Corey és Cobra közös rádióinterjúja –II/2.

corey_cobra.jpgA Rob Potter közreműködésével készített interjú folytatásában szól lesz a mesterséges intelligencia jel megtisztításáról, a Naprendszerünkben zajló energetikai folyamatokról, a Galaktikus Kódexről és ehhez kapcsolódóan a „pozitív” és „negatív” földönkívüli szövetségek viszonyulásáról valamint a földi végjáték várható kimeneteléről.

 

Ok, tehát nagyon sok minden történik, de legtöbbünknek elsősorban a saját életünkre kell koncentrálnunk és arra, hogy emeljük a rezgésünket. Corey, valószínűleg nem tudsz róla, de Cobra feltett a honlapjára egy nagyon nagy hatású dokumentumot, amivel én és mások is nagyon együtt tudunk rezonálni, és ez a dokumentum Galaktikus Kódex névre hallgat. Ez egyfajta etikai kódexnek tekinthető, olyan, mint mondjuk a tízparancsolat... Ez egy nyilatkozat, amit állítólag galaxisszerte használnak és egy adott bolygón megnyilvánuló szabad akaratot is meghatározza.

http://goodethungary.blog.hu/2016/05/06/cobra_galaktikus_kodex_peticio_es_chimera-korlat_helyzetjelentes

Hallottál-e már erről? Nekem és sokak számára e kódex rendelkezései hitelesek. Úgy gondoljuk, hogy ezeket a rendelkezéseket megszegték és jelenleg ezért zajlanak ezek a megbeszélések a rosszindulatú földönkívüli fajokkal.

 

Corey: Igen, hallottam róla, hogy felállították ezeket a rendeleteket. Ezek általában kissé különbözhetnek minden naprendszer, minden kultúra vonatkozásában, a fejlődésüktől függően. A lényegük viszont általában ugyanaz.

 

Cobra, megosztanád a gondolataidat a Galaktikus Kódexről? Tudomásod szerint ez valóban egy galaktikus kódex vagy naprendszerről naprendszerre járva különbözik?

 

Cobra: A galaxis spirituális evolúciója a galaktikus központban kezdődik. A Központi Nap körül található a legtöbb fény és ez az a hely ahonnan az ún. Központi Civilizáció kifejlődött. És amikor galaxisszerte terjeszkedni kezdett, megalkotott egy fényhálózatot és segített a galaxisban élő más fajoknak a fejlődésben és együtt felfedezték, hogy létezik egy bizonyos belső kódex, ami addig nem volt leírva sehová sem. Ez lényegében arról szólt, hogy hogyan zajlanak a dolgok, a különböző társadalmak hogyan társteremtenek illetve hogyan léteznek együtt.

 

Ez a Galaktikus Kódex – ami közzé lett téve a blogomon – lényegében egy, az emberi elmével összhangban lévő belső igazság interpretációja. Szóval azt mondanám, hogy a mögöttes igazság bárhol a galaxisban járva ugyanaz, de az a mód, ahogyan a különböző lények szemlélik, illetve ahogyan ezt interpretálják, az a saját fejlettségüktől illetve az igazságról alkotott megértésüktől is függ. De az alapszabályok nagyrészt ugyanazok.

 

Nagyon sokan beszélnek úgy, mintha a nem-beavatkozás egyfajta kozmikus törvény lenne. De nem az. A nem-beavatkozás direktívája csak egy ürügy volt az arkhónok részéről, hogy megszállás alatt tarthassák a bolygót. A valóság azonban az, hogyha egy bizonyos bolygón egy bizonyos entitás kapcsolatot akar teremteni, akkor annak meg kell adni a lehetőséget.

 

És az ok, amiért ennek a kapcsolatfelvételnek nincs meg a lehetősége a Föld bolygón, az nem a nem-beavatkozás direktívája miatt van, hanem azért, mert valaki megakadályozza a kapcsolatfelvételt. Ha az emberek elkezdik megérteni ezt, azzal hatalmas, planetáris lépést tehetünk a Teljes Nyilvánosságrahozatal irányába. Hogy megértsük, hogy a Teljes Nyilvánosságrahozatal miért nem történik meg most rögtön, ahhoz tudnunk kell, hogy ez nem azért van, mert nincsenek olyan lények odakint, akik kapcsolatba akarnának velünk lépni, hanem azért, mert valaki megakadályozza ezt a kapcsolatfelvételt azzal, hogy az emberiséget túszként tartja fogva.

 

Így aztán, amint ez a túszhelyzet megoldódik, a kapcsolatfelvétel meg fog történni. Ez a természet törvénye, a születéssel járó jogunk. Jogunk van ahhoz, hogy kommunikáljunk a csillagtestvéreinkkel és nővéreinkkel. Jogunk van kapcsolatba lépni velük. Ez az, amiért én küzdök.

 

Corey, mit tudnál hozzáfűzni a Cobra által elmondottakhoz. Hiszen ő azt mondja, hogy ezek a lények nem a szabad akarat miatt nem lépnek kapcsolatba velünk, hanem sokkal inkább biztonsági okok illetve egy túszhelyzet miatt. Mi a te nézőpontod ezzel kapcsolatban?

 

Corey: A Szuperföderációban a szabad akaratra vonatkozó törvények nagyon fontosak és említésre is kerülnek, de maguk a törvények nagyon lazák. Ugyanakkor vannak kiskapuk, és bizonyára meg is találták ezeket a szabad akaratra vonatkozó kiskapukat. Már maga az a tény, hogy nyílt csatákat vívtak a Föld bolygó légterében, kihasználták az embereket tízezer éveken keresztül egészen a közelmúltig, amikor is aláírták ezeket az egyezményeket nem sokkal Mohamed idejét követően. Mindez nagyon sok mindent elárul. Számomra ez nyílt és közvetlen beavatkozást jelent egy adott világ genetikai, spirituális fejlődésébe és egy szociológiai szintű folyamatos beavatkozást a civilizációnk életébe.

 

Az egyik cikk, amit már többször megosztottam a weboldalamon („A TerraKor akták- Áttekintés az Omega helyzetről”) – arról szól, hogy azért kellett megkötni ezeket az egyezményeket a különböző csoportok – pozitív konföderációs csoportok illetve sötét szándékú földönkívüli szindikátusok – között, mert a köztük dúló harcok mindkét oldalt erősen megtizedelték. És bármi áron el akarták kerülni a további harcokat. Egyetértetek-e abban, hogy ezért is lehet az, hogy egymással ellenséges csoportok bázisokon osztozhatnak a Holdon, miközben úgymond, tiszteletben tartják egymás területét? Én azt hallottam, hogy ennek ellenére gyakran előfordulnak betörési kísérletek ezeken a bázisokon.

 

Corey: A Holdon? Tényleg?

 

Igen, a Holdon. Merthogy vannak ott pozitív csoportoknak bázisai, náci bázisok, drákonidák bázisai egymás mellett a Konföderáció és a plejádiak bázisaival, pozitív csoportok bázisaival. Igaz lehet ez?

 

Corey: Igen, a Holdon mindenfelé nagykövetségek találhatók. Ezeknek egy jó része egy bizonyos negatív csoport irányítása alatt áll, de mindenféle megállapodások köttettek a Holddal kapcsolatban... Lényegében a Hold olyan, mint az Antarktisz. Fel van osztva több részre és tulajdonképpen diplomáciai területnek számít, de ugye harcok vannak az Antarktiszon is... Az egyetlen csoport, amely támadásokat hajtott végre a Holdon, azok mi, emberek voltunk. Alacsonyabb szintű katonai titkos űrprogram csoportok mindenféle dolgot kilőttek a Holdra. Ők az egyedüli csoport, akik nyíltan ellenséges szándékból cselekedtek. Egy nagyon kényes egyensúly van a Holdon és egyetlen csoport sem kísérli meg azt, hogy ott összekuszálja a dolgokat.

 

Tehát nem akarják, hogy a Naprendszerünkben galaktikus méretűvé eszkalálódjanak a konfliktusok. Cobra, mit tudnál elmondani a Holdon lévő diplomáciai viszonyokról és hogyan valósul meg ez a törékeny tűzszünet a különböző csoportok között?

 

Cobra: Először is szeretném egy kicsit körbeírni a Föld bolygó felszínén lévő helyzetet. Igen, valóban igaz, hogy különböző egyezmények kerültek aláírásra és ha ezeket az egyezményeket nem tartanák tiszteletben, az két dolgot eredményezne. Először is lennének reptiliánok, akik a nyílt színen ennének meg embergyerekeket reggelire, másrészt pedig lennének plejádiak, akik kimentenék még a közúti balesetek sérültjeit is. És ha mindkét szituáció egyszerre történne meg, az igen extrém akciókhoz vezetne, úgyhogy ez nem volna túlzottan tanácsos. Ezért kellett aláírni ezeket a kellemetlen egyezményeket.

 

A megállapodások egyik része megvédett minket, tehát arra szolgáltak, hogy megvédjék a fénymunkásokat és fényharcosokat. De az érem másik oldalán viszont ugyanezek a megállapodások megvédték a leginkább szem előtt lévő Cabal tagokat is. Tehát mindkét oldalra vonatkoztak.

 

Ezeket a kellemetlen egyezményeket egy bizonyos mértékig minden lény elfogadta, persze, nem teljes mértékben. Mindkét oldalon történtek bizonyos esetek. De ezt az egyezményt tiszteletben fogják tartani egészen az Esemény időpontjáig, amikor is a bolygó felszínét felszabadítják.

 

Meg tudom erősíteni azt, amit Corey elmondott a Holddal kapcsolatban, egészen eddig a pontig valóban így zajlottak ott a dolgok. Nem tudom megerősíteni azt, ami jelenleg ott zajlik, de valóban, nagyon sok érdekcsoport van ott, és meglehetősen szigorúan kijelölt területeken mozoghatnak csak, és tiszteletben kell tartaniuk ezeket a határokat, ellenkező esetben biztosítva van, hogy kölcsönösen megsemmisülnek. A legtöbb ott tartózkodó faj felismerte, hogy ez nem lenne túl jó választás. Így aztán tartózkodnak a nyílt színi csatározásoktól, a közvetlen konfrontációtól, mert megértették, hogy ott ez a végüket jelentené.

 

Igen, nagyon szomorúnak találom, hogy a Naprendszerünk olyan, mintha a földi viszonyok mikrokozmosza lenne és szégyen, hogy még a Holdon is határokat kell kijelölni. Remélhetőleg hamarosan ez is meg fog oldódni. Nagyon sok kérdés van amúgy a Holddal kapcsolatban. Corey, mi a te nézőpontod? A Holdunk valóban mesterséges? Máshonnan lett idehozva? Vagy ez valójában egy űrhajó? A te nézőpontod alapján, hogyan néz ki a Hold történelme és valóban rögzítve van-e a pályája?

 

Corey: A Hold egy természetes képződmény, ami ki lett vájva és egy hatalmas bárkának lett kialakítva. Az is lehet, hogy részét képezi annak az eredeti védelmi rendszernek, amit az ún. Ősi Építő Faj hozott létre, ami egészen addig a pillanatig működött, amíg ez a Szuperföld felrobbant. Ez leomlasztotta a Naprendszerünket körbe vevő védelmi rácsot, ami a helyi csillagklaszterünkben található naprendszereket is védte.

 

Amikor ez a technológia leomlott, a különböző fajok – akikre genetikai gazdálkodókként hivatkozunk – elkezdtek bejönni erre a területre, keveredtek velünk, a genetikánkkal és bármit megtehettek velünk, amit csak akartak. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Mi is volt az eredeti kérdés?

 

Semmi gond, nagyjából meg is válaszoltad. Szóval a te számodra a Hold egy természetes úton kialakult bolygó, vagy hold, aminek a belseje ki lett vájva és feltehetőleg ősi építők egy bárkaként használták.

 

Corey: Egymásnak ellentmondó információkkal találkoztam, amik olyan különböző csoportoktól származtak, akik régészeti expedíciókat vezettek a Holdon. Az információk általában az adott csoport nézőpontjától illetve vallási hitétől is függtek, így aztán számos különböző perspektívából szemlélték a Holdunk történelmét.

 

Ok. Cobra, szeretném a te nézőpontodat is hallani a Holdról. Megegyezik-e a véleményed Corey-éval, vagy egy kicsit más nézőponttal rendelkezel ebben a témában?

 

Cobra: A Hold egy természetes képződmény, aminek a pályája a Földhöz van rögzítve, ami általában egy természetes jelenségnek számít a Naprendszerünk nagy részében. Nem lett kivájva, ugyanakkor belülről méhsejtszerű szerkezete van, ami azt jelenti, hogy a felszíne alatt alagutak lettek kiásva. Ezek az alagutak természetes lávacsöveket jelentenek, földalatti városokat, amiket különböző civilizációk használnak már nagyon-nagyon rég óta. Én úgy mondanám, hogy a Hold egy természetes műhold. Egyáltalán nem mesterséges, ugyanakkor igen, a múltban nagyon sok célra használták fel.

 

Ok. Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek. A következő kérdés inkább Corey-nak szól, de akár mindketten válaszolhattok rá. Nagyon sok csoportosulásról beszéltél már az eddigiekben. Beszéltél a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumról, és hogy a nácik beszivárogtak ebbe, aztán az ellenséges szándékú Sötét Flottát is említetted, és a Szuperföderációs csoportokkal lezajlott találkozóidról is beszéltél. Ezzel kapcsolatban érkezett egy kérdés, mely így szól: "Úgy tűnik, hogy Corey szerint sok földönkívüli faj és föderációs csoport van, amelyek különböző célokat követ. De úgy tűnik, hogy Corey nem hisz abban, hogy létezik a pozitív fajok Galaktikus Konföderációja, amely a Fény érdekében munkálkodik. Legalábbis eddig nem említette ezt a Gömb Lény Szövetség kapcsán. Szóval a kérdésem Corey-hoz, hogy hiszel-e a Galaktikus Konföderáció létezésében és abban, hogy többségben vannak a rosszfiúkkal szemben? Mi a véleményed az általuk tett erőfeszítéseikről? Valóban jószándékúak?"

 

Corey: Nos, ugyancsak azt kell mondjam, hogy sokszor dobálózunk a "pozitív" és "negatív" jelzőkkel és az ehhez hasonló címkékkel. A Szuperföderáció lényegében egy szuperföderáció. Több más föderációból tevődik össze, és ezek a föderációk több százezer, ha nem még több csillagrendszer képviselőiből állnak. Szóval ezt a Szuperföderációt jó eséllyel olyan csoportok alkotják, mint amilyenekre itt a kérdező is utal, de ők magukat nem olyan módon határozzák meg, ahogyan az emberek itt a Földön, vagy ahogyan pl az interneten emlegetik őket.

 

Ezen csoportok közül nagyon sokan - ahogy azt korábban is mondtam – a mi nézőpontunkból szemlélve pozitívak. Úgy tűnik, hogy nagyon is segíteni akarnak nekünk, ugyanakkor megvannak a maguk céljai is, hiszen minden lénynek megvan a maga célja. Néhányan közülük viszont igazán nem bánnák, ha azt látnák, hogy a földi emberiséget lecserélik – ahogy ők emlegetik - sokkal felelősségteljesebb gondnokokra. Szóval nagyon nagy spektrum fut végig ezen a Szuperföderáción.

 

A többségük, a mi nézőpontunkból nézve pozitívnak tekinthető. Azt akarják, hogy fejlődjünk. Ők is és mi is részét képezzük ennek a Nagy Kísérletnek. És ha ők fejlődni szeretnének, az egyben azt is jelenti, hogy tőlünk is azt szeretnék, hogy mi is fejlődjünk. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni.

 

Ok, köszönöm szépen. Közben eszembe jutott, hogy itt van ugye a Ganümédész - amiről Cobra is beszélt és egy Luis nevű barátom is – ami egy mesterséges hold, és egyben egy kiképzőhely is vezetők és tanítók számára. És van egy csoport, amelyiket szinte szerető anyai ösztönök vezérelnek és számukra mi olyanok vagyunk, mint egy fájós láb. Mi vagyunk a galaxis fájós lába és ők azért vannak itt, hogy segítsenek meggyógyítani ezt a fájós lábat, azáltal, hogy egyfajta mentorként szolgálnak az emberi tudatmező számára. Úgyhogy amikor én a „negatív” szót használom – bár tudom, hogy ez már-már ítélkezésnek tűnhet – akkor én elsősorban azokra csoportokra gondolok, akik a kormánnyal együttműködnek pl a népességcsökkentő terveik kapcsán.

 

Corey: A Szuperföderáció sokkal magasabb szinten áll ennél. A Titkos Űrprogramokban részvevők nagy része nem is tud ezekről a csoportokról. Ők általában csak azokról a csoportokról tudnak, akikkel együttműködnek, például a drákonidákról vagy olyan más csoportokról, akik különösebben nem vesznek részt ebben Szuperföderációban.

 

Ok. Amikor a „negatív” szót használom - nem akarok egyetlen csoportot sem megtagadni, kizárni az abszolútumból, vagy megváltoztatni - de amikor egy faj megszegi a Galaktikus Kódexet, akkor az a csoport negatívnak minősülhet... És tudom, hogy csomó olyan dolog illetve részlet van, amiről szeretnénk hallani tőled: kivel találkoztál, melyik csoporttal, mit mondtak neked, mi az álláspontjuk, mit fedhetsz fel a pozitív terveik közül. Megosztanál velünk erről bármilyen információt?

 

Corey: Nos, van néhány információ, amit megosztottam és még meg is fogok osztani a Kozmikus Közzététel (Cosmic Disclosure) sorozat epizódjaiban, amit azonban előtte meg kell majd még egy kicsit vágnunk. Nagyon sok leírást illetve műveleti információt adtam már ki, amiről azt mondták, hogy megoszthatom őket, de néhányan e csoportok közül nem vették ezt jó néven. Szóval van még néhány dolog, amit alaposabban meg kell vizsgálnom mielőtt megosztanám az információkat, különösen annak tekintetében, ami nemrégiben történt köztem és Gonzales között, egy incidens során, amikor is egy rivális frakció elfogott és kikérdezett, ami nagyon nagy feszültséget eredményezett köztem és a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa között. Szóval nagyon óvatosnak kell lennem, hogy ne öntsem ki a gyereket is a fürdővízzel együtt.

 

(Szerk - Az említett incidens pár héttel ezelőtt történt Corey-val, amikor is egy eddig ismeretlen katonai csoport tagjai „elrabolták” őt és gyógyszerek hatás alatt vizsgálatoknak vetették alá. Testfolyadék- illetve hajmintát vettek, továbbá a beszéde alapján hangmintákat is rögzítettek tőle. Egy tablet segítségével különböző katonai személyekről készült képeket mutattak neki, egy másik kamerával pedig Corey automatikus szemreakcióit rögzítették, ami jelzett, ha ismerős személyt látott a képeken. Ennek következtében a Titkos Űrprogram Szövetség 3 magas rangú személyét beazonosították, köztük Gonzales-t is – valószínűleg valódi személyazonosságukra is rájöttek. Ez óriási feszültséget gerjesztett és nagyon sokat rontott Corey és a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának eddig sem túl rózsás viszonyán. Gonzales-szel való viszonyában is törés keletkezett, erről Corey talán részletesebben is fog beszélni a következő beszámolójában. Mindez azért is érdekes, mert Corey – a gyógyszerezés és kémiai kezelés, illetve a valószínűsíthető emlékkitörlés miatt - semmire sem emlékezett a történésekből, hanem csak utólag mondták el neki és szembesítették őt a kellemetlen következményekkel...)

 

Cobra, hallhatnánk a te véleményedet a pozitív és negatív szövetségekről? Említetted korábban, hogy a drákonidák nem tárgyalnak.

 

Cobra: Először is, azt kell mondjam, hogy létezik egy pozitív szándékú Galaktikus Konföderáció. Ez nagyon is valós. Valójában már többször is megmentették az életemet, úgyhogy ők nagyon is valódiak, legalábbis számomra. Nagyon sok faj alkotja ezt a konföderációt. Az én nézőpontom alapján ez a legerősebb csoportosulás a galaxisban, méghozzá azért, mert ők a kozmikus szeretet valóságában élnek. És nincsenek úgymond, hátsó szándékaik, mögöttes terveik. Ők egyszerűen csak azt szeretnék, ha mindenki átélhetné ezt a tapasztalatot. Természetes késztetésük van arra, hogy galaxisszerte megosszák és terjesszék ezt a galaktikus szeretet érzését és meggyógyítsák azt az anomáliát, ami itt létezik. Ez a legfőbb motivációjuk.

 

Ahogy a Fény galaktikus hálózata egyre inkább kiterjedt a galaxisban, egyre több és több faj integrálódott be ebbe a hálózatba. E folyamat során elismerték és tiszteletben tartották a szuverenitásukat illetve integritásukat és egyenlő félként léphettek be a galaktikus evolúció folyamatába. Azok a fajok, amelyek nem akarnak együttműködni általában olyan fajok közül kerülnek ki, akiknek hátsó szándékaik vannak, különösen azoknak a fajoknak, akik dominálni akarnak más fajok felett, mint például a drákonidák.

 

Vannak még tárgyalások a drákonidákkal, de az ő tárgyalási stílusuk nem arról szól, hogy megoldást akarnak keresni a problémákra. Az ő részükről ez sokkal inkább arról szól, hogy az akaratukat rákényszerítsék másokra. Szóval egy bizonyos ponton őket is kényszeríteni kell. Olyan helyzetbe kell hozni őket, ahol nem tudnak másokat bántani, ugyanis ha más fajoknak ártanak, azzal megszegik a Galaktikus Kódex rendelkezéseit.

 

Azokkal a fajokkal, akik átlépnek bizonyos határokat, foglalkozni kell. És azokkal a fajokkal, akik itt a Naprendszerünkben átléptek bizonyos határokat, azokkal éppen most foglalkoznak. Ez ennyire egyszerű.

 

Cobra, figyelembe véve azt a hatalmas erőt, amivel előálltak, hogy semlegesítsék ezeket a negatív erőket – és azt hiszem, hogy a Gömb Szövetség technológiái is mindenképpen ide sorolhatók, hiszen képesek arra, hogy visszapulzáljanak a támadások esetén - mi fog történni ezekkel a negatív fajokkal? Lényegében letartóztatják őket? Említettük korábban, hogy néhányuk vissza lesz küldve a központi napba, ahol a lélekfejlődésüket újraindítják. De lesznek-e olyanok, akik kicsúsznak ebből és továbbra is folytatni fogják a tevékenységüket a galaxis más részein? Vagy pedig az a szándék, hogy ezeket a lényeket egy karanténba helyezik más világokon, ahol tovább dolgozhatnak magukon? Mi fog történni ezekkel a lényekkel? Esetleg újra át kell éljük ezt a helyzetet millió évek múltán?

 

Cobra: Nem. Ez a végső tisztítási folyamat a galaxisunkban. Minden egyes érző lénynek - aki ezekbe a fajokba tartozik - választási lehetősége lesz. Ha hajlanak az együttműködésre, akkor segítséget kapnak. Nagyon sok kísérlet, pozitív kísérlet volt arra, hogy egy kis teret adjanak nekik ahhoz, hogy átgondolhassák és felismerjék, hogy a pozitív ösvény az, amelyen érdemesebb haladni. Ha viszont nem akarnak együttműködni, abban az esetben egy újrastruktúrálási folyamaton kell átesniük, mert a sötétségnek van egy bizonyos időrése az univerzum történetében, és ez az idő nemsokára letelik. Úgyhogy számukra a játék véget ér. Nincs semmi céljuk többé az evolúcióban. Ez pusztán egy anomália, amit ki kell javítani.

 

Köszönöm szépen. Cobra tehát nagyon pozitívan szemléli a jövőt. Corey, tudom, hogy nagyon sok dologban veszel részt a titkos űrprogramokban és igazán sajnálom ezt a legutóbbi veled történt incidenst. De vajon te is ilyenfajta bizalommal tekintesz a jövőbe? A gömb lények megmutatták-e neked, hogy mindez meg lesz gyógyítva egyszer és mindenkorra, és hogy egy galaktikus szintű tisztítás és gyógyítás fog bekövetkezni a Föld bolygó felszabadítása során?

 

Corey: Igen, ez a végső olvasata annak, amiért ők itt vannak. Ez a fő céljuk, ez a küldetésük. Szóval hiszek benne és meggyőződéssel vallom, hogy ennek ez lesz a végső kimenetele.

 

Nos, hölgyeim és uraim, ez egy nagyszerű interjú volt Corey-val és Cobra-val, remélem élveztétek. Azt is el szeretném mondani, hogy mindkét úriember elfogadta a meghívást egy újabb interjúra, amire valamikor a későbbiekben fogunk sort keríteni. Mindkettőjüknek rendkívül sűrű a programja, úgyhogy nem volt egyszerű összehozni őket, de meg fogunk próbálni újra összeülni egy közös beszélgetésre.

 

VÉGE.

 

 

Az interjú korábbi részei:

http://goodethungary.blog.hu/2016/05/15/corey_es_cobra_kozos_radiointerjuja_i_1_resz

http://goodethungary.blog.hu/2016/05/15/corey_es_cobra_kozos_radiointerjuja_i

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/corey_es_cobra_kozos_radiointerjuja_ii

Címkék: Cobra, Corey Goode