A most következő írásunk főszereplője ismét egy rendkívül érdekes személyiség lesz, a mérnökként, feltalálóként és gabonakör kutatóként is ismert Winston Keech. A már jól ismert Simon Parkes-hoz hasonlóan ő is Whitby-ben, egy északi-angliai kis kikötővároskában él. Annak ellenére, hogy látszólag jelentősen eltérő (Simon mantid/drákonida, Winston pedig lyrai/plejádi) lélekeredettel rendelkeznek, évek óta jó barátságot ápolnak, több projektben is rendszeresen együttműködnek, és „Fairex” néven jelenleg egy helyi szintű, de szélesebb körben is alkalmazandónak szánt barterrendszer felállításán munkálkodnak. A Winston-nal készült alábbi interjú 2016. augusztusában hangzott el a Wolf Spirit Radio „Connecting Consciousness” című műsorában. A beszélgetés érdekessége, hogy JayPee, a műsor házigazdája, beszélgetőpartneréhez hasonlóan szintén plejádi-lyrai lélekeredettel rendelkezik és többé-kevésbé mindketten tudatában vannak származásuknak és lélektörténetüknek. E személyes hangvételű beszélgetés során számos érdekes témafelvetés és az említett barterrendszer mellett leginkább egy olyan ősi eseményről és annak utóhatásairól lesz majd szó, amely nagyon rég óta visszhangzik a földi emberiség genetikai emlékezetében, hatást gyakorol a mai társadalmunk működési mintázataira, és válaszul szolgálhat az itt élő emberek viselkedésének számos mozgatórugójára. Az alábbiakban az interjú teljes átirata olvasható.

(Szerk: Az interjú előtt a teljesebb megértés érdekében talán érdemes lehet felidézni Alex Collier gondolatait a Lyra-n történt eseményekről:

http://goodethungary.blog.hu/2015/08/16/gondolatok_az_emberi_faj_osi_oroksegerol_es_a_foldi_kiserletrol )

A Lyra-i trauma

JayPee: Hölgyeim és Uraim, ma nincs itt velünk szokásos vendégünk, Simon Parkes, mert vakációzni ment, helyette viszont megkértem legjobb barátját – és remélem, hogy még mindig a legjobb barátja – Win Keech-t, hogy jöjjön el a mai műsorba. Win, köszöntelek nálunk. Hogy vagy, barátom?

Win Keech: Jól vagyok, köszönöm. Minden bizonnyal szükség is van egy kis vakációra mindazon nehézségek után, amiken az elmúlt pár hét során Simon és én is keresztülmentünk. Szeretnék ma néhány olyan dologról beszélni, amik csak nemrégiben kristályosodtak ki bennem. Egy olyan témáról, amiről úgy gondolom, hogy beszélnünk kell. Méghozzá a lélekszerződésekről, másodsorban pedig az emberiség felelősségéről abban, hogy fejlődjön. Történt egy esemény, amivel kapcsolatban lenne néhány hozzáfűznivalóm. Kezdjük ott, hogy a különböző dolgokon keresztül tanulunk és néha a legnehezebb idők azok, amelyekből a legtöbbet lehet tanulni. Az elmúlt néhány hét nagyon nehéz volt mind nekem, mind pedig Simonnak, mert mindketten támadásokat éltünk át, akárcsak a hozzánk közel álló emberek. Kemény időszak volt és ezért van az, hogy Simon-nak jelen pillanatban egy kis szabadságra van szüksége és valószínűleg én magam is ezt tenném, de túl sok a dolgom, úgyhogy még vinnem kell előre bizonyos ügyeket. De ez alatt az időszak alatt megtanultam valamit, méghozzá azt, hogy az emberekről alkotott nézőpontom nem olyan, mint a többi emberé. Méghozzá a történetem miatt. Előző életekből származó emlékeim vannak, plejádi, lyrai vér van bennem és ha ilyen lélektípussal rendelkezel és erre a bolygóra inkarnálódsz, akkor a normál emberekétől nagyon eltérő perspektívával fogsz rendelkezni. Először is mindig megpróbálod a legjobbat látni az emberekben, nagyon pozitív szándékaid vannak, és megpróbálsz a legpozitívabb ösvény irányában tartani. Nem ugyanazzal a nézőponttal rendelkezel, mint a normál emberek, abban az értelemben legalábbis, hogy... ők alapvetően képtelenek helyesen cselekedni. Emlékeztetnem kellett magamat erre a súlyos események során, amiken keresztülmentünk. Nagyon traumatikus esemény volt, számomra legalábbis mindenképpen. Eltartott egy darabig, amíg újra összeraktam magam utána és haladhattam tovább, ekkora sokkot jelentett a számomra. Az egész lényege a következő. Van egy barátom, akivel egyik előző életemben - még a lyrai háborúk idején - házasok voltunk. Ő a jelenlegi életem nagy részében is nagyon jó barátom és emiatt egy normál emberhez képest másként tekintesz rá. Azt várod, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint te, mert ugyanonnan származtok és ugyanolyan lélektípusba tartoztok. Azt gondolod, hogy ugyanaz hajtja őt is belülről, ugyanaz az etika és ugyanaz az erkölcs. Azonban mi ketten teljesen különböző életutat jártunk be. Én egy nagyon kiváltságos helyzetben lévő családba születtem, már ami a vagyoni részt illeti. Édesapám dobta piacra az első golyóstollakat 1943-ban és emiatt gyermekként mesés gazdagságba születtem bele. De nem jöttünk ki igazán jól egymással, nem kedveltem azt a világot, amiben ő élt, nem szerettem az emberek felszínességét, ahogy az emberek könyököltek a hírnévért, és hetenként szó szerint több száz ember, üzletember, fordult meg a házunkban, akik nyilvánvalóan azért jöttek, hogy kereskedjenek apámmal. Őket azonban csak a pénz érdekelte, a gyors autók, a nagyobb ház, stb, stb, a kapzsiság és olyan dolgok, amik abszolút az én lelkem ellen valók. Így aztán én elég meggyőződésesem elutasítottam őt kb 4 éves koromtól kezdve, egészen addig a pontig, amikor már semmit sem fogadtam el az apámtól, nem akartam semmit a vagyonából, nem akartam, hogy megfertőzzön a szemléletmódja. Szóval ez volt az én életem. Magas társadalmi státuszba születtem bele, legalábbis az alapján, amiről egy normál ember azt gondolná, hogy kiváltságos dolog ezen a bolygón, de a saját utamat jártam. Tettem a saját dolgaimat, amelyek ugyanennyire figyelemre méltóak, csak egy más módon. Azzal, hogy a saját utamat jártam, többet tanultam magamról, növekedtem, fejlődtem és erősítettem a képességeimet, hogy a helyes dolgokat tegyem az emberiség és a körülöttem élők számára. Szóval elég kényelmesen éreztem magam ebben és általában nagyon visszahúzódó fickó vagyok, annak ellenére, hogy elég sokat lógok itt veled ebben a rádióban, általában nem nagyon ugrabugrálok, mert azt mondják, hogy aki először feláll, azt lövik le először. Szóval mindig csendesen tettem a dolgomat, mindig sok dolgom volt és nem akartam, hogy a normál emberi dolgok elvonják erről a figyelmemet. Ez az én nézőpontom. A távolból csendesen tettem a dolgom, elég jó dolgokat tettem és még fogok is jó dolgokat véghezvinni, néhány nagyon fontos ügyön dolgozom most is, tanulhatok és nagyon eltökélt vagyok, hogy megcsináljam ezeket. A barátom azonban, aki nyilvánvalóan nagyon közel áll hozzám és akiről tudom, hogy gyakorlatilag egy lélek voltam vele azon a ponton, amikor a lyrai háborúk során meghaltunk. Az ő élete a másik irányba haladt. Hedonista életstílus és környezet kialakítására törekedett. Az országnak egy másik részén nőtt fel, Anglia déli részén, ami egy másik kultúra. Itt északon, a dolgok sokkal inkább a közösségről szólnak. Az emberek az alapján értékelik egymást, hogy milyen jó ember vagy, nem az alapján, hogy mid van, vagy hogy honnan jöttél, hol élsz, hanem hogy jó ember vagy-e, jólelkű vagy-e. Északon ezek alapján értékelnek. Tipikusan keményen dolgozó, sokkal nehezebb környezetben élő emberek, így aztán ezek kisebb közösségek, mint az ország déli részén találhatók. Miközben délen az én megfigyelésem alapján az emberek nem igazán hatnak jól egymásra, nem jó az interakció közöttük, amit én például általánosságban véve eléggé utálok...

JayPee: Délen megpróbálják elkerülni a másik pillantását.

Win: Pontosan. Ha mondjuk be kell mennem London-ba, például, hogy meglátogassam a barátaimat, pontosan úgy érzem magam, mint Krokodil Dundee a filmben. Úgy érzem magam, mintha egy isten háta mögötti kis házból jöttem volna és aztán hirtelen itt találom magam e furcsa brigantik és üzletemberek között, aki nagyon felszínesek. Szóval vidéki fiúként nemigazán illek bele ebbe a környezetbe.

JayPee: Fura, de egy ideje ez már velem is így van. 18 éve Skóciában élek és amikor lemegyek délre, rövid ujjúban járkálok, miközben mindenki más körülöttem kabátot visel. Ez is egy fura dolog, amihez akklimatizálódnod kell időnként. Oké, folytasd kérlek, lementél Londonba.

Win: Igen. Mindig is gyűlöltem London-t, mert számomra nagyon negatív, nagyon vámpirikus energiát hordoz. Úgy tűnik, mintha kiszívná az energiát és az életerőt az emberekből és az a mód, ahogy a kultúra szerveződik ott... szóval az emberek nagyon felszínesek. Például az alapján ítélik meg a másikat, hogy London melyik részén lakik, milyen nagy a háza, milyen márkájú autót vezet, milyen ruhát visel és az összes dolog, amit én rémisztőnek találok. Szóval az egy másik környezet és ezen a héten eléggé erősen emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ne feledkezzem meg arról, hogy ezek a dolgok hogyan formálják át az emberek szemléletét, hogyan hajtják előre illetve programozzák az embereket az életük során. Szóval pár hete ez jár a fejemben. Ez egy elég hosszú történet, de alapvetően arról van szó, hogy a barátom és én nagyjából 20 éve tudunk róla, hogy mióta idejöttünk, egy lélekszerződéssel rendelkezünk. Okkal jöttünk ide azért, hogy a legjobbunkat adjuk az emberiség számára és én megtettem ezt. Megtettem ezt a saját magam, az életem kárára, és továbbra is ezt fogom tenni, mert ahogy talán tudsz is róla, én fejlesztettem ki a pin-kódolást az összes pin kártya csipjében illetve más, pin-jellegű számítógépes hitelesítési eljárásokat is. Mindezt nem a pénzért tettem, hanem azért, hogy megállítsam azt a folyamatot, hogy az emberekbe biometrikus implantátumokat helyezzenek ebből a célból. Merthogy abban az időben, amikor ezt kifejlesztettem, nem volt más alternatívája a biometrikus implanátumoknak. Kellett valami, ami alkalmazható, megbízható, erőteljes és olcsó és abban az időben nem létezett semmi ilyesmi. Ezért fejlesztettem ki ezeket az eljárásokat és gyakran megfeledkezünk arról, hogy már 20 éve egy egész generációnyi ember élhet biometrikus implantátumok nélkül azért, mert én 10 évet adtam az életemből, a hét minden napján 14 órákat dolgozva naponta, hogy ezt lehetővé tegyem a számukra. És az emberek nem reagáltak erre, nem vették magukra annak a felelősségét, hogy először is rájöjjenek arra, hogy mi zajlik körülöttük, és meglássák az előnyeit azoknak a lehetőségeknek, amiket én illetve más hozzám hasonló emberek világszerte lehetővé tettek a számukra. Ez is eszembe jutott. Ahogy mondtam is korábban, én mindenkinek megpróbálok adni, de soha nem felejtek, nagyon jó memóriám van. A barátom viszont hozzám képest egy teljesen más utat választott. Mindketten ugyanazzal a perspektívával érkeztünk. Mindketten tudtuk, hogy lélekfeladatunk véghezvinni ezeket. És én teljesítettem az én feladatomat és még továbbra is folytatni fogom ezt. De a társadalom, amibe a barátom belecsöppent és amiben felnőtt, teljesen különbözik attól, mint amit én választottam. Én egy csendesebb környezetben élek, távol a nagyvárosoktól, távol attól a társadalomtól, távol attól a mozgatóerőtől, amit én szörnyűnek találok. Őt azonban hatalmába kerítette ez. Volt néhány dolog, amit elfogadott és jól érezte magát benne. Egy eléggé hedonista életutat járt be, az elmúlt 15 évben legalábbis biztosan. És most eléggé felborult az élete, merthogy röviden fogalmazzak, elég magasra jutott a társadalmi ranglétrán. Nagyon gazdag ember lett, nagyon magas státuszt vívott ki magának és végül e csodaország egyik legnagyobb bankjának az igazgatója lett, ami egy nagyon figyelemre méltó dolog. És persze ha egy ilyen utat választasz, akkor korrumpálódni fogsz és az ösvény, amin jársz, be fog szennyezni téged. Annak ellenére, hogy a barátom belül, a szíve mélyén szenteket meghazudtolóan etikus és erkölcsös személy – soha sem találkoztam nála etikusabb és erkölcsösebb emberrel - ez a környezet mégis nyomot hagyott rajta és átformálta a szemléletét. Én pedig bolond módjára azt hittem, hogy fel tudom őt rázni ebből, merthogy én tudom, hogy kicsoda is belül ő valójában, de róla lepattant mindez és ez most problémákhoz vezetett és azt a projektet eredményezte, amin jelenleg is dolgozom. Úgyhogy ez az eset felnyitotta a szememet. A pozíciója és a lélekszármazása miatt ugyanis az elmúlt évben megtámadták őt. Nem akarok erről túl sok mindent elmondani, de azért támadták meg, hogy egyrészt eltávolítsák őt a munkahelyéről, másodsorban, hogy az emlékezetét és az agyfunkcióit szétzúzzák és harmadrészt, hogy megöljék. Az utóbbi kettőből sikerült őt meggyógyítanom. Dolgoznom kellett a vérével és ez nagyon sok energiámba került, mert nagyon gonosz volt az a mód, ahogyan ezt a támadást végrehajtották rajta. Ráküldtek valakit, akivel összebarátkozott, és ez a személy szándékosan elhelyezett a barátom fejének hátsó részén egy éterikus implantátumot, ami összezavarta az agyfunkcióit, elkezdte szisztematikusan elpusztítani a memóriarendszerét és beprogramozta őt az önpusztításra. Tulajdonképpen elküldték a munkahelyéről, mert az orvosok szerint kevesebb, mint 4 hét maradt hátra az életéből. A testének önpusztító ciklusa eléggé előrehaladott állapotban volt és kétségbeesésében hozzám fordult, nem az orvosokhoz, merthogy ők az mondták neki, hogy legfeljebb 4 hét van hátra az életéből. Átnéztem az orvosi jelentéseket, amiket elhozott nekem, én pedig a köztünk lévő lélekkapcsolat miatt be tudtam lépni a „rendszerébe” és rájöttem, hogy mi történik itt valójában. El tudtam távolítani az implantátumokat, végigmentem a testén és energetikailag eltávolítottam benne az összes sérült metódust, amit gyakorlatilag nanobotok idéztek elő nála. Szóval lényegében onnan, hogy azt mondták neki, hogy heteken belül meg fog halni, mára eljutottunk oda, hogy egyáltalán nincs semmilyen sérülés a testében. Tulajdonképpen megmentettem az életét, eltávolítottam az implantátumokat, segítettem az elméjének, hogy újra megfelelően működni tudjon, visszaállítottam az emlékeit, és a teste újra elkezdhetett megfelelően működni. Továbbá újraenergetizáltam őt, így lényegében visszakapta önmagát. Merthogy a támadás második hulláma az volt, hogy a személy, aki ezt tette vele, egy fekete mágus volt. Lényegében egy átkot tettek rá. Nem tudom ezt másképp mondani, egy mágikus eljárás, ami egy bizonyos fokig még most is hatással van rá. Úgyhogy ez egy eléggé nyomasztó helyzet. A segítségemmel felépült és mint barát, és korábbi lélektárs, mindenemet beleadtam a felépülésébe. Megértette, hogy kötelessége segítenie nekem abban a projektben, amin most dolgozom, ami számára nagyon egyszerűen menne. Tényleg nagyon egyszerűen, nagyon kis erőfeszítésébe, nagyon kis hozzájárulásába kerülne. És ez az, ami engem ténylegesen feldühít, hogy miután végre képes voltam visszahozni őt és odaadtam neki a legnagyobb ajándékot, amit egy barát adhat, visszaadtam neki önmagát, az egészségét, az elméjét, a szabadságát, a szellemét és a szívem szeretetét. Ő ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy visszatér abba a körforgásba, amiben az elmúlt 15 évet töltötte. Gyakorlatilag felébredt és azt mondta: „Meggyógyultam, visszatértem” és egyenesen visszament ahhoz, ami a sérülést első körön okozta benne. Elkezdte az egészet a körforgás elejéről, elsétált attól a felelősségtől, hogy segítsen az emberiségnek – amibe egyébként pedig korábban beleegyezett. És számomra ez az egész egy igazi szemfelnyitásként szolgált és nagyon fájdalmas érzés nekem, elsősorban a következmények miatt. Nem csak majdhogynem elárulva érzed magad egy barátod által, akivel együtt kellene dolgoznod, és akihez nagyon közel állsz, sokat tettél érte és azt várod, hogy talán végre belekezd a saját lélekfeladatába. De aztán rájössz, hogy nem. A társadalmi és környezeti hatások olyan erősek, hogy még egy olyan erős valaki, aki ilyen erős szívvel és szellemmel, ilyen erős etikával és erkölccsel bír, sem tud kiszakadni belőlük. Mert a körülötte lévő társadalmi programozás folyamatosan visszavezeti őt ugyanabba a körforgásba és ez egy hamis, felszínes világ. Egy hamis világ, aminek a képzetét elhúzták a szemünk előtt. Hamis, felszínes dolgokat követünk. Visszamész abba a körforgásba, még több pénzt akarsz keresni, még gyorsabb autót, vagy még nagyobb házat akarsz szerezni, csak a megfelelő státuszú, megfelelő intelligenciával bíró emberek társaságát keresed, stb, stb... Ez az egész egy nonszensz. Miközben a gyógyulás részeként fizikailag le kellett jönnie hozzám, hogy képes legyen meggyógyulni. A gyógyulás utolsó szakaszában ugyanis annak a helynek az energiáját használtam, amelyben élek. És akkor megtapasztalhatta a valódi világot, a valódi energiát, a bolygó valódi szívverését, a valódi kapcsolódást a világhoz, a természethez és az emberekhez. És te azt reméled, hogy ezt látva végre megérti, elfogadja, hogy ez számára az életét megváltoztató tapasztalás. De attól, hogy te, a te nézőpontodból így érzed, mert te ott élsz abban a világban, és azt gondolod, hogy az abban lévő erő olyan nagy, hogy elsétál ebből a hamis világból. De nem. Ez inkább olyan, mint amikor két mágnest összeteszel és visszahúzod őt a régi világba. Olyan, mintha azt mondta volna: „Köszi a kaját, kösz, hogy összeraktál, most megyek és újra összetöröm magam.” És ezt olyan végtelenül szomorú látnom, olyan végtelenül szomorú.

JayPee: Értelek. Lenne ezzel kapcsolatosan néhány meglátásom, mert az én életemben is megéltem hasonló jellegű tapasztalásokat. Továbbá azt se feledjük el ugye, hogy a sötét oldal is köt lélekszerződéseket. Tehát nagyon sok részletről beszélhetünk ezzel kapcsolatban. Az egész helyzet olyan, mintha egy ollóba kerülnénk, hiszen ennek is két éle van. Úgyhogy nézzük meg azt is, hogy milyen potenciállal bír ez a másik oldalról nézve. Mert lehet valami más ott is, amit meg kellene gyógyítani.

Win: Persze. Most nem fogok ebbe igazán részletesen belemenni, de ahhoz, hogy képes legyek megjavítani a programozás okozta sérülést, hozzá kellett férnem a barátom elméjéhez és autonóm rendszeréhez és meg kellett kérnem, hogy javítsa meg önmagát. És hogy ezt megtehessem, végig kellett mennem azokon a programokon, amik benne futottak, vagyis a pusztító programokon. Olyan volt, mintha az egyik számítógépet összekötötted volna a másikkal. Én ezt képes vagyok természetes módon elvégezni a saját testem esetében, megvan a saját „tűzfalam”, ami meg van írva és üzemel is a testemben, megvannak a saját helyreállító módszereim. Ezt használtam most is. És mindenki megtehetné ezt, ha leülne és dolgozna rajta, de nem teszik. Így aztán nekem úgy kellett „bebikáznom” az ő rendszerét, mintha az egyik autóból indítanám be a másik autó akkumulátorát. Úgyhogy lényegében összekapcsolódtam vele és átküldtem az energiát és azt az információt közvetítettem a testébe, hogy: „gyerünk test, ezt és ezt kell tenned a probléma megoldásához a következő sorrendben, stb.” Ez a dolog így működik. A szomorúságom második hulláma abból származott, hogy azt gondoltad, hogy a barátodnak tudnia kellett volna erről. Tudnia kellett volna, mert te ismered őt belülről, tudod, hogy kicsoda és hogy miért jött ide, de a körülötte lévő társadalom teljesen kiforgatta önmagából és korrumpálta őt. Aztán rájössz, hogy ő egy olyasvalaki, akinek úttörőnek kellene lennie, az emberiség vezetőjének az evolúciója során és hogy kiforgatták önmagából. Szóval ezek alapján vajon milyen esélyei lehetnek egy olyasvalakinek, aki nem rendelkezik ilyen belső képességekkel? Egy egyszerű embernek vajon hogyan sikerülhetne kitörni egy ehhez hasonló programozottságból? Egy olyan csoportban, ahol millió másik ember él ugyanabban a környezetben, olyan programozottsággal, amelyeket ugyanazok a társadalmi mozgatóerők kondicionáltak, akiknek nincs meg az erejük, nincs meg az az erkölcsiségük, és nem rendelkeznek ilyen lélektörténettel. Nagyon nehéz lehet és eközben elfelejtkezel valamiről, mert nagyon erősnek kell lenned, hogy azt tedd, amit teszel. Nagyon fókuszáltnak és tisztának kell maradnod azon a területen, amin tevékenykedsz, de közben elfeledkezel mindenki másról. És én ebben vagyok bűnös, erre jöttem rá a héten és ez egy ébresztőül szolgált számomra, mert az életemből 20 évet töltöttem azzal, hogy a megfelelő technológiákat hozzam létre, hogy segítsek és megvédjem az embereket és visszahozzam a szabadságot az életükbe és megállítsam a sötét befolyást rajtuk. Én folytatni fogom ezt, most éppen egy pénzügyi „terméken” dolgozom, ami segíteni fog az embereknek. De rá kellett jönnöm, hogy amíg én csendben létrehoztam ezeket a dolgokat, az emberek lényegében nem figyeltek erre, nem vállaltak felelősséget az életükért és gondoskodó emberként senkit nem akarsz látni traumán, pusztuláson, fájdalmon átesni vagy pánikba esni. De világossá vált előttem, hogy az egyetlen módja annak, hogy az utca embere valaha is felébredjen az, hogy át kell esnie valamiféle pánikreakción. Mert a fejemben lévő tudással mondhatom azt, hogy „igen, ezek az emberek csapdába estek és én vagyok az a fickó, aki kinyitja a kapukat és kis hidakat állítok fel az árkok felett, hogy átjuthassanak rajta.” És továbbra is fel fogom állítani ezeket a hidakat, amik viszont nem fogják érdekelni a birkákat. Ők nem érzékelik a fenyegetést, nem értik azt, mert annyira túl van a valóságukon és nem akarnak felelősséget vállalni azért, hogy kimenjenek a mezőre, mert nem értik azt. Nem tudnak róla és nem tudják, hogy miért van nyitva az a kapu és miért van ott az a híd. És ez csak a múlt héten vált számomra világossá és valóságos lökéshullámot indított el bennem arra, hogy igen, nekem csinálnom kell ezt, de olyan embereket is be kell vonnom, akik nálam jobban értik az embereket. Segíthetsz azzal, hogy informálod és motiválod az embereket, hogy a helyes dolgokat tegyék, vállaljanak felelősséget önmagukért és vállaljanak felelősséget a fejlődésükért. Mert a világ összes eszközét felajánlhatod nekik, de ha nem vállalják fel a felelősséget, akkor semmi sem fog történni.

JayPee: Odavezeted a lovakat a vályúhoz.

Win: Igen. Úgy értem, én vagyok az első ember, aki beismeri, hogy nem értem az embereket. Elég jól értem az univerzumot, elég jól értem saját magamat, de a legtöbb embert nem értem jól, mert soha nem volt meg az a nézőpontom, ami egy normál embernek megvan. Nem amiatt aggódom, hogy min fogunk keresztülmenni a közeli jövőben és hogyan fognak reagálni erre az emberek és miken kell keresztülmennünk majd ahhoz, hogy egy pozitívabb jövő felé haladjunk.

JayPee: Nos, Win, itt van az, amit én felfedeztem ezzel kapcsolatban. Ami talán adhat némi plusz betekintést abba, hogy mivel is állunk szemben, mi az, amit fel kell dolgoznod ebben a pillanatban. Készítettem nemrégiben egy rádióadást erről az egész Lyra-i dologról.

https://www.youtube.com/watch?v=Z_xegaOnWgE

Valahogy előjöttek bennem fájdalmak abból az időből, nem hagyott nyugodni a dolog és megpróbáltam visszamenni egy kicsit és megvizsgálni ezt az egészet. Odáig jutottam – és ez úgy gondolom, hogy mindenkire rávetül - hogy létezik egy érzés, hogy van valahol egy ikerlángunk, és hogy ez az érzés bánattal és veszteséggel kapcsolódik össze, amit soha sem dolgoztunk fel. Említettem ezt a rádióműsorban, de itt most mélyebben is belemehetünk ebbe, mert itt és most meg tudjuk osztani egymással a lélektapasztalatainkat. Beszéltem arról, hogy ez az érzés végigkíséri a lyrai leszármazottakat és a műsor után kaptam olyan telefonokat és e-mailaket, hogy „na, igen, de mi van velünk, reptiliánokkal? Nekünk is vannak traumáink!” És természetesen, ez abszolút így van. Úgy tűnik számomra, hogy nagyon sok faj alkotja az emberi fajt és MINDEGYIKNEK MEGVAN A MAGA TRAUMÁJA és minden egyes pici dolog, amit itt a Földön emberi kondícióknak nevezünk, ezen különböző fajok traumáinak az eredménye. Ezért van itt ennyi konfliktus, mert olyanok vagyunk, mint egy hamburger, különböző rétegekből tevődünk össze és jó nagy a kavarodás bennünk. Részben reptiliánok vagyunk, részben plejádiak, részben ezek vagyunk, részben azok vagyunk. És mindegyik résznek megvan a maga traumája. A plejádiaké például az a bánat és veszteség, amit nem tudtak megfelelően kezelni és feldolgozni és ez aztán valamiféle háborúskodó agresszióvá változott bennük. És aztán ott vannak persze a reptiliánok is. A reptiliánok traumája a magára hagyatottság. Hogy letették és magukra hagyták őket itt ebben az univerzumban. És ez az alapja annak a mintázatnak, amit az emberekkel tesznek. Megfélemlítik és veszélybe sodorják őket. Állandóan ezt csinálják. És mivelhogy az emberek megosztják egymással az érzelmeiket, megosztják egymással a traumáikat is. Így aztán az egész öröklődik a gyerekeinkre, akik aztán továbbadják az ő gyerekeiknek, stb. Ez egy olyan frekvencia, amit nyomon lehet követni. Nagyon könnyen vissza lehetne ezt programozni, a légzéssel, ilyesmikkel, minden ember, még egy gyerek is képes lenne erre. De amit mondani szeretnék ezzel, hogy az összes lény, akit anno elvittek a Lyra-ról, és akiket a reptiliánok magukkal vittek és keresztezték velük a genetikájukat, mind hordozzák magukban más fajok traumáit. Hogyan illik ez bele a te általad elképzelt nagy egészbe?

Win: Beleillik. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 300 000 évben a genetikánk összefonódott a reptilián DNS-sel. A többi 21 fajjal együtt, akikkel genetikailag össze lettünk keverve, reptilián rész is van bennünk. Ott van az agyunk hüllőrésze, a reptilián bőrünk, egyszóval a reptiliánok részét képezik ennek a keveréknek. És mivelhogy ez része a testünknek, része az esszenciánknak ezen a bolygón, rezonálni fog a reptiliánok létezési frekvenciájával, ami persze a létezésnek egy alacsonyabb skálája, de ettől függetlenül rezonál vele. Ami azt jelenti, hogy egyik részünk energetikailag kapcsolódik a reptilián faj felsőbb lelkéhez, csoportlelkéhez. Így aztán, ahogy fejlődünk, az energiáink változnak és táplálják a reptiliánokat és eközben stimulálják őket arra, hogy próbáljanak meg ők is fejlődni. A probléma csak az, hogy vannak olyan fajok, amelyek nem akarnak fejlődni. Már nagyon rég óta nincsenek meg bennük ezek a mozgatórugók. Ők fajként úgy tekintenek magukra, hogy optimálisan fejlődtek és ennél fogva nincs szükségük további fejlődésre. De körülöttük az egész univerzum fejlődik és ők ezért valamiképpen hátramaradnak. Szóval van egy feszültség amiatt, hogy mi most elnyúlunk tőlük. És nyilvánvaló, hogy ők ellenállnak ennek, és ez az ellenállás megakadályozza a reptiliánokat abban, hogy fejlődjenek. Úgyhogy igen, ahogy mi fejlődünk, minden más faj is, aki össze van velünk kapcsolódva, fejlődik. De ez természetes, mert most az egész univerzum, az egész Naprendszer megpróbál fejlődni. És amikor ilyen struktúrákkal találkozunk, mint a reptiliánok esetében ez a jelenlegi társadalmi struktúránk, akkor ez a struktúra az, amely célba vette a barátomat. Ezek a belénk vésődött társadalmi struktúrák felerősítenek bizonyos elferdült világnézeteket. És ezek olyan erőteljesekké válnak, hogy majdnem úgy tűnik, mintha már nem is lehetne visszaprogramozni őket. Ilyen erős hajtóerőt jelentenek. Az egyetlen következtetés, amit le tudok vonni ebből, hogy ha egy olyasvalakit veszünk, akinek ilyen erős, kedves és gyönyörű lelke volt lyraiként, mint az én barátomnak, és egy ilyen társadalmat teszel köré, az hatékonyan össze fogja törni és gyakorlatilag el fogja pusztítani a lelkét. Akkor miféle társadalomba engedtük magunkat alvajárni, amely rendelkezik azzal az erővel és megvan a struktúrája ahhoz, hogy elpusztítsa a jót a világban?

JayPee: A másik dolog pedig ugye a plejádi karma, amiről a sötét oldalnak tudomása van. Jönnek és összezavarnak téged. Időutazó nácik - na ez a legrosszabb, amit csak el tudsz képzelni. Pedig pontosan ezt teszik. Visszamennek és összezavarnak, összezavarnak téged, összezavarják a barátodat. Tudják rólunk, hogy kik vagyunk, célba vesznek minket és bedobálgatják az utunkba ezeket a dolgokat. Megpróbálják megakadályozni, hogy elvégezzük a tényleges feladatunkat, vagyis, hogy visszafizessük a plejádi karmánkat. Hogyan látod ezt? Annak érdekében, hogy idejöhessünk a bolygóra, az ő kapuikon keresztül kell bejönnünk.

Win: Igen, ez része ennek. De amit én megfigyeltem, hogy a társadalom csapdákat állít fel nekünk. A barátom nyilvánvalóan egy másik családból jött, más háttérrel rendelkezett, és látható volt benne az a mechanizmus, hogy fiatalkorában átesett valamiféle családi traumán és ez érzelmi sérüléseket okozott benne. Elveszített valakit és ez fájt neki. Éppen ezért ment aztán abba a környezetbe, hogy érzelmi biztonságot keressen, hogy valamiképpen sikerüljön visszaállítania az önértékelését és helyettesítse az elvesztett családtag tekintélyéhez való ragaszkodást. Szóval számára akkor volt jó valami az életben, ha rendelkeztél egy papírral arról, hogy doktor vagy, vagy papírod van arról, hogy meg tudod csinálni ezt, meg tudod csinálni azt, vezetheted ezt, vezetheted azt, stb.

JayPee: Vagyis akkor értékelte a dolgokat, ha azt egy felsőbb autoritás elismerte és engedélyezte. Attól lett valami értékes számára, ha hatósági engedéllyel rendelkezett.

Win: Így van. De ez az út úgy van felrajzolva, mint egy egércsapda. Ha egyszer belesétálsz az ilyen folyamtokba, és érzelmileg sérültnek minősülsz, akkor azt ők ki tudják használni. És ahogy mondtam is, egyre feljebb és feljebb mászott a rendszer ranglétráján és nagyon magasra jutott. És ha most visszanézel, 20 évnyi becsapást látsz és most olyasvalamitől szenvedsz, mint a Stockholm-szindróma és olyan szintig beleragadtál abba a folyamatba, ami előidézte benned a sérülést, hogy miután elhagytad azt egy időre és kimentél a valódi világba, az igazi értékekhez, az igazi feltétel nélküli szeretethez, most mégis inkább visszamész abba a rendszerbe, mert abban érzed magad biztonságban. Abban hiszel, hogy ez az a rendszer, amely biztonságot ad számodra. És rájössz, hogy ha egy ennyire erős személyt ilyen gyorsan és erősen vissza lehet rántani, akkor az összes körülöttünk lévő struktúra, vallás, oktatás, televízió és az összes ilyen dolog, arra van szabva, hogy az érzelmi gyengeségeiken keresztül különböző módon csapdába ejtse az embereket és kihasználja őket. És ez szörnyű dolog, és tényleg meg kell változtatni.

JayPee: Igen, és ez megint csak az egyik trauma miatt van. Méghozzá a reménytelenség traumája miatt. Nem tudom, hogy honnan ered ez, de ugye beszéltünk arról, hogy vannak bizonyos fajok, akik magukban hordozzák ezt a reménytelenség érzését, amikor is bizonyos körülmények között - ahogy mondtad is, a Stockholm-szindrómához hasonlóan – azt érzik, hogy ez soha sem fog megváltozni és a dolgok csak egyszerűen így vannak és aztán feladják. Érted? És ez lehet, hogy egy reptilián dolog, de lehet, hogy valami más, talán a mesterséges intelligencia. Mindenkinek megvan a maga traumája, és amikor újrakapcsolódik... az olyan, mint amikor Alex Collier beszélt arról a holografikus kameráról. Amikor betegek voltak, az andromédaiak visszamentek addig a pontig, amikor egészségesek voltak, majd rögzítették azt a frekvenciát és azt visszahozva, újra egészségesek lettek. Holografikus módon meg tudták gyógyítani magukat. Mi is meg tudjuk ezt tenni a traumatikus események nélkül. Ezeknek a felidézése fájdalommal jár, de nagy gyógyító erejük van. De ahogy te is mondtad, ennek számos különböző szintje létezik. Említetted a túlélési mechanizmust. Ez nagyon érdekes, mert nemrégiben beszélgettem a nevelt lányommal hasonló témáról, a különböző szintekről és lehetséges, hogy van egy olyan szintje a traumának a barátod szívében, ami még nem lett feldolgozva. De mondok én valamit, Win. Veled is egy gyógyulási folyamat zajlik jelenleg. Mindannyiunkkal. Ez az egyik színtere ennek, amikor azt mondom, hogy ne veszítsd el a reményt, mert a reménytelenség az egyik olyan trauma, amin felül tudunk kerekedni.

Win: Nem, én nem fogom elveszíteni a reményt, JayPee, ez egyszerűen csak szomorúság, mert ezen az eseten keresztül érzem mindenki más szomorúságát is ezen a környezeten belül. És van egy szörnyű dolog ebben. Lehet látni, hogy ez egy olyasvalami, ami tervezett, hogy akár a mesterséges intelligencia, akár a reptiliánok, tanulmányozták az emberiséget. Tanulmányozták, megvizsgálták és kategorizálták az összes gyengeséget, ami egy normál emberben, de még akár egy abnormális emberben is található. És a társadalom szerkezeti részei úgy lettek kialakítva, hogy ők készen álljanak tőkét kovácsolni ebből, képesek legyenek kihasználni ezt és képesek legyen kihasználni az embereket. Ez az az élet, amelyet a városokban élünk jelenleg, akárhol is legyél a világon. És ez egy nagyon aljas dolog.

Az interjú itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/winston_keech_a_lyra-i_trauma_2_resz