Corey Goode – Helyzetjelentés 2016. augusztus – I/2.

corey_frissites_aug.jpgCorey Goode legújabb információi és általános helyzetjelentése az elmúlt hetek/hónapok eseményeiről, találkozóiról, megbeszéléseiről...

 

Nem sokkal azt követően, hogy hazaértem Boulder-ből, Kaaree, az Anshar csoportból kapcsolatba lépett velem egyfajta "éteri konferencia hívás" formájában. Beszámolt nekem néhány olyan találkozóról, amin részt vett, közte egy olyanról is, amin a Titkos Űrprogram Szövetség képviselői is megjelentek.

 

Ezeken a találkozókon tájékoztatták, hogy a legutóbbi berepülésünk az Antarktisz jeges barlangjaiba jelentős zavart keltett azon személyek körében, akik ezen létesítmények biztonságáért felelősek. Leginkább amiatt estek kétségbe, hogy a fejlett technológiáik nem voltak képesek detektálni az Anshar űrhajójának jelenlétét.

antarctica-under-the-ice-final-72px-768x561.jpg

anshar_bus_craft.jpg Ennek nemcsak pszichológiai hatásai voltak azokra az emberekre, akik ezekben a létesítményekben dolgoznak, hanem azt is kommunikálták felém, hogy így bizonyos jég alatti területek mibenlétére is fény derült. Ezek olyan ősi helyek voltak, amelyek számos szempontból nagy jelentőséggel bírnak.

 

Később kiderült az is, hogy ezek egy ősi civilizáció maradványai, ahol ásatásokat végeztek. Leleteket katalogizáltak, technológiákat és az ott élők maradványait találták meg.

close_up_of_antarctica_base.jpg Az ezzel kapcsolatos jelentések túlságosan későn érkeztek meg a Szövetség egy bizonyos csoportjához ahhoz, hogy arra alapozva azonnal műveletekbe kezdjenek. Mire az eligazítás megtörtént, a Szövetség egyik frakciója már pozícionálta magát és műveletekbe kezdett az Antarktisz régiójában.

 

Kaaree figyelmeztette a Titkos Űrprogram Szövetség képviselőit, hogy a Hajcsárnak nem csakhogy szándékában áll visszavinni engem, hanem ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot néhány kontaktszeméllyel, hogy megvizsgálják a lehetőségét annak, hogyan tudnának eljutni hozzám. Nem értettem, hogy a Hajcsár miért kezelt engem ennyire személyes ügyként. Elmondták nekem, hogy erősen feldühödött állapotban volt és alapos megfigyelés alatt állt.

 

Megkérdeztem, hogy érkezett-e bármi hír Gonzales felől. Megtudtam, hogy az ősi maja szakadár csoport oltalma alatt áll. Nem sokkal ezt követően - miután Kaaree és én átbeszéltünk néhány személyes részletet - az éteri konferencia befejeződött,.

 

Az ezt követő hetekben Kaaree csak rövid eszmecserék erejéig lépett velem kapcsolatba, nagyon kevés információval szolgált a Titkos Űrprogram Szövetséggel lezajlott találkozóiról. Nagyon elhagyatottnak és haszontalannak éreztem magam.

 

Megkérdeztem Kaaree-t, hogy miért kommunikál velem még mindig, hiszen a közelmúltban nagyon kevés dologgal tudtam hozzájárulni az eseményekhez. Rám mosolygott és azt mondta, hogy még mindig fontos szerepet játszom a jövőben bekövetkező események menetében. Elmondta, hogy az "agyérintésünk" után olyan kapcsolatba kerültünk, hogy egész hátralévő életem során képes lesz belém nézni. Emlékszem egy Raw-Tear-Eir-rel folytatott kommunikációmra, amikor is azt mondta nekem, hogy a kozmikus energiák megnövekedésével, a gömbök elkezdenek majd elhalványulni a Naprendszerünkben. Addigra két másik faj jön majd, amelyik szorosan együtt fog működni az emberiséggel, amíg az átmenet folyamata megtörténik. Kaaree „meghallotta”, amit gondoltam és közbevetette: "Te és én még messze azután is kapcsolatban leszünk, miután az Őrzők már elmentek innen."

 

Július 10-én reggel 3 óra 40 perckor, felkeltem és egy ismerős kék gömb fénye ütött át a szemhéjamon. Kinyitottam a szemem és megláttam a kék gömböt, amint a rá jellemző cikk-cakk alakban táncolt a mennyezet körül, várva, hogy válaszoljak a hívásra. Felkeltem, felöltöztem és jeleztem, hogy készen állok az útra. Fogalmam sem volt arról, hogy erre a találkozóra sor fog kerülni, így aztán az egész találkozó célja ismeretlen volt a számomra.

 

Amikor megérkeztem, Raw-Tear-Eir sziluettjét láttam és egy nála sokkal alacsonyabb alakét, aki a bal oldalán állt. Úgy tűnt, hogy elég messze állnak egymástól. A figyelmem azon nyomban a hatalmas energetikai gömbön kívülre terelődött. Észrevettem, hogy több különböző méretű másik gömb éppen távolodik a Naptól.

 

Ezek a gömbök – a gömb belsejéből nézve - sokkal jobban ki voltak világítva, mint amiket korábban láttam. Úgy tűnt, hogy csillogva vibráltak és aztán egyre áttetszőbbek lettek. Lassan haladva a Vénusz és a Föld pályája felé mozogtak.

 

Ezután a Napunk felé néztem. Annak a gömbnek a fala, amiben benne voltunk, valamiféle szűrőként viselkedett, ami miatt másképpen láttuk a Napot ahhoz képest, ahogyan általában szoktuk. Észrevettem, hogy az elektromosság pattogva sugárzik kifelé a koronából.

 

Ezt követően figyelmem újra a gömb belsejébe terelődött, ahol Raw-Tear-Eir és a másik alak álltak, kb 3 méter távolságra tőlem. Üdvözöltem Tear-Eir-t és rápillantottam a mellette álló személyre és ők a létező legkönyörületesebb szemekkel néztek vissza rám.

 

Az újonnan feltűnt személy kb 165 cm magas volt, fényes zöld színű köntöst és barna szandált viselt. Az arcán különböző etnikai jellemzők keveredtek, afrikai karaktervonásokkal. Szemei barnák voltak, és ugyanolyan méretűek, mint a miénk, a haja pedig őszes volt, több fekete hajszál volt közte, mint fehér. Az arca alapján úgy tűnt, hogy fajának öregebb tagjai közül való, köszönhetően az arcán megjelenő ráncoknak. A bőrszíne olyan volt, mint a jelenleg Észak-Afrikában élőknek, kivéve, hogy bőre enyhén narancssárgás árnyalattal is rendelkezett. A feje a miénkhez képest kicsit más formájú volt, jóval kerekebb, de összességében véve nagyon emberinek nézett ki.

9_ambassador_mica.jpg10_close_up_of_mica.jpg Azt gondoltam magamban: "hasonló érzés lehetett, amikor az északi-amerikai őslakosok és a spanyolok először találkoztak." Felfigyeltem arra, hogy milyen sokáig álltunk egymással szemben, mire végre megszólalt.

 

Biztos vagyok benne, hogy az állam is leesett, amikor tökéletes angolsággal szólított meg. Semmiféle akcentust sem tudtam felfedezni nála. Ugyanazon a néven szólított, amin a Kék Avian-ok is szoktak, ő maga pedig "Micca" néven mutatkozott be.

 

Azt állította, hogy a bolygója a helyi csillagklaszterünkben található és fajuk a mi "csillag-unokatestvéreinknek" számít, hiszen a genetikájuk 94 %-ban megegyezik a miénkkel. Elmondta, hogy ő a bolygórendszerük földi nagykövete. Micca elmondása szerint a népe szerelmes a kultúránkba és a művészetünkbe, de mindig is zavarta őket az erőszakra való hajlamunk. Azt állította továbbá, hogy népe a múltban, amíg a szabadságáért küzdött, menekültként tartózkodott a Földön. Elmondta, hogy mindössze néhány generációnyi idő telt el azóta, mióta népe felülkerekedett a zsarnoki lényeken, akik rabszolgaságban tartották őket.

 

Megkérdeztem Micca-t, hogy miért angolul beszél hozzám, és miért nem non-verbális úton kommunikál. Azt válaszolta erre, hogy teljes mértékben képes lenne non-verbális kommunikációra is, de inkább az anyanyelvemen beszél.

 

Ezt követően elmondta, hogy népe a kezdetektől fogva követi és átfésüli a mi rádió, televízió és internetes adatforgalmunkat, hogy minél többet tudjanak meg a jelenlegi társadalmunk szokásairól és tudatossági szintünkről. Az embereik közül sokan most is figyelik a különböző szórakozási formáinkat és információközléseinket puszta kíváncsiságból. Elmondta továbbá, hogy a népéből sokan izgatottak azon lehetőség miatt, hogy a jövőben a Földre jöhetnek és segíthetnek nekünk, miután valódi szuverenitásunkat visszanyertük ugyanazoktól a lényektől, akik őket is rabszolgaságban tartották.

 

Micca azt állította továbbá, hogy szorosan együttműködött Raw-Tear-Eir-rel a saját népe küzdelmei során és nemrégiben ők is hasonló folyamaton estek át, mint amin jelenleg mi is keresztülmegyünk.

 

Elmondta, hogy az ő népe nem szembesült akkora kihívásokkal, mint amik itt a Földön előálltak, de számos hasonlóság felfedezhető. Azt mondta, ha mi elfogadjuk, akkor az ő hozzájárulásuk nagyon értékes lesz a számunkra a nem-túl távoli jövőben. Aztán hirtelen befejezte a társalgást és búcsút intett nekem.

 

Kicsit meghökkentem azon, hogy milyen gyorsan lett vége a beszélgetésünknek és arra számítottam, hogy ezt követően Raw-Tear-Eir-rel fogok kommunikálni. Ekkor megláttam egy kék gömböt, amint előtűnik mögülük, elkezd cikázni a mellkasom előtt és gyorsan visszavisz a hálószobámba. Van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam utoljára Micca nagykövetet...

 

Ezután megpróbáltam visszatérni a szokásos menetrendemhez. Nem tudtam David-del beszélni azóta, hogy június végén utoljára Boulderben forgattuk a Kozmikus Közzététel epizódjait és azóta rengeteg minden megfordult a fejemben. Terveztünk egy családi vakációt is Long Beach-be, amiről azt reméltem, hogy lehetőséget ad majd a számunkra, hogy átbeszélhessük a legújabb történéseket. David eközben egy jelentős fizikai és érzelmi "nagytakarításon" esett át, ami végső soron pozitív eredménnyel járt, de a menetrendünk végül mégsem keresztezte egymást.

 

6 nappal a Micca-val történt találkozót követően, július 16-án, újra feltűnt egy kék gömb a szobámban. Megismételtem a folyamatot és megint egy hatalmas gömb belsejében álltam, Raw-Tear-Eir sziluettje és a háta mögött kis távolságban egy másik, kisebb alak előtt. Felnéztem és megint tanúja lehettem annak a kozmikus jelentnek, amire már az előző alkalommal is felfigyeltem. Tekintetemet újra a gömb belsejébe fordítottam és láttam, hogy Raw-Tear-Eir és egy másik személy állnak előttem. Ezután észrevettem Raw-Mare-Eir-t, Raw-Rain-Eirt-t és egy aranyháromszög-fejű lényt a távolban. Köszöntöttem Tear-Eirt-t majd szemügyre vettem a társaságát. Egy pillanatig eltartott, míg felismertem, hogy az alak, aki előttem áll, nem más mint, Gonzales. Sokkolt a felismerés és láthatóan eléggé feszült lettem attól, hogy láthattam őt.

 

Az elmúlt néhány találkozónk alkalmával egyáltalán nem volt túl szívélyes velem, hiszen lényegében átadtak a Hajcsárnak. Legutóbb azt hallottam Gonzales-ről, hogy a maja csoport elvitte őt és érzelmi "gyógykezelésen" kell átesnie. Ránéztem az arcára, hogy leolvassak róla valamit, de nem láttam rajta sehol sem azt a védjegyévé vált mogorva arckifejezést, sem pedig azokat a folyamatosan megfeszülő inakat az állkapcsa körül. Ahogy rám nézett, az arca tökéletesen nyugodt és kifejezéstelen volt. Majd hatalmas mosoly ült ki az arcára és megkérdezte tőlem, hogy vagyok.

 

Egy rövid üdvözlés után, elmagyarázta, hogy az ő nézőpontja és időérzékelése alapján majdnem 6 hónapot volt távol. Elmondta, hogy a maják szakadár csoportjának technológiája egyszerűen varázslatos. Eközben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet ennyire kivirult, és a viselkedése illetve összességében az energiája milyen figyelemre méltó módon megváltozott.

 

Elmondta, hogy most már tudja, hogy kicsoda is valójában és megtalálta az igazi életcélját. Azt mondta, hogy a katonaságnál próbálta meg megtalálni a célját azzal, hogy a küldetésnek szenteli magát és bármit megtett volna, hogy teljesítse azt.

 

Meggyőzte magát arról, hogy a nagyobb jó érdekében tevékenykedik és végső soron másokat szolgáló személyként tekintett saját magára. Azonban az alacsonyabb denzitású ego csapdájába esett és önimádóvá vált. Ő és én elbeszélgetünk arról, hogy Tear-Eir és Kaaree hogyan kérdeztek meg engem – külön-külön – hogy akarom-e tudni, hogy "ki voltam, ki vagyok és ki leszek". A kérdésre mindkét esetben nemmel válaszoltam, mert valami belül azt súgta nekem, hogy térjek ki ezen információk elől.

 

Kaaree még azt is elmondta nekem, hogy a válaszom változást idézhet elő a személyes kapcsolataimban. Én a családomra gondoltam és úgy éreztem jól döntöttem. Amikor ez megtörtént a Kaaree-val való első találkozásom alkalmával, ő azt válaszolta: "úgy tűnik, a makacsság minden inkarnációdon végigkísért téged".

 

Gonzales elmondta, hogy a gyógyulásában az igazi nagy áttörés akkor következett be, amikor a maja csoport is feltette neki ugyanezt a kérdést és ő igennel felelt. Kicsit bővebben is kifejtette mindezt, majd arra bátorított, hogy tegyek így én is, ha a helyzet újra felkínálja magát.

 

Gonzales ezt követően komoly arckifejezésre váltott és bocsánatot kért korábbi viselkedéséért. Hallani akarta tőlem, hogy hangosan kimondom: én is megbocsátok neki, amit persze megtettem. Nagyon megkönnyebbültnek látszott attól, hogy nem táplálok többé semmiféle haragot az irányába. Ezt követően tájékoztatott arról, hogy találkozott néhány személlyel a Titkos Űrprogram Szövetségből. Az eltűnését követően nem tudott visszatérni régi pozíciójába, de bizonyos emberekkel sikerült kapcsolatban maradnia. A maják csoportjával marad majd és egyfajta összekötőként fog szolgálni köztük és olyan más csoportok között, akik segíteni akarnak az emberiségnek.

majak.jpg

Gonzales azt mondta, hogy nincs túl sok információja a számomra, de további részleteket árult el néhány korábban kapott információval kapcsolatban és egyben a megbékélés olajágát ajánlotta fel számomra a Titkos Űrprogram Szövetség nevében. Akkor már hetek óta nem rendelkeztem friss információkkal és nagyon örültem annak, amit megosztott velem.

 

Ezt követően beszélt azokról az eseményekről, amik a déli féltekén zajlanak és amiről David Wilcock, Dr. Michael Salla és jómagam is beszámoltunk korábban. Részleteket árult el azokról az eseményekről, amikre a Cabal különböző frakciói most megpróbálnak felkészülni. Mindegyik frakció különbözőképpen látja a bolygónkon hamarosan bekövetkező eseményeket. Mindenki arra számít, hogy a Nap minden irányba egyszerre hatalmas mennyiségű energiát fog kisugározni magából.

 

Wilcock részletesen elemzi ezeket az adatokat, tudományos és spirituális nézőpontból is augusztus 30-án megjelenő "A felemelkedés misztériumai" (The Ascension Mysteries) című új könyvében. Nemrégiben olvastam el ennek egy előzetes példányát és úgy érzem, hogy rendkívüli mértékben hozzájárul a témáról folytatott általános diskurzushoz.

 

Gonzales azt mondta: "senki sem tudja valójában, hogy mi fog történni”, amikor ez a szoláris esemény bekövetkezik. Azt mondta, hogy az elit nagyon sok tagja hiszi, hogy a Napunk valamiféle "resetelést" fog végezni. Gonzales szerint ez már eónok óta többé-kevésbé rendszeres jelleggel megtörténik, nem csak a mi napunk, hanem az egész csillagklaszterünk más csillagaival is.

 

Az Egység Törvénye perspektívájából nézve ez egy természetes módon bekövetkező esemény, ami univerzumszerte elősegíti a fejlődést és a felemelkedést egy természetes úton ismétlődő időciklus keretében. A leginkább tudományos és leggyakorlatiasabb titkos szindikátusok abban hisznek, hogy a Nap koronájának teljes felszíni felülete kidobódik majd. Úgy gondolják, hogy a Nap teljes mértékben elsötétül néhány nap erejéig, mielőtt újraéledne egy új egyensúlyi állapotban.

 

A szindikátusok "tojásfejei" (tudósai) úgy hiszik, hogy a bekövetkező energetikai lökéshullám és a megaerejű koronakidobódás le fog csapni minden kommunikációs és elektromos áramforrást itt a Földön. Ez negatívan érintené a jelenlegi infrastruktúránkat, de hatékonyan eltávolítaná a Naprendszerünkben lévő mesterséges intelligencia fenyegetés minden nyomát. Emellett tökéletes lehetőséget biztosítana arra, hogy a technológiák titkosítását egyszerre oldják fel és az egész bolygón terjeszteni kezdjék azokat.

 

Ezen szindikátusok közül néhányan úgy hiszik, hogy mindez egy váltást is okozna a Föld mágneses mezejének polaritásban, ami drámai hatással lenne a bolygón élő minden élőlényre. A testünk neurológiai és mágneses mezejére is hatással lenne, csakúgy, mint a tudatunkra.

 

Eltérés mutatkozik a különböző szindikátusok meggyőződéseiben, hogy ez a "szoláris tüsszentés" milyen erőteljes hatást gyakorol majd valójában a Föld felszínére és légkörére. Néhányan úgy hiszik, hogy ez egy kisebb következményekkel járó esemény lesz, ami után kell majd néhány évtized, míg felépülünk, ezzel szemben mások a vulkánkitörések és nagy kiterjedésű földrengések számának drámai megnövekedésére számítanak világszerte. Ez a bizonyos szindikátus csoport hiszi, hogy mindez egy planetáris télhez vezet majd, aminek során lényegében megismétlődik a korábbi fejlett civilizáció bukása, ami közvetlenül az utolsó jégkorszak előtt történt meg.

 

A szindikátus csoportok mindkét forgatókönyv esetén arra számítanak, hogy miután a por leülepszik majd, újra megjelennek és uralkodni fognak a túlélők felett. Abban hisznek, hogy "rendet hoznak majd a káoszba", és istenekké válnak, akik egy utopisztikus Új Világrend típusú bolygó felett fognak uralkodni.

 

Gonzales látva aggódó arckifejezésemet azt mondta: "ez az esemény nem fog bekövetkezni a közlejövőben, ez pusztán csak az, amire ezek a szindikátus csoportok számítanak". Elmondta továbbá, hogy a szindikátusok ezoterikusabb csoportjai – ahogy a mi közösségünk számos tagja szerint is - ez egy spirituális aratás lesz. Ez a perspektíva jelenik meg az Egység Törvényében is, amit David tudományosan vizsgál már több, mint 20 éve. A szindikátusok azt gondolják, hogy el tudnak menekülni és mélyen a föld alá illetve jégsapkák - mint pl az Antarktisz jege - alá bújnak majd előle.

 

Ekkor észrevettem, hogy közelebb értünk a Kék Avian-okhoz és az aranyháromszög-fejű lényhez. Gonzales több alkalommal is odapillantott Tear-Eir-re és azt mondta, meg kell szakítania a beszélgetésünket. Ekkor egy kék gömb érkezett. Gonzales rám nézett és annyit mondott: "azt hiszem, amíg visszajövök, Tear-Eir akar veled hosszabban beszélgetni." Megfordult a kék gömb irányába, ami aztán elvitte őt.

 

Ránéztem Tear-Eir-re majd a többiekre. Végre sikerült elolvasnom az Egység Törvényét (az első könyvet), Tear-Eir pedig a könyvben olvashatóhoz nagyon hasonló szójárással kezdett el kommunikálni velem. Most már képes vagyok több kérdést feltenni és többet érteni abból, amit felém kommunikálnak. Kíváncsi voltam, ezúttal milyen információkat fogok kapni tőle.

 

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK.

 

 

A cikk első része itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/corey_goode_helyzetjelentes_2016_augusztus_i

 

 

A fordítás alapjául szolgáló cikk angol nyelven:

http://spherebeingalliance.com/blog/corey-goode-intel-update-part-1-aug-2016.html