Drake: Az összeesküvés eltávolításának Terve – 1. rész

drake_1.jpgA most következő bejegyzés kicsit talán más jellegű lesz a blogon korábban megjelent írásokhoz képest. Az ok, amiért mégis szeretnénk megosztani, az, hogy némely források szerint a közeli jövőben egy Drake nevű úriember fontos információkat készül közzétenni egy, az egész világot érintő eseménnyel, a jelenleg hatalmon lévő összeesküvés tagjainak letartóztatásával kapcsolatban. Sokan, akik olvassák pl Benjamin Fulford írásait erről, kétkedve fogadják a híreszteléseket és általában megkérdőjelezik a kanadai-japán újságíró épelméjűségét. Hihetetlennek, ellenőrizhetetlennek és úgy általában véve fantazmagóriának gondolják még a lehetőségét is annak, hogy egy ilyen jellegű esemény valaha is bekövetkezhet a bolygón.

 

Drake 3 évvel ezelőtt lépett a nyilvánosság elé és az általa elmondottak jelentősen árnyalták a képet. A vele készült monstre interjúban minden eddiginél részletesebben beszélt az összeesküvés eltávolításának Tervéről és annak konkrét részleteiről. Ebből a 2012. márciusában készült rádióinterjúból összefoglalásképpen készítettünk egy lényegre törő, tömör kivonatot. Ez a habókosnak látszó öregúr rendkívül összeszedett magyarázatokkal szolgált, főként az események katonai és jogi vonatkozásairól és eddig talán kevéssé ismert részleteket osztott meg a hallgatósággal a Cabal tagok várható letartóztatását, és a hamarosan bekövetkező események mögöttes mozgatórugóit illetően. Nyilván nem szabad csak ettől az eseménytől függővé tenni a saját személyes sorsunk alakulását, és szeretnénk is kihangsúlyozni, hogy önmagában NEM a puszta letartóztatások jelentik a megoldást, nem feltétlenül ez fog végleg rendet tenni a bolygónkon (hiszen az emberek tudatosságának is muszáj lesz fejlődnie, méghozzá rohamléptekben, hogy egyáltalán képesek legyünk felnőni a megváltozott körülmények jelentette kihíváshoz, és élni tudjunk a lehetőséggel, hogy a régi világból egy újat teremtsünk), de kétségtelen, hogy ez a művelet is kulcsfontosságú mindehhez és talán hasznunkra válik meghallgatni Drake mondandóját.

 

Világunkban tapasztalható problémák többségéért egy kicsiny csoport felelős. A legtöbb ember számára nehéz elhinni, hogy léteznek szociopatának tekinthető fickók, akik globális diktatúrát akarnak bevezetni. A pénzrendszert kontrolláló FED (az Egyesült Államok központi banki rendszere) és a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) mögött álló családok nagyon jól szervezettek, és a rendszerük rendkívül hatékonyan működik. A szegénység, éhezés és gazdasági nehézségek nagyrészt nekik köszönhetők. Ők ellenőrzik a médiát, tömeggyilkosságokat visznek véghez, kínoznak, zsarolnak, megvesztegetnek és soha nem lepleződnek le.

 

Egy civil felkelés vagy lázadás soha nem rendelkezne a kellő logisztikai és taktikai képességekkel ahhoz, hogy képes legyen ellenszegülni egy ennyire erős, jól felfegyverzett, mélyen elrejtőző csoportnak. Fontos kritérium tehát, hogy a katonaság, vagy legalábbis a hadsereg egy jelentős része támogassa az emberek akaratát egy ilyen jellegű ügyben, hogy valós esély legyen sikeresen véghezvinni a műveletet.

 

A világ nagy része megelégelte a háttérhatalom működését és lassanként egy szövetségbe tömörültek, hogy erőszakmentesen bár, de véget vessenek e csoport uralmának. Benjamin Fulford és David Wilcock már tudósított erről az eshetőségről korábban, de sokan kételkednek abban, hogy egy ilyen eseményre valaha is sor kerülhetne (azt mondják: „álmodik a nyomor”...) Azonban a két úriembertől függetlenül a Pentagon kötelékébe tartozó más bennfentesek is megerősítették, hogy a terv nagyon is valós.

 

Egy ilyen művelet komplexitása elképesztő, éppen ezért a Terv pontos részletei és eredete titkos. Annyi azonban tudható róla, hogy a háttérhatalmi csoportok letartóztatását már legalább az 1970-es évek óta tervezik. Előzetesen azzal számoltak, hogy a Pentagon és az USA katonaságának legalább 60%-a nem támogatja a pénzügyi zsarnokságot és segítene az akció sikeres véghezvitelében. Kiderült azonban, hogy a Terv ennél sokkal több támogatóval rendelkezik. A szervezkedés már több évtizeddel ezelőtt megindult. 1962-ben az USA kormánya komolyan fontolóra vette, hogy erőszakot alkalmaz saját városaiban. Amerikai állampolgárokat és kubai emigránsokat akartak meggyilkolni és felszítani a terrorizmus tüzét az Egyesült Államok városaiban. Ezzel akarták megszerezni a közvélemény támogatását, hogy háborút provokáljanak ki Kubával szemben. (Operation Northwoods) Ezt a műveletet Kennedy elnöknek kellett volna véghezvinnie, de ő visszautasította. A történet végét mindenki ismeri...jfk.jpg

Kennedy elnök beszéde: https://www.youtube.com/watch?v=JzlgM95xLoU

 

Kennedy elnököt meggyilkolták, ez pedig egyértelmű bizonyítékkal szolgált a katonai vezetők számára, hogy a háttérben álló csoportok képesek fényes nappal kivégeztetni akár a saját főparancsnokukat is. Ez az eset ébresztőt fújt azok számára, akik felesküdtek az amerikai alkotmányra. Nagy valószínűséggel ez volt az a pont, amikor a Terv és a tömeges letartóztatások gondolata elkezdetett formát ölteni. 1973-ban már keringett egy tervezet a katonaság bizonyos vezetőinek körében arra vonatkozóan, hogy Nixon elnököt el kellene távolítani a hatalomból. Végül csak puhatolózásig jutottak.

 

Az összeesküvés csoportjainak konkrét tervei voltak az alkotmány felfüggesztésére és a statárium bevezetésére. A tervük abból állt, hogy egy republikánus konvenció alkalmával meggyilkolják az alelnököt és lebombáznak néhány amerikai várost, majd az elkövetéssel terroristákat vádolnak és hatályon kívül helyezik az ország alkotmányát. Nagyon keményen próbálkoztak, hogy ezt véghezvigyék. A Watergate-ügy bíróját megfenyegették, hogy ha el meri ítélni az elnököt, akkor Nixon fegyveres erőkkel fogja körbevenni a Fehér Házat. Az egész ügy sokkal fontosabb és mélyrehatóbb volt annál, mint amit a közvélemény megtapasztalt belőle, ugyanis az ügy valójában egy nyílt katonai diktatúra bevezetéséről szólt az USA-ban, aminek során minden szabadságjogot megvontak volna a lakosságtól.

 

Azok a csoportok, akik ezt tervezték, még évtizedekkel az események után, jelenleg is hatalomban vannak. Lassan azonban egy Terv formálódott az eltávolításukra. Sok katonai vezető rájött, hogy szinte semmiről sem volt tudomásuk az összeesküvés háttérben zajló üzelmeiről. A 9/11-i események plusz katalizátorként szolgáltak számukra arra vonatkozóan, hogy ezt a Tervet mindenképpen szükséges végrehajtani, és azóta az események óriási fordulatszámon pörögnek. Ugyanakkor nem indulhatnak meg addig, amíg LEGÁLISAN minden részlet helyére nem kerül.

 

2012 elején egy új informátor tűnt fel, aki részleteket osztott meg a háttérhatalom eltávolításának tervével (vagyis „a Tervvel”) kapcsolatban. Ezt az úriembert Drake-nek hívják (teljes neve Drake Kent Bailey), aki állítása szerint közvetlen kapcsolatban áll számos titokban szervezkedő csoporttal és elmondása szerint, szinte minden szóba jöhető kisebb-nagyobb brigáddal felvette a kapcsolatot, akik hajlandóak lennének tenni is a szabadságért.drake_kent_bailey.jpg

Drake Kent Bailey

 

A tömeges letartóztatások nem 10-20 ember őrizetbe vételéről szólnak, hanem szisztematikus, világszintű erőfeszítésekről a G20, és főleg a G5 országokban. A Terv mögött állóknak nincs központi csoportja, vezetője és központi „adatbázisuk” sincs arról, hogy pontosan kik vesznek részt a szervezkedésben. A legtöbben névtelenek, így aztán nem tudni pontosan, kik alkotják a csoportokat. Rengeteg bizonyíték gyűlt össze a Cabal, az Illuminátusok és az Új Világrend eljövetelét szorgalmazók ellen. A Terv nagyon régóta készül, nagyon okosan, intelligensen van felépítve, és hatalmas szervezőmunka áll mögötte. A körültekintő tervezés biztosítani fogja, hogy a művelet maximális hatékonysággal működjön és sikeresen végződjön. Drake kapcsolatba lépett David Wilcock-al, és több információt osztott meg vele publikusan, mint amit Wilcock korábbi informátorai titkosan. Korábban még senki sem adott ki ilyen mélységben és részleteiben információkat erről az eseményről, sem pedig arról, hogy magas rangú katonák is érintettek az ügyben. Néhány részletnek még így is titokban kell maradnia.

 

A Terv eddig megjelent publikus részletei nagy vonalakban itt olvashatók:

http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/03/2012_terv

 

Fontos tudni, hogy ez nem egy Új Világrend-szerű, statáriummal járó katonai hatalomátvétel lesz, hanem az a lényege, hogy megmentsük a bolygónkat. A hadsereg nem törvénytelen parancsokat fog követni, hanem esküjüknek megfelelően megvédik a hazájukat a belső ellenségtől.

 

Drake vietnámi veteránként kötelességének érzi, hogy fontos részletekről informálja az embereket, hogy a civil lakosság ne váljon az internetes propaganda félrevezetésének áldozatává. Szerinte nagyon fontos az is, hogy mindenki „elvégezze a saját házifeladatát”, megtanuljunk tájékozódni és olvasni a sorok között, és ne csak a tv-t bámuljuk, hülyeségekről beszélgessünk a barátainkkal, vagy chatelgessünk a neten. A legtöbb ember számára ugyanis világosnak kellene lennie végre, hogy a világ egy hatalmas fal felé közelít. Óriási problémák vannak a gazdaságban, nincsenek munkahelyek, helyette elárverezik a lakásokat, a gazdasági problémák miatt pedig szétszakadnak a családok. Sok embert pedig az ebből származó félelem éltet...

 

AZ ALAPOK LEFEKTETÉSE

 

Drake évek óta a szabadság eszméjével foglalkozó gondolkodók, filozófusok munkáit tanulmányozza, emellett kapcsolatban van a szabadságot zászlajukra tűző mozgalmakkal is és az évek során megpróbálta a körülötte élő embereket is „ébresztgetni” (sokszor sikertelenül).

 

Elvégezte a maga házi feladatát és kutatását, ami elsősorban abból állt, hogy tanulmányozta a jogrendszerek történetét, a jogalkotás eredetét, történelmi gyökereit. Ennek során olyan könyv- és irattárakba is be kellett jutnia, ahol még a fénymásolatok készítését is engedélyeztetni kellett és sok esetben kitartóan kellett küzdenie, hogy egyáltalán beengedjék és megkapja a szükséges jóváhagyásokat. Itt elsősorban olyan jogi dokumentumokról van szó, amelyek nem az átlagemberek számára készültek. Két és fél éven keresztül kutatott, hogy nagyjából tisztába kerüljön azzal, hogy jogi értelemben mi zajlik a háttérben Amerikában (és a világban). Nagyon különleges és bonyolult a helyzet. A kutatása alapvetően arra vonatkozott, hogy hogyan lehet kikerülni, kilépni a „jog” által felállított kötelmek alól.

 

Egyik éjszaka egy internetes rádióműsort hallgatott, amiben egy jogi eljárásról esett szó, miszerint a bíróságon bizonyos dolgokra hivatkozva meg lehet tagadni a közlekedési bírság kifizetését. Felidegesítette magát a műsorvezető hibás érvelésén, ezért betelefonált a műsorba. Rövid szóváltás után végül a műsorvezető javaslatára, Drake részletesen kifejtette, hogyan is kell eljárni ilyen esetben. Szerinte a műsorvezető által javasolt módszerrel az ember biztosan veszíteni fog a bírósággal szemben (6 hónap börtön jár egy bírság megtagadásáért), ezért azt kell elérni, hogy maga a jog kerüljön ellentétbe a bírósággal. Ha így teszünk, akkor ez korlátozni fogja a bíróság hatáskörét. Elmondta, hogy mindez milyen jogi alapokon nyugszik és mi szükséges ahhoz, hogy bármilyen területet szuverénnek tekinthessünk. Ha pl Timbuktuban van egy kis földterületed, ami regisztrálva van, és határai ki vannak jelölve, akkor annak a területnek a szuverenitását ki lehet jelenteni és azon - jogi kifejezéssel élve - létrehozhatod a saját „nemzetállamodat”. Így jogszerűen egyfajta védettségre teszel szert és semmilyen fennhatóságot nem kell elismerned e terület felett csak a sajátodét. Miközben Drake a rádióban beszélt, valaki Pennsylvania államban hallgathatta ezt a műsort és jegyzeteket készített az érvelésről...

 

Ez a pennsylvaniai csoport eléggé tájékozott lehetett a szuverenitásra vonatkozó joggal és a törvényességgel kapcsolatban, mert néhány emberrel összefogva hamarosan elkészítettek egy notifikációt (egy jogi értesítést), amit elküldték a Hágai Nemzetközi Bíróság Civil Divíziójának, akik erre visszaküldtek egy értesítést, hogy a csomagot átvették. A csoportnak tehát megvan a nyugta és az eredeti notifikáció másolata – egy példány náluk, egy pedig Hágában. Ez pusztán egy értesítés, ami akkor válik hivatalossá, ha kihirdetik (pl újsághirdetés formájában, amely így szólna „mostantól nem vagyok felelős semmilyen adósságomért”). A pennsylvaniai csoport esetében ez így hangozna: „mostantól szuverén nemzetállam vagyunk”. Vagyis a jogi papírok és a Hágába küldött csomag révén létrehoztak egy szuverén, független nemzetállamot. Az egész jogi folyamat alapvetően a „nemzetállam” fogalmáról szólt, annak létezéséről és megszüntetéséről az USA tagállamainak és lakosainak szabadsága és szuverenitása érdekében.

 

Nemsokkal azután, hogy a csoport megkapta az értesítést a Hágai Nemzetközi Bíróságtól a küldemény befogadásáról, egy telefonhívás érkezett a Pentagon egyik magas beosztásban lévő emberétől. Ez az ember tudatta velük, hogy tudomást szereztek a hágai bíróságnak küldött jogi értesítés befogadásáról és a Pentagon tudni szeretné, hogy a csoportjuk hajlandó lenne-e megismételni ezt, elkészíteni és benyújtani egy újabb jogi dokumentumcsomagot, de ezúttal nem csak egy tagállamra, hanem az USA összes államára vonatkozóan. A csoport beleegyezett, a Pentagon pedig áldását adta erre a jogi műveletre. Ez a pennsylvaniai csoport tehát Drake-hez hasonlóan a szabadság pártján állt. Létrehoztak valamit, ami valós, automatikusan végbemegy, nem kever senkit bajba és sok más dologra is felhasználható. Mindezt úgy tették, hogy igazából nem is tudták pontosan, hogy egy ilyen kis csomag mekkora változást fog előidézni, és csak később kezdtek el alaposabban kutatni a témában. Felvették a kapcsolatot Drake-kel és ettől kezdve közösen vitték az ügyet tovább. Ez 2011 októberében történt, egy hónappal később pedig úgy döntöttek, hogy megteszik a következő lépést. Az egész jogi eljárás arról szólt, hogy az USA összes tagállamát kivezetik a törvénytelen vállalati kormányzás hatálya alól. A beadványt minden tagállam esetében másképpen kellett elkészíteni (attól függően, hogy az adott állam része volt-e az eredeti 13 kolóniának). Elkezdték készíteni a beadványokat és 2012 februárjában nagyjából minden tagállamét benyújtották a Hágai Nemzetközi Bíróságnak – az egészet egy csomagként küldték el és értesítést kaptak az átvételéről.hagai_birosag_kapuja.jpg

(Szerk - Úgy tűnik, hogy 2011 ősze igencsak mozgalmasra sikeredett, hiszen egymástól függetlenül(?) két fontos jogi művelet is történhetett. Drake csoportjának jogi értesítésével nagyjából egy időben indult az a bizonyos „Trillió dolláros per” is, amiről már sokan olvashattatok korábban:

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2011/12/az-evszazad-botranya-lehetne-1resz-11.html

 

E dokumentumok révén a tagállamok nagy része szuverén állammá vált, sőt még bizonyos őslakos indiánok is benyújtották a területeikre vonatkozóan ezeket a papírokat és ez alapján jogszerűen, törvényesen és nemzetközileg elismerten az USA felszabadult a vállalati kormányzás alól. Ezzel gyakorlatilag újjászületik a Függetlenségi Nyilatkozat, aminek második oldalán az áll, hogy ha a kormány működésképtelen, akkor az USA lakóinak jogukban áll kezelésbe venni a problémát. Ekkor érvénybe lépnek az eredeti alapító okiratok és az Egyesült Államok tagállamainak kiválasztott képviselői kiadhatnak egy nyilatkozatot, ami megadja a legális alapot a civil hatóságoknak és a hadseregnek, hogy akcióba kezdjenek.

 

A szkeptikusok kinevethetik ezt és mondhatják, hogy ez úgysem fog megállni az Amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt, mert ugyanúgy le fogják söpörni majd, mint a híres Bush-Gore elnökválasztási csalás ügyét. Drake szerint azonban nem egészen ez fog történni. Elmondta, hogy kutatásai során visszament egészen a jogalkotás eredetéig, a sumér ékírásos agyagtáblákig. Rendelkezik egy kr.e. 11 000 évvel ezelőttről származó agyagtábla másolatával is. Amit ez a tábla tartalmaz, abból eredeztethető az egyházjog, az egyházjogból ered aztán a kánonjog, majd az egyházjog és kánonjog kombinációjából jött létre a szokásjog. A szokásjog eredetileg Angliából származik, és e jogrendszer alapján az egyszerű munkások végre kaptak némi védelmet. Így ha a földesúr kirúgta őket, akkor tiltakozhattak a döntés ellen. A szokásjog két fő dolgot tartalmaz: ne legyen sértett fél, és ne legyen vagyoni kár. Ez azért fontos, mert ezek képezik az alapját azoknak a dokumentumoknak, amiket Drake és társai felhasználtak. A jogi folyamat során ki kell lépni mind az egyházjog, mind a kánonjog illetve az admiralitás (vagyis vállalati) törvények minden formális szabályozása, minden helyi, állami, nemzeti és nemzetközi kötelme alól – ugyanis ezek dominálják a G5 országok nemzeti struktúráit. A beadványok úgymond „megvédik magukat”, mert nem állítanak benne semmit, pusztán egy egyszerű értesítésként működnek. Így a megoldás a rendszeren belül marad és érinthetetlen bármilyen jogi támadással szemben. Ezeknek az értesítéseknek az érvényességét a Hágai Nemzetközi Bíróság, mint legálisan létező autoritás elismerte, ennélfogva nincs más jogi szerv, amely a szokásjogon belül megtámadhatná és nincs más magasabb rendű jogrendszer, amely alapján érvényteleníteni lehetne.

 

(Szerk – Ebből az összefoglaló írásból nagyjából összeköthetők a szálak a Drake által említett jogi vonatkozásokkal kapcsolatban:

http://www.scribd.com/doc/231808098/Tajekoztato-a-Valtozasokrol-4-Uj-Jogi-Es-Uj-Penzugyi-Rendszer

Fontos lehet megemlíteni, hogy a vállalati kormányzás nem csak az egyes országok kormányait érinti (nagyjából minden országot, nemcsak az USA-t), hanem az egyszerű embereket is, lévén, hogy a születési anyakönyvi kivonataink révén mi magunk is tulajdonképpen vállalatként létezünk. Az anyakönyvi kivonataink kötvénnyé alakításával szó szerint a Cabal vagyontárgyaivá váltunk, és az így létrehozott értékpapírokat az összeesküvés titokban pénzteremtésre használja, méghozzá az egyszerű emberek kárára. (Így aztán a közlekedési bírságok sem azok, mint aminek látszanak):

http://op.harmoniaban.org/szuletesi-anyakonyvi-kivonat-kotvenyrol

Az alábbi linken található írás kapcsolódik a Drake által említettekhez, legalábbis nagyban hasonlíthat ahhoz a jogi módszerhez, amit ők is alkalmazhattak. Ezek valóban nem könnyű olvasmányok, és elsősorban az amerikai jogrendszerre vonatkoznak, de sejthető, hogy más országokban is hasonló lehet a helyzet. 1-2 bekezdéséből talán az átlagember számára is érthetővé válik ennek a bonyolult jogrendszernek a működése:

http://op.harmoniaban.org/kereskedelmi-torveny-alkalmazasa

 

Az okkult kormányok természetesen nem akarják, hogy erről az emberek tudomást szerezzenek, ezért aztán sok probléma adódott a beadványokkal. Még előzőleg tudomást szereztek róla és megpróbálták megzavarni az egész eljárást. A külügyminisztérium bizonyos ügyintézői megtagadták a dokumentumok hitelesítését (lepecsételését), de minden közjáték ellenére, végül mégis sikerült elkészíteni és beadni az iratokat.

 

DRAKE TUDOMÁST SZEREZ A TERVRŐL

 

Drake aktív katonaként nukleáris védelmi területen teljesített szolgálatot, és magas szintű hozzáférési jogosultsággal rendelkezett nukleáris ügyekkel kapcsolatban. Ilyet általában csak azok kapnak, akik bizonyították hitelességüket és megbízhatóságukat. Néhány alkalommal beszélt ezredesekkel és egy ilyen beszélgetés alkalmával üzenetet kapott, hogy valaki találkozni szeretne vele. Ez 1979-ben történt. Elvitték ennek az embernek (egy tisztnek) a lakására, akiről kiderült, hogy azért kereste Drake-et, mert mutatni akart neki valamit. A tiszt elmondása szerint megbizonyosodtak arról, hogy Drake megbízható és szeretnék a véleményét kérni egy bizonyos dokumentumot illetően. Ekkor letettek Drake elé egy kb 13 cm vastag, bekötött irományt, amiben, mint kiderült, a Terv részletes leírása szerepelt. Nem lehetett tudni pontosan hány oldal, de iszonyú vastag volt és Drake mindössze néhány órát kapott az éjszaka közepén, hogy gyorsan átolvassa. Reggel 5-re nagyjából a dokumentum ¾-ét átlapozta. Világossá vált előtte, hogy bizonyos emberek rájöttek arra, hogy az ország teljesen rossz irányba tart és már jó ideje eldöntötték, hogy tesznek ez ellen valamit. Ezért elkészítettek egy tervet, így lett valamiféle iránymutatásuk arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan szeretnének elérni. Drake-nek nagyon tetszett az, amit a dokumentumban olvasott, ami lényegében arról szólt, hogy az USA-t meg kell védeni az Illuminátusoktól. Az anyag elején részletes leírás szerepelt arról, hogyan kormányozták félre az országot és hogy ennek további megakadályozására egy általános tervet kell felállítani. Az összeesküvés megbuktatását a Terv előzetes instrukciói alapján úgy akarták elérni, hogy a csoport embereit befolyásos pozíciókba helyezik el a katonaságon belül, akik aztán hatással lehetnek majd a katonaságon kívül lévő emberekre és később képesek lesznek változást előidézni.

 

Ebből a szempontból a Watergate-ügy igazi ébresztő volt, ugyanis „Tricky Dick” (Richard Nixon gúnyneve) diktátor akart lenni. Arra akarta használni a katonaságot, hogy megvédje és hatalomban tartsa saját magát. A Cabal meg akarta gyilkolni az alelnököt és országszerte bombázásokat végrehajtani, majd mindezekért a terroristákat hibáztatni. Bevezették volna a statáriumot és felfüggesztették volna az alkotmányt. Drake szerint valaki végül „meghúzhatta Nixon fülét” és így szerencsére nem lett az egészből semmi. Nem lehet tudni, ki tett keresztbe neki, mindenesetre találtak néhány bűnbakot és EZ MÁR RÉSZE VOLT A TERVNEK. A katonaságnak annyira elege volt, hogy a Terv először egy sima katonai puccsról szólt. Annyira veszélyesnek ítélték a helyzetet, hogy nem láttak más megoldást. Azok az emberek, akik tudtak a Tervről, mindannyian kaptak egy kódnevet. Végül rájöttek, hogy a katonaság nem gyakorolhat közvetlen hatalmat a civil lakosság felett, mert az ellentétes lenne a szokásjoggal, és mivel a katonai vezetők régimódiak voltak és nem merték megkockáztatni, hogy civilekre kelljen támadniuk, ezért a katonai puccs tervét végül elvetették. Így aztán a Terv évek alatt épült fel és egyre komplexebbé vált.

 

1975 és 1979 között nem igazán lehetett tudni, hogy merre indulnak a dolgok. Úgy tűnt, lehet, hogy nem is lesz semmi az egészből, mert a vietnámi bukás után nem igazán indult senki semerre. Nem mertek semmilyen komolyabb dologba belevágni. Mindeközben a csoport emberei a hét 7 napján, napi 24 órában azon dolgoztak, hogy minden eshetőséget figyelembe véve kidolgozzák a Tervet, és folyamatosan alakították, frissítették, átdolgozták.

 

A csendes időszak 1985-86 körül kezdett véget érni és a dolgok újra mozgásba lendültek. Az emberek konkrét lépésekről kezdtek beszélni, nagyon sok összehangolt politikai, katonai és pénzügyi művelet történt abban az időszakban. Az USA és a Szovjetunió közötti hidegháborús retorika a bolygó pusztulásának rémét is felvillantotta, és ezt a katonai vezetők nagyon nem akarták, ennek elkerüléséért pedig tenni kellett valamit, bármit is mondjanak a politikusok. Ha abban az időben a hadsereg főparancsnoka azt mondja, hogy elkezdik a III. világháborút, és parancsot adott volna az atombombák kilövésére, akkor azt a katonaság megtagadja.

 

A Tervet tehát folyamatosan alakítgatták, tökéletesítették és bizonyos emberek szinte vallásos módon a követőivé váltak. Drake személy szerint sokáig azt hitte, hogy ebből soha nem lesz semmi. A hippimozgalmak megjelenése alternatívával szolgált az addig uralkodó életszemélethez képest, de a katonaság nem bízott bennük, nem akart beállni mögéjük, mert nem hitték, hogy a hippik elboldogulnának egy egész ország irányításával. Őszintén szólva egyetlen civil csoport sem vállalta volna magára akkor, hogy tegyen valami érdemlegeset – EZ A MAI NAPIG IS PROBLÉMÁT JELENT A SZABADSÁG IRÁNT ELKÖTELEZETT CSOPORTOK KÖRÉBEN. Így aztán a Terven dolgozó csoportot óriási titoktartás övezte, mert ha akár a legkisebb láncszem is elszakad, akkor borult volna az egész.

 

(Szerk - Főáramlatú hírportálokon már megszellőztették illetve több névtelenül nyilatkozó katonai bennfentes is megerősítette, hogy az Anonymous hackercsoport sem csak egyszerű kamaszgyerekek gyülekezete, akik szeretnek feltűnést kelteni és megbotránkoztató akciókat végrehajtani. A csoport magját valójában az USA katonaságának számítógépes szakemberei adják és a nyilvánosság előtt bemutatott Anonymous-image csak álca. Magas rangú katonák jelentős létszámban vesznek részt a csoport munkájában és teljes mértékben támogatják az összeesküvés eltávolítását. Érdekesség, hogy a védjegyükké vált Anonymous maszkot a V for Vendetta (V, mint Vérbosszú) című filmből vették át. A filmet (ami alapjában véve egy katonai diktatúra megdöntéséről szól) 2006 márciusában mutatták be, míg az Anonymous csoport első jelentősebb hackelésére 2006 júliusában került sor. Vajon az időpontok közelsége csak véletlen egybeesés lenne, vagy valakik megint a mozin keresztül akartak üzenni és ébresztőt fújni a népnek?)anonymous_1.jpg

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/drake_az_osszeeskuves_eltavolitasanak_terve_2_resz