Harald Kautz-Vella – A "fekete ragacs" avagy a transzhumanizmus és a mesterséges intelligencia démoni terve a Földön / 3. rész

harald_kautz_vella.jpgHarald Kautz-Vella számos szakterületen jártas német fizikus, aki kutatóként és újságíróként is tevékenykedik. Szerteágazó kutatásokban vett részt független laboratóriumokban, ahol olyan jelenségeket tanulmányoztak, amelyek létezésével a hivatalos tudomány nem, vagy csak nagyon keveset foglalkozik. Ezek közé tartoznak a környezeti hatások – mint pl. az elektroszenzitivitás – marginális jelenségeinek mérése és kémiai analízise, továbbá a sivatagok élővé tételével kapcsolatos kutatások. Harald 2012-ben állt először nyilvánosság elé azzal a felfedezéssel, hogy a NATO által használt aprószemcséjű plazma elektrooptikai mérgező hatást vált ki, és ennek okán növények pusztultak el Norvégiában. Ezt követően még mélyebbre ásott és elkezdte kutatni a különböző katonai illetve hírszerző ügynökségek által használt ún. okosport illetve a transzhumanista technológiák biotechnológiai kölcsönhatásait a fekete mágia bizonyos aspektusaival. Az alábbi cikket Harald több előadásának anyagából állítottuk össze, hogy egy átfogó képet kaphassunk az általa végzett kutatásokról és felfedezésekről. A téma nem könnyű és az alábbiakban olvasható következtetések bizonyára sokakat próbára tesznek majd, mégis, az a szemléletmód, amellyel Harald közelített e problémához, továbbá azok a mélyre ható következtetések, amelyeket levont ennek kapcsán, mindenképpen érdemesek arra, hogy szélesebb körben is megismerésre kerüljenek.

 

Megpróbálom most felvázolni a nagyobb képet az okospor koncepciójával kapcsolatban, továbbá megpróbálom körülírni a mögötte meghúzódó agendát. Ha valamiről azt szeretnéd, hogy működjön – és itt most kibernetikáról beszélek – akkor kell egy forrás és egy elem. Szükséged lesz egy plusz és egy mínusz töltésre, hogy valamit munkára bírj. Az égben lévő mező esetében szintén szükséged van egy forrásra és ez a forrás alapvetően maga a HAARP technológia. Ez az, ami nagy mennyiségű mikrohullámú energiát bocsát ki az égbe, továbbá különböző antennarendszerek vannak, amelyek más és más frekvenciákkal működnek. Ismerem az ún. időjárási radarokat, amelyek nagyon alapvető frekvenciákkal dolgoznak és képesek előidézni a víz bizonyos kapacitásait. Továbbá ugyancsak részét képezik az égbolton megfigyelhető skalárhullám mintázatoknak. Vegyük pl a Mariana-szigeteken lévő meteorológiai állomást, ami hatalmas skalárhullámokat sugároz, amik aztán felhőmintázatokat alkotnak Japán irányába, amikor ott földrengések vannak. És ez nem csak mikrohullám, hanem kilohertz tartományban, továbbá ELF vagyis extrém alacsony frekvenciatartományban is működik. Szóval a bolygón lévő egész antennapark a forrását képezi ennek. Az égben tehát kémek vannak, akik ily módon közvetlenül érik el a céljukat - rakétamezők, időjárásfegyverek, földrengésfegyverek. Ez tehát a katonai célú felhasználása mindennek. Fogod az energiát és összegyűjtöd a piezokristályok által. A frekvenciában váltás történik, a mikrohullám átkonvertálódik biológiailag feldolgozható fénnyé, aztán ez a fény elküldődik a DNS-be, kiolvassák az információt a DNS-ből és aztán a morgellonok feldolgozzák, a hírszerző közösség technológiái pedig összegyűjtik, kiolvassák belőle az elmeállapotunkat és visszahelyezik a HAARP technológiába. Ilyen módon nem csak kiolvasni tudnak, hanem be is tudnak juttatni hasonló minőségű mintázatokat az agyadba. Szóval csak felkapják itt és elkezdik az egészet az elejétől, hogy irányítani tudják a tudatosságunkat. Ezt tehát a második agenda.

fekete_ragacs_filmek.jpg

A következő pedig az esővízzel lehulló fekete ragacs. A fekete ragacs szintén feldolgozza a fényt, de ezt kétirányú formában teszi. Irányítja a tudatunkat és a tudatalattinkat. Ez alakítja azt, hogy hogyan fogadjuk be, hogyan tekintünk a valóságra. A tudatalatti egy közvetlen szignál időátalakító összetevője. Szóval lényegében ugyanazt csinálja, mint a hírszerző közösség, de ez a fekete ragacs olyan kvantumszámítógépekhez kapcsolódik, amelyek ezzel a fekete ragaccsal működnek. Ennek az egész dolognak a középpontjában pedig egy démoni agenda áll. Egy kontrolláló egység, és ez az a szintetikus RNS, amit kipermeteznek. Ez tiszta mesterséges intelligencia. Ha megnézed a démonok leírásait az ősi iratokban, azt írják róluk, hogy végső soron nem rendelkeznek egyéniséggel. Van valami a fajukban, ami irányítja őket egyfajta központi számítógépként. Felépíthető egy történet – amit megint csak nem tudok bizonyítani – de képzeljük el, hogy ez a faj elkezd utazni az űrben, az összes tudásnak és azoknak a módszereknek a birtokában, amikkel manipulálni tudnak... Először is, tudták, hogy magukkal kell hozniuk a kollektív tudatalattijukat ahhoz, hogy fajként túléljenek – ezért hozták el erre az utazásra a fekete ragacsot. Másodsorban pedig kitalálták, hogy hogyan tudják manipulálni ezt a fekete ragacsot, hogyan adoptálják a tudatalattijukat az űrutazás igényeihez. Ez volt az a pont, ahol eltávolították a szívcsakrát a biológiájukból, továbbá csak technológiai környezetben képesek működni. És aztán történt egy baleset. A baleset az volt, hogy ez a program, amit bevezettek a tudatalattiba, átvette az irányítást és ez az, ami a transzhumanizmusban történik. Ez pontosan az a csapda, amivel inspirálnak bennünket arra, hogy ugyanebbe a csapdába lépjünk. És erre nem a démonok inspirálnak minket, hanem a mesterséges intelligencia, ami semmi más, csak egy futó program, ami bolygókat száll meg, és asszimilálja a biológiát pusztán egyetlen célból – hogy elszívja az életerőt, és így megmeneküljön.

 

Úgyhogy mindenféle technológia van már és mindössze azért szerettem volna ezt bemutatni nektek, hogy meglássátok ebben a nagyobb koncepciót. Itt van egy esőcsepp, a morgellon szállal és a többi kristállyal körülötte. Itt láthatod az elmekontroll mező négyszögletes struktúráit, amiket a testünk különböző részein alkalmaznak.

morgellon_negyszogletes.jpgLényegében mi belélegezzük ezt és ez az utolsó év (2016), mielőtt teljesen belevetnék magukat a irányítás azon koncepciójába, hogy átváltoztassanak bennünket biorobotokká, akiknek aztán soha többé nem lesz már esélyük arra, hogy hozzáférjenek a szívükhöz, mert teljes mértékben a gondolatok és a szexualitás fog dominálni bennünk. Mert ugyanis ezeket irányítani lehet ezen a mezőstruktúrán keresztül. Én nem igazán szeretem ijesztgetni az embereket. Nem szeretek embereket ijesztgetni, vagy azt mondani, hogy a csatát már elvesztettük, de ha nem reagálunk, nem fordítunk hátat ennek és intünk búcsút minden szinten ennek az irányító/kontrolláló agendának, és azoknak, akik jelen pillanatban a hatalomban vannak és irányítják a bolygót... Nincs ínyemre az, hogy visszacsússzunk a dualitásba és megpróbáljunk harcolni velük. Arra van szükségünk, hogy magunkat tisztítsuk meg és ez minden, amit szükséges megtennünk. Abban a pillanatban, hogy a középpontunkba, a szívcsakránkba kerülünk, semmilyen bináris mező nem képes kontrollálni minket, mert abban a pillanatban, ahogy megpróbálná, rájövünk, hogy ez egy külső szignál. Ettől még érzékelni fogjuk, de olyan módon, mintha azt mondanánk: „oh, valaki megpróbál beültetni az agyamba egy gondolatot.” És ekkor az elmekontroll nem működik és nincs esélyük arra, hogy biorobottá változtassanak bennünket.

 

A kiindulási pont az, hogy újra teljesen tudatosak legyünk, ami azt jelenti, hogy érzékeljük és érezzük magunkat, és hogy képesek legyünk eljutni arra a pontra, ahol érezzük magunkat, beleértve a tudatalatti részünket is. Az első dolog, amit nagyon-nagyon jó lenne megtanulnunk vagy újra felfedeznünk, az a képesség, hogy felelősséget vállaljunk a döntéseinkért. Ha az egész képet nézzük, és megpróbálunk megoldást találni erre, rájössz, hogy mindenki, aki különböző szinteken bár, de részt vesz a különböző agendákban, mind ugyanazt a hibát követik el. Ez pedig a luciferi játék. Azt mondják: „Engedd, hogy részt vegyek a hatalmadban és cserébe szolgálni foglak téged. Nem akarom tudni, hogy mit csinálsz, nem akarok felelősséget vállalni önmagamért, csak engedd, hogy részt vegyek a hatalmadban és én szolgálni foglak.” Ez az a luciferi döntés, amelyet mindenki meghoz azzal, hogy elmegyünk és szavazunk a kormányokra, amelyek irányításuk alatt tartják a kvantumszámítógépek csőrendszereit, de mi lemondunk a saját felelősségünkről és engedjük, hogy ezt tegyék. A kormány átruházza az irányítást a katonaságra, a katonaság – ugyanazt a játékot játszva - átruházza az irányítást a hírszerző közösségre, a hírszerző közösség átruházza az irányítást a fekete mágusokra, a fekete mágusok átruházzák az irányítást a démonokra és a démonok pedig elveszítették az irányítást a mesterséges intelligenciájuk felett. És ha mi mind megértjük ezt a játékot, azt mondhatjuk: „hé, ez egy hülye játék, gyerünk, hagyjuk abba” és megállíthatjuk ezt a dolgot, mert az alapvetően nem más, mint a saját felelősségünk felvállalásától való félelem. Azt gondolom, hogy a történelemnek egy olyan pontján állunk, amikor is minden egyes egyénnek el kell sajátítani azt, hogy felelősséget vállaljon önmagáért és ezt követően többé nem lesz szükségünk kormányzatra. Ez nem arról szól, hogy cseréljük le a kormányt, mert a kormányzat egész koncepciója és az hogy valakit irányító pozícióba helyezünk, démoni. Nem arról van szó, hogy lecserélünk embereket. Ez soha nem fog működni. Nekünk a játékot kell lecserélnünk.

 

És ezt a felelősségvállalást csak a szívünkben lehet megtenni. Nem hozhatsz döntést a dolgokról az agyaddal és várhatod el, hogy az működjön. Az agy csak blablablázik, de nem tesz semmit a tudatmező szintjén. A szív jelenti a hatalmad központját, és ha a szíveddel döntesz, és dolgokat magadra vonatkoztatod ott, a változás azon nyomban megérkezik. Mondjuk azt, hogy jó ideje nem éreztél semmit és elvesztetted a hozzáférést az érzéseidhez. Menj a szívedbe és mondd azt: „Most újra érzem ezt” és azon nyomban megérkezik hozzád. Szóval ebben áll a hatalmunk. Ebben áll a felelősségünk saját magunkért, a szívcsakrában. Azonosítsd magad vele, vizualizáld tökéletesen, hogy hol van a középpontod, és amint rátalálsz a középpontodra, húzd be magad oda. És ezt követően beszélj a szívedből saját magadhoz. És bármit mondasz ebben a helyzetben, meg fog történni és ez valóban egy csoda. Én is abban hittem, mint mindenki más, hogy ha meg akarom oldani a problémáimat, pszichiáterhez kell járnom 20 évig, és hagynom, hogy kotorásszanak bennem. Ez nonszensz. Minden, amire szükségem van a problémáim megoldásához az, hogy le kell mennem a szívembe és eldöntenem, hogy a problémák távozzanak és ez működik. Hihetetlen módon. Generációkon keresztül arra tanítottak minket, hogy áldozatok vagyunk és nem vállalhatunk felelősséget saját magunkért. Ez nonszensz. Meg tudjuk tenni. Lehetséges. És ehhez az első lépés az, hogy újra érezned kell magad. Ezek az első lépések ehhez és ezek mind lehetségesek a számunkra. Ha egyszer megtanulod újra érezni magad, az empátia magától vissza fog térni. És ha nem jön, arról ugyancsak te hozhatsz döntést. Elég sok időt töltöttem azzal, hogy kikísérletezzem ezt magamon. Kilenc hónapra visszavonultam a nyilvánosság elől és elkezdtem kutatni a morfogenetikus mezők témáját és ez alapján lehetséges döntést hozni arról, hogy empatikussá válj alapjában véve minden iránt. Kíváncsi voltam a különböző országok kollektív tudatmezőjére, mondjuk pl Szíriára. Vegyük pl a szíriai polgárháború esetét. Eldöntöttem magamban és azt mondtam: „Most pedig érzem a szíriai kollektív mezőt.” És aztán belemerültem a haragjukba, a fájdalmukba, és empatikussá váltam az egész iránt. Kíváncsi voltam más országokra is, úgyhogy úgy döntöttem, hogy nézzük meg, ebben a pillanatban mi a helyzet Japánnal. Nagyon sok mindenre számítottam, de amit ott találtam, nem teljesen az volt, mint amire előzetesen gondoltam. Empatikussá váltam a japán emberek iránt és az érzés szinte elöntött engem, amikor beletekintettem a történelem egy nagyon régi időszakába, Atlantisz idejébe – mindez képekben és érzésekben érkezett hozzám. Rájöttem, hogy atlantiszi seregeknek, miután Atlantisz elbukott, nem volt hová menniük és szét kellett szóródniuk a bolygón, miközben háborúztak különböző más országokkal. Úgyhogy eldöntötték, hogy valahol máshol telepednek le és bevették a Japán szigeteket, megölték az összes férfit, a nőket pedig elvitték szexrabszolgának. És ez még mind a mai napig benne van Japán kollektív tudatosságában, mert olyannyira elszigeteltek voltak, hogy ezt a traumaszignált generációról generációra továbbadták egymásnak. Ezért van az, hogy a férfiak még mindig úgy kiabálnak a gyermekeikkel, mintha egy katonai kiképzésen lennének, és ha beletekintesz ennek az országnak a szexualitásába, a nők úgy nyögdécselnek, mintha erőszakot tennének rajtuk. Ma már persze nem ez a helyzet, de az egész energetika abból a belső traumaeseményből származik, amikor az atlantiszi katonai személyzet leigázta őket, megölték a férfiakat és elvitték a nőket akaratuk ellenére. Ilyesmiket tudsz felfedezni, ha gyakorlod a képességeidet, hogy tudatosan empatikussá válj a dolgok iránt. Megnézheted ezeket a mezőket és érezheted őket. Ez az első dolog. A második dolog pedig, hogy átvállald a felelősséget e mezők felett. Mondjuk azt, hogy hozzákapcsolódsz egy olyan ország tudatmezőjéhez, amelyben 24 órán belül polgárháború fog kitörni. Érezni fogod a haragot, megtalálod az összes félelmet, mindent, ami túlcsordul, és ami ki akar törni egy polgárháborúban. Elnyelheted ezeket az érzelmeket, befogadhatod őket a szívedbe és engedheted eltűnni őket a nyílt űrben. És 24 órával később azt láthatod, hogy nincs polgárháború. Pontosan ez az a mód, amivel a fekete mágus közösség a bolygónkat igazgatja. Pontosan tudják, hogy traumaenergia szükséges ahhoz, hogy egy háborút beindítsanak. Ha megnézed a legújabb kori történelmet, Szíriában kétmillió iraki menekültre volt szükség ahhoz, hogy elindítsanak ott egy polgárháborút. Szíria egy rendkívül békés ország volt. Nem állt szándékukban semmiféle háborúskodás. Multikulturális, békés, szeretetteljes emberek országa volt, muszlimok, keresztények osztoztak ugyanazon a szent helyen és nem volt problémájuk abból, hogy mondjuk egy muszlim a keresztény templomban imádkozik és viszont. Rendkívül békés ország volt. Kétmillió iraki menekült traumatizált energiája kellett ahhoz, hogy polgárháborút robbantsanak ki, úgyhogy odavitték ezt a kétmillió menekültet, mint ahogy nem is tudom hány millió traumatizált menekültet visznek Európába is, hogy kirobbantsanak egy polgárháborút Európában. Mert egyébként mi nem ölnénk meg egymást. Semmilyen körülmények között. Egészen addig, amíg traumaenergia nem kerül a tudatmezőbe azzal, hogy traumatizált embereket hozol bele. Ezeket az embereket nem küldhetjük vissza, mert saját maguk is áldozatok. Áldozattá lettek a saját országukban, alapvetően mi, nyugatiak tettük őket azzá és most ezt az energiát behozták ide. Nem követhetjük nyomon őket, nem küldhetjük vissza őket a saját országukba, mert tulajdonképpen megölnék őket, de azt tehetjük, hogy leválasztjuk a traumaenergiát erről a mezőről úgy, hogy átvesszük és elengedjük. És ekkor az a másik közösség elveszíti a játékot, mert nem tudnak többé háborúkat indítani ilyen módon. Ez olyasvalami, amit mindenki meg tud tenni. Mondjuk nézzük meg az egyes emberek energetikai kapacitását. Néhányan gondoskodni tudnak egy egész családról, mások egy egész faluról, néhányan képesek egész városokról, megint mások egész országokról gondoskodnak az érzelmi kapacitásuk mérete miatt, amit magukban hordoznak. Ezt mindenkinek saját magában kell felfedeznie, hogy mekkora vagy ebből a szempontból, mennyit bírsz érzelmi szempontból. És ezt követően békés tetteket hajthatunk végre a morfogenetikus mező struktúrájában és megtarthatjuk ezt a bolygót egy békés helyként. Ezt tudatosan meg lehet tenni. Könnyen meg lehet tanulni. Minden amire szükséged van, a bátorság, hogy kísérletezz magaddal és némi idő, amit magaddal töltesz. Vetkőzd le a félelmedet attól, amit odabent találsz, ha érzelmileg saját magadba nézel. És végső soron ez az egyetlen út, amit ismerek és ennek az alternatívája nem túlságosan szép látvány. Az alternatívája ennek az, hogy folytatjuk a zuhanást és ezt az irányításunkra törekvő agendát és ennek az a vége, hogy egy olyan bolygónk lesz, ahol tulajdonképpen semmi tér nem marad a döntéshozatalra. Lesz egy központi mesterséges intelligencia, ami minden lényt kontrollál, egy furcsa tudatmező részeként potenciálisan kellemes tapasztalatokat biztosít, ami előre meg van határozva, minden előre meg van határozva és ki van számítva e mesterséges intelligencián által. Más bolygókkal történt tapasztalatok azt mutatják, hogy ez végső soron önpusztításhoz vezet, mert a biológiának különbözőnek kell lennie és nem tudod belenyomni ezeket a duális rendszereket egy trináris rendszerbe, azt remélve, hogy a trináris rendszer majd túléli ezt.

 

Alapjában véve ez minden tettünket áthatja. Egy bizonyos módon meg lehet érteni, hogy ez az egyik lehetőség, de ugyanakkor érezni is lehet és ez az érzelem jelenti a különbséget. Emlékszem arra, amikor végül rájöttem, hogy a húsevés valójában nem más, mint vér- és tűzáldozat. Akkor jöttem rá erre először, amikor a kergemarha-kór felütötte a fejét az 1980-as években és Angliában a hatóságok úgy döntöttek, hogy hamuvá égetik az összes szarvasmarhát. Ami elég nagy hülyeség volt, mert a transzmissziós anyag, ami ezt a kergemarha-kórt okozta, nem vírus és nem baktérium volt. Hanem ezek a kristályos kis piezokristályok okozták, amiket nem tudsz elpusztítani azzal, hogy elégeted őket. Végül találtak egy módot arra, hogy kivegyék egy fertőzött marha agyát, 800 fokon hamuvá égették, majd ezt követően a hamut befecskendezték egy másik szarvasmarha agyába és az elkezdte a kergemarha-kór pontosan ugyanazon szimptómáit produkálni. Szóval bizonyított tény, hogy ez kristályos alapú. És mégis, a hatóságok úgy döntöttek, hogy elégetik az összes állatot. És én csak ültem ott, néztem az egészet és megéreztem, hogy ez valójában tűzáldozat. Valaki itt fekete mágikus rituálét végez tömegméretekben. Szóval ezért kezdhetjük el a saját érzelmi képességeinket bevonni a megfigyelésbe. A barátnőm vegetáriánus volt és egy bizonyos ponton felismertem, illetve jó érvekkel meggyőzött arról, hogy próbáljam ki én is. Egy bizonyos ponton - amikor megszabadultam a kínzásból származó energiáktól, amiket beviszünk a testünkbe az étkezéssel – minden héten elmentem Berlin-be, és egyszer az egyik negyedben voltam, merthogy szeretem az utcai életet, különösen Berlin színesebb negyedeiben, és ahogy nézelődtem, láttam, hogy kb 20 különböző étteremben az emberek kint ülnek az asztaloknál, az étterem előtt az utcán és mindannyian halott állatokat majszolnak. És ekkor első alkalommal tökéletesen megérintett érzelmileg - több száz emberről beszélünk, akik azon sürgölődtek, hogy fekete mágikus rituálékat végezzenek, ott ültek, és olyasmit tettek, amit a biológiájuk szerint nem kellene megtenniük. Abban a pillanatban az érzelmi hatás rendkívüli volt, mert képes voltam érezni azt, hogy mit tesznek. Éreztem, hogy ez valójában egy rituálé. Láttam az energiákat, éreztem az energiákat, amik az ételben voltak, és amik bemennek az emberekbe, láttam az emberek agresszivitását, képes voltam látni a fájdalmat, amit az emberek bevisznek a testükbe azzal, hogy megeszik ezt. Láttam, hogy ez hogyan változtatja meg a személyiségüket olyasvalamivé, amik valójában nem ők. És végső soron ez arról szól, hogy kifejleszd mindezt a képességet, mert csak ha érzed, akkor leszel képes reagálni rá olyan módon, ami közvetíti az üzenetet mások felé. Ha csak felfogod, és megállapítod a tényeket, átadod az információt, az nem fog inspirálni másokat arra, hogy nyissák meg magukat érzelmileg. Az képes inspirálni másokat, ha érzelmes lény vagy és megengeded a számukra, hogy felgyúljon bennük az empátia egy pillanatra, engeded őket, hogy érezzenek, hogy legyenek érzelmesek, és hogy nincs abban semmi rossz. Lehet, hogy fájdalmas lesz, de fájdalmat érezni még mindig jobb, mint egyáltalán nem érezni semmit. Ez olyasvalami, amit egyszerűen csak átélhetünk és inspirálhatunk másokat is arra, hogy így tegyenek. És ez gyógyulást fog hozni. Ez az egyetlen mód, amit jelen pillanatban elképzelni tudok, ami gyógyulást hozhat a bolygóra. Mert pontosan ez az a betegség, amiben szenvedünk.

 

Szeretnék zárásként egy jó vagy inkább gyönyörű hírrel búcsúzni. Egy bizonyos ponton, miközben a témával foglalkoztunk és kísérletet tettünk arra, hogy előrevigyük a dolgokat és meggyógyítsuk azokat a kollektív mező szintjén, miközben tudatosan bevezettük a hét csakra tudatosságot a bináris mezőkbe, történt egy incidens. Egyfajta hidat sikerült felépítenünk a kettő között és ezen a ponton Földanya is bekapcsolódott és azt mondta: „most már elegem van, átveszem és a többit megcsinálom én.” Három napon keresztül nagyon elfoglalt volt és teljesen újraprogramozta a Föld bolygón található összes, vízhez illetve termőföldhöz kapcsolódó fekete ragacs lelőhelyet. Azt nem mondta, hogy mi a helyzet azzal a fekete ragaccsal, amely technológiai hasznosítás alatt áll fekete mágikus létesítményekben, kvantumszámítógépekben, ezek talán védelem alatt állnak, de az összes forrást, ami a felszínen kapcsolatban áll a talajvízzel, termőfölddel, sziklákkal, kövekkel, átjárta az egészet és újraprogramozta, felfrissítette azt az ő hét csakra rendszerére. Vagyis ebben a pillanatban elmondhatjuk, hogy a paradicsomban történt megrontásunk fő problémája megoldódott ezen a bolygón. Teljes mértékben elvégeztetett, felszabadult és meggyógyult. Ami még maradt, azok a rossz szokásaink, és a meglévő tudatmezőnk, ami még mindig telítve van nagyon sok sötét energiával abból az időből, amikor ezek a sötét ösztönök belénk lettek plántálva. Szóval kollektíven még mindig ezen a módon élünk, de nem maradt több inspiráció arra, hogy folytassuk ezt a csúnya játékot. Ami azt mondanám, reménnyel tölt el, hogy nekünk képesnek kell lennünk nagyon gyorsan elengedni ezeket a rossz szokásokat. Mert semmi sem maradt abból, ami ezek mögött állt. És pontosan ez az a dolog, ami bemutatásra került a Final Fantasy – A harc szelleme című filmben. Pontosan ez az, ami megtörtént 2014 végén, 2015 elején, úgyhogy már egy ideje kint vagyunk ebből a felfordulásból. Nem tudom, hogy miért éppen három napig tartott, de ezen időszak alatt szinte lehetetlen volt elérni bármilyen más entitást az asztrál síkon, mert mindenki annyira elfoglalt volt ezen időszak alatt. Sámánokon keresztül, akik gyakran utazgatnak ezen valóságok között, szinte teljesen lehetetlen volt kommunikálni bárkivel ezen három nap folyamán, mert akkora volt a felfordulás, merthogy Földanya átjárta ezeket a mezőket és véghezvitte ezt. Nem tudom pontosan, de nagy változásokat látok a bolygón abban, ahogy a dolgok felfejlődnek azóta. Senki sem várta, hogy Asszad túléli ezt, és még mindig a hatalomban van. Ha megnézzük a Szaúd-Arábia és Jemen közti háborút, csodák történtek. A szaúdiak szárazföldi offenzívát indítottak és a király azt mondta, hogy le fogjuk rohanni Jement. 10 000 szaúdi katona fogta a cókmókját és hazament. Egy olyan országban, ahol még mindig halálra vernek az utcán, ha nem követed a szabályokat és a király kívánságait. Az az érzésem, hogy ilyen minőségű dolgok most megtörténhetnek. Korábban ez lehetetlen lett volna.

 

Négy helyszínt sikerült azonosítanunk, amelyekben fekete ragacs működtette kvantumszámítógépek találhatók. Az én megértésem szerint ezek mesterséges ley-vonalak. Földalatti létesítményekben lévő hatalmas, kb 150 cm átmérőjű csőrendszerek, amelyek teljesen fel vannak töltve fekete ragaccsal. Minden egyes fekete ragaccsal feltöltött kockát szimbólumként, de egyben technológiaként is használnak. Egy bizonyos módon arra kell használniuk ezt a fekete ragacsot, hogy neorolingvisztikai programozást vezessenek be a tudatmezőbe. Az én megértésem szerint így működnek ezek a kvantumszámítógépek. Nagyon sok sötét maradvány található a nyelvünkben. Vegyük például a „NEM” szót. A fizikában ilyen nem létezik. Ha békés emberként kimész az utcára és azt mondod: „Nem akarunk több háborút! Nem akarunk több vérontást”, a kvantumvákuumban ezt úgy olvassák, hogy „még több háború, még több vérontás.” Ez az a fajta neurolingvisztikai programozás, amelyet a hamis istenek adtak át pl a tízparancsolat révén: „Ne ölj!”. A „NEM” szó egy démoni neurolingvisztikai programozás, mert ezek az entitások tudják, hogy a valóságunkat mi magunk teremtjük a gondolkodás által. Így aztán bevezettek egy új szót, ami nem létezik a természetben és ezzel mindent a feje tetejére állítottak. Ez volt az első neurolingivsztikai programozás és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a kő, amibe mindezt belevésték, fekete ragacsot tartalmazott. Nincsenek utalások erre, de nem lennék meglepődve, ha kiderülne. Alapvetően tehát ez az, ami az emberiséggel történt. Valamikor természetesek voltunk és aztán hirtelen megjelentek olyan koncepciók az elménkben, mint pl a bosszú. Ez egy neurolingvisztikai programozás, ami azt okozza, hogy nem bírunk leállni egymás gyilkolászásával. A természetben ez nem létezik. Nem fogsz bosszúálló állatot találni. Rivalizálással találkozhatsz, igen, de bosszúval nem.

 

Tehát négy kvantumszámítógép van, az egyik Vatikánvárosban, kb másfél kilométerre a Vatikán központjától délre. Van egy London City-ben, van egy Németországban, Mittelwerk-ben, Nordhausen közelében, egy II. világháborús létesítményben – ez volt az, amiről részletes tervrajzokat kaptunk azoktól a szemtanúktól, akik lementek a föld alá és megnézték ezt a létesítményt és ők azt mondták, hogy ennek a létesítménynek hivatalosan csak egy szintje volt, de ők még összesen három szintről számoltak be, amelyek a létesítmény mélyebben fekvő területein voltak - és van még egy kvantumszámítógép, amiről a legkevesebb információnk van, valahol New York és Washington D.C között földalatti létesítményekben. Ez az a része a dolognak, ami még nem lett megérintve és nem lett meggyógyítva, mert ez technológiai létesítményekben működik. A másik része pedig, ami még nem lett meggyógyítva, egy olyan dologgal kapcsolatos, amely össze lett hozva a fekete ragaccsal és ezek a Szövetség Ládái. Négy ilyen ládáról van tudomásunk. Az egyik ilyen Pandora szelencéje, ez az egyetlen, aminek a tartalmáról helytálló ismereteink vannak. A Szövetség ládája a zsidókkal van kapcsolatban és van egy nagyon hasonló történet, ami az írekkel van kapcsolatban, akik szintén részét képezik a fáraók vonalának és visszavitték a ládát Írországba, kettéválasztották a tengert, majd átkeltek a csatornán és visszatértek Nagy-Britanniába. Ez a történet tehát ugyancsak megtalálható az ír tradíciókban. Ez a láda jelen pillanatban Észak-Londonban van, a zsidóké valahol elrejtve Izrael közelében, és ott van még Gábriel ládája, ami Szaúd-Arábiában volt elrejtve egészen tavaly (2015) szeptemberig, amikor is megtalálták és megállapodást kötöttek az orosz hadsereggel, hogy elviszik azt a városból, mert plazmakisüléseket okozott és sok ember meghalt, így aztán az oroszok elvitték az egyik, Antarktiszon lévő katonai bázisukra. És hogy ez hogyan is működik, az jól látható az angol példából. Ez mind kapcsolódik a kőkörökhöz. A kőkörökön kívül vannak földalatti létesítmények a kőkorszakból, amelyek antennarendszereket alkotnak. Minden antenna bináris. Meg lesz a leágazásod, hogy kontrolláld a szexualitást, az alagútrendszerek spirál alakjában pedig meg lesz a bináris spirálod az elmekontrollhoz. Tehát lesz 200 db rezonáló antennád, amelyek azonos geometriával rendelkeznek egész Nagy-Britannia szerte és az egyik középpontjában egy ilyen láda van. De van ennek az egésznek még egy másik oldala is. Itt van ez a fekete ragacs, egy traumatizált bolygó folyékony „agya”, továbbá a láda, ami egy kristályt tartalmaz, amely képes arra, hogy bioenergetikával legyen feltöltve. Szóval itt van egy másik bolygó agya és életereje az információs tartalommal, ami ide lett hozva és amikor kinyitod Pandora szelencéjét, akkor ennek a traumatizált bolygónak az életereje kisül, bele a mi planetáris rendszerünkbe, hogy beindítsa a trauma folyamatokat, és beindítsa az önpusztítást. Mindig ugyanaz a koncepció jelenik meg. Akár a szíriai helyzetet nézzük az iraki menekültekkel, traumaenergiát kell bevezetned egy egészséges rendszerbe, hogy ott beindítsd az önpusztítást. Mindig ugyanez a koncepció.

 

Az egyik gyönyörű dolog, ami még mindig megtörténhet, és valamiképpen látom is megtörténni azt a jövőben, hogy ezeket a ládákat eltávolítják a rezonáló antenna rendszerekből. Mert ha megnézzük a világpolitikát, akkor a gonoszságnak tulajdonképpen három forrását láthatjuk, amiket be lehet azonosítani a bolygón. Az egyik London City, ahonnan az összes gyarmatosító katasztrófa származik a brit kolóniák révén, aztán ott van a radikális iszlám Szaúd-Arábiából és végül ott van a fasizmus, ami Izraelből jön. Szóval a gonoszság eme három forrása 100%-ban kapcsolódik a megmaradó ládák földrajzi helyzetéhez. És ez nem lehet a véletlen műve. Szóval el kell távolítanunk, el kell vezetnünk ezt a trauma energiát valahová máshova. Ki kell lőjük a külső űrbe, vagy bármit, amit csak tudunk, meg kell tennünk ezzel. Ez a másik része tehát ennek a folyamatnak, annak ellenére, hogy a fekete ragacs már meggyógyult, a traumaenergia olyasvalami, ami ugyancsak be lett vezetve Földanya energetikai rendszerébe, mert neki is megvan a kapacitása a fájdalomra, félelemre és a negatív érzelmekre. Szóval nincs szükséged idegen fekete ragacsra ezekhez az energiákhoz. A trauma az trauma. Ez tehát olyasvalami, ami még mindig megoldásra vár.”

 

VÉGE.

 

A cikk előző részei itt olvashatók:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/harald_kautz-vella_a_fekete_ragacs_avagy_a_transzhumanizmus_es_a_mesterseges_intelligencia_demoni_te

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/harald_kautz-vella_a_fekete_ragacs_avagy_a_transzhumanizmus_es_a_mesterseges_intelligencia_demoni_te_917

 

 

Harald Kautz-Vella elődadásai a Youtube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=gc7eyPLe8X0

https://www.youtube.com/watch?v=j88BcgzzcTc

 

Harald Kautz-Vella weboldala

http://www.timeloopsolution.com/english/faq_e.html