Corey Goode – Helyzetjelentés 2016. augusztus – II/1.

corey_frissites_aug.jpgCorey Goode augusztusi helyzetjelentésének folytatása...

 

Raw-Tear-Eir a szokásos módon köszöntött. Raw-Rain-Eir, Raw-Mare-Eir és az aranyháromszög-fejű lény kb 9 méterre álltak tőlem és úgy tűnt, hogy figyelmüket felém fordították. Tear-Eir ezután kommunikálni kezdett velem, az Egység Törvénye könyvekben olvasható szójárást használva.

 

Amikor az elmúlt nyáron egy konferencia alkalmával Joshua Tree-ben jártam, egy nagyon meglepő tapasztalásban volt részem. A Contact in the Desert nevű rendezvény résztvevői közül többen is kéken villogó fényeket láttak az égbolton, nagy magasságban. Nem volt hozzárendelhető piros fény, ahogy normál esetben a repülők észlelésénél szokás. Ez a kéken villogó valami egyáltalán nem repülőgéphez hasonlóan mozgott, előrefelé-hátrafelé, egyik oldalról a másikra, mindenféle alakzatok mentén haladt. Amikor magam is láttam mindezt, izgatottságomban hívtam Davidet, így aztán ő is hosszabb ideig figyelhette az egész jelenséget.

7_corey_s_iphone_recording_of_blue_orb.jpg A következő reggel az ágyon feküdtem a kabinomban, amikor hirtelen egy mindenféle életkorú, férfiakból és nőkből álló kórus hangjait hallottam, amint azt ismétlik: "Mi az Egy Végtelen Teremtő hírvivői és segítői vagyunk." Azon nyomban kiugrottam az ágyamból és kimentem a szobából, hogy lássam a bejövő hang forrását. Ahogy átvizslattam a sivatagi terepet és a felette lévő eget, senkit sem láttam. A hangok abbamaradtak. Visszamentem a kabinomba, lefeküdtem az ágyra, és csodálkoztam, hogy vajon mi lehetett ez. Rápillantottam az Egység Törvénye könyvre, saját példányomra, ami az ágyam mellett volt.

 

Több hónapja próbáltam már elolvasni ezt a könyvet, de az olvasottakat képtelen voltam rögzíteni a fejemben. Amikor elkezdtem volna olvasni, az elmém elkalandozott. A szavak mintha lebegtek volna a könyv lapjai felett, ami hányingert és szédülést okozott nálam minden alkalommal, amikor megpróbáltam átrágni magam a könyvön. Most viszont odanyúltam a könyvéért, elkezdtem olvasni, és most először képes voltam felfogni az információkat. Miután befejeztem a könyv olvasását, magam is meglepődtem, hogy a következő találkozónk alkalmával Tear-Eir ugyanazon szavak segítségével kommunikált velem. Most már képes voltam sokkal közvetlenebb kérdéseket feltenni és olyan válaszokat kapni, amik könnyebben lefordíthatók emberi nyelvre.

 

Nagyjából egy héttel ezt követően, megint csak arra ébredtem, hogy egy kék gömb lép be a szobámba. Nem kaptam előzetes értesítést erről a találkozóról, így aztán nem is készültem fel rá mentálisan és át sem öltöztem. Ezt követően az egyik gömbbe vittek fel, ahol Tear-Eir már várt engem. Ezen a találkozón megerősítést nyert, hogy amikor a "Mi az Egy Végtelen Teremtő hírvivői és segítő vagyunk" mondatot hallottam a fejemben, akkor az aranyháromszög-fejű lénnyel történt meg az első kapcsolatfelvételem. A név, amin Tear-Eir nevezte ezt a lényt, nagyon röviden és szinte kimondhatatlanul hangzott. Csak a szövegkörnyezetből derült ki számomra, hogy pontosan kiről is van szó.

 

Ezen a találkozón Tear-Eir előtt álltam, ő pedig elkezdett velem kommunikálni. Figyelmem újra a körülöttünk kibontakozó kozmikus jelenetre terelődött. Láttam, ahogy gömbök lassan, a Naprendszer külső része felé tartó útjuk során a Vénusz és a Föld irányába mozognak. Egyre inkább úgy tűnt, mintha kezdenének elhalványulni. A Napunk ugyanolyan fura, pattogó elektromos kisülésekbe kezdett, mint amilyennek pár nappal azelőtt voltam tanúja. Úgy tűnt, hogy a Nap koronájából egy íves, elektromos glória árad ki.

 

Tear-Eir ekkor vizualizációkat küldött nekem a Napról, amint egész sorozatnyi erőteljes pulzáló robbanás árad ki belőle. Ezután láttam, ahogy az energiahullámok belecsapódnak a Föld mágneses mezejébe és körülölelik azt. Az energiát a Föld magjába irányították az északi és a déli pólusokon keresztül, majd a Föld felszínén bukkant elő.

 

Azt gondoltam magamban, hogy ezen energetikai hullámok elől szinte lehetetlen a föld alá menekülni, mindegy, hogy milyen mélyen van, vagy milyen fejlett technológiájú pajzs védi a búvóhelyet. Azt gondoltam, hogy a következő kommunikációnk arról folyik majd, aminek tanúja voltam. Tear-Eir ekkor azt kommunikálta felém, hogy a társteremtő tömegtudatosságunknak szerepe van abban, ami történt, illetve ami hamarosan történni fog.

 

Egyáltalán nem voltam meglepve attól, hogy azt hallottam, a Naprendszerünkben zajló eseményeknek energetikai, kozmológiai és tömegtudatosságbeli összetevői vannak. Azon viszont meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a társteremtő tömegtudatosságunk milyen nagy mértékben befolyásolja ezt a valóságot. Tear-Eir ekkor azt kommunikálta, hogy minden egyes ember fontos szereppel bír ebben a folyamatban, és egyikünk sem fontosabb, vagy különlegesebb a másikunknál. Ez az Egység üzenete volt – ami az Egység Törvénye egyik központi előfeltevése.

 

Elmondta, hogy azoknak a lényeknek a tudatossága, akik most csapdába estek a Naprendszerünkben, ugyancsak résztvevője ennek a folyamatnak. Tear-Eir elmondta, hogy a megnövekedő energetikai hullámok viselkedésbeli változásokat okoznak a Földön, illetve a Naprendszerünkben található különböző bázisokon és űrhajókon is. Ugyancsak hatással lesz arra a "viselkedésmódosító" rácsra is, amely több ezer év óta befolyásolja az emberek gondolatait és viselkedését a bolygón. Ennek eredményeképpen a sötét szándékúaknak ezt a rácsot maximális teljesítményre kell kapcsolniuk ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjék a lakosságnál, amiről ugyancsak azt mondták, hogy megnöveli majd a mellékhatásokat.

 

Az energetikai változások és az elmekontroll rács növekvő ereje azt eredményezi majd, hogy az emberek elkezdenek kiszámíthatatlanul viselkedni, apátiába esnek és hiábavalónak érzik majd magukat. Ezt a hatást magamon és környezetemben másokon is észrevettem az elmúlt hónapokban.

 

Tear-Eir azután azt állította, hogy elértünk egy olyan pontra, ahol az "ideiglenes valóságok" egyre fokozottabban összeolvadnak és ez exponenciálisan folytatódni fog majd, ahogy a Napunk megnövekvő energiái kiáramlanak.

 

Kapok olyan e-maileket, amikben a "Mandela-effektus"-ról kérdeznek, de egészen addig nem tudtam utánanézni ennek. Aztán a Kozmikus Közzététel legutóbbi forgatásán a Gaia Tv egyik producere felhozta ezt a témát és részletesen elmagyarázta nekem. Az érdeklődésemet felkeltette, és amikor hazaértem, mélyebben is utánanéztem ennek a jelenségnek.

(Szerk. – A Mandela-effektus párhuzamos univerzumokról szóló elmélet, amely azon az elgondoláson alapul, hogy nagyszámú embercsoportok alternatív emlékekkel rendelkeznek múltban megtörtént eseményekről. Az elmélet támogatói szerint, ahhoz, hogy ezek a kollektív tapasztalatok igazak legyenek, a valóság szövetének egy bizonyos ponton meg kellett változnia a múltban, és ennélfogva nemcsak hogy léteznek párhuzamos, lakható univerzumok, hanem mi folyamatosan ki-be „váltogatunk” ezen univerzumok között.)

 

Tear-Eir ekkor elmondta nekem, hogy ez egy valódi tapasztalat, és egy olyan példa, amit egyre többször és többször fogunk megtapasztalni a végső összeolvadásig. Állítása szerint a társteremtő tömegtudatosságunk irányít minket abban, hogy végül melyik "ideiglenes valóságot" fogjuk megtapasztalni. Egy nagyon pici rés áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy átlökjük magunkat rajta, annak érdekében, hogy közösen tapasztalhassuk meg a számunkra optimális ideiglenes valóságot.

Tear-Eir és én ezt követen megtárgyaltunk néhány más – köztük személyes és a körülöttem élőket érintő - témát is. Ezek között érintettük az emberiség azon sokkolóan alacsony arányát, akik készen állnak a Felemelkedésre, ha az most történne meg. Ez a szám az emberiség 0,042 %- a, vagyis kevesebb mint 2300 emberből 1. Nyilvánvaló, hogy nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy feldolgozzuk a karmánkat és megemeljük a"másokat szolgáló" polaritásunkat.

 

Megkérdeztem, hogy lenne-e valamilyen mód, amivel az optimális ideiglenes valóságba tudnánk terelni magunkat. Erre Tear-Eir egyszerűen azt válaszolta, hogy "ha a világ megrázkódik David és te körülötted, abból tudni fogjátok, hogy a társteremtő tudatosságtok egy "nem optimális ideiglenes valóságot" választott". Ebben az esetben David és én fogcsikorgatva szembesülnénk azzal, ami történt.

 

Azt gondoltam magamban, hogy ez talán egy földrengésre vonatkozhatott, de David és én elég nagy távolságra élünk egymástól. Annak a valószínűsége, hogy ugyanazt a földrengést tapasztaljuk meg, nagyon kicsi. Azonban, miután beszélgettem erről David-del, ő azt mondta, hogy egy pólusváltás forgatókönyve világszerte egyszerre bekövetkező földrengésekkel, vulkánkitörésekkel, cunamikkal és szuperviharokkal járna. Fontos megjegyezni azt is, hogy meg van a képességünk ahhoz, hogy a jövőnket az optimális ideiglenes valóság felé kormányozzuk. Ebbe beletartozik a teljes közzétételre való törekvés, a pozitív polaritásunk megemelése, és a Felemelkedés is.

 

Éppen több információért érdeklődtem, amikor észrevettem, hogy egy kék gömb érkezik. A gömb letette Gonzalest mellém és a fentebb említett többi három lény mellé. Feléjük fordult és nyilvánvalóan kommunikációba kezdett velük. Úgy tűnt, hogy az egész csoport átsuhant ide, kb 3 méterre Tear-Eir-től és tőlem.

 

Gonzales nagy mosollyal az arcán köszöntött és megkérdezte: "remélem, nem hiányoltál túl sokáig". Jó volt látni, hogy még mindig megvan a régi humorérzéke. Éppen most ért vissza a Titkos Űrprogram Szövetséggel lezajlott találkozóról, amin a maják csoportja szintén jelen volt. Ekkor a vállamra tette a kezét és azt ajánlotta, hogy sétáljunk egyet. Folytatta a korábban megkezdett beszélgetésünket, ami a kék gömb érkezése miatt szakadt félbe.

 

Megkérdezte: "Lássuk csak, hol is hagytuk abba? Oh, igen". Újra végigmentünk azokon a dolgokon, amikről korábban tett említést, majd ott folytattuk ahol előzőleg abbahagytuk.

 

Amikor az Antarktiszról esett szó, elmondott néhány új dolgot, ami a korábbi beszélgetésünk során nem merült fel. Ami talán a legérdekesebb részlet volt, hogy nem messze azoktól a romoktól, amiket magam is láttam, egy ősi temetkezési hely volt. Ezen a temetkezési területen 18-60 ezer éves sírok találhatók. A feltárt maradványok egy nem-emberi fajhoz tartoztak, akik hosszított koponyával és nagyon fura csontozattal rendelkeztek. Különösen a mellkasuk illetve a csípőjük volt a normál emberi lényekéhez képest eltérő méretű. Ezt a leírást rögtön felismertem, hiszen ezek az adatok megegyeztek az egyiptomi fáraók – Ehnaton és felesége, Nefertiti kinézetével.

 

Továbbá, ugyanezen lények jégbe fagyott maradványait találták meg, számos különböző, őskori állatok maradványaival együtt. Néhány e romok közül a talajszint fölé került és belefagyott a jégbe. Úgy nézett ki, mintha egy hatalmas cunami azonnal jéggé változott volna. Bármi is történt velük, az nagyon gyorsan történhetett, és az ott lakók szinte semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak róla – pont mintha egy hirtelen pólusváltás történt volna.

 

Gonzales elmondta nekem, hogy abban a néhány hétben amikor lent élt az Anshar csoporttal, látott valami érdekeset. A helyszín felderítése közben tett néhány megfigyelést. Ahová csak tudott bement és megnézett mindent, ami csak ott található. Két alkalommal is észrevette, amint a papi kaszt két tagja lemennek egy folyosón, ami egy szilárd kőfalban ér véget. Egyszerűen átmentek a falon, amire viszont Gonzales nem volt képes. Nagy nehézséget okozott a számára, hogy valamilyen módot találjon arra, hogy benézzen abba a helyiségbe, ahová bementek, de aztán végül észrevett egy hasadékot a falban, amin át megláthatta, hogy hová is mentek be pontosan. Amikor benézett, számos különböző magasságú óriást látott, akik a két pappal beszélgettek. A magasságuk jelentősen eltérő volt. Ezek az óriások nagyon idegesek voltak. Úgy tűnt, mintha fogvatartottak, vagy menekültek lettek volna. A nagyobbik, aki a pappal beszélgetett, arcát a kezébe temette és Gonzales elmondása szerint sóhajtások hangjait hallotta. Nem sokkal az esetet követően Gonzales jelenléte nemkívánatossá vált és megkérték, hogy távozzon. Nem tudott semmit elmondani arról, hogy ezek az óriások vajon miért lehettek ott.

 

Gonzales ezután részletesen beszámolt a Földi Szövetség és a tulajdonképpeni Cabalt alkotó szindikátusok közti tárgyalásokról. Ezek a tárgyalások úgy tűnik, egyáltalán nem haladnak gyorsan. Most éppen azon vitatkoznak, hogy mi legyen a szindikátusok tagjaival és azokkal a személyekkel, akik – akár akarva, akár akaratlanul – az irányításuk alatt dolgoztak. Ezek a szindikátusok ragaszkodnak ahhoz, hogy vagy mindenkinek amnesztiát adjanak és mentesüljenek a vádemelés alól, vagy senki se kapjon mentességet. Azt akarják, hogy ez mindenkire vonatkozzon, aki a különböző eltitkolt programokban dolgozott a bolygón illetve a bolygón kívül, ahogy én is tettem a titkos űrprogramban.

 

Továbbra is ragaszkodnak egy irányított, részleges közzétételhez, ami fokozatosan bontakozna ki a következő 100 év során. Ellene vannak mindenféle nagyobb adattömeg nyilvánosságra hozatalának, mondván, hogy az destabilizálná a bolygó teljes társadalmi és gazdasági rendszerét. Azzal érveltek, hogy egy teljes nyilvánosságra hozatal káoszhoz és rengeteg ember halálához vezetne a fellángoló lázongások, a düh és pánik okán azokban az országokban, amelyek a Cabal áldozatai voltak. Ezek az áldozatul esett országok elkezdenék összedönteni egymás gazdaságait és hirtelen vakmerő, agresszív cselekedeteket hajtanának végre egymás ellen, amely hatalmas háborúkhoz vezetne. A Földi Szövetség számos tagjának hasonló félelmei vannak, hogy egy teljes közzétételi esemény esetén ilyen forgatókönyvek következnek be.

 

Majd Gonzales azzal folytatta, hogy a szindikátusok máris felkészültek egy hatalmas méretű dokumentumáradat kiszivárogtatására. Ezért aztán olyan módszereket fejlesztettek ki, amikkel ki tudják kapcsolni az internetet, ki tudják ütni a kommunikációs hálózatokat és bizonyos körzetekben még az elektromos hálózatot is, hogy megakadályozzák, hogy a lakosság hozzáférhessen ehhez az adattömeghez. Korlátozni tudják - például az általuk felállított, irányított médiacsatornákon keresztül - hogy bármilyen válaszreakció érkezzen azoktól, akik megnézik ezeket az adatokat. Ezen kívül ki tudnak törölni és el tudnak távolítani olyan videókat, cikkeket vagy a közösségi médiában megjelenő posztokat, amik ellentétesek a terveikkel. Gonzales azt mondta, hogy elképzelhető, hogy ez a dokumentumáradat egy információs háborúval veszi majd kezdetét. Úgy tűnik, hogy a Panama-papírok a Cabal első csapása a Földi Szövetségre, hogy tudassák velük, nekik is vannak olyan inkrimináló bizonyítékaik, amelyek bíróság elé sodorhatják a Szövetség számos tagját.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Panama-akt%C3%A1k

 

Most az a hitrendszer él, hogy a dokumentumáradatnak hirtelen kell megkezdődnie ahhoz, hogy nagyobb valószínűséggel érje el a lakosságot. A szindikátusok eközben folyamatosan tolják előre a III. világháború kirobbantására törő terveiket, de semmilyen sikerrel nem járnak.

 

Továbbra is azzal fenyegetnek, hogy természeti katasztrófákat okoznak, olyan robbantásokat hajtank végre, amik két szupervulkán kitörését okoznák, ami egy hatalmas, kihalásszintű eseményt idézne elő a Földön. Erősen kétlem, hogy egy ilyen esemény meg lenne engedve, de a Földi Szövetség nagy része inkább nem akar hazárdírozni ezzel.

 

Továbbra is vannak összetűzések a légkör felső rétegében illetve a különböző Föld körüli területeken és a Naprendszerünkben lévő más égitesteken. Annak a lehetősége, hogy fejlett űrjárművek lakott területekre zuhanhatnak nagyon is valós és mindkét csoport erősen tart attól, hogy ez megtörténik. Mindkét oldalon vannak olyan egyének, akik a csoportjaikkal azon nyomban lecsapnának, ha egy ilyen lezuhanás mégis bekövetkezne.

 

Kifőzték, hogy fedősztorikkal állnak majd elő nukleáris meghajtású műholdak lezuhanásáról, és hogy azok nagy területeken súlyos szennyeződéseket okoztak. Ez aztán arra kényszerítheti az embereket, hogy elrepüljenek otthonaikból vagy éppen otthonaikban maradjanak egészen addig, amíg információt nem kapnak a további teendőkről. Számos különböző fedőtörténet van beadva, ami lehetővé teszi számukra, hogy feltakarítsák a szennyeződést, mielőtt még a helyi lakosság meglátná illetve lefényképezné azokat.

 

Ezekben a csatározásokban számos különböző katonai műhold és fegyverplatform lett elpusztítva, így azok elégtek a légkörben vagy letértek a pályájukról. Néhány ilyen eszköz elvesztéséből fakadó rendellenességnek az egyre inkább növekvő naptevékenység az oka.

 

Átbeszéltünk néhány más témát is, aminek a végeztével Gonzales átnyújtott egy olajágat a Titkos Űrprogram Szövetséggel való megbékélés jeleként, ahogyan azt az előző beszélgetésünk alkalmával említette. Közvetítették felém, hogy abban az esetben, ha még hozzáféréssel rendelkeznek a LOC bázison lévő gyógyító technológiákhoz, akkor azt számomra is elérhetővé teszik. A probléma csak az, hogy jelenleg többé már nem férnek hozzá ezekhez. Azt állították, hogy sikerült biztosítaniuk néhány olyan orvosi eszközt, ami segítségemre lehetne az olyan egészségügyi problémáim megoldásában, amiket még a titkos űrprogramban töltött „20 és vissza” szolgálatom során szereztem.

 

Felajánlották továbbá, hogy a Hajcsár nyilvánosan bocsánatot kér tőlem. Már a nevének puszta említésére is feszült lettem, és nem különösebben izgatott annak a lehetősége, hogy újra a közelében lehetek. Gonzales mintha csak a gondolataimban olvasott volna, azt állította, hogy ezt a személyt azóta házi őrizet alá helyezték, mivel a megbízatása során nem állt le a keresésemmel.

 

A Titkos Űrprogram Szövetség továbbá azt akarta, hogy fogadjam el azt, amit a Hajcsár le akart nyomni a torkomon. Azt akarták, hogy az ő kötelékükbe tartozzam és az ő parancsaikat kövessem. Logisztikai és pénzügyi támogatást kaptam volna, ha elfogadom az ajánlatukat, de szájkosarat tettek volna rám, így nem oszthattam volna meg a teljes részleteket sem David-del, sem mással. Ez azt az érzést keltette bennem, hogy bár az olajág fel lett ajánlva, de nem hozta meg a várt eredményt. Az ajánlatot udvariasan visszautasítottam.

 

Gonzales azonban leszögezte, hogy a jövőben továbbra is meg fogok majd jelenni a Titkos Űrprogram Szövetség előtt, mint - köztük és a Gömb Lény Szövetség közti - közvetítőként. Képviselőik továbbá jelen lesznek majd más, nem-földi eredetű csoportokkal zajló találkozókon is. Ezért aztán szükségem lesz arra, hogy valamiféle szívélyes munkakapcsolatot alakítsak ki velük, ami jelen állás szerint szinte lehetetlennek tűnik.

 

Beszéltünk továbbá a közelgő amerikai elnökválasztási kampányról, és a beszélgetés végén más, kevésbé jelentőségteljes témákról is szót ejtettünk. Gonzales elmondta, hogy a Cabal nem fogja engedni, hogy Trump az USA elnöke legyen, még akkor sem, ha lenne egy helyettes beugrója és a beiktatása napján hátbaszúrnák.

 

Gonzales ezt követően feldobott egy másik témát, amiről hónapokkal korábban már beszéltünk. Az amerikai belbiztonsági minisztérium emberei csendben mozgolódni kezdtek, hogy felkészüljenek a társadalmi zavargásokra. Eltökélt szándékuk, hogy minden ilyen zavargást erőszakkal fognak megfékezni. Ez arra kényszerítette a katonaság számos csoportját, hogy különleges alakulatokat helyezzen ezen emberek mögé. Ezek a csoportok civil ruhában utaznak és munkát vállalnak azokon a területeken, ahol el kell vegyülniük.

 

Gonzales állítása szerint a Cabal csoportjai nagyon élvezték a közelmúltban lezajlott sikeres műveleteket, amik során faji széthúzást és zavargásokat próbáltak gerjeszteni. Azt remélik, hogy ezek a műveletek kiterjedtebbé válnak majd a választásokat megelőző hónapokban és azt követően is. Gonzales arra is számít, hogy a Szövetséghez tartozó országokban megkezdődik a kincstári kötvények eladása és a tömeges figyelemelterelés újabb műveleteként teljes mértékben felhagynak majd a dollár használatával.

 

Abban a pillanatban mindenféle előkészület nélkül mindkettőnket elvittek a kék gömbök. Hirtelen visszakerültem az otthonomba. Leültem, átfutottam a pár órával korábban kapott információkat, majd visszatértem a megszokott családi életemhez.

 

A cikk folytatása itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/corey_goode_helyzetjelentes_2016_augusztus_ii_349