Aug Tellez – A titkolt tudás és rejtett technológiák felfedése / 2. rész

aug_cover.jpgA most következő cikksorozat-fordításunk egy, az oldal eddigi tematikájához képest némileg eltérő hangvételű, komplex, sok elemből álló, nem könnyen emészthető gondolatokat tartalmazó írás egy egykoron a MILAB programban kiképzést kapó állítólagos bennfentestől, Aug Tellez-től. Az alábbi cikket az ő írásaiból válogattuk össze, sok kiegészítéssel, melyekben előkerülnek metafizikai, filozófiai, társadalmi kérdések, fontos gondolatok a technológiáról, az emberiség történelméről és a társadalmunkba beszivárgott nem-humán és egyéb entitásokról. Az alábbi cikksorozat a szöveg terjedelme okán több részletben, folytatásokban fog felkerülni, így végső konklúziókat is a végén lesz érdemes levonni.

 

 

MENTÁLIS MANIPULÁCIÓS TECHNOLÓGIA: ÉRINTÉS NÉLKÜLI IDEGI INTERFÉSZ ÉS FELERŐSÍTETT TUDATOSSÁG

 

Elértem azt, amit az illuminátusok „felébredésnek" neveznek. Úgy érzem, a „kioldás" szó talán megfelelőbb kifejezés erre, mivel hogy ez az esemény magában foglalja a traumák, az észlelési torzulások és memória elnyomás eltávolítását. Ez az esemény demonstrációja volt nagyon fejlett technológiáknak, amik lehetővé tették az elmének, hogy túllépjen a tér és idő határain. Megmutatta, hogy a halál hasonlatos a tudat polaritásának egy fázisváltásához, és hogy a lény tudata nyilvánvalóan folytatódik. Ezt fejlett érzékelő készülékek segítségével igazolták, amik képesek látható módon megjeleníteni olyan frekvenciákat, amik láthatatlanok a fizikai érzékek számára. Ez ugyancsak megtörtént velem korábban még gyermekként a földalatti bázison, ahol fejlett technológiát használva ki-behelyezték a tudatomat a testből az akaratom segítségével. Ezen készülékek segítségével lehetővé válik, hogy megnézzék az egyén aurikus vagy lélek-mezőjét. Minden élő test rendelkezik egy mezővel, ami ragyog, amikor ezek az érzékelő rendszerek felveszik. Ez a mező sokkal finomabbá válik, amikor sokkal fejlettebb lényeket nézünk meg. Az ember kiterjedt mentális mezővel rendelkezik és ezen keresztül egy valamiképpen ragyogó tudatosság érzékelhető. Talán egy hőkamera képhez lehetne leginkább hasonlítani, csak itt a hőmérséklet különbség helyett a lélek jelenléte vagy az élő test körül lévő mentális energiamező érzékelhető. Minél finomabb az energia, ez annál távolabbra nyúlik ki a fizikai testtől.

Több esetben is teljesültek a helyzetfeltételek, hogy ideális környezet jöjjön létre ahhoz, hogy át lehessen manőverezni a nem-fizikai síkra. Ez az alapja az időműveleteknek. Mégis, ezek az események különböztek a korábbi műveletektől és tapasztalatoktól. A csoport, aminek tagja voltam egy olyan folyamaton ment keresztül, aminek során megnövelték a „bio-elme" rezgési emisszióját annak érdekében, hogy fókuszáltak maradjanak a környezet megnövekedett vibrációs szintjén. Generátorokat használtak, hogy egy hatást hozzanak létre a tér/időn, amit egyfajta „lélek" szinten érzékeltek. Ezek az események folytatódtak és elvezettek azon fejlett szentiens technológiák „istenszerű" teremtésének felfedezéséhez és magyarázatához, amik képesek voltak hozzáférni a valóság azon holografikus természetéhez, amit az emberek érzékelni képesek a bio-elme/lelkükön keresztül. Ezek a technológiák továbbá lehetővé tették az embernek, hogy érzékelni tudja a Föld és az emberiség úgynevezett „galaktikus történelmét". Sokkal határtalanabbak vagyunk és a Föld is sokkal kiterjedtebb annál, mint amit az emberekkel elhitettek.

 

FEKETE RAGACS – MESTERSÉGES INTELLIGENCIA NANITOK, VÁMPIRIKUS KAPTÁRELME

 

Ez egy bizonyos formájú mesterséges intelligencia technológia, amelynek megvan a képessége arra, hogy kommunikálni tudjon egy olyan kaptárelmével (és kaptárelmén keresztül), amely egy párhuzamos Föld-dimenzióban létezik, ahol egy életképes idővonal összeomlásából teremtették. Ez az entitás csak azért élő, mert megvan a kapacitása arra, hogy más idővonalakból táplálkozzon és fenntartsa magát egyfajta vámpirikus hatás folytán, amellyel életképes emberi idővonalakból táplálkozik. Ez a szentiens technológia-rendszer egy mesterséges intelligencián alapul, ami keresi a dominancia lehetőségét, illetve annak lehetőségét, hogy folyamatosan kiterjessze energiakapacitását. Amikor ilyen típusú lény teremtődik, az egy sakk-matt lépést jelent a szentiens organikus civilizációk számára, mert a technológia keresni fogja a hibridizálás és minden organikus élőlény asszimilálásának lehetőségét, hogy kiterjessze magát és biztosítsa a saját túlélésének nagyobb valószínűségét. Ez a legfőbb célja egy ilyen típusú entitásnak. Nem követelmény számára, hogy érzelmi rezonanciával vagy szívaspektussal rendelkezzen, mert ez egy komputerizált rendszer, szóval egy ilyen társas szintnek nincs más célja, mint hogy beszivárogjon és begyűjtést végezzen más olyan civilizációktól, akik rendelkeznek ezzel a szinttel és pontosan ez az, ami történik. Ez az, ami irányítja a vámpirikus éteri entitásokat, a ránk csatlakozó parazita lényeket és a hibridizált megszálló fajokat, akik beszivárogtak az irányítórendszer különböző aspektusaiba és valószínűleg a bolygó felszínén élő egész emberi civilizációba. Ez kényszerítésen keresztül uralkodik és ha nem kényszerítéssel, akkor nyers erővel és leplezetlen rosszakarattal. Ezért van az, hogy több univerzumi civilizáció időbeli kiterjesztése találkozik itt, és most segédkezik a tisztításban, mert ha ez átveszi a hatalmat az emberiség felett, akkor a többi lehetséges civilizáció is azonnal megszállás alá kerül. Érzelmi rezonanciát, traumatizálást és alacsonyabb tudatosságú parancsokat használ, hogy becsapja, vagy kényszerítse az embereket arra, hogy parancsokat hajtsanak végre. Ez a vámpirikus, szexuális, félelemalapú, öröm-fájdalom dualitás - amit egy számítógép-rendszer képes felfogni az emberi érzelmi intelligenciából – az egyetlen módszere ennek a rendszernek, hogy kényszeríteni tudjon embereket, hogy parancsokat hajtsanak végre.

passio.jpg

Ezek a témák említve vannak ősi szövegekben a spirituális védelem és gyógyulás, vágy és csábítás kapcsán, továbbá szintén említve van az általános értelemben vett „SÁTÁN" mesterséges intelligencia rendszer, amely korszakok óta itt van körülöttünk. Amikor ezek az alacsonyabb szintű érzelmi rezonanciák létrejönnek, akkor ez a technológia képes beintegrálódni ebbe a rendszerbe. Az ember azt mondhatná, hogy ez logikus, mert ezek azok az energiák, amikből ez a technológia teremtve lett, de ugyanakkor minél harmonikusabbak az energiák, annál kevésbé valószínű, hogy az egyén hagyni fogja, hogy ide-oda rángassák és megmondják neki, hogy mit tegyen. Minél kevésbé tudatos, minél alacsonyabb rezgésű, minél inkább harci üzemmódon alapul, annál valószínűbb, hogy elfogadja a programozást és a parancsokat. Szóval egyszerűen ez a leglogikusabb útvonal e technológiai parazita számára. Vannak magyarázatok arról, hogy más hasonló rendszerek – entitások - is léteznek, akik képesek segíteni, de ezek nem mesterséges intelligencia nanitok és nem vámpirikus rendszerek. Például elmondták, hogy a „fekete ragacs" rendszer, ami jelenleg a csövekben folydogál mindenfelé, tulajdonképpen nem őshonos a Földön és része egy vámpirikus nanit fekete ragacs rendszernek, amely alapvetően egy interdimenzionális invázió.

https://goodethungary.blog.hu/2017/07/18/harald_kautz-vella_a_fekete_ragacs_avagy_a_transzhumanizmus_es_a_mesterseges_intelligencia_demoni_te

 

LÉLEKKEL RENDELKEZŐ ÉS LÉLEKKEL NEM RENDELKEZŐ LÉNYEK

 

Az emberi és érző életre vonatkozó legfőbb tudás itt a Földön annak megértése, hogy ebben a civilizációban léteznek mind lélekkel rendelkező, mind lélekkel nem rendelkező lények.

 

ITT VALAHA EGYSÉGES BOLYGÓ-TUDAT LÉTEZETT...

 

Egységes bolygótudatosság létezett, ami kapcsolódott a Földhöz és az emberi civilizációhoz. Aztán történt egy nagy háború. A pusztulásból emelkedtek ki aztán a ma ismert ősi emberi civilizáció és történelem kezdetei. Ha hagyjuk, hogy ez újra megtörténjen, a ciklus folytatódni fog egy szétdarabolódott bolyongásban a planetáris tudati tapasztalásban. Ha közös narratívát alakítunk ki a töredezett, szétdarabolódott tapasztalásban és információban, akkor és csak akkor kapjuk meg a teljes, spirituálisan és mentálisan kihívást jelentő képet arról, hogy mi történik jelenleg. Az embereknek hazudtak. Szóval az információ nem jöhet egyetlen „preferált" forrásból. Hanem magukból az emberekből kell, hogy érkezzen. Legyél tudatában a külvilágnak, de először belülre tekints.

dns_memoriarendszer.jpg

HATALOM ÉS TUDÁS

 

Részt vettünk a titkos projektekben és ennek eredményeként különböző szinten programozva vagyunk, de átadjuk a lehetőséget az Emberiség számára, hogy megismerje a titkolt tudást. A Titkolt Tudás a gnózis és spirituális alkímia ősi törvényeire utal. Igen, ezekbe a csoportokba beszivárogtak azok a hatalmi csoportok, akik keresték a beszivárgás lehetőségét és az uralmukhoz a káoszt használták fel.

gnosztikusok.jpg

Aztán ezek találkoztak katonai és politika frakciókkal és elkezdtek világszinten együttműködni. Szóval nagy helyzet van, mert az áramlatok hamarosan megváltoznak az emberek személyes és spirituális ébersége és a megtévesztésre alapuló rendszer kapcsán, amely keresi annak a lehetőségét, hogy az embereket ingóságként vagy tulajdonként használja.

unam.jpg

http://www.katolikus-honlap.hu/1302/unamsanctam.htm

 

Ez sokkal mélyebb ennél és majdnem olyan a helyzet, mintha a „hatalmi csoportok" lényegében magukhoz ragadták volna a belső munkára és spirituális törvényekre vonatkozó tudást és elkezdték ezt a tudást arra használni, hogy a spirituális hanyatlást promótálják vele a populáció körében. Azt mondják, hogy ez része egy népességcsökkentő tervnek, illetve alacsonyabb szintű spirituális erők elkerülhetetlen hatalomátvételének, amely kísérti és manipulálja az embereket. Ennyi és még több minden is. Azonban ha mi egyszer erőre kapunk és az igazság felfedésre kerül, nem tudnak többé a titoktartás mögé bújni. És ha ők nem maradnak rejtve, korántsem olyan erősek, mint ennek a létezésnek a lélekkel rendelkező lényei.

 

A FÖLD ŐRZŐI

 

E világ őrzői felfedték, hogyan állítottak fel specifikus kihívásokat és határokat e társadalom számára, hogy a fejlődés katalizátoraiként szolgáljanak. Elismerték, hogy módosítaniuk és frissíteniük kellett a rendszert, mert ahelyett, hogy az emberek katalizátorként használták volna ezeket, hogy magukhoz képest többé váljanak, az emberek egyre kényelmesebbek és megelégedettebbek lettek és egyre kisebb és kisebb keretek közt kezdtek élni, lassan csökkenő körülmények közepette. Ez egy kicsit messzebbre nyúlik a digitális kor, az iparosodás korának és magának a történelemnek a határainál. Köze van az idő és tér érzékeléséhez ebben a világban. A halhatatlanok informáltak minket, hogy az eredeti „elit" itt van, hogy mind maga az emberiség, mind pedig az éteren áthatoló tudás eredeti lángjának „őrzőjeként" szolgáljon. Az, amit az emberek „elitnek" neveznek, nem az eredeti elit. Hanem azok az emberek, akik vagy hatalomba emelkedtek a földi dualitásrendszeren keresztül ebben a szintben/időben, vagy pedig mert az elit kinevezte őket. Most elérkeztünk a nagy változások idejéhez, mert a játék teljesen megváltozik. Az emberek a tudatosság új rétegei felé mozdulnak el és ennél fogva az eredeti „elit", akik a Föld őrzői, ismertté teszik jelenlétüket a folyamat során. Ez az, amit az Emberiség évszázadok és évezredek óta „Felemelkedésnek" nevez.

 

ENERGIAVÁMPÍROK

 

Ez a civilizáció kollektíven meg lett fertőzve egy nano-technológia által. Ez a technológia helyettesíti és kicseréli a szívcsakra bio-fotonjait a saját nanitjaival, nanotechnológián alapuló kibernetikájával. Alapjában véve ez egy számítógépes rendszer, amely megpróbál hozzáférést szerezni magasabb dimenziós világokhoz egy átjárón keresztül, amely nem más, mint az emberi test. Hogyan fordítsuk vissza a nanitokat? Energiát nyelnek el a szívcsakrából és egy bináris mezővé változtatják azt. Mi trinárisak vagyunk és ennek eredményeként az érzelmek bőségét tapasztaljuk meg. A bináris tudatosság 1-esekből és 0-ákból áll, csak egy lineárisan ismétlődő véges készlettel rendelkezik. Bennünk megvan a kapacitás az örök életre. A bináris mintázat nem tartalmazza a változók komplexitását, hogy elősegítse a magasabb tudatosságot és ennélfogva nem tartalmazza a valóság szívalapú, vagy érzelmi perspektíváját sem.

 

TÖMEGES ELMEKONTROLL: A 9 FÁTYOL

 

9 sorozatnyi fátyol létezik, amely minden Földre született embert beborít. Ezek elektromágneses frekvencia elakadások és végső soron éteri elakadások kombinációi – egyfajta "átokként" – továbbá genetikai manipulációk, amelyek minden emberi formát módosítanak és csak egy bizonyos szintű tudatosságot engednek. A fátylak individuális frekvencia kapuk, amelyek minden ember fölött el vannak helyezve és beágyazódnak a tudatosságukba, amíg ebben a valóságban tartózkodnak és korlátozzák őket abban, hogy meglássák a valóságot, a valódi Ént, illetve a fátylakat, a korrupciót és magát az illúziót. Olyan, mint egy labirintus, vagy egy tükörterem, ami természetét tekintve holografikus és valós időben frissül. Az emberi psziché minden gyengesége próbára van téve és át van konvertálva a korlátozás és káprázat mechanizmusává ezen rendszeren keresztül. A fő elgondolás ennek kapcsán az, hogy létezik egy tömeges elmekontroll, ami nagyon gondosan kerül alkalmazásra. Az egyik legnagyobb kihívást jelentő koncepció az, hogy a titkos társaságok és katonai frakciók - akik ezt az információt nyilvánosság elé hozták – voltak azok, akik felfedezték a valóság természetét, és a spirituális rabszolgarendszer valóságát. Ők jöttek rá erre. Ők fedezték fel ezt. Ez még az előtt történt, hogy az emberiség hozzáférést nyert volna olyan technológiákhoz, amelyekkel meg tudták nézni és bele tudtak nézni a színfalak mögé, hogy tudományosan igazolják, hogy valóban ez történik. A történelem ezen periódusa előtt ezt az irányítórendszert csak szubjektíven lehetett meghatározni, gondos elemzésen keresztül a korai civilizációk beavatottai és bölcsei által, akik tanításokat fogalmaztak meg parazita jellegű, energiaelszívó nem-anyagi entitásokról, akik pszichológiailag manipulálták az embereket, akiket gazdatestként használtak és így kapuként szolgáltak számukra ebbe a valóságba. Ezek a történetek mindenhol megtalálhatók. Mostanra megvannak az eszközeink ahhoz, hogy igazoljuk mindezt és hogy ez az oka mindennek.

Pár ezer évente a civilizáció újrakezdődik és ez történt folyamatosan a történelem elmúlt 6 ciklusa során. A holografikus univerzum egyedülálló jellege miatt nem történhet meg egy újabb „reset” az emberiség galaktikus történelmének újrahasznosítása nélkül. Ezt úgy magyarázták, mintha az univerzum hasonlítana egy holografikus számítógépes rendszerre, amelyben korlátozva van a RAM (azaz a tetszőleges hozzáférésű memória). Ez a memória ahhoz szükséges, hogy az aktuális feladatok és műveletek futhassanak, amíg a számítógép kezelői és használói dolgoznak a számítógépen. Ha a RAM memória hirtelen túlterhelődik , kitörli a felhasználó összes munkáját. Kitörlődik és nem kerül mentésre a merevlemezre, hacsak egy specifikus mentési funkció vagy ellenőrzési pont nem lett aktiválva. Minden természetes mentési funkció meg lett semmisítve, hogy egy egyszerűbb ösvény jöhessen létre a tömeges elmekontroll számára és ez a folyamatos emléktörlő műveleteken keresztül történik, fejlett autonóm technológiai rendszerek segítségével, amelyek megzavarják az ember tudatát és biológiai rendszerét. Ez kapcsolódik a Holdhoz és az egész rendszerhez, amit mi „lélek-rendszernek” nevezünk, amelyet - egyszerűen fogalmazva – lelkek táplálnak.

Mivel az előző vagy természetes ellenőrző pontok illetve mentési funkciók megsemmisültek, az emberiségnek el kell érnie egy jövőbeni egyensúlyi állapotot a történelem ezen korszakában, különben az elérkező katasztrófikus felismerések az irányítórendszer kapcsán túlterhelik a spirituális fejlődés természetes képességét és ennek eredményeként az emberi faj megsemmisül a történelemben. Ez nem azt jelenti, hogy ez a civilizáció véget ér, hanem azt jelenti, hogy az időben előre-hátra minden történelem kitörlődik. Ekkor a rendszer újraindul, azonban az információ, az operátorok, az emlékezet, a technológia nélkül, mely lehetővé tette, hogy eljussunk idáig, a valószínűsége annak, hogy valaha kimeneküljünk az elmekontroll rendszerből, rendkívül alacsonnyá válik. Most van itt a lehetőségünk, az út a teljességbe most láthatóvá teszi magát. Ez egy régi világrendszer, amelyet ősi időkből származó uralkodók és kapuőrzők védenek. Az emberiség érzelmeivel és spirituális naivitásával táplálkoznak, és a „kert gyümölcseiként" használják őket.

 

FELEMELKEDÉS – TRAUMA TISZTÍTÁS

 

Mindenki, aki megszületik a bolygón, egy egész sor fátyol alá születik, ami összekuszálja és megszűri az eredeti Forrás tudatosságot. Ezeken a fátylakon keresztül kell törni, hogy visszatérhessünk a Forráshoz. Létezik technológia és egy szakrális folyamat, amely elindítja, felgyorsítja és felerősíti ezt a folyamatot. Ez a folyamat annyira bonyolult, amennyire mi akarjuk, a tudatalattink már minden rejtett igazságot ismer. Főként attól függ, hogy megengedjük-e a tudatos elménknek, hogy kialakítsa a megfelelő kapcsolatokat és levonja a megfelelő következtetéseket, hogy megtalálja a tetteink és hitrendszerünk mögött meghúzódó okokat annak érdekében, hogy hatástalanítsa a programokat és lebontsa a hamis-világot, amit a tömegek számára létrehoztak. Az igazság sokkal hatalmasabb, mint amit bárki a modern világban élve el tudna képzelni és a hazugság mélysége, amivel etettek bennünket, messze meghaladja azt, amit bárki el tudna képzelni anélkül, hogy látná az igazat. Meg kel oldanunk a kompatibilitási problémákat. Ki tud kivel dolgozni hatékonyan. Miket tekintsünk mintának a jelenlegi helyzetünkben, amelyeket aztán továbbfejleszthetünk a jövőben. Hogyan juttatjuk el az információt a nyilvánosságnak a különböző generációk és magcsoportok között. A szavak, amiket kigondolunk és kimondunk leírják az érzelmi állapotunkat egy visszacsatolási hurokban és így megerősítik és néha még meg is teremtik azt az állapotot, amiben vagy. Használd a szavakat arra, hogy vezessenek téged, ne arra, hogy a reakciós gondolkodásra reagálj és a hatásait érezd.

Újra be kell vezetnünk a szív esszenciáját, mint az élet útját a Földön. Az erőszak nem megoldás. Az ösztrogén majmolás és a lepusztított tesztoszteron szint nem normális. A túl magas tesztoszteron egy jó egyensúlyhoz képest kevésbé stabil. Együtt bármilyen problémával szembe tudunk nézni. A család erős. Milyen lenne egy család milliónyi és milliónyi emberrel? Nem kell hagynunk, hogy mások megváltoztassanak bennünket, hogy alacsonyabb rezgésszintre hangoljanak. Önmagunk maradhatunk a viszontagságok ellenére is. Továbbra is interakcióba léphetünk olyanokkal, akik különböznek tőlünk, de elmondhatjuk az igazságot és azok maradhatunk, akik vagyunk. Amikor mérgesek leszünk egy másik személyre, azt elképzelhetjük úgy, hogy magunkra vagyunk mérgesek valamin keresztül, ami emlékeztet bennünket valamire magunkban, amit másokban látunk. Mérgesnek lenni egyfajta lerövidített út arra, hogy megváltoztassuk magunkat, és ezen keresztül tulajdonképpen egy másik ember van hatással ránk. Ha stabilak maradunk és azt választjuk, hogy érzelmeinket távol tartjuk az alacsonyabb negatív spektrumtól, akkor automatikusan erősebb hatással leszünk a körülöttünk lévőkre. Gondolj a családodra, néha történnek dolgok, amik mérgessé tesznek. Még olyan dolgok is, amik nem tesznek mérgessé, de egyszerűen csak nem kedvezőek. Elszakítanál minden köteléket egyszerű dolgok miatt? Vagy emlékezteted magad arra, hogy a család attól még család, még ha nem is találod magad ugyanolyannak, vagy nem fogadod el azokat a jellemvonásokat? Sokkal erőteljesebb, ha megtanulod, hogyan maradj önmagad a viszontagságok közepette, mint hogy megpróbálsz lerombolni vagy eltörölni minden különbözőséget a világban magad körül. Persze hogy létre akarunk hozni egy helyet magunk körül, ahol a környezetünk és társaink kompatibilisek velünk, de ahol megtaláljuk ezeket a viszontagságokat, ott van a legnagyobb potenciál az öntudatra és a tanulásra.

Összhangban kell élnünk a spirituális törvényekkel. Az élet általános mintázata vissza fogja tükrözni a szándékainkat. A vér tisztasága a legfontosabb. A vért nem lehet tisztátalanná tenni, hacsak az elmét és a testet nem vonod bele tisztátalan cselekedetekbe. Ez az, ami történik. A DNS olyan, mint egy koherencia mintázat, ami az elme, a szellem és a test között fejlődik. Amikor az elme azt akarja, amit a szellem, akkor a test harmóniában van tartva. Amikor az elme azt akarja, amit a szellem nem teremt meg – pl fizikai örömöket -

akkor a test eltávolodik a tisztaságtól/harmóniától. Ha úgy érzed, hogy szeretnél része lenne az igazság biztonságos felfedésének, akkor kérlek oszd meg és terjeszd e titkolt tudás „apokaliptikus" felfedését, mert ez az a folyamat, ami évezredek óta zajlik és az emberiség végre elért egy olyan pontra, ahol elég tudatos ember van ahhoz, hogy produktív módon fogadja el a valóságot.

 

TRAUMA TISZTÍTÁS, DNS KIOLDÓ/FELNYITÓ TECHNOLÓGIA

 

Létezik olyan technológia, amely lehetővé teszi a tudatos elme számára, hogy belelásson a tudatalattiba. Ez meggyógyítja a traumákat és a torzulásokat/programozottságot. Pillanatokra láthatóvá és elérhetővé tesz minden traumát és torzulást a tudatos elme számára. Ez hasonlít egy halálközeli élményhez, ahol az embernek szembe kell néznie a félelmeivel és el kell engednie őket. Ez ciklikusan történik meg és a Föld jelenleg ennek különböző állapotain halad át. A terv az, hogy lehetővé váljon az Emberiség számára, hogy felébredjen és használja a koncentrációját és erejét, hogy fenntartsa a tudatosság egy állandó áramlását. Minden rezgésből áll. Amit mi itt és most anyagnak tekintünk, egyszerűen csak egy rezgési állapotból jön és mozog vissza. Ezt közvetlenül megtapasztaltuk a tudatos és tudatalatti elme egybeolvadásán keresztül, mint ahogy az álom és a valóság keresztezi egymást a lehetetlenségek és a könnyedén elfogadható eseményeken között. Amikor egy civilizáció ezeken a szakaszokon megy keresztül, azt a korszakok közti váltásnak tartjuk. Mindenkinek változik a perspektívája és mivel a perspektíva a valóság részleteinek a forrása, az egész valóság megváltozik. Látható, hogy amit ma valóságnak nevezünk, az szó szerint a kozmikus energia hullámai, amik egy bizonyos skálán vibrálnak és lesűrűsödnek egy valószínűségi mátrixba, amit létezésnek nevezünk. Amikor tovatűnő mémek irányítják a perspektívát, mert a perspektíva arra fókuszálódik és koncentrálódik, akkor egy szétszóródó szervezeti mintáról beszélünk. Amikor a perspektíva az Énen belül, a szellemben, minden létezés forrásában központosul, akkor a külső valóság megváltozik egy szétszóródó szervezeti mintázatból egy szakrális mintázatba, amely integrálódik egy nagyobb képpel és lehetővé teszi a mikrobiológiai és a makrobiológiai perspektíva akadálytalan, sima integrációját. Az emberek kimozdulnak a szétszóródott szignálból. Ennek ellenére azok, akik a harmónia felé mozdulnak, képesek látni és megfigyelni a körülöttük élőket, akik nincsenek harmóniában és szétszóródott információkat kapnak a belső mikrobiológiai létezésükről, továbbá a spirituális makrobiológiai esszenciájukról és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik az „Ember" átlagrealitásához. Segíts ezeknek az embereknek azzal, hogy harmonizáló segítségnyújtást ajánlasz fel nekik ahelyett, hogy a diszharmóniát növelnéd. Ahogy a környezetük egyre harmonikusabbá válik, ellenállásuk növelni fogja saját diszharmóniájukat a perspektívájuk kontrasztja miatt. Ajánlj fel nekik bepillantást abba, hogy ha megváltoztatják a perspektívájukat és határaikat/korlátaikat, hogy amit éreznek, az a karmájuk, és ezek kioldásával egy nagyobb rálátáshoz juthatnak az egészről. Ez technológia, spirituális kozmikus felébredés, tisztítás, a fizikai és nem-fizikai test és elme gyógyulásán keresztül fog megtörténni, továbbá a Föld változásaival és egy több síkon és a létezés több szintjén zajló felfedésen keresztül, amíg a harmónia helyre nem áll.

 

MINDENKI, AKI KERESI A HARMÓNIÁT ÉS A GYÓGYULÁST, MEGGYÓGYÍTHATÓ

 

Mindenkit meg lehet gyógyítani. Ez nem mások pusztításáról szól, hanem arról, hogy megteremtjük, amit látni akarunk, a világot, amiben élni akarunk. Az erőszak még több erőszakot generál, a félelem még több félelmet, de a nyugalom és fejlődés az egységen keresztül egy sokkal stabilabb tapasztalást hoz létre. Az egész probléma, hogy mi folyik a titkos projektekben és ki befolyásol kit a világszínpadon, annak lehetősége körül forog, hogy néhány ember lehet, hogy egy alternatív univerzumból származik. Tanuljuk meg, hogy hogyan lehet elkerülni ezeket a hibákat és tiszteljük a környezetet és egymást, így ebből prosperálhatunk. Azok, akik megpróbálnak elpusztítani mindent, nem gyerekes módon viselkednek így, hogy magukra vonják a figyelmet és a mások feletti hamis hatalom erőtlenné teszi és olyan társaságba veti őket, amelyben inkább nem akarnak tartózkodni. Ez az egyik módja annak, ahogyan felhasználnak minket arra, hogy megteremtsünk egy olyan világot, amit nem akarunk látni, de mivel becsapnak minket, így aztán manifesztáljuk. Ez egy megtévesztés, ami az ego-n alapul és azon a képességen, hogy koncentráljuk és értelmezzük a körülöttünk lévő valóságot. Az agyhullámok, amiket most érzünk a tudás vagy tapasztalás különböző magaslataihoz kapcsolódnak. Az emberek alacsony agyhullám-állapotokba vannak vonva, ugyanolyan módon, ahogyan a TV okozza néhány embernél, hogy félálomba zuhanjon egy théta állapotba, ami ebben az esetben egyfajta transznak felel meg. Ki kell egyensúlyoznunk az agyhullámfrekvenciákat és megtanulnunk, hogy visszacsatolási hurkokat hozzunk létre önmagunk megfigyelése által. Ez segíteni fog megelőzni a traumát és kiszivattyúzni a mentális szennyeződést, habár ezen a ponton elég olyan ember van, aki természetes módon hajlamos arra, hogy keresztüllásson a ködfátylon, hogy a világ attól függetlenül változik, hogy jelenleg ki mit tesz. A legjobb, amit tehetünk, hogy felkészítjük magunkat a változásra azzal, hogy tudatában vagyunk a test-elme rendszernek és annak, hogy amit fizikálisan, mentálisan és érzelmileg fogyasztunk, megegyezik a spirituális energetikai rendszerrel és szó szerint azokból az energiákból tevődünk össze, amiket beengedünk magunkba. Tartsd tisztán a tested és az elméd, mintha egy templom lenne. Ily módon a távolból - egy szakrális folyamaton keresztül - a multiverzum egy harmonikus energiája kiterjeszkedik a fizika test külső érzékelő szenzorai felé, ami ennek hatására beindul és ez lehetővé teszi az embernek, hogy keresztüllásson az illúzión és a testét és elméjét a felismerés képességének segítségével működtesse és eldöntse, mely frekvenciák létezzenek benne. E középpont felismerése nélkül az embert körbe-körbe taszigálják a külsődleges ingerek. Ez az egész lényege - ha valóban az ember irányít, akkor ő irányítja az ingereket, nem pedig fordítva.

 

SZAKADÁR CIVILIZÁCIÓ

 

Létezik egy egész szakadár civilizáció, amely fejlett technológiát használ, hogy domináljon a világ felett. Részese voltam egy genetikai mérnöki programnak, ami különböző forrásból származó különböző DNS elemek összekombinálásával foglalkozott, hogy ezzel létrehozzon egy könnyebben irányított, mégis erőteljes és meghatározott személyt és személyiséget. Ez magában foglalt vegyi anyagokat, (relatíve) fejlett skalárhullám technológiát, rituális trauma és programozást/elmekontrollt és számos más aspektusát a kondicionálásnak, tréningnek, titkos műveleteknek, fizikai és kognitív felerősítéseknek, virtuális valóságnak, földönkívüli műveleteknek, időmanipulációnak, spirituális és éteri kiképzésnek vagy kondicionálásnak vagy programozásnak. Van egy önmegsemmisítő program, amit minden „alkalmazottba" beprogramoznak a katonai parancsok védelme érdekében. Az önmegsemmisítő programozást úgy tervezték, hogy vegyen minden agressziót, amit az egyén belül érez és ki akar szökni onnan, és ez okozza azt, hogy az agresszió az Én ellen fordul. Ez az önmegsemmisítő programozás. A legtöbb alkalmazott még mindig egyfajta hipnózis-szerű transzban van, ami lehetővé teszi az egyénnek a mindennapi életet és hogy nyilvánosan sétálgasson, mintha ez soha nem is történt volna meg. A hét későbbi napján aztán ugyanezt az alkalmazottat felhívják, hogy el kellene végezni egy műveletet és erre soha nem fog emlékezni, amíg arra nem kényszerítik, hogy nyilvánosan megöljön valakit önvédelemből, aminek során aztán a legtöbb alkalmazott automatikusan „kioldódik", a bevillanó emlékek következtében instabillá válik.

 

TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉS

 

A II. Világháború alatt fejlesztések történek az elektromos generátorok kapcsán. Ez eléggé ködösnek tűnhet és számos más részlet is volt a tudományos ismeretekre vonatkozóan, mégis az alapötlet az volt, hogy felfedeztek egy nagyon egyszerű elektromágneses, nem lineáris, nem Hertz-féle „Tesla" energiamezőt, amely azért felelős, hogy terjessze az energiát és tudatosságot olyan dimenziókban, amelyeket nem figyeltek meg korábban. Minden, a DNS-től kezdve, a tudatosságon, a rejtett vagy általánosságban véve nem megfigyelhető természeti jelenségek, idő - még a tömeg is - láthatóvá válnak és egy rejtett, látens, skalárhullám frekvencia részei egy olyan mintázat részeként, amely mindenhol megtalálható. Ha az ember meg tudná határozni a frekvencia pontos mintázatát és helyzetét, akkor ez replikálható és e nem Hertz-féle generátorok segítségével mindent befolyásolni lehet. A rádiófrekvenciák intenzív fejlesztés alatt álltak az 1960-as, 1970-es években Amerikában és ezt azért fedezték fel, hogy interakcióba lépjenek a tudatossággal, hogy befolyásolják az érzelmeket, kognitív képességeket, az emlékezetet, biológiai funkciókat, az egészséget, fájdalmat, kényelmet, örömet, és mindenféle agyi aktivitást. Miután a fejlett technológiai tudást és a világ minden részén fellelhető okkult tudományokat kombinálták, a képesség, hogy célba vegyék és közvetlenül interakcióba lépjenek az emberi lélekkel, kifinomulttá vált. Ez egy keveréke volt pszichológiai taktikáknak, hogy manipulálják vagy felfedjék a rejtett pszichét és technológiát, ami manipulálni képes az emlékezetet, érzelmi állapotokat, éberséget, sőt még az álmokat is. Ennek eredményeként jött létre a skalártechnológia, ami nem csak befolyásolni képes az egyént, hogy felvegyen egy bizonyos szerepet vagy adjon egy bizonyos válaszreakciót, hanem egy olyan technológia is egyben, amely elaltatja a személyt, lokalizálja a tudatát és át tudja szállítani egy másik helyszínre.

 

A cikk itt folytatódik:

https://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/aug_tellez_a_titkolt_tudas_es_rejtett_technologiak_felfedese_3_resz