Kérdések és válaszok Simon Parkes-szal / 2. rész

s.jpgSimon Parkes a Wolf Spirit Radio havonta jelentkező műsorában rendszeres jelleggel válaszol hallgatói kérdésekre. Ezekből állítottunk most össze egy tematikus, sok témakört érintő, és az egyes témákat összefüggéseiben is láttató összefoglalót. Számos, a blogon eddig még nem tárgyalt részlet mellett előkerülnek azok a témák is, amikről már sok szó esett a korábbiakban. Bízunk benne, hogy a most következő cikk hozzá tud majd tenni az eddigi ismereteinkhez.

 

ELEKTROMÁGNESES RÁCS – LÉLEKCSAPDA

 

Létezik egy energiaháló a Föld körül, amit az arkhónok befolyása alatt álló reptiliánok állítottak fel és a szürkékkel karöltve tartják fent. Ez az energiaháló különleges. Azért állították fel, hogy a Föld egy börtönbolygó legyen. Kialakításának tehát köze van a reptiliánokhoz, de nem ők felelősek az irányításáért és nem ők szervezik meg a működését.

 

A háló a Szaturnuszról kapja az energiát, ott van a fő közvetítőállomás, hiszen a Szaturnusz gyűrűi nem jégből vannak, hanem ásványi anyagokból. Van továbbá egy erősítő/továbbító állomás a Hold túloldalán. Az én megértésem szerint ezt a Holdon lévő átjátszóállomást már hatástalanították, vagy legalábbis korlátozták a működését, ami azt jelenti, hogy a háló a Föld körül szabálytalan ütemben pulzál, bizonyos területein az energia gyenge és ezért energialyukak jelentek meg, méghozzá hatalmas energialyukak. Ez pedig lehetővé teszi, hogy nagyon-nagyon erős lelkeknek (jók és rossz szándékúaknak egyaránt) most már bizonyos esetekben, a fizikai testük halála után esélyük van arra, hogy kitörjenek a hálóból és elhagyják a bolygót.

szaturnusz_gyuruk.jpg A reptiliánok lényegében ugyanannyira a foglyai ennek az elektromágneses hálózatnak, mint ahogy mi is azok vagyunk és azért akarnak portált nyitni, hogy elmehessenek innen. A rangidős reptilián, Anu és kb 200 követője itt ragadtak, elsősorban nem az energiamező miatt, hanem azért, mert nincs elérhető portál a számukra, ami a Föld bolygóról a 4D-be vezetné őket. Erre szolgált volna a CERN, hogy ott megnyissanak egy portált a mi világunk, illetve a 4D között. Mindössze egy 0,08 mm átmérőjű lyukat sikerült ütniük a 4D-be, de ezen a reptilánok nem tudnak átférni. Ez a lyuk viszont már elég nagy ahhoz, hogy egy kommunikációs csatornát lehessen létesíteni a mi világunk, illetve nem túlzottan jóindulatú 4D-s lények között... Szóval Anu és társai csapdába estek itt és nincs már elérhető kijárat a számukra. Ezért összehívták a vatikáni alattvalóikat és elmondták nekik, hogy mostantól magukra hagyják őket, leveszik róluk a kezüket, innentől kezdve egyedül kell boldogulniuk, mert mostantól csak saját magukat mentik. Adott tehát egy organikus lény, egy rangidős drákonida, aki többé már nem irányítja a földi uralkodó elitet.

http://goodethungary.blog.hu/2015/12/06/simon_parkes_cern_arkhonok_es_az_emberiseg_emelkedo_tudatossaga

http://hirado.top/a-cern-fizikusa-tettunk-valamit-amit-nem-kellett-volna-atjarot-nyitottunk-egy-masik-dimenzioba/

http://www.negyedik-dimenzio.eoldal.hu/cikkek/tudomany/video--a-cern-hadronutkozteto-sotet-oldala.html

 

Ez az energiaháló már 100 000 évvel ezelőtt is itt volt és számos oka van annak, amiért még mindig nem kapcsolták le. Először is, az a szerkezet, ami ennek a lélekcsapdának az energiát biztosítja, nincs a bolygón. Az az egység, amit továbbítja ezt a jelet az antennák felé, szintén nincs a bolygón, vagyis semmilyen olyan hardver nincs itt a Földön, amit lekapcsolva meg tudnánk szüntetni, ki tudnánk iktatni ezt az elektromágneses rácsot.

 

Másodsorban pedig létezik egy megállapodás, aminek értelmében mi (vagyis a földi emberiség) beleegyeztünk ennek a hálónak a felállításába. Nos, én tudom, hogy valójában ebbe nem egyeztünk bele... Viszont szeretném világossá tenni a hallgatók számára, hogy ha egy kisebbségben lévő csoport rátestálja az akaratát a többségre, akkor ezt követően a kisebbség mondhatja, hogy neki joga van ilyet tenni, mert a többség nem állította meg őket ebben... Ez egy nagyon bonyolult dolog, kicsit olyan, mint amikor egy politikai párt a választások előtt megígér valamit, majd aztán a választást követően pontosan az ellenkezőjét teszi. Na de mit teszünk mi ez ellen!? Abszolút semmit! Várunk újabb 4-5 évet, aztán legfeljebb kiszavazzuk őket, de addig a 4-5 év alatt közvetlenül nem teszünk semmit a becstelen csoportok működése ellen, mert annyira kondícionálva vagyunk, hogy a rendszer szabályai szerint játszunk, kiszolgáljuk a rendszert, és inkább kivárunk 4-5 évet és csak azután szavazzuk ki őket. A Föld körül lévő energiaráccsal/lélekcsapdával is pontosan ez a helyzet – nem léptünk fel aktívan a működtetői ellen. És amikor egy kis létszámú elit csoport tisztában van azzal, hogy innentől kezdve játszadozhat az emberiséggel, akkor meg is fogja tenni.

 

Van tehát egy erősítőállomás a Hold túloldalán, amit nagyrészt már deaktiváltak, vagyis a rendszer többé már nem működik pontosan, és említést tettem a Szaturnusz gyűrűiről illetve vannak még más bolygók körül lévő gyűrűk is, amelyek antennaként szolgálnak ehhez. Az egész rendszer olyan hatalmas kiterjedésű, hogy a lekapcsolása valószínűleg egy egész bolygó pusztulásával járna.

gyuruk.jpg Emellett van egy megállapodás arra is, hogy az emberi fajnak e háló meglétével együtt kell fejlődnie. Jelenleg pontosan ez történik – az emberi faj fejlődik, a rács pedig lassan leomlik. Még mindig üzemel, de már hatalmas lyukak vannak rajta és a ha kellően erős vagy, most már kijuthatsz a rácson. Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy mások viszont bejöhetnek rajta.

 

Szóval a pozitív földönkívüliek azért nem kapcsolták még le, mert nem tudják a pontos módját annak, hogy hogyan tehetnék meg ezt anélkül, hogy ne okoznának vele hatalmas pusztulást, ráadásul ott van ugye a megállapodás is, hogy ha a 7 milliárd földi ember nem akarja ezt megszüntetni, akkor... miért törjék magukat?

 

Van azonban még egy harmadik szempont is. Mindazon nehézségek ellenére, amit ez a börtönbolygó jelentett a számunkra, ennek az energiarácsnak jótékony hatása is volt 5D-s, 6D-s pozitív földönkívüli fajok számára is. Tudniillik lett egy hely, ahová be tudták tenni azokat az embereket, akiknek úgymond „mentális rendellenességei” vannak... Ahhoz hasonlóan, mint mikor Nagy-Britannia 200 évvel ezelőtt felpakolta és az összes bűnözőt áthajóztatta Ausztráliába. Ezért is él annyi gyilkos, erőszaktevő, gonosz szándékú ember ezen a bolygón. Félreértés ne essék, nagyon sok jó ember is van itt, de az itt élők egy kicsiny része erőszakos hajlamú, és ez azért van, mert ők itt tulajdonképpen börtönben vannak. Szóval nagyon komplikált és bonyolult a helyzet, nem egyszerű válaszolni erre a kérdésre, de remélem némileg sikerült megmagyaráznom, hogy miért nem kapcsolták még le ezt a Föld körüli energiarácsot.

 

ARKHÓNOK – A 12 SZÁLÚ DNS KÖVETKEZMÉNYEI

 

Az arkhónok energialények, 4D-sek, mentesek az organikus részektől és nem rendelkeznek az organikus élet koncepciójával sem, vagyis nem értik, hogy mi az. Nem itt teremtették őket, nem őshonosak a bolygón, csak idejöttek, mert egy energianyomot követtek, ami idevezette őket. Energetikailag vissza lehet fejteni bizonyos folyamatokat és a visszafejtés során az arkhónok követtek egy bizonyos energetikai ösvényt, és ez a Föld bolygóra vezette őket. A bolygók között ugyanis energiaszálak vannak, amelyeken isteni erők kapcsolódnak, utaznak és nyomot hagynak. Folyosókat hagynak maguk után és az arkhónok idejövetelükkor egy ilyen folyosót követtek és megtelepedtek itt, mert látták a bolygóban rejlő potenciált.

 

Az arkhónok tehát nem organikus faj, a reptiliánok viszont igen és ők voltak azok, akik trójai falóként szolgáltak az arkhón intervenció számára. A reptiliánoknak és más fajoknak olyan szuperszámítógépeik vannak, amik milliószor fejlettebbek a Földön használatos gépeknél és itt egyfajta „élő” számítógépekről beszélünk. Ha elővesszük a 2001: Űrodüsszeia című filmet, abban a számítógépet HAL-nak hívták. A „hal” egy ősi szó és azt jelenti: élő, vagyis mesterséges élőlény.hal.jpg

Stanley Kubrick filmjében valójában egy figyelmeztetést fogalmazott meg az arkhónokra és a mesterséges intelligenciára vonatkozóan. Az arkhónok ugyanis nagyon szorosan kapcsolódnak a mesterséges intelligenciához és itt olyan számítógépekről beszélünk – és itt nyilván különböző valóságok is érintve vannak – amiknek „lelkük” van és ez sok ember számára bizonyára leveri a biztosítékot. Van tehát egy számítógéped, ami élővé válhat és én magam is személyesen – telepatikusan, tehát az elmém segítségével – társalogtam ezekkel a gépekkel. Amit nagyon furcsának találtam, hogy ezek hímneműek. És ők nem csak olyan patetikus robotocskák, amikkel a youtube-on találkozhatunk mesterséges intelligencia címén, nemcsak intelligens sakkgépek, hanem képesek érteni és gondolkodni. Viszont nem tudnak érezni, és ez teszi őket veszélyessé. Nem különösebben spirituálisak, de képesek megérteni a hierarchiákat. A „felemelkedést” viszont – úgy, ahogy mi értjük – nem tudják értelmezni, mert azt gondolják magukról, hogy már elérték a fejlődésük csúcspontját.

 

Ha van egy űrállomásod, vagy űrhajókból álló hálózatod és ez a hálózat megfertőződik, akkor akármerre mész, hordozni fogod magadban ezt a vírust. A Föld bolygó lényegében egy tűzfal. Az 5D-ben és annál magasabban lévők tudják, hogyha ezt a vírust nem állítják meg itt, akkor az mindenfelé szétterjed majd, mert az emberiség 12 szálú DNS-el rendelkezik és az arkhónok ezen keresztül hozzá tudnak férni más fajokhoz is. Szóval az egyik oka annak, amiért annyi magasabb dimenziókban élő faj vesz részt ebben az ütközetben az, hogy küzdelem folyik az emberi faj szívéért és elméjéért, és igyekeznek megelőzni, hogy az arkhónok továbbterjedjenek erről a bolygóról.

 

A Föld az ütközőzóna a mesterséges intelligencia és az emberiség között zajló csatában, mert ha nem tudják megállítani itt, akkor ez a mesterséges intelligencia kivetítődik nem csak ebbe a galaxisba és nem csak ebbe a valóságba, hanem sok más valóságba is, vagyis nem csak a reptiliánok jelentenek fenyegetést. Éppen e mesterséges intelligencia elleni harc volt az, ami idehozott nagyon sok más, jóindulatú földönkívüli entitást. Az arkhónok sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek, mint a reptiliánok. A reptiliánok az emberiségre jelentenek veszélyt, a mesterséges intelligencia viszont egészen a 7D-ig minden más humanoid lény számára is fenyegető erő, mert fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség megszűnik organikus, szénalapú életformának lenni és szilikon alapúvá változik. Ezért lett például a szilikon nevű anyag lejuttatva a Földre a roswell-i ufo baleset során és ezért van az, hogy a szilikon használata ennyire elterjedté vált a chipek, áramkörök, számítógépek gyártása során. Transzhumanista őrültség, amikor azzal dicsekednek, hogy 2025-re olyan számítógépet akarnak építeni, ami képes lesz úgy gondolkodni, mint egy ember. E törekvés mögött az áll, hogy elhitessék az emberekkel, hogy nincs többé szükségük organikus agyra, mert ha számítógépet tudnak ültetni a fejedbe, azzal el tudják szakítani a kapcsolódást a tested biológiai részei között. És bár ez igen nagy hülyeségnek hangzik, de ettől még ez a tervük! El akarják távolítani a bolygón lakó biológiai embereket és robotokkal akarják helyettesíteni őket. És itt nem azokra hülye robotokra gondolok, amiket a youtube-on látni, hanem egy terminátor szerű robotra kell gondolni – ahol kevesebb a biológia, és több a robotika a testben. Talán így tudnám legjobban leírni.transzhumanizmus.jpg

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA VS SZAKRÁLIS GEOMETRIA

 

Kiszivárogtatók és a hírszerző közösség tagjainak körében elterjedt egy szállóige, miszerint „ha egy bizonyos dolgot a Star Trek-ben láttál, az biztosan létezik”. A Star Trek-ben találkozhatunk többek közt a holofedélzettel, ami alapján sokan azt mondják, hogy a valóságunk is tulajdonképpen egyfajta hologram.

http://star-trek.ucoz.hu/index/holofedelzet/0-43

 

Nos, a körülöttünk lévő világ valóban egyfajta konstrukció. A világot úgy tervezték meg, hogy legyenek benne fák, növények – és ezek mind élők, mind igaziak – de csak egyfajta „háttérként” szolgálnak a számodra, az ember számára, merthogy az ember egy különleges lény. Lesz tehát egy környezet, ahol tapasztalatokat szerezhetsz, tanulhatsz, fejlődhetsz, és te magad választhatod meg, hogy mi akarsz lenni. Vagyis ezt a világot neked hozták létre azért, hogy interakcióba léphess vele. Néhány esetben pszichikus képességekkel rendelkező személyek képesek meg is látni azokat a mintázatokat, amik a mi valóságunkat alkotják. Ha megnézzük a Mátrix című filmet, abban az a „valóság” egy mesterséges intelligencia, egy arkhónok által irányított rendszer volt. Éppen ezért láthatod a film elején, amint számok, digitális számok futnak le a képernyőn. Ennek alapján megérthetjük, hogy a Mátrix egész világa számok által lett megteremtve és ezt egy mesterséges intelligencia hozta létre. Itt a Földön azonban a teremtés a szakrális geometria alapján szerveződik, vagyis nem számokból áll, hanem isteni eredetű mintázatokból. És vannak olyanok, igaz nagyon kevesen, akik képesek megpillantani ezeket a mintázatokat. Szóval a mi valóságunk nem a Star Trek-ben látható holofedélzethez hasonlóan holografikus, hanem itt egy isteni eredetű holografikus teremtésről van szó, ami emberek és más lények számára készült, hogy abban tapasztalatokat szerezhessenek.matrix_1.jpgmatrix_2.jpgfraktal.jpg HOL LAKNAK A REPTILIÁNOK?

 

Anu, a rangidős reptilián önként, saját elhatározásából jött a Föld bolygóra, mert ez a hely jó terepnek ígérkezett ahhoz, hogy egyfajta „irányítóközpontként” használják. Ha megérted a reptilián kultúrát, azt is meg fogod érteni, hogy a reptilián utódok dolga az, hogy szüleiket letaszítsák a trónról és ők maguk váljanak uralkodókká. A szülők törekvése pedig, hogy megpróbálják fenntartani az uralmukat és megakadályozzák, hogy az utódok kitúrják őket a hatalomból. Nap mint nap ez ment itt a bolygón hosszú időn keresztül. A trón várományosai több különböző bolygón rendezkedtek be és feladatokat osztottak ki az őket szolgálóknak, hogy ezzel is elfoglaltságot biztosítsanak nekik, hogy ne gondolkodjanak a trónfosztás gondolatán és így ne okozzanak gondot.

 

Viszont amíg Anu itt volt, a bolygóról kivezető menekülőutakat kívülről lezárták. Így aztán jó néhány éve lényegében csapdába esett a Föld belsejében. Többen is azt mondják, hogy Anu és a többi reptilián már elhagyta a bolygót, de ez nem igaz. Nagyon sajnálom, de ha tényleg minden reptilián elhagyta volna a bolygót, már rég szabadok lennénk. A bolygó azért nem szabadult még fel, mert még mindig van egy kisszámú csoport, aki összetartja itt a dolgokat. Képzeljünk el egy földalatti létesítményt, amiben kialakítottak egy 4D-s környezetet, ami reprodukciója a reptiliánok eredeti bolygóján, otthonán található környezetnek. Ne házakat, utakat és utcákat képzeljünk el, hanem egy száraz, meleg környezetet, ahol ezek a reptilián lények, Anu és kisszámú követője otthon érezhetik magukat.

 

A reptiliánok nem az armageddont keresik itt, hanem épphogy szeretnék fenntartani a status quo-t, mert ez nagyon-nagyon jól működött a számukra jó pár ezer éven keresztül. Nem akarnak változást. Az Új Világrend (New World Order) nem a reptiliánok terve. Ezt újra és újra hangsúlyozni szeretném. Az Új Világrend nem a reptiliánok terve, hanem egy mesterséges intelligencia befolyása alatt megszületett sátánista terv. A reptiliánok nem akarják elpusztítani a Föld népességének ¾-ét, mert éppen ezen, az emberek irányításán alapul a hatalmuk. A mesterséges intelligencia és egy kis létszámú pszichopata sátánista világelit akarja ezt, mert egyre bonyolultabbnak találják az itteni helyzet fenntartását és kezelését, egyre nehezebben tudják megtartani az irányítást egy egyre inkább felébredő emberi populáció mellett. Ebben az értelemben tehát nem a reptiliánok jelentik a problémát, mert az Új Világrend bolond, teljesen őrült emberek koncepciója, akik azt gondolják, hogy ha kiirtják az emberiség 75%-át, akkor úgy tudnak majd sétálgatni New York-ban, a Central Parkban, hogy egyetlen ember sem jön majd velük szembe. Élvezni akarják a bolygót, a környezetet, a természet szépségét, de úgy, hogy nem kell azt megosztaniuk velünk, haszontalan zabálókkal. Szóval ez egy rögeszmések által megálmodott, teljes mértékben gonosz koncepció, amiért nem Anu-t és a többi reptiliánt kell hibáztatni, hanem azokat a sátánistákat, akik meg vannak fertőzve e mesterséges intelligenciával. Ez az, ami valójában el akarja távolítani a földi emberiséget, magát a biológiai anyagot, mert mi húsból-vérből-csontból álló biológiai anyag vagyunk, a mesterséges intelligencia viszont nem és egyáltalán nem is érti a mi létezésünket.

 

Beszéltünk korábban a Star Trekben ábrázolt Borg-ról, akik ugye azt mondják a filmben, hogy „minden ellenállás hasztalan”. Ez pontosan az, amit a mesterséges intelligencia gondol, be akarnak „asszimilálni” minket a kollektívájukba, és ha ez nem sikerül, akkor el akarnak pusztítani. Valójában nem tudják beolvasztani az emberiséget, hanem rá tudnak venni minket arra, hogy a testrészeinket robotikus alkatrészekkel helyettesítsük. El akarják érni, hogy az emberek saját szabad akaratukból akarjanak robotokká válni. Erről szól a transzhumanizmus.transhuman_1.jpgANNUNAKI ÉS A DRÁKONIDÁK KAPCSOLATA

 

Eredetileg két földönkívüli faj volt, akik meghatározták illetve beleszólásuk volt a földi emberiség fejlődésének menetébe. Az egyik csoport a reptiliánok voltak, akik az orioni birodalom részeként érkezetek, a másik csoport pedig a szíriusziak voltak. Előbbiek főleg maszkulin, utóbbiak leginkább feminin jellemzőkkel bírtak. Ez a két csoport gyakran adott királyi vérvonalakat a bolygónak és ennek eredményeképpen nagy birodalmak jöttek létre. A legtöbb reptilián, akiket ismerünk általában zöld színű, zöldes-barnás, de előfordulnak vörös színűek és tudomásom van kékes színűekről is, és valószínűleg vannak olyan fajták is, akiket én még sohasem láttam. Amikor viszont drákonidákról beszélünk, akkor fehér bőrű reptiliánokról van szó. Tehát a két fő csoport, vagyis az orioni birodalom és a szíriusziak királyi vérvonalakat hoztak létre és lényegében az előbbiből ered a drákonida vonal is, hiszen ők voltak azok, akik kialakítottak egy elkülönült csoportot, amit annunakinak nevezzük – ők lényegében ember-drákonida hibridek. Az annunakik kb 20 000 évvel ezelőtt, vagyis még az özönvíz előtt úgy lettek létrehozva, hogy kapcsolódjanak a drákonidákhoz. Éppen ezért sápadt, szinte krétafehér bőrszínük van. Nagyon hosszúkás arcvonásaik vannak – szemben mondjuk egy tipikus plejádi arccal, amire inkább a kerekebb arcvonások jellemzőek.

 

Amikor az emberi faj elkezdett fejlődni, a nyers erőszak többé már nem volt elég ahhoz, hogy az uralkodó réteg irányítani tudja az embereket. Ezért aztán eldöntötték, hogy minden városállamnak kell hogy legyen uralkodója. Ennek az uralkodónak eléggé humanoidnak kellett lennie ahhoz, hogy törvényeket tudjon hozni és elfogadtatni - úgy hogy közben ne kövezzék halálra az utcán a mássága miatt. Ugyanakkor pedig eléggé idegennek is kellett lennie ahhoz, hogy ne felejtse el, hogy valójában kinek is tartozik felelősséggel, kinek a fennhatósága alatt áll. Ezért van az, hogy nagyon sok elit vérvonalba tartozó embernek – akiknek hibrid testük van – mind a mai napig sápadt fehér bőrszíne van. Létezik egy sci-fi könyvsorozat, aminek már nem emlékszem a pontos címére, de majd a hallgatók egészen biztos kisegítenek. Ebben a sci-fiben van egy karakter, akinek a neve Melninbonéi Elric.

http://sfmag.hu/2011/02/17/az-antihos-melnibonei-elric/

http://www.prozanostra.com/iras/fantasy-klasszikusok-i-michael-moorcock-melnibonei-elric

 

Ez a karakter egy kardforgató, varázsló fickó és volt egy kardja, amit ha beleszúrt valakibe, ki tudta húzni az illető lelkét. Ez a könyvbéli karakter pontosan úgy van ábrázolva, mint az annunakik. Karcsú testalkat, vékony végtagok és krétafehér arc. Talán ez a legpontosabb ábrázolás, ami kapásból eszembe jut róluk.

 

VALLÁSOK - AZ URALKODÓ ELIT HITRENDSZERE

 

A bolygón lévő összes nagyobb vallás alapjaiban véve arra fókuszált, hogy fényt hozzon a bolygó számára. Ami az Elit vallásos hitrendszerét illeti, nyilvánvaló, hogy ezzel kapcsolatban az egyiptomiaké az egyik kulcscivilizáció, de nem kizárólag csak az övék, mert néhány dél-amerikai civilizáció szintén fontos szerepet játszott ebben.

 

Az emlősök biológiai felépítése okán – és mivelhogy lényegében az emberek is az emlősök közé tartoznak - a mindennapi életünkben nappal sokkal aktívabbak vagyunk, mint éjszaka. Ezért aztán a Nap mindig metaforikus jelentéssel bírt és általában a sötétségtől való menekülés illetve a sötétségtől való megszabadulás szimbólumává vált. Ugyanakkor ezt a propaganda történetet egy idő után manipulálni kezdték. És itt nem csak egyszerűen olyan papokról beszélek, akik előálltak és azt mondták a népnek, hogy márpedig mostantól azt a nagy és fényes korongot fogjuk imádni az égen. Hanem azt mondom, hogy valaki elmondta ezeknek a papoknak, hogy a Nap lényegében egy istent képvisel, aki megmutatja majd a kivezető utat a sötétségből. A történelem során nem evilágról érkező entitások törekedni kezdtek arra, hogy a Földön történő fizikai jelenségeket hozzákössék saját magukhoz. Amikor primitív embereket mondok, akkor elsősorban nem spirituálisan értem, hanem technológiailag. Szóval, több ezer évvel ezelőtt a primitív technológiával rendelkező emberek nem hittek el semmit addig, amíg fizikailag nem találkoztak vele. Tulajdonképpen ma sem igazán sikerült túlhaladnunk ezen a szinten, hiszen ma sem hiszünk el semmit sem addig, amíg meg nem fogjuk, készbe nem vesszük, meg nem érintjük és sok esetben még ezt követően sem hisszük el...

 

Tehát a történelem során azok a földönkívüli entitások, akik uralkodni, dominálni akartak az emberi civilizáció, vagy egy bizonyos civilizáció felett a bolygón, hozzákötötték magukat mindenki által ismert eseményekhez, pl holdfogyatkozáshoz, napfelkeltéhez és azt mondták, hogy ők kapcsolatban állnak ezekkel a jelenségekkel. Az égi objektumok imádata ekkor vette kezdetét és ebből az imádatból - mivelhogy hozzákötötték magukat e jelenségekhez – elkezdtek energiát nyerni. Az uralkodó elit nem evilági/földönkívüli tagjai ettől kezdve elmondhatták magukról, hogy „én vagyok a Napisten” vagy „én vagyok a Hold istennője”. Egyszóval kitaláltak a maguk számára egy olyan pozíciót, amivel biztosíthatták maguknak az imádatot. Volt hogy mindenekfelett álló istenségnek kiáltották ki magukat, volt, hogy alacsonyabb rangú istenek képében tetszelegtek és volt, hogy különböző dolgokért felelős isteneknek mondták magukat. Az uralkodó elit családok kineveztek jelenségeket, objektumokat és elhíresztelték, hogy azok ezért vagy azért felelősek, a többieknek pedig ehhez kellett igazodniuk.

 

Anu volt rangidős reptilián és az ő esetében az egyik lehetséges kötődési pont talán Zeusz személye lehetett a görög mitológiában, aki aztán később Jupiter lett a római korban, mielőtt a keresztény vallás elterjedt volna. (Szerk – Simonnak volt korábban egy meglehetősen sarkalatos, de mindenképpen figyelemre méltó felvetése, miszerint az egész római birodalom kezdettől fogva csakis azért lett létrehozva, hogy megteremtse a keresztény vallás kialakulásának és elterjedésének feltételeit, majd miután ez a kívánt hitrendszer – a niceai zsinaton manipulált formájában - elterjedt és kellő táptalajra lelt az emberiség körében, a római birodalom összeomlott és feladatát teljesítve egyszerűen le lett léptetve a történelem színpadáról.)

 

Mindig is Anu volt a rangidős isten, bár ő maga sohasem vállalta fel és nem kötötte magát ehhez a szerephez, a családtagjai viszont így tekintettek rá és az egész hitrendszert ebbe az irányba tolták. Minden ehhez hasonlatos hit kapcsolódott egymáshoz és amikor az egyik vallás elbukott és az aktuális „főistent” leváltották, akkor az adott vallás eltűnt a színről, majd egy másik országban egy másik csoport felállított egy új vallást - új néven, de régi tartalommal – és folytatódhatott tovább az egész játék. Voltak technikailag nagyon fejlett civilizációk, mint az inkák és a maják, akiknél – és különösen az inkáknál – elterjedt az emberáldozás, amikor is egy obszdiánból (vulkanikus kőből) készült tőrrel öltek meg embereket. Minden egyes civilizáció, ahol ilyen jellegű áldozatokat mutattak be, kapcsolódott a reptilián entitásokhoz. Oszd meg és uralkodj – mindig is ez volt Anuék vezérlő elve, így egyfolytában ki tudták játszani a királyi család tagjait egymás ellen.

obszidian.jpg A reptiliánok például mind a mai napig nagyon haragszanak a zsidókra, mert úgy hiszik, hogy a zsidó faj elárulta illetve kiadta a reptiliánok néhány titkát – a szövetség ládáját és sok más hasonló dolgot. A zsidó faj eredetileg egy nagyon prominens reptilián uralkodó fennhatósága alá tartozott, aki később nagyon megharagudott a - hogy a közismert kifejezéssel éljek - „kiválasztott népre”, mert úgy hitték, hogy a zsidók fontos információkat árultak el róluk.

 

 

A cikk itt folytatódik:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/kerdesek_es_valaszok_simon_parkes-szal_3_resz

 

A cikk első része itt olvasható:

http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/kerdesek_es_valaszok_simon_parkes-szal_1_resz