem tudtad milyen nap van. Amikor ezt teszik veled, teljesen megzavarodsz, ami az időben való tájékozódást illeti. És amikor nem ezt csinálták, akkor ott voltál egyedül ebben a szobában és senki sem beszélt hozzád. Amikor elvittek a kantinba, nem engedték, hogy bárkivel beszélj, nem engedték, hogy kötődj valakihez, nem volt szeretet. Leborotválták a fejemet, mert a tréning részeként elektródákat csatlakoztattak a fejemre és szükség volt rá, hogy hozzáférjenek a fejbőrömhöz. Úgyhogy nem volt hajam. Nem volt okom rá, hogy hajat mossak, mert nem volt hajam. Nem emlékszem rá, hogy fogat mostam volna. Emlékszem rá, hogy megrémültem a fürdőben. Vannak homályos emlékeim a fürdéssel kapcsolatban... valószínűleg slaggal locsoltak bennünket. Ott álltál meztelenül egy rakás ember előtt, akik nem törődtek veled. Senki sem beszélt hozzám túl gyakran, kivéve, ha kértek valamit tőlem. Földönkívüliek is voltak ott. Drákonidák. Nem az alpha draco-k - tehát a fehér színűek - hanem barna és zöld színűek. Drákonidák voltak mindenfelé. Az egyetlen lény, aki valaha kedves volt hozzám, egy Naga-lény volt, aki fehér laborköpenyt viselt, olyan volt, mint egy orvos. Eléggé zavarba ejtő volt még egy gyerek számára is ránézni erre a 270 cm magas kígyó-lényre, aki laborköpenyt visel. Fekete-fehér színű volt és neki voltak a legfeltűnőbb kék szemei és ő volt az egyetlen lény Langley-ben, aki kedves volt hozzám.

naga.jpgEgy csomó fura emlékem van Langley-ből. Volt egy karácsonyi ünnepség, amikor szándékosan blokkolták az emlékeimet, úgy hogy csak az emberek lábait láttam, de csípőtől felfelé láthatatlanok voltak számomra. Biztosan nem akarták, hogy felismerjem őket. Láttam a karácsonyfát a sarokban és láttam öltönyös embereket és tudtam, hogy van étel meg ital, és adtak nekem egy darab sütit, ami nagyon szokatlan volt tőlük. Általában véve nem voltak jók hozzánk. És ekkor ruhát viseltem, nem abban a fehér pamut pizsamában voltam. 1959-ben raboltak el. Akkoriban kislányoknak tiltva volt a nadrág, vagy a férfiruha viselése. Az amerikai társadalomban nők nyilvánosan nem viselhettek nadrágot egészen az 1970-es évek közepéig. Szóval én egész idő alatt pizsamában voltam és az, hogy hirtelen ruhát viselhettem, igazán különleges dolognak számított. Ezt az egy alkalmat kivéve, nem emlékszem rá, hogy valaha ruhát viseltem volna.

 

Más dolgokat is tettek velünk. Ha visszautasítottál egy feladatot, villamosszékbe tettek és kivégeztek, majd ezt követően beraktak a regenerációs tartályba. Szóval nem utasíthattál vissza feladatot. A feladatok közé tartozott, hogy le kellett lőnünk egymást, vagy állatokat kellett ölnünk az elménk segítségével... valamiféle telepatikus módon, nem távolbalátással, de hasonlóval. Távolbalátással megnéztünk helyzeteket és olvastunk az ott lévő emberek elméjében. Én nem voltam jó ebben. Én sokkal jobb voltam az érzelmi állapotuk leolvasásában, de ők nem ezt akarták tőlem. Azt akarták, hogy a fickók elméjében lévő szavakat mondjam el, azt, hogy mit gondolnak és csak ismételjem el, amit hallottam, még akkor is ha nem értettem. Akkoriban nagyon sokat kémkedtek az oroszokon és a kínaiakon. És én egyszerűen nem voltam jó ebben. Úgyhogy sokszor végeztek ki villamosszékben.

 

Több alkalommal elutaztunk Montaukba.

http://aranylaci.freeweb.hu/montauk/montauk.htm

Tudom, hogy Stewart Swerdlow azt mondta, hogy Montauk csak később kezdődött és csak fiúk vettek részt benne. De neki nem mondták el a teljes igazságot. Mert az időalagút már 1960 körül működött és a titkos űrprogramba betett gyerekek első generációjából először mindenkinek túl kellett élnie az időalagutat. Fiúknak, lányoknak egyaránt. A lányok sokkal inkább hajlottak arra, hogy dimenziók között utazzanak ahelyett, hogy az időben utaztak volna. Tudósok működtették az egész helyet és nagyon-nagyon kiakadtak rám, mert dimenziók között utaztam és egyszerűen csak eltűntem. Nem találtak rám, mert a számítógépeik csak az időutazásra voltak beállítva. Volt egy krematóriumuk a visszatérő gyerekek számára, akik annyira beleőrültek a folyamatba, hogy már nem lehetett őket megmenteni. Engem is be akartak dobni abba. Volt ott egy barna drákonida, aki azt mondta nekik, hogy ne tegyék, hanem inkább chippezzenek be, hogy rám tudjanak találni. Úgyhogy hat éves korom óta be vagyok chippezve. Mindössze egy utazásra emlékszem abból az időből, de tudom, hogy hónapokig ott voltam. Szóval tudom, hogy több utazásnak is történnie kellett. Emlékszem rá, hogy bemegyek az alagútba és a háttérben egy vegyesboltot látok. Megmutatták az idő alagutat ezekkel a csinos kis oválokkal... amikor be van kapcsolva, mozogni kezdenek és berántanak. Szóval meg kell próbálnod elkerülni a mozgást, miközben a célpontra fókuszálsz. A székben ülő ember pedig meg tudja csinálni, hogy ha úgy akarod, valahová máshová kerülj, továbbá képes felülbírálni a számítógépet, mert a szék úgy van beállítva, hogy közvetítő legyen a személy pszichikus képességei és a számítógép között. Ez egyfajta kiborg-szerű dolog, mert a technológia beléd van csatlakoztatva, így aztán a tudatoddal irányítod. A titkos űrprogramban nagyon sok technológia alapul ezen a koncepción: a technológiát emberi tudat irányítja. Szóval ott voltam én, egy hat éves kölyök, és be kellett mennem ebbe a vegyesboltba, és abból, amire a környezet stílusából emlékszem, valahol nyugaton, az 1880-as években lehettem. Be kellett mennem és a bolt előtt tárolt almákból kellett betennem egyet egy speciális kosárba. Vagyis el kellett lopnom egy almát és vissza kellett hoznom ide. Úgy tűnik, hogy az időalagúton történő utazás során csak egyszerűen ott vagy, majd visszajössz és ez ugyanúgy néz ki a székben ülő személy számára is. Viszont mindenki más számára az, hogy te bemész és kijössz, három hétig tart. Három hétbe telik, de a székben ülő személy számára nem tűnik ennyinek, hanem mindössze pár órának. Tehát amikor visszajössz, eltelt három hét. Ez nem számít bele abba az időbe, amit odaát töltöttél. Nekem csak be kellett mennem és visszajönnöm, mert kopasz kislányok látványa nem volt túlságosan megszokott az 1880-as években. Nagyon feltűnő lett volna és felkeltette volna a figyelmet, úgyhogy úgy kellett intéznem, hogy ne lássanak meg. Visszajöttem tehát ezzel az almával, mire azt mondták nekem: „Ne edd meg!" Én meg azt kérdeztem: „Miért?" Mire ők azt mondták: „Azért, mert valaki másnak vissza kell vinnie, hogy visszategye." Miért? „Mert megváltoztatod az időt, a kontinuumot." Ez volt az egyik olyan dolog, amit az időalagúttal próbáltak véghezvinni: rájönni, hogy mit tudnak megváltoztatni úgy, hogy eközben ők ne változzanak. Mert amikor visszaértem, el kellett mondanom nekik, hogy milyen különbséget látok – rajtuk. Hogy még egy ilyen pici dolog, mint egy alma áthozatala, mekkora különbségeket eredményezhet az időben és mi az, ami megváltozik. Ott volt ugyanis ez az alagút, amivel visszamentek az időben, és megváltoztattak eseményeket, hogy még több hatalomhoz juttassák a CIA-t a jelenben. Visszatekintve azt hiszem, hogy ezért ölték meg Kennedy-t, mert azt tervezte, hogy leszereli a CIA-t. Ők pedig azért csinálták ezt, hogy még több hatalomhoz juttassák magukat. Nem volt alapszabályuk, mint olyan. A 70-es években elmondták nekik, hogy álljanak le és ne piszkálják többé az amerikai állampolgárokat. Azt mondták nekik, hogy állítsák le az MK-ULTRA programot. Nos, mindannyian tudjuk, hogy nem tették. Megváltoztatták a nevét és a föld alá költöztek vele. 1959 nyarától egészen 1964-ig voltam a Langley bázison, ami akkoriban a CIA létesítménye volt. És ekkor a Mars-ra küldtek, de előtte volt még néhány utam Montauk-ba. Olyan embereket kerestek, akiknek megvan az a képességük, hogy visszamenjenek az időben, beilleszkedjenek az ottani kultúrába és megváltoztassanak bizonyos dolgokat, majd visszajöjjenek. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy nem feleltem meg a kritériumoknak. Mert én ehelyett fel tudtam járkálni a magasabb dimenziókba. Amikor az időalagút gyűrűi aktívak, leágazások jönnek létre. Ott van a fő alagút és van egy leágazás itt és van egy leágazás ott. És talán van egy feletted is, és ha túl közel merészkedsz a gyűrűkhöz, beszippantanak, szóval az előtted lévő képre kell összpontosítanod. Ez néha megváltozik, amíg az alagútban vagy. Egy hat éves kislányról beszélünk, akinek nagyon kicsi a koncentrálóképessége. És én egyszer eldöntöttem, hogy nem jövök vissza az alagútból. Sok problémám származott ebből. Egy ponton rájöttem, hogy nem fognak megölni, vagy legalábbis nem fognak otthagyni. Mindig egy kissé lázadó voltam. Úgyhogy eljöttek értem és visszavittek. A drákonidák. Az embereknek nem volt meg ez a képességük, de a drákonidák eljöttek és elkaptak. Emlékszem rá, hogy a férfi, aki működtette az egészet nagyon-nagyon felbőszült és készen állt rá, hogy behajítson a krematóriumba, de a drákonida lény megállította őt. Emlékszem, azt mondta: „Tudom, hogy irritáló, de mivel ő képes erre, ezért többet ér, mint a többiek." A Montaukban használt időutazó technológia valamilyen módon szerepet játszik a 20 és vissza programban is. Ahelyett, hogy egy komplett időalagutat alakítanának ki – mint ahogy azt Montaukban tették – van egy berendezésük, ami akkora, mint egy MRI gép és ebbe tesznek be. Egy ponton bemész, és ott jössz ki, ahonnan elküldtek. A 20 és vissza programban visszaküldenek abba az időbe és térbe, ahonnan elvittek. A ruháid olyanok, mintha frissen vetetted volna le őket. Ez számomra bámulatos volt, mert még mindig megvolt a pizsamám, amit anyám készített nekem.


A MARS VÉDELMI ERŐK

 

1964-ben New York-ba vittek. 9 éves voltam, úgyhogy nem tudom beazonosítani, hogy melyik épületbe. Nem tudom a címet sem, nem tudom megmondani, hogy melyik épület volt. Bementünk az épületbe, majd bementünk egy liftbe, ami normál liftnek nézett ki, ők pedig azt mondták nekem: „Ne érintsd meg a falakat." És ahelyett, hogy a lift felfelé vagy lefelé közlekedett volna, mint a normális liftek, ez előrefelé haladt és egy ovális alakot vett fel. Mintha egy lövedékké változott volna. Nem tudom, hogy milyen technológia volt ez. Ahelyett, hogy négyszögletű helyiség lett volna, hirtelen ovális alakja lett és egy nagyon furcsa módon vibrálni kezdett. 1964-ben 20 percbe telt, míg odaértünk a Marsra. Úgy értem, beszálltunk a liftbe, és mentünk. Nem ismerem az elméleteket a Van Allen sugárzási övről, vagy bármi ilyesmiről, mert nem űrhajóval mentem, hanem egy ugrókapun keresztül.

mars_crater.jpg

Amikor odaértem, betettek egy iskolába a kolóniákon élő gyerekekhez. Odamentem egy szülők nélküli gyerekként, olyan gyerekek csoportjának részeként – nyolcan voltunk összesen és együtt érkeztünk - akik szülők nélküliek voltak. Szörnyszülötteknek tartottak bennünket, mert a MILAB programban mindannyiunkon genetikai módosításokat hajtottak végre. A pszichikus képességeinket fegyverré alakították és ezért torzszülöttnek könyveltek el bennünket. A német társadalom az űrben egy teutonikus társadalom. Ha félénk vagy, nem fogod túlélni. Harcolnod kell magadért, meg kell védened magad, és általánosságban véve jutalom jár az erőszakoskodásért egészen addig, amíg a feletteseiddel nem erőszakoskodsz. Lojálisnak kell lenned hozzájuk egészen addig, amíg le nem mondanak, majd aztán lojálisnak kell lenned a helyükbe lépőkhöz. Vagyis a pozícióhoz kell lojálisnak lenned, bárki is legyen abban a pozícióban. Vékony vonalon kell egyensúlyoznod aközött, hogy elég agresszív légy ahhoz, hogy túlélj, illetve hogy engedelmes maradj a szabályokhoz. Ebből problémáim származtak később, amikor visszatértem a Földre. Mert ez Amerikában teljességgel elfogadhatatlan magatartás.

 

Nyolcan érkeztünk a Marsra és csatlakoztunk a kolóniákon élő gyerekekhez. Fiúk, lányok, vegyesen voltak ugyanabban a szobában. Ott aludtál, ott ettél, osztoztál velük a fürdőszobán. Nem szabadott bizalmas viszonyba kerülnöd senkivel sem, de nem volt választásod abban, hogy egymás körül legyetek, akár kedveltétek egymást, akár nem. Belekényszerítettek ebbe a teuton kultúrába. Ez volt az első alkalom, hogy nem hetes számúnak hívtak, hanem nevet adtak nekem. Penelope-nak hívtak, ami valójában a születési nevem, de nem volt vezetéknevem. Úgyhogy csak egyszerűen Penelope voltam. Iskolába jártam, ahol sok mindent másként tanítottak, mint itt. Az elektronikus univerzum egy változatát tanították. Ez a legközelebbi elmélet itt a Földön, ami hasonlít az övékéhez. Földönkívüliekkel is együtt dolgoztak. Ugyancsak tanítottak nekünk kvantummechanikát. Ami a matematikát illeti, 10-es helyett 60-as alapú számrendszert használtak, ami sok irracionális számot – amelyek soha nem érnek véget, mint a pi, vagy a fi (phi) - racionálissá változtatott. Szóval 60-as számrendszert használnak. A zenéjük 432 Hz a 440 helyett.

 

Engem szörnyszülöttnek tartottak. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is így bántak velem. A titkos űrprogramban töltött egész idő alatt szörnyszülött voltam, mert a genetikám reptilián DNS-sel lett módosítva és fegyverré változtatott pszchi képességekkel rendelkeztem és képes voltam bizonyos dolgokra. Ezek a képességek ma már egy tűzfal mögött vannak és NAGYON dühösnek vagy NAGYON ijedtnek kell lennem ahhoz, hogy hozzájuk férjek. Emlékszem rá, hogy amíg iskolában voltam, egyetlen alkalommal használtam őket. A Marson élő raptorok áttörték az iskola falát. Egy kb 20 emberből áll csoport volt körülöttem és egy védőkerítést, egy buborékot formáltunk meg magunk körül és onnan bámultuk a horrort, ami a buborékon kívül zajlott. Akkora nagy volt ez a buborék, amekkorát csak képes voltam létrehozni. Abban biztonságban voltunk. És úgy tűnt, hogy mi voltunk az egyedüli túlélők. A németek rendelkeztek egy bizonyos technológiával. Tony Rodrigues, egy másik titkos űrprogram kiszivárogtató ezt „újratárcsázásnak" hívja. Én nem emlékszem rá, hogyan nevezik, nem emlékszem a német kifejezésre. Abból áll, hogy megszerzik a koordinátákat az idő és a tér minden pontjára, és ehhez a technológiához kb 20 koordináta szükséges. Fogod a koordinátákat - hogy mikor történt a támadás - majd visszamész az időben és kirántod onnan az embereket, mert ha megvannak a koordináták, visszamehetsz az időben újra és újra és újra, amíg érzékelni tudnak téged az időben. Igen, ez lehetséges. Végül az idő szövetében egy lyukba kerülsz, ami problémákat eredményez, úgyhogy biztosnak kell lenned, hogy csak rövid időre állsz meg. De a németek visszamentek, és mindenkit kirántottak erről a területről. És én ekkor egy rövid időre hőssé váltam. Nem tartott sokáig, utána is szörnyszülött maradtam. Megmentettem 20 embert, és tudom, hogy ez ténylegesen megtörtént. A németek valahogyan visszamentek a támadás előtti időbe és megakadályozták azt. Valószínűleg ugyanezt a technológiát használták, de amikor először előjöttek bennem ezek az emlékek, ez volt az első emlék, ami beugrott. Olyan erős visszaemlékezés volt, hogy éreztem az emberi és raptor vér szagát. Mert az embereink - a németek - egyfolytában fegyverrel járkáltak, mert a raptorok 30 cm-vel magasabbak és jó pár kilóval nehezebbek és karmokkal jöttek, amik 15 centi hosszúak és olyan élesek, mint a borotva. Egy fegyverek nélküli ütközetben minden esetben nyerni fognak. Ezért aztán a mi embereink mindig fegyvert viseltek.

 

A raptor nem egy hülye faj. Korábban képesek voltak az űrutazásra és kapcsolódnak ahhoz a fajhoz, amelybe itt a Földön Lacerta is tartozik, vagyis a föld alatt élő reptoidokhoz. Ez a faj kapcsolódik hozzájuk. A Marson élők elvesztették űrutazási képességüket, elvesztették a technológiájukat és visszasüllyedtek a barlanglakók szintjére. Törzsekben élnek, nincs központi kormányzatuk. Vannak területeik, amelyeket nagy erőkkel védenek. Ők templomoknak nevezik ezeket, de úgy tűnik, hogy ezek sokkal inkább ősi technológiai területek. Mondjuk azt, hogy az emberiség összeomlik és visszasüllyed a kőkorszaki állapotokba és egy csoport úgy dönt, hogy a Los angeles-i repülőtér egy templom volt, és védeni fogják azt az elkövetkezendő 10 000 év során. Nagyjából ugyanezt tették a raptorok is. Vannak ősi technológiai területeik, amelyeket templomként kezelnek.

rap.jpgA németek és raptorok között nagyon sok probléma a németek hibájából eredt. Amikor ugyanis a Marsra jöttek, elmondták nekik, hogy ezek azok a területek, amelyekkel a megállapodások szerint szövetségeseik, a drákonidák rendelkeznek. A németeknek viszont nem tetszettek ezek a területek, úgyhogy olyan helyeket találtak, amelyeken a raptoroknak és a mantideknek városaik voltak. A németek nukleáris bombákat használtak, hogy kitakarítsák onnan az eredeti lakosokat és ez automatikusan háborúkat eredményezett. Az egyik ilyen háború a Mars északi félgömbjén 1990-ben ért véget és az én megértésem szerint az egyik háború a déli félgömbön még mind a mai napig tart. Szóval eredetileg ezzel kezdődtek a háborúk, majd aztán rögtön az egyezmény aláírása után a németek amerikai tengerészgyalogosokat küldtek az egyik ilyen templomba, hogy szerezzék meg az ott található technológiát és ez volt az, amiről Randy Cramer is beszámolt.

http://goodethungary.blog.hu/2015/06/05/randy_cramer_a_titkos_urprogram_szuperkatonaja

Nem volt egy csinos ütközet és őszintén szólva elég nagy hülyeség volt belevágni. Az akkori parancsnokomat felelősségre vonták érte a drákonidák. Soha nem fogom elfelejteni, amikor egy fehér alpha drákó jött, bedübörgött az irodába, kiráncigálta a parancsnokomat és személyesen vonta felelősségre ezért a káoszért. Azt mondta: „Megsértetted a megállapodásunkat, megszégyenítettél bennünket!” Majd aztán a parancsnok szeméremcsontjánál benyúlva a karmaival egészen a mellkasáig feltépte a testét és ott helyben kibelezte őt. Ahogy a drákonida elment, az orvosok fogták, ami a kapitányból megmaradt, betették egy regenerációs tartályba és miután ott újra összerakták, már közel sem volt akkor seggfej, mint korábban. Legalább tanult némi alázatosságot.

 

Nagyon sok elmélet kering manapság a földönkívüliekről. A legtöbbje ennek félelempornó. Számos olyan nem földi fajjal szereztem tapasztalatot, akik fizikai lények voltak, fizikai testben és semmi interdimenzionális sincs bennük. Voltak más lények, akik a miénkhez képest sokkal puccosabb technológiákkal rendelkeznek és néhányuk telepatikus. De ami a spirituális fejlettségüket illeti, semmivel sem előznek meg minket. Ugyanabban a dualitásban élnek, mint mi, és akárcsak az emberek esetében, 10-15 százalékuk minden körülmények között jó. 10-15 százalékuk olyan rossz, amennyire csak tud, és mégis túléli, a többiek pedig e két kategória között evickélnek. Ugyanezt tapasztaltam az összes olyan faj esetében is, akik fizikai testben élnek. A drákonidák hét faja közül hárommal kerültem kapcsolatba, a mantidek két fajával találkoztam, találkoztam raptorokkal, zétákkal, mindössze egy Naga-ról tudok, szóval ebből nem tudom megítélni az ő fajukat. Voltak továbbá marsi emberek, akik egy 15 000 évvel ezelőtti galaktikus háború túlélői. Egy kicsit magasabbak nálunk, mert a Marson kisebb a gravitáció, de alapvetően úgy néznek ki, mint az apacs indiánok az amerikai délnyugaton. A bőrszínük vöröses-narancsos árnyalatú és barna vagy fekete hajuk van.

 

10 évet töltöttem iskolában a Marson. Nem volt ballagási ünnepség, csak a kolóniákon élő gyerekeknek. Bementünk a suliba az utolsó napra, majd adtak néhány napot, hogy hozzászokjunk, hogy többet nem vagyunk iskolában, majd kiosztották a feladatainkat. Az egész program nagyon furcsa, mert felkelsz, lezuhanyozol - ami egy szónikus zuhany, vagyis nem víz - kijössz és az aznapi ruháid ott várnak rád szépen összehajtogatva egy széken, a cipőd pedig a padlón. Merthogy te nem birtokolsz semmit. Még a ruháid sem a tieid. Nem rendelkezel semmivel. Emlékszem rá, amikor megkaptam a repülős ruhámat. Azt mondtam: „Micsoda?" Az alapruha színe ugyanis abban az időben a Marson vörös és fekete volt. Én viszont sötétkék színűt kaptam. És emlékezz rá, soha nem volt emlékem arról, hogy korábban a Földön éltem volna. Sötétkék színű ruhát kaptam, mire megkérdeztem: „Miért?" Azt felelték: „Nos, téged a USA Haditengerészete adott kölcsön nekünk. Így aztán az USA Haditengerészetének egyenruháját fogod viselni." Szóval ott álltam ebben a kék repülős ruhában, ami sokkal takarosabb és kényelmesebb volt, mint a Földön használatos ruhák. Ott álltam ebben a repülős ruhában, a fülem mögé pedig becsatoltak egy chippet. Olyan volt, mint a blue tooth – ehhez tudnám leginkább hasonlítani. A fülem mögött helyezkedett el és lehetővé tette, hogy interakcióba lépjek a hajón lévő számítógéppel. Végül tehát egy hajóra osztottak be. Úgy nézett ki, mint egy F-15-ös, csak más volt a motorja. Plazmameghajtású volt a sugárhajtású helyett és óriási hatótávolsággal rendelkezett. Egy Valkyrie nevű egység tagja lettem - németül Valkyrien. Úgy döntöttek, hogy engem is az egységem neve után neveznek el. Így aztán ezt az alteremet Penelope Valkyrien-nek hívták. Fizikai testben voltam ott, ugyanabban a fizikai testben, amiben ma is élek. Beszálltam a hajóba és a feladatom az volt, hogy találjam meg a raptorok fészkeit és pusztítsak el belőlük annyit, amennyit csak tudok. Ha nagy városok lettek volna, bizonyára nem tudtam volna megtenni. De mivel törzsekbe szerveződve éltek, így kisebb csoportjaik voltak. A németek már elpusztították a nagyobb városaikat, úgyhogy lényegében visszaküldtük őket a kőkorszakba. Nem voltak tehát túl boldogok a németektől. A bombázások főleg neutron bombákkal történtek, mert volt egy időperiódus, amit ki kellett várnunk a támadások után, de később újra használhattuk őket. Nem pusztította el a várost, de mindent megölt benne. Nem vagyok benne biztos, hogy nukleáris alapú volt. Lehet, hogy valamiféle méreg lehetett bennük. De bármi is volt az, volt egy időperiódus, amit ki kellett várnod és csak azután foglalhattad el a várost. Abban az időben homokviharok voltak a Marson, amik körbecikáztak az egész bolygón. Van valami hasonló Arizona államban és azt hiszem Irakban, amikor a homokvihar úgy jön feléd, mint egy fal és nem tudsz még lélegezni sem. Amikor egy ilyen jön, az ég teljesen vörös. A többi időben viszont világoskék. Nem annyira sötét, mint a Földön. A Mars nagy része olyan, mintha Arizona államban lennél, csak 2500 méter magasan. A sarki területeken több víz található, szóval ott vannak fák, láthatsz bokrokat, füvet. Ezek azok a zöld részek, amik gyakorta felbukkannak a Marson. A növények sokkal erősebbek, mert éjszaka olyan hideg van, hogy máskülönben megfagynának. Virágok is nőnek, de a virágzás nem tart sokáig. Ez az őshonos vegetáció. Ez az, ami a galaktikus háború előttről megmaradt. Az összes igazán fodros, flancos érzékeny növény elpusztult. Ami maradt, azok az igazán erős cuccok, a földi kaktuszoknak megfelelő növények, kivéve, hogy ezek fák és bokrok. Ezek nőnek a kaktuszok területein. A fák közül sok a boróka. A nyugaton lévő területeken a magaslati sivatagok legtöbbjén boróka erdők vannak, mert sokáig kibírják víz nélkül és kibírják a hideg éjszakát. A magaslaton lévő sivatagok Nevadában, Utah államban mind 1500 méter felett vannak, szóval azok már közelítenek a marsi viszonyokhoz. A Mars olyan 2500 méternek felel meg. Meg tudsz élni ott, de éjszakára jobb, ha menedéket keresel, mert a hőmérséklet fagypont alá süllyed. Egy nap 27-28 órás, szemben az itteni 24 órával. Meglepődnél rajta, hogy a tested milyen gyorsan alkalmazkodni tud ehhez. Mióta visszajöttem, soha nem tudtam újra szinkronba kerülni a Földdel. Ami az állatvilágot illeti, sok őshonos hüllő és rovar van ott, és ezek nagyobbak, mint az itteniek. Néha sokkal nagyobbak. A pókok 4 és fél méter szélesek, telepatikusak és a mantidek olyan háziállatként tartják őket, mint mi a kutyákat. A vadvilág nagy része menedéket keres vagy odúba húzódik éjszakára. Vannak galambméretű madarak. Vannak madarak, amik fekete színűek, napnyugtakor jönnek elő és csak néhány órát vannak kint, aztán éjszakára visszabújnak az odúikba. Ez az egyetlen madár, amit ott láttam. Aztán vannak olyan emlősök, mint a vízidisznók, rövid lábakkal. És mióta emberek jönnek-mennek arrafelé, vannak földi patkányok is, amik jóval nagyobbak az ittenieknél. Úgy tűnik, hogy ahová emberek mennek, oda a patkányok is velük mennek. Alkalmanként feladatba kaptam, hogy foglalkozzam mantidekkel is, amikor légi támogatást nyújtottunk a tengerészgyalogosok számára. Volt, hogy alkalomadtán azt a parancsot kaptam, hogy fogjak el egy mantid lényt, és ilyenkor elkerülhetetlen volt, hogy egy barlangban dokkoljak. Egyszer egy pók lecsapott rám és emlékszem rá, hogy megharapott. Emlékszem az érzésre. Két állkapcsa volt és egy mérget bocsátott ki, amit úgy éreztél, mintha folyékony tűz áradna szét benned. Nem fájt túl sokáig, mert megölte az idegeket. Ilyenkor eszméletemet vesztettem és a regenerációs tartályban ébredtem. Úgy tűnik tehát, hogy valaki követett engem és megtalált. Nem tudom, hogy a mantid lényt végül elkapták-e vagy sem. A pókok valószínűleg olvastak a gondolataimban, de én a mantidre koncentráltam. Voltak kommunikációim mantidekkel, voltak kommunikációim drákonidákkal. A drákonidák jelenléte a kommunikáció során nagyon erőteljes, teljes jelenlétükkel részt vesznek benne és agresszívek, az emberek pedig nem arra vannak tervezve, hogy a pszichéjük túl sok ideig tolerálja ezt. Egyszerűen nincsenek meg az áramköreink ehhez és a drákonidák tudják, hogy a túl sok ideig tartó pszichikus jelenlétük megöli az embert, úgyhogy csak néhány percet adnak neked és újra blokkolják a kommunikációt. Mantidek és drákonidák is kihallgattak. Annyit mondhatok, hogy a legjobb dolog, ha egyszerűen csak megnyitod magad előttük és hagyod, hogy olvassanak benned, mert egyébként is meg fogják tenni, de minél jobban ellenállsz, annál rosszabb. A németek is ezt tanácsolták nekünk. Azt mondták, hogy ne próbáljunk meg titkolózni, ne rejtsünk el semmit, csak jöjjünk vissza és majd kitaláljuk, hogy mit mondtunk nekik. Amikor tudod, hogy a genetikai állományod nem tudja kezelni ezt, mi mást tehetnél? Tudom, hogy a kolónián élő gyerekek nem tudtak ezzel megbirkózni. Ők nem estek át azon az előzetes kiképzésen, mint amin én. Részben ezért is volt az, hogy minket használtak a Mars Védelmi Erőknél, mert az elménk széttöredezettsége megadta nekünk azt a képességet, hogy elrejtsünk dolgokat előlük. Ha az egyik alter tudott valamiről és a másik altert vallatták éppen, az első alter képes volt megtartani a titkot. Merthogy az alterek nem osztoztak az emlékeiken. Szóval voltak korlátozások arra, hogy ezek a lények mit tudtak kiszedni belőlünk. Ha az elméd részekre van töredezve, és a részek nem osztoznak az emlékeken, akkor a németek képesek titkot tartani. Ugyanez igaz volt a CIA-ra is. Hogy az altereket programozták-e arra, hogy vallatás közben átváltsanak egyikről a másikra, abban nem vagyok biztos. De talán lehetséges volt. Tudom, hogy ezért használnak altereket a CIA műveletek során. Visszaérkezésem után kutattam ezt a témát, de amikor elkezdtem emlékezni... Azt mondanám, hogy egész életem során fura álmaim voltak és egész életem során fura dolgok történtek velem. Mindig tudtam, hogy nem vagyok normál földi ember. De nem tudtam, hogy mi történt velem pontosan egészen 4 évvel ezelőttig, amikor is egy visszavonult NSA ügynök egy CIA kódkifejezés alkalmazásával aktivált engem 2013-ban, azért hogy képes legyek emlékezni. Aktiválta bennem az összes cuccot – az emlékek elkezdtek visszaszivárogni és az az alterem beszélt németül. Jelenlegi életemben nem beszélek olyan jól németül, hogy mindent megértsek belőle. Sokkal több emlékem van, mint amiről beszélni tudok, mert nem emlékszem elég jól a németre ahhoz, hogy tudjam miről szólt az egész. Szóval kutatnom kell, hogy tudjam, miről beszélek. Van ez az emlékem arról, hogy raptorok törnek át a falon és én érzem az emberi és raptor vért. Nos, mi történt? Mi lehetett ez? Nem hallottam soha, hogy bárki beszámolt volna ilyesmiről. Legjobb tudomásom szerint ez egy olyan támadás volt, amiről senki sem tett említést, mert olyan 1969-70 körül történhetett. Akkor még csak kölyök voltam. Nagyon mély benyomást tett rám.

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/penny_bradley_klonok_es_kiborgok_szuperkatona_programok_a_sotet_flotta_szolgalataban_2_resz