Válogatás Gigi Young írásaiból – IV/1.

gigi_1.jpgKorábban már készítettünk egy összeállítást a kanadai Gigi Young videóiból, most ismét az ő munkásságával fogunk foglalkozni. Gigi empataként és konzultánsként elsősorban a dolgok lelki oldalával foglalkozik, fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal bír, és földönkívüliekkel való rendszeres kapcsolódásai révén széles látókörrel rendelkezik. Az ő gondolatain, spirituális nézőpontján keresztül részletesebb vizsgálat alá veszünk néhányat a blogon gyakran emlegetett témák közül. Az alábbi cikkben újra Gigi Young írásaiból és videobejegyzéseiből válogattunk.

 

FÖLDÖNKÍVÜLIEK, EMBERI GENETIKA ÉS GALAKTIKUS TÖRTÉNELEM

 

A földi emberek egy konszolidációs fajt alkotnak. Sok földönkívüli genetikáját tartalmazzuk, így sok különböző DNS konglomerátuma vagyunk. A DNS egy történet. Ősi karmát hordoz és amikor fizikai DNS-t választunk, úgy döntünk, hogy lelkünket beillesztjük azokba a drámákba, így képesek leszünk felülkerekedni rajtuk. Egy bizonyos értelemben azzal, hogy az emberi lényeket ilyen kiterjedt DNS-el alkották meg, intenzív galaktikus összehangolás/megbékélés eszközei lettünk. Ha ellentétes aspektusok vannak benned mi mást tehetnél, minthogy megkeresed magadban az isteni, egyetlen igaz perspektívát, azt az egy energiát, amely mindent egyesít?

 

Ugyancsak szükséges volt, hogy ez a faj 3D-s legyen, mert a 3D-s lények több különálló fraktált hordozhatnak. Láthatjuk ezt ebben a felemelkedési ciklusban is, amikor a magasabb valóságokba való belépés előtt kénytelenek vagyunk megbékélni önmagunkkal. Azért figyel, azért szeret bennünket családjaként sok földönkívüli, mert visszahullámoztatjuk nekik saját gyógyulásukat és kiterjeszkedésüket. Ugyancsak ezért van az is, amiért néhány ijesztő földönkívüli lény dominálni szeretne felettünk, rabszolgaságba döntene bennünket és látens erőnkből táplálkozna. Más fajok félnek tőlünk és kiszámíthatatlannak tartanak, mert a DNS-ünkben található intenzív történetvonalak miatt kaotikusnak vélnek bennünket. Erről már említést tettek az Agarthában élő lények – így hát ők biztos távolból figyelnek bennünket.

 

Emellett minden egyes emberi lény különböző földönkívüli genetikai variációkkal és fizikai kapcsolatokkal rendelkezik - fizikailag és persze egy lélekszinten, inkarnációsan. Nem fogunk sokat érteni ebből mindaddig, amíg meg nem szabadulunk a megosztottságunktól (rasszizmus, szexizmus, stb.) Számos variáció játszik szerepet ebben, de biztosíthatlak róla, hogy minden egyes alkalommal, amikor túllépsz egy negatív gondolaton, a félelem helyett megbocsátást, szeretetet érzel, sokak előtt viszed a fáklyát. A DNS-ed illetve történeted ilyen mértékű ellentmondásosságával és azzal, hogy minderről halvány fogalmad sincs, mindez irigylésre méltó feladat.

 

Hatalmas igazságokhoz férhetünk hozzá, olyan sajátos igazságokhoz, amelyekhez a galaxisban más fajok nem férhetnek hozzá. Az emberi lények végső soron azért fognak szólásra emelkedni majd, hogy arról a békéről és megbékélésről beszéljenek, ami elképesztő ellenálláson és sötétségen keresztül valósul meg. A mi fajunk arra van bekódolva, hogy ezt véghezvigye. Olyan apró részletekkel rendelkezünk majd – és itt nem csak energiáról beszélek – amiket megtaníthatunk majd másoknak.

 

Utóirat:
Ezek alapján eldobhatjuk azt a spirituális elméletet is, hogy a Föld egyfajta "óvoda" lenne, merthogy a diverzitásnak ilyen szintje mellett nem igazán láthatsz itt olyan lelkeket, akik korábban ne tudtak volna már egyet s mást.

 

CSILLAGMAG GENETIKA, KÍSÉRŐK ÉS A FÖLD

 

A 3D-s világunk egy konszolidációs övezet

A sok különböző karma (történet) következtében, amelyet a 3D-s forma magában hordoz, a 3D-s Föld egy sűrű hely. A harmadik denzitásnak bármely más magasabb síkhoz képest sokkal jobban megvan az a képessége, hogy otthona legyen és ennél fogva egybeolvasszon több különböző galaktikus történetet. Ezeket a komplex történeteket "karmának" nevezzük és ezeket minden egyes ember megéli itt a Földön, és ahogy interakcióba kerülünk vele, sok-sok csillaggal és sok-sok galaxissal lépünk interakcióba. Egyetlen emberi lényben távoli galaktikus kultúrák és történetek száz, vagy akár ezernyi története nyugszik. Amikor emberként kapcsolódunk egymásoz, lényegében csillagokkal kapcsolódunk össze. Amikor mi szeretünk, a bolygók is szeretnek. Ahogy fejlődünk és növekszünk, úgy nőnek és fejlődnek a galaxisok is. Mindezek az égitestek összeolvadnak és kiterjeszkednek egy olyan hatalmas és mély harmóniába, hogy többé nem is vesszük észre őket. Komplex történetek vagyunk, amelyek az istenség felé vezető visszafelé utunkon megtanulnak szeretni és megbocsátani.

 

Miért olyan jelentős ez?

Ez azért olyan fontos, mert ez teszi ezt a denzitást és a Földet a galaktikus konszolidáció helyévé. Egy olyan hellyé, ahol azok a dolgok, amelyek nem olvadhatnak egybe illetve nem oldhatók meg a magasabb dimenziókban, találkozhatnak. Számos, a legbonyolultabb, legkiegyensúlyozatlanabb kapcsolatok és történetek közül összegyűlhet itt, hogy megtalálják az isteni közös nevezőt. Számos galaktikus kultúra, amely az Istenségen belül a spektrum ellentétes oldalán helyezkedik el, egybeolvadhat itt a Földön. Ez teszi a 3D-t és különösen a Föld bolygót a bölcsesség helyévé. Fennakadhatunk azon, hogy milyen nehéz itt lenni, de fontos, hogy ezt az indulatot mérsékeljük némi perspektívával arról, hogy tulajdonképpen mennyi mindet is teszünk itt. Hogy milyen jelentős minden egyes reveláció, hogy milyen hatása van minden egyes alkalommal annak, ha meghaladunk egy régi mintázatot. Nagy dolog, ha képesek vagyunk meglátni ezt a fókuszt itt. Olyan, mintha áthúznál egy kötelet a tű fokán.

 

Miért nem lehet bizonyos történeteket kibékíteni a magasabb valóságokban?

Sok esetben bizonyos karmikus történeteket nem lehet kibékíteni ott, mert a magasabb valóságokban nincs elég kapacitás a sötétségre és a torzulásra. A saját magunkkal kapcsolatos hitrendszerek és elgondolások alacsonyabb síkokon történő elemzése teszi lehetővé a legmélyebb megértéseket. Persze ezzel a "lemeztelenedéssel" – ami jellemzően az alacsonyabb 3D sajátja – lehetővé válik, hogy az egyén "elveszítse" önmagát. Ez a kockázata az idejövetelnek és éppen ezért mondom, hogy a Föld távolról sem hasonlít egy óvodás csoportra. Igazán "új lelkek" nem mernek ide jönni. A Föld egy hihetetlen kihívást jelentő tapasztalat, de közreműködik abban, hogy csontig lecsupaszodjunk, egészen odáig, ahol megtalálhatjuk azt, akik mindannyian vagyunk. A mindannyiunkban közös aspektusok – nem számít a bőrszínünk, hitünk, nemünk vagy a lelkünk besorolása - elsődlegessé válnak, és ez válik a lényünk lehorgonyzójává. Amikor ez tudatosan megtörténik a 3D-ben, egy isteni transzmutáció következik be. Olyan, mintha legyőzhetetlenné válnánk és ebben az erőben megláthatjuk minden és mindenki isteni mivoltát, még az ellenségeinkét is. Ez egy tiszta fényoszlopot hoz létre egészen az istenségig. Sok ember ezt az Istenre való ráébredésnek nevezi. Ugyancsak megtapasztalható ez a kundalini felébredésének hozadékában, azonban az a típusú felébredés több életen keresztül zajlik, tipikusan nem egyetlen inkarnációban összpontosul. Itt a bolygón például van egy nagyon feszültséggel teli kapcsolat reptilián lények bizonyos frakciói és az emlősök között. Ezek a típusú lények természetszerűleg nagyon különbözőek észleléseikben és működésükben, a teremtés spektrumának nagyon ellentétes szintjeit jelenítik meg. Természetszerűleg elnyomó-elnyomott komplexusokba keverednek egymással (néha a kiegyensúlyozatlan maszkulin és feminin energiák dinamikájához hasonlóan). Azonban az a szint, amelyen képesek a tudatukkal interakcióba lépni és egybeolvadni itt, lehetővé teszi mélyebb igazságok és felismerések bekövetkezését. Ha ez egy magasabb síkon történne, akkor vagy egyetértenének vagy nem értenének egyet, de semmiképpen nem jönne létre igazi megértés. Ez az alacsonyabb denzitás viszont lehetővé teszi számukra, hogy több ponton tapasztaljanak és több ponton olvadjanak össze és ennél fogva több lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék egymást és az így szerzett tudásban egy mélyebb módon testesítsék meg saját isteni mivoltukat és erejüket. Erről a bizonyos dinamikáról több minden lesz felfedve a jövőben.

 

Hogyan történik a karma konszolidációja?

Ez az inkarnáción keresztül történik. Mindegyik lélek eredendően különböző utat jelenít meg saját tapasztalatain és különleges lélektörténetén keresztül. Amikor egy lélek beinkarnálódik egy fizikai testbe, egybeolvad vérvonalakkal és fizikai származással (DNS). Itt a bolygón minden vérvonal, kultúra és örökség kimondottan úgy lett kialakítva, hogy potenciális megoldásul szolgáljon bizonyos galaktikus karmákra. Mi valójában nagykövetek vagyunk itt. Ez azt jelenti, hogy 2 tényező van: a lélektényező, ami egy bizonyos szintű tapasztalatot és bölcsességet hordoz illetve a fizikai tényező, ami rögzül bizonyos törvényszerűségekhez, perspektívákhoz, motívumokhoz (és még akár eseményekhez is), amelyek beindítanak bizonyos specifikumokat a származásunkkal/eredetünkkel kapcsolatban. A kifejeződés e két szintje, a lelkünkben és a genetikánkban élő történet, mély és hatásos munka elvégzését teszi lehetővé. A földi genetika fontosságáról több minden kerül majd felfedésre az elkövetkező években. Annak érdekében, hogy kinyissuk ezt az információt a genetikánkról, először is magunk mögött kell hagynunk előítéleteinket és szűklátókörűségünket, el kell engednünk függőségeinket, hogy a különbözőségeinket itt a bolygón negatív dolognak vagy kifogásként lássuk, vagy hogy ezáltal hierarchiákat hozzunk létre, hogy elnyomók vagy elnyomottak legyünk. Ez nem kimondottan fajra vagy nemre vonatkozik, hanem a társadalom olyan más csoportjaira is, amelyek ki vannak közösítve. Ha beleragadunk ebbe a polaritásba, az blokkolja a bölcsességet. Meg kell jegyeznünk, hogy a társadalomban lévő felosztást elveszett lelkek táplálják, akik nem akarnak túllépni ezen a különbözőségen, és továbbra is meg akarnak bennünket osztani, így nem kell felelősséget vállalniuk a saját tetteikért és nem lesznek elszámoltathatók a galaxisban (és máshol) végzett kizsákmányolót tevékenységükért. Oka van annak, hogy bizonyos lények miért lebegnek itt körülöttünk genetikai vizsgálófelszerelésekkel, hogy megnézhessék, milyen a származásunk. Vannak emberek, akiknek engedélyre van szükségük ahhoz, hogy mélyen belenézhessenek eredetünkbe és vérvonalainkba. (Ez nem figyelmeztetés akar lenni feléd, hiszen már rég elhagytátok azt a pontot, amikor jelentős rosszindulatú földönkívüli hatással kellene számoljatok, mindössze rá akartunk mutatni azoknak a benned élő történeteknek a fontosságára, amelyeket kiválasztottál itt.) A vérvonalak és genetikák mindig az érdeklődés középpontjában álltak a Földön a galaktikus konszolidáció intenzív szintjének következtében. Félreértés ne essék, történtek nevetséges próbálkozások arra, hogy elrejtsék előlünk a bennünk élő történeteket, mert megértették, hogy ha egyszer elkezdünk emlékezni arra, hogy kik vagyunk valójában – individuális és kollektív szinten - akkor visszanyerünk sok olyan képességet, amelyek jelenleg bennünk szunnyadnak. Ez egy teljesen más hellyé fejleszthetné a bolygót és elpusztítana bizonyos vámpírikus hierarchiákat, amelyek a tudatlanok életerején élősködnek. Mind a lélekcélod, lélektörténeted, mind pedig a genetikád lehetővé teszi, hogy beolvasszon számos különböző, sokszor egymással ellentétes galaktikus kultúrát. Ez a harmadik denzitás több szinten is lehetővé tesz hatalmas mértékű egybeolvadásokat, kereszteződéseket, amelyeken mind egyszerre lehet dolgozni. Ezért van az, amiért számos különböző csillagfaj vesz részt különböző mértékben a velünk való kapcsolódásban. Nagyon sok háború, amelyet a bolygónkon látunk, azoknak a galaktikus különbözőségeknek az eredménye, amelyeket egybeolvasztottunk itt. A jelenben zajló konfliktusaink közvetlen szimbolikus megjelenítődései múltbéli galaktikus konfliktusoknak.

 

Hogyan hat a felemelkedés erre a folyamatra?

Lefelé ereszkedő és felemelkedő ciklusokon megyünk keresztül annak érdekében, hogy katalizátorai legyünk e sebek begyógyításának. Minden egyes lefelé ereszkedő ciklusban elveszítjük önmagunkat és minden egyes felemelkedő ciklusban megtaláljuk magunkat. Ez a kiterjedés és összehúzódás farag a lelkünkön és arra ösztönöz bennünket, hogy forduljunk az életünk célja, a lelkünk egyedi kifejeződése felé. Megtanuljuk, hogy az az egyetlen hely, ahol biztonságban vagyunk. Csak a Felsőbb Énünkkel folytatott szuverén kapcsolódáson, a fényoszlopunkon keresztül lehetünk csak igazán tudatosak és éberek. Maguk a bolygók megtestesítenek bizonyos perspektívákat és energiákat és nincsen garancia arra, hogy bármely bolygó képes konszolidálni azt, aminek választása folytán teret adott. Csakis valószínűségek léteznek, hiszen ha eljutsz a magasabb dimenziós tudatosságig, sok alacsonyabb denzitást a valószínűségeken keresztül tudsz megérteni és szemlélni. Minél változatosabb, annál tünékenyebb is, de egyben annál több potenciált is hordoz az intenzív mély szépség átélésére, a megértésre és a magasztosságra.

 

Milyen hatással van ez a magasabb dimenziókra?

Amikor egy sebet begyógyítanak a 3D-ben, új idővonalak jönnek létre a magasabb dimenziókban. Ezek az idővonalak táplálják magasabb denzitású lények felemelkedési ciklusait. Ezért lehet azt hallani néhány csatornázó médiumtól (pl Bashar), hogy ezekben az időkben a Sassani és a szíriusziak is felemelkednek. Mindannyian kapcsolódunk, mind ugyanannak az utazásnak különböző útszakaszain helyezkedünk el. Röviden szólva tehát, ha itt bármi áttranszmutálódik, az új lehetőségeket, potenciálokat és kapcsolódásokat nyit meg a magasabb valóságokban. Ezért van az is, hogy amikor elkezdesz felébredni és meditálni, gyakran csillagembereket látsz magad körül. A múltban talán "angyalokként" vagy fényként jelentek meg, hogy ne zavarjanak meg a jelenlétükkel, ne rezonáljanak potenciális emlékekkel, amelyek megzavarhatják az itteni utazásod. Ezek a lélekcsaládunk tagjai, akik hatással vannak a tudatosságunkra, és galaktikus kísérőkként ismerjük őket. A tudatosságuk ugyancsak hatással van ránk. Ezek a lények kapcsolatot ajánlanak fel, mert amikor velük dolgozol, lehetőséged nyílik rá, hogy mélyen emlékezni kezdj arra, ki vagy valójában és miért jöttél ide.

 

Hogyan látnak bennünket a galaktikus kísérőink?

Mi alapvetően galaktikus lények vagyunk és minden egyes kísérőnk saját magunk egy-egy aspektusáról tanít bennünket. Ha erős kapcsolatot alakítasz ki minden egyes galaktikus kísérőddel, felismerheted, hogy a saját személyiséged különböző aspektusait jelenítik meg. A velük való kapcsolat ápolása segíteni fog neked, hogy fejleszd a jelenlegi életedben meglévő képességeidet. Minden alkalommal, amikor egy csillaglény ránk tekint, saját maga és más lények egy gyönyörű összeolvadását látja és ennek segítségével jobban megértik magukat. Látják, hogy az energiáik hogyan hibridizálódnak és hogyan játszanak össze más archetípusokkal, és ez végső soron segít nekik megismerni önmagukat. Látják, hogy hogyan vezethetik, támogathatják egymást, hogyan kommunikálhatnak, gyógyíthatnak és léphetnek mély interakcióba másokkal. Elkezdik sokkal holisztikusabban szemlélni önmagukat. Felismerik, hogy a veled való utazásukon keresztül gyógyulnak és megértenek olyan szinteket is, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra. Ahogy te növekszel, úgy gyarapodnak ők is. Mi lehetne jobb e szimbiotikus kapcsolódásnál? Arra törekszenek, hogy azokat az aspektusaidat erősítsék, amelyet ők testesítenek meg és ezen erősödés révén felemelkedhetsz a galaktikus emberi szerepedbe – amelyben egy teljesen más szinten fogod megismerni az Egységet.

 

ANDROMÉDA

 

Az Androméda-galaxis az isteni maszkulinitás tónusán vibrál. Minden fény, amely az Androméda-galaxison szűrődik át, a különleges maszkulin kifejeződéséhez igazodik és minden lény, amely abba a valóságba inkarnálódik, olyan lélekmotívummal rendelkezik, amelyben mélyen feltárul a maszkulin polaritás dinamikája. Ahogy azt bizonyára már tudod, minden élet az isteni maszkulinitás és az isteni femininitás pulzáló rezgésén keresztül fejeződik ki, és ez a dinamika tükröződik univerzumszerte. A Tejút-galaxis feminin és az Androméda-galaxis maszkulin jellege pusztán e princípium galaktikus kifejeződése.

 

E szimbiotikus kapcsolat következtében az Androméda-galaxis számos kulcsot hordoz a Tejút-galaxishoz. Nagyon sok itteni kérdésünk tökéletes harmóniában megválaszolásra és megélésre kerül ott.

 

Annak ellenére, hogy az Androméda-galaxis egy különálló galaxis, nagyon sok olyan lélek van itt, akik annak a konglomerátumnak a részei, és akik annak az energiának a követei. Talán te, kedves olvasó, te is azon betelepülések egyike során érkeztél ide, amelyek az idők ciklusai során történtek és amelyek átfedésbe kerültek és így nyílásokat hoztak létre, amelyeken keresztül a Tejút-galaxis és az Androméda-galaxis emberei egyesültek.

 

Az Androméda-galaxis spirálkarjai minden egyes pillanattal közelebb és közelebb kerülnek a Tejúthoz, jelképezve e polaritások tökéletes végső egyesülését.

 

 

Természetesen az élet egy más szakaszában lesz már, amikor ez ténylegesen megtörténik a mi 3D-s síkunkon. Ez egyszerűen egy szimbolikus integrációként szolgál, de érezhető lesz azoknak a lelkeknek a szívében, akik mindkét galaxishoz kapcsolódnak.

 

Az Androméda-galaxisból sokan úgy tekintenek a Tejútra, mint a Nagy Anyaméhre; olyan lelkek gesztációs helyére, akik ki akarják fejezni magukat a nagy sokféleség közepette. Ez egy termékeny föld, amelyen minden univerzális motívum konszolidálódik. Ahogy bizonyára te is tudod, számos történet a Földön és a Tejút-galaxisban pusztán olyan dinamika kifejeződései, amelyek a nagyobb univerzum egészén belül léteznek. A Tejút és persze a Föld egy nagyon időszerű fraktálja ennek a nagyobb történetnek. Egyetlen fraktál minden, és a Föld valamint a Tejút-galaxis szívében és elméjében található béke az univerzális harmóniát fejezi ki.

 

Különleges alkalmakkor az idő hullámzó sávjaiban portálok nyílnak meg, amelyek lehetővé teszik andromédai "magoknak" (lelkeknek), hogy beáramoljanak ide. Ezek a portálok nem erő vagy manipuláció hatására nyílnak meg, hanem természetes úton, az univerzum megingathatatlan intelligens tervezésének részeként, a tiszta mágnesesség és rezonancia következtében. Azok a lelkek, akik ily módon átjönnek a portálokon, a maszkulin tudatosság specifikus aspektusait fejezik ki, amelyek életre kelnek és struktúrákat, inspirációt és energiát hoznak létre az új ciklushoz. Az idők során számos andromédai lélek jött ide és segített megtartani a maszkulin és feminin polaritás közti isteni egyensúlyt. Az andromédai lelkek jelenlegi hulláma azért jött, hogy segítsen az isteni femininitásnak emlékezni arra, hogy kicsoda is valójában és hogy milyen erőteljes tud lenni.

 

Hogy világos legyen, a Tejút nem minden lelkének inkarnációs története feminin jellegű, hanem az itteni lelkek egy elsősorban feminin jellegű ritmusba inkarnálódnak. A Tejúton belül létrehozható struktúrák feminin jellemzőkhöz kapcsolódnak és e galaxis energiája általános tónusában inkább feminin jellegű. Galaktikus szinten ez egy szívalapú, megadó, befogadó, áramló energiaként jelenik meg. Az Androméda-galaxishoz képest az energia a Tejút-galaxison belül sokkal sűrűbb és mélyebb és a manifesztáció is sokkal lassabban történik.

 

Összességében az Androméda és a Tejút-galaxis a történetükön és anyagukon keresztül összekapcsolódnak. Ritmusuk szinkronizált és kiegészítik egymást. Egymás párjai és az univerzum maszkulin és feminin kifejeződésének szimbolikus megjelenítődései.

 

BÁRKÁK A VÉNUSZRÓL

 

Amikor a Hold feketévé vált és bársony csendjébe fordult és a tenger oda-vissza suttogta altatódalát, hét kis bárkát, tele vénusziakkal, lágyan kitoltak a tengerre. Egy helyre horgonyozták le őket. A bárkákat széles sugárban egy kis fonott kötél tartotta össze.

Mindegyik kis csónakban egy szorosan összekötözött személy utazott, álluk alá takarót gyűrtek, tetejükre illatos éjszakai virágokat szórtak. Ha nem tudtad volna, a Vénuszon a virágok éjszaka nyílnak és ragyognak, állandó emlékeztetőjéül annak, hogy a belső világ új teremtéseket szül akár figyelünk rá, akár nem.

 

A vénusziakkal teli bárkák fel-le ringatóztak a teljes sötétben, nem csak egy kellemes éjszakai alvás véget, nem csak egy furcsa játék részeként, hanem hogy a hullámok emelkedését és süllyedését használva egy meditatív transzba merüljenek. Ezt a tradíciót a Plejádok hét csillagáról hozták el nekik, abból a világból, ahonnan úgy tűnik, számos tradíciójuk ered. Ezt megelőzően – azt mondják – a magas tündéktől jött, akik egy éjjel világos ezüst fényen keresztül érkeztek. A Vénusz után ez a hagyomány felbukkant Lemúriában és végül összekapcsolódott a halállal Skandináviában és Egyiptomban.

 

A csónakokban utazó hét ember számára elérkezett az idő, hogy amint belevesznek a csillagok rituáléjába, megérezzék dalukat. Arcuk bátran tárul ki a teljes sötétségben, és befogadja a fényt, mely más világokból tör át az égen. A Vénuszon ismeretes, hogy időközönként el kell engedned az identitásodat és el kell engedned magad a csillagoknak, a kozmosznak. Meg kell engedned, hogy belevéssz az isteni potenciál végtelenségébe. Ez egyfajta halálnak minősül. Mindazok, akik ma egyedül lebegnek a sötétben, halált és újjászületést élnek át. Csak ami az egyén szívében marad e beleveszés után, az marad meg valódinak.

 

A Vénusz egy olyan világ, amelyet az érzelmek belső nyelve, az intuíció és a nyers kreativitás motivál. A vénusziak tudják, hogy a világon minden külsődleges anyag pusztán a belső világ visszatükröződése. Minden anyagi manifesztációt átmenetinek és a jelen pillanat - ami sok esetben az egyetlen dolog, amiben igazán bízni lehet - megzavarásának látnak. Még a nevük is változik, ahogy ők maguk változnak. Nem számít szokatlannak náluk, hogy valaki élete során öt alkalommal változtat nevet, mindegyik név a tudat új, beintegrált szintjét jelzi. Nincs más ahhoz fogható, mint mikor megváltoztatod a neved és ennek révén újjászületsz – mondják a vénusziak!

venusziak.jpg

 

A következő nap felkeltével az egyéneknek lehetőségük van arra, hogy megosszák új nevüket és bármilyen új tanítást, amit tanultak. Azonban nem mindenkiben burjánzanak a szavak ilyenkor. Néhányan felkelnek az új hold reggelén és tovább hordozzák csendjüket - a belső világuk még nem fejezte be a beszédet. Másokban túl sok az inspiráció ahhoz, hogy csendben maradjanak. Elárasztják őket az új felismerések és a magasabb szintű kapcsolatok. Néhány ezen információk közül személyesek és alkalmanként üzenetek is érkezhetnek városuk vagy bizonyos személyek számára.

 

Mi persze földi emberek vagyunk, de a lélek egy utazó és sok helyen járhatott már. Meg kell kérdeznem tőled, vajon ébredtél-e már újhold alatt egy kis csónakban a Vénuszon? Fürödtél-e már a csillagokban, míg egy új név formálódott meg benned?

 

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/valogatas_gigi_young_irasaibol_iv_319