Randy Cramer és Corey Goode után William Tompkins a harmadik személy az utóbbi néhány évben feltűnt informátorok közül, aki részletes beszámolókat tett közzé titkos űrprogramokban való részvételéről. Közülük Tompkins az első, aki állításait konkrét dokumentumokkal is alá tudja támasztani. Nyilvánvaló, hogy az ő esetében is egyfajta irányított közzététellel van dolgunk, és nem csak egy nyugalmazott haditengerészeti mérnök önhatalmú partizán akciójáról van szó, hanem bizonyos katonai csoportok támogatását maga mögött tudva egy magasabb szintről irányított közzétételi terv részeként állt most nyilvánosság elé. Az általa elmondottak hitelességét éppen ezért mindenki ítélje meg saját maga, és ahogy mindig, ezúttal is kezeljük kellő körültekintéssel a most következő információkat.
Az alábbi bejegyzésben igyekeztünk összefoglalni mindazt, amit ez a 93 éves öregúr a nyilvánosság számára eddig közzétett. Részleteket tudhatunk meg az amerikai haditengerészeti hírszerzés kémei által összegyűjtött adatokról, a II. világháború földönkívüli vonatkozásairól, a német és amerikai űrprogramokról, és az Antarktiszra leköltöző náci szakadár civilizáció kialakulásának máig ható körülményeiről. Emellett a beszámoló talán legérdekesebb részeként Tompkins részletes leírást ad arról, hogy mi zajlott az amerikai hadiipari vállalatokban, a fejlett repüléstechnikával foglalkozó magánvállalatok és kutatólaborok titkos központjaiban, illetve beszélni fog a titkos űrprogram Solar Warden nevű űrflottájának felállításában játszott szerepéről.