Corey és Cobra közös rádióinterjúja – I/1.

corey_cobra.jpgRob Potternek sikerült összehoznia Corey-t és Cobrát egy közös interjúra, amelyben számos kérdéssel kapcsolatban elmondhatták véleményüket. Kifejthették saját nézőpontjukat a jelenleg zajló és a közeljövőben várhatóan bekövetkező eseményekről, kapcsolatfelvételekről és a velük kapcsolatban álló belső földi illetve földönkívüli csoportok viszonyrendszeréről. Az interjú első része a tovább után olvasható.

 

Rob Potter: Hello, hölgyeim és uraim. A nevem Rob Potter és ez a Victory of the Light rádióműsor. Bennfentesek, akik a háttérben zajló eseményekről tudósítanak, az egység és a követőik kedvéért megállapodtak abban, hogy most válaszolnak egymás kérdéseire. Corey és Cobra, annak ellenére, hogy információitok bizonyos aspektusai nem egyeznek meg egymással, általánosságban mindketten egyetértetek a nagyobb témákat illetően, úgymint teljes nyilvánosságra hozatal, az emberiség felszabadítása, eltitkolt technológiák nyilvánossá tétele, a háború és környezeti pusztítás befejezése. Corey először téged szólítalak.

 

Corey: Igen, úgy gondolom, hogy e mögé az elgondolás mögé nagyjából mindenki beállhat. Mindannyian látjuk a jeleket e témával kapcsolatban, hogy ezek bizony nem összeesküvés elméletek, hanem valósak. Látjuk a különböző politikai mozgolódásokat. Mindenki belefáradt már a hazugságokba. Elegük van.

 

Cobra: Igen. Természetesen én is egyetértek ezzel, ezért harcoltam egész életemben, és persze egyetértek vele, és támogatok mindenkit, aki ugyanezen okból küzd.

 

Van-e bármilyen ok, ami miatt a közönségetek nem kooperáhat egymással a teljes nyilvánosságra hozatal és a bolygó felszabadítása érdekében?

 

Cobra: Nem látok semmi okot erre.

 

Corey: Ez az egyik legfontosabb dolog, amiért a „Full Disclosure” projektet útjára indítottuk, hogy megvalósítsuk az egységet a közösségen belül. Annyi sok különböző ideológia van, amiről vitatkozhatnánk. Amiben viszont mindannyian egyetértünk, az hogy teljes nyilvánosságra hozatalt akarunk. Tudni akarjuk a teljes igazságot. Ha félretesszük azokat a dolgokat, amikben nem értünk egyet, és inkább arra koncentrálunk, amiben egyetértünk, nagyon sok mindent elérhetünk.

 

Csodálatos. Pontosan ezt akartuk hallani. Corey, ismerős számodra az „Esemény” fogalma abban a formában, ahogy azt Cobra korábban leírta?

 

Corey: Nem.

 

Cobra, el tudnád röviden mondani?

 

Cobra: Természetesen. Az "Esemény" a kompressziós áttörés pillanata. A kompressziós áttörés akkor következik be, amikor a bolygó felszíne felett és alatt lévő Fény Erők találkoznak középen – vagyis a bolygó felszínén. Remélem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Naprendszerünkön belül léteznek különböző frakciók, akik a fény oldalán állnak és támogatják a bolygó felszabadítását. Vannak továbbá különböző frakciók, akik a bolygó felszíne alatt élnek és támogatják a fényt és a bolygó felszabadítását. Ezek a csoportok haladnak előre a bolygó felszíne felé, mert a bolygó felszíne a fő csatatér és a központi fókuszpont az egész helyzetet tekintve, amely nem korlátozódik pusztán csak a Föld bolygóra. Amikor az áttörés megtörténik, azt hívjuk mi "Eseménynek". Az Esemény pillanatában tulajdonképpen nagyon sok minden történik egyszerre. Ekkor fogják a Fény Erők átvenni az irányítást a tömegmédia felett és ekkor fognak információkat kibocsátani a földönkívüliek közreműködéséről, a Cabal bűneiről, a fejlett technológiákról, egyszóval ez lesz a TELJES NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL. Legalább is ez része ennek. A másik része pedig a Cabal letartóztatása és a pénzügyi rendszer újraindítása, amit a Keleti Szövetség már nagyon rég óta készít elő. És persze fokozatosan haladunk előre az első kapcsolatfelvétel felé, ami valójában egy hivatalos kapcsolatfelvétel lesz a földi civilizáció és a galaxisban létező más pozitív földönkívüli fajok között. Az Esemény lesz a kezdőlökés, aminek során kezdetét veszi ez a folyamat. Nagyjából így lehetne leírni, hogy mi is maga az Esemény. És természetesen ott van még a galaktikus központi nap pulzálása is. A galaktikus központi nap egy élő entitás és alkalmanként ennek a pulzálásnak az energiája összhangba kerül a globális tudatosságunkkal illetve ennek a tudatosságnak, felébredettségnek a szintjével. És amikor a kompressziós áttörés bekövetkezik, a tudatosság szintje elég magas lesz ahhoz, hogy képes legyen fogadni a galaktikus központ megnövelt energiapulzálását.

 

Corey, van bármiféle információd, ami megerősíti Cobra információit az Eseményre vonatkozóan?

 

Corey: A fentiekben elhangzottból nagyon sok minden részét képezi a különböző szövetségek és Cabal csoportok közti megbeszéléseknek. Igen, ez mind nagyon is részét képezi annak, ami zajlik és amik éppen tárgyalás alatt vannak. Nagyon sok minden alakulóban van azzal kapcsolatban, hogy bizonyos csoportok milyen százalékban akarnak közzétenni dolgokat. Sokan közülük úgy gondolják, hogy nagyobb ráhatásuk van a dolgok alakulására, mint ahogyan az a valóságban van.

 

Ez nagyszerű hír mindannyiunk számára. A következő kérdés Cobrának szól. Cobra, a forrásaidtól kaptál-e bármilyen megerősítést nem csak a Kék Avian-okkal, hanem a Gömb Lény Szövetséggel kapcsolatban is, illetve azzal a 40 csoportból álló Szuperföderációval, az Anshar Szövetséggel és a különböző csoportokkal folytatott találkozókkal kapcsolatban, amiket Corey leírt?

 

Cobra: Ez valójában nagyon sok kérdés egyszerre. A forrásaimtól megerősítést kaptam az ún. Gömbök létezéséről. Ők nem így határozzák meg őket. Azt mondták, hogy nagyon sok hatalmas méretű objektum található a Naprendszerünk külsőbb régiójában illetve a Naprendszerünkben szétszóródva, és ezek a gömbök az idejük nagy részében álcázva vannak. Nem csak a látható spektrum vonatkozásában vannak álcázva, hanem a különféle elektromágneses sugárzás összes tartományában is, vagyis egyáltalán nem lehet őket detektálni. A távolba látók sem képesek detektálni ezeket az objektumokat. Úgyhogy, igen, ezt meg tudom erősíteni. Nem tudok viszont megerősíteni minden részletet arról, amit Corey nyilvánosságra hozott és nem tudom megerősíteni a különböző szövetségekkel lezajlott találkozókat sem. De mindenképpen meg tudom erősíteni a gömbök létezését - az erre vonatkozó részleteket nem - de általánosságban véve a gömbök létezésének tényét meg tudom erősíteni.

 

Hölgyeim és uraim, itt van tehát két úriember, akik mindketten valódi kapcsolatokkal rendelkeznek és úgy tűnik, hogy ezek a csoportok mindegyike a saját paraméterei szerint munkálkodik. Corey, el tudnád mondani a véleményed erről? Tudom, hogy nagyon sok embernek különböző típusú kapcsolatban volt része. A te megértésed szerint ez lehet az oka annak, hogy azok, akik ugyanazon cél érdekében munkálkodnak, és akik szemtől szembe találkoztak már ilyen lényekkel, sokszor nem minden esetben vannak egy hullámhosszon? Nyilvánvaló, hogy nagyon sok csoport létezik. Mi a te véleményed erről?

 

Corey: Nagyon sok különböző csoport dolgozik kissé eltérő napirend szerint, amely csoportok azért végső soron egy nagy közös napirendet követnek. A saját kis szegmentált műveleteiken dolgoznak, és nem minden esetben van tudomásuk más csoportok műveleteiről. Lehet, hogy ugyanazon információk alapján dolgoznak, de nem ugyanazon a küldetésen vannak. Ha így jobban érthető. Találkozhatsz például 2-3 különböző lénnyel, akik különböző módon működnek, és információkat is különböző okból kifolyólag adnak át az embereknek. A különböző működési módok attól még azonos közös műveleti célokat takarhatnak.

 

Cobra, egyetértesz ezzel? Van ezzel kapcsolatban bármilyen hozzáfűznivalód?

 

Cobra: Igen, egyetértek és azt mondanám erre, hogy mindegyik csoportnak megvannak a maguk kulturális gyökerei és saját stratégiái. Nem könnyű a különböző csoportoknak eligazodni ebben a helyzetben, mert a jelenlegi helyzet nagyon komplex... mindegyik csoportnak ki kell alakítania a maga vezérelveit és ez nem mindig megy könnyen. Mindegyik csoport saját perspektívájából szemléli a dolgokat és amikor ezek a különböző perspektívák közelítenek egymáshoz, akkor mindig jön egy olyan szakasz, amikor meg kell ismerniük egymást, össze kell hangolniuk az információkat. Ez egy olyan folyamat, amely időbe telik, különösen a Naprendszerünkön belül, ahol is oly sok elkülönültség és információelnyomás van. Szóval ez egy olyan folyamat, amiről én úgy gondolom, némi időt vesz majd igénybe.

 

Corey: Nagyon fontos nézőpont, amit most Cobra kifejtett. Ki kell építened egyfajta összhangot egy lénnyel, hogy megértsd a kultúrájukat, hogy honnan jönnek, a módot, ahogyan kommunikálnak, mert ezek a különböző lények nagyon különböző módokon kommunikálnak. Pont úgy, ahogyan azok az emberek is, akikkel összefutsz a mindennapi életben.

 

Vehetjük például az olaszokat, akik egy bizonyos módon beszélnek és kommunikálnak...

 

Corey: Nem is csak a különböző személyiségtípusokra és nézőpontokra értettem. Hanem, hogy különböző emberek különbözőképpen kommunikálnak a mindennapi életben, és amiket mi sokszor félreértelmezünk a normál kommunikáció során. Meg kell tehát valamelyest ismerned az adott személyt, hogy megérthesd, mit akar kommunikálni feléd. Először tehát összhangba kell kerülnöd ezekkel a lényekkel, hogy teljes mértékben kapcsolódni tudj ahhoz, amit kommunikálnak neked.

 

Ok. Köszönöm szépen. A következő kérdés nagyon érdekes lesz. Sokan küldtek nekem linkeket híradásokról a világ minden tájáról, amelyeken ugyanaz a jelenség látható, hatalmas tátongó lyukak, amelyekről nagyrészt hallgatnak.

 

De nagyon sokan videóra vették ezeket és tudósítások is szólnak arról, hogy bizonyos városokban egyfajta hangot is lehet hallani. A kérdés az, hogy mi lehet ez a gyászos hangulatú trombitahang, amit világszerte sok országban feljegyeztek.

 

Először Cobrát kérdezném. Van bármilyen információd arról, hogy mi lehet ez a hang? Mert igencsak valóságosnak tűnik.

 

Cobra: Ok. Az én forrásaim szerint, amit itt hallunk az egy ún. infrahang, mely éppen az emberi hallásküszöbnél 16 Hz-nél van és ez a frekvencia káros az emberi tudat számára, és a Cabal skaláris berendezéseket használ, ami továbbítja ezt az infrahangot. Az infrahang nem csak a fizikai téren halad keresztül, hanem az éterikus téren is illetve különösen a plazmán keresztül. Az infrahang skaláris hullámokkal az emberi tudatot egy bizonyos rezgési állapotban tartják bezárva és azok, akiknek jó a hallásuk, képesek hallani is ezt a hangot. Néhányan még érezni is képesek a testükben ezt a hangot, mint egyfajta vibrációt, egy bizonyos elnyomott rezgést. Ez olyasvalami, amit figyelemmel kísérnek, mérnek és világszerte dokumentálva van.

 

Ez a hang bizonyos területeken hallhatóvá vált. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem valahol Utah államban hallották és híradások is szóltak róla. Tehát akkor a Cabalnak ez a technológiája kezd összeomlani, és most ez a hang hallhatóvá kezd válni?

 

Cobra: Valójában sokan hallják ezt a hangot. Nem olyan nehéz meghallani, ha tudod, hogy mire kell koncentrálni, de az emberek általában figyelmen kívül hagyják ezt, mert sok minden másra kell koncentrálniuk az életükben. És ahogy az imént mondtam, ezek a hangok dokumentálva és mérve vannak. Mérik a frekvenciaspektrumot és általában az emberi hallásküszöb alatt található, de néhány képesek hallani.

 

Corey, te mit tudsz erről?

 

Corey: Elég sokszor kérdeznek erről, és általában az adott incidenstől függ, hogy éppen miről van szó. Ez a hang, ami a felvételeken szerepel teljes mértékben hallható. Aztán van, amikor mechanikus hang. Attól is függ, hogy melyik területen fordul elő, ha mondjuk éppen egy kisváros közelében történik, sok esetben a föld alatti bázisok levegőjét cserélik. Amikor szélesebb körben hallható a bolygón ez a trombitaszerű és „másvilágról” érkező frekvenciahang, akkor az nagyon hasonlít egy égszakadáshoz. Ezek a Naprendszerünkbe bejövő energetikai hullámok, amelyek interakcióba lépnek a légkörünk felső rétegével.

 

Érdekes, nagyon szépen köszönöm. Tehát két különböző lehetőség van, vagy egy vibrációs dolog vagy pedig a Cabal infrastruktúrája okozza. Itt egy újabb érdekes kérdés mindkettőtök számára. Tudtok-e valamit a japán partoknál történt robbanásokról? Benjamin Fulford szerint ezek földalatti bázisokon történő csatározásokhoz köthetők, amiknek az a célja, hogy megelőzzék a III. világháború kitörését. Corey, mit tudsz elmondani a japán földrengésről? Egy kisebb erejű nukleáris bomba lehetett? Van-e esetleg bármilyen információd erről?

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/04/a-hibrid-haboru-tovabb-folytatodik.html

http://index.hu/kulfold/2016/04/17/388_foldrenges_volt_japanban_3_nap_alatt/

 

Corey: Jó néhány 5.8 és 6.8-as erősségű földrengést különböző egzotikus fegyverek segítségével váltottak ki. Ennek az információnak egy része ma vagy holnap David Wilcock weboldalán (http://www.divinecosmos.com/) lesz kitéve. Szörnyű csatározásokhoz köthetők, amelyek földalatti bázisok és barlangok térségében zajlanak Dél-Amerika területe alatt illetve az Antarktisz környékén az óceán alatt. Nagyon nagy aktivitás zajlik a föld alatt és számos egzotikus fegyver – köztük nukleáris fegyverek, skaláris fegyverek is bevetésre kerültek, elég hektikus a helyzet. Igen, nagyon sok minden zajlik éppen.

 

Ki tudnád ezt egy kicsit bővebben fejteni? Ez a csatározás különböző földönkívüli csoportok között zajlik, vagy a pozitív hadsereg esetleg a negatív hadsereg részéről, vagy mondjuk mindhárom fél érintett ebben?

 

Corey: Az előbb elmondott információ nemrégiben érkezett Gonzales-től. Hetek óta hallok jelentéseket különböző típusú gömbszerű ufok megjelenéséről Ausztráliából. Néhányan azt mondják, hogy ezek fémből vannak, néhányan arról számolnak be, hogy ablakok vannak rajtuk, néhányan azt mondják, hogy eredetük az oroszokhoz köthető és olyan jelentések is voltak, amelyek nagyméretű tökmagalakú cirkálókról szóltak, amik a drákonidáké. Ez van Ausztráliában, az Antarktiszon és néhány hajó ténylegesen elhagyta a Föld légkörét, mielőtt ismeretlen, sötét színű, ék alakú hajók feltűntek volna és elkezdték támadni őket. A legutóbbi találkozón az a feltételezés született, hogy ez egy földi szövetséghez tartozó csoport lehetett, amely hozzájutott ehhez a technológiához, de nem vállalták a felelősséget ezért az akcióért.

 

Ok. Tehát azt mondod, hogy a drákonidák tökmag alakú hajókon próbálták meg elhagyni az Antarktiszt, és ék alakú hajók jelentek meg – amiről azt pletykálják, hogy a földi szövetséghez tartoznak – és visszaszorították őket. Vagyis nem konföderációs hajók voltak, igaz?

 

Corey: Így van. És már hónapok óta figyeljük, ahogy a Cabal/náci csoportok lefelé igyekeznek Brazíliába illetve Argentínába. Úgy igyekeznek le a földalatti bunkereikbe, mint a hangyák, és viszik le az eszközeiket illetve az embereiket az Antarktiszra. Szóval, ezek az emberek megpróbálnak ezeken a cirkálókon elmenekülni a bolygóról, mielőtt valami történne itt. Úgy tűnik, a dolgok elkezdenek egyre erősödni, különösen a földi szövetségben, a különböző megbeszélésekkel és háttérben zajló eseményekkel.

 

Köszönöm. Cobra, meg tudod erősíteni a Japánnal kapcsolatos információkat és a Corey által elmondottakat?

 

Cobra: Amiket én kaptam információkat a forrásaimtól, aszerint igen, csatározások zajlanak sekély földalatti bázisokon Japánban. Többnyire hagyományos fegyvereket használtak, ami földrengéseket váltott ki. Ugyanakkor nem minden földrengés tudható be ennek. A tektonikus lemezek aktivitása is megnövekedett, ami egy, a galaktikus központi nap megnövekedett aktivitására adott reakció. A másik dolog, amit meg tudok erősíteni, hogy nagy a mozgolódás a Cabal csoportjaiban. Két útvonalon akarnak elmenekülni az Antarktiszra. Az egyik útvonal Texasból kiindulva Mexikón át vezet Dél-Amerikába – leginkább Brazíliába és Argentínába – és így jut el az Antarktiszra. A másik útvonal pedig Új-Zéland és Tasmánia felé éri el az Antarktiszt. Menekülni akarnak, mert azt gondolják, hogy ott nem fogják megtalálni őket. Valójában néhányuk megpróbált elmenekülni a bolygóról és az egyik forrás szerint, a csoport, amit Corey is említett, a Sötét Flotta, a náci szakadár frakció megpróbált kapcsolatot teremteni az Antarktiszon lévő náci frakcióval és ki akartak alakítani ott egy hidat, amin keresztül elszállítottak volna a személyzet egy részét az Antarktiszról a Naprendszer külső szélére, a Kuiper-öv irányába. És ezt az információt nem erősítették meg, tehát nem tudom 100%-ig garantálni, de az egyik forrásomtól ezt hallottam.

 

Ok. Köszönjük. Hallottatok-e arról, hogy volt egy ősi plejádi civilizáció Dél-Amerikában egy esőerdőben, és a bolygón végbement váltás következtében ma már nem létezik? De réges-régen volt egy nagyon mély földalatti technológia, ami még mindig létezik és ez a technológia stabilizálja a bolygót. Hallott valamelyikőtök a plejádiaknak az Antarktiszon lévő mély földalatti technológiai bázisáról?

 

Corey: Nem kimondottan a plejádiakkal kapcsolatban, de... igen, már nagyon sokat beszéltem részletesen ősi technológiákról, amik a föld alatt voltak a bolygó különböző helyein, beleértve az Antarktiszt is és néhányat ezek közül eltávolítottak és ez problémákat okozott a tektonikus lemezeknél, az időjárásunkban, és más dolgokban. És aztán kereskedni kezdtek vele és eladták ezt a technológiát, ami egyensúlytalansághoz vezetett.

 

Corey, tudod, hogy eredetileg ki tette oda ezt a technológiát?

 

Corey: Ez ismeretlen számunkra. Rendkívül ősi. Amikor átfutottam az erről szóló jelentések lábjegyzeteit, akkor azokban 3 különböző populációról beszéltek, akik odatehették ezt.

 

Köszönöm. Cobra, van erről valamilyen információd?

 

Cobra: Ehhez egy picit vissza kell mennünk a történelemben Atlantisz idejébe. Atlantisz itt a Földön lényegében egy globális civilizáció volt, ami hullámokban érkező különböző kozmikus fajok által lett benépesítve illetve támogatva. Volt egy plejádi hullám, ami a magasba emelte Atlantiszt kb 200 000 évvel ezelőtt és volt egy kolonizálás a Szíriusz csillagrendszerből, aminek következtében érte el a csúcspontját az Atlantiszi civilizáció 75 000 évvel ezelőtt. Mindezen fajok nagyon sok technológiát és spirituális megértést hoztak Atlantiszra és az előbb említett fajok mindegyike kialakította a maga hálózatát a felszínen lévő városokból, felszín alatt lévő városokból, földalatti alagutak hálózatából, felszín alatt lévő kristálypiramisokból a tektonikus lemezeket stabilizáló technológiával. De sajnálatos módon, volt egy másik frakció, ami az Orion rendszerből jött, és beszivárgott ezekbe az atlantiszi hálózatokba, rossz célra használta ezt a technológiát és igazából ez vezetett ahhoz az özönvízhez, ami Atlantisz elsüllyedését okozta kb 11 500 évvel ezelőtt. Ezek közül a technológiák közül nagyon sok még mindig megvan. Egy részük az óceán fenekére merült. Egy részük a földfelszín alatt található. Egy részük szándékosan el lett pusztítva vagy el lett nyomva. Nagyon sok ezek közül a masinák illetve technológiák és kristályok közül még megvan és a föld alatt élő frakciók felfedezték ezeket az ősi maradványokat és ebből sok minden nyilvánosságra lesz hozva a főáramlatú médiában az Esemény idején.

 

Corey: Ezek sokkal újabb technológiák, nem a legöregebbek, amelyek föld alatt találhatók és kőből készültek.

 

Szóval, vannak sokkal öregebb technológiák is, én is hallottam erről.

 

Corey: Igen, több százmillió évesek.

 

 

Az interjú itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/corey_es_cobra_kozos_radiointerjuja_i

 

 

Címkék: Cobra, Corey Goode