Tudósítás a Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség legutóbbi találkozóiról és ősi civilizációk űrprogramjairól - Corey/GoodETxSG

Corey/GoodETxSG beszélgetése Michael Salla-val a Titkos Űrprogram Szövetség és a Gömb Lények legutóbbi találkozóiról, helyzetjelentés a földönkívüliek közti megállapodások állásáról, a Solar Warden tagjairól és a Cabal közelgő bukásáról, illetve beszámoló a maja és más ősi civilizációk űrprogramjairól.

 

Korábban azt állítottad, hogy 4 alkalommal vettél részt titkos űrprogram csoportok közötti találkozókon. Az első ilyen találkozón, amelyet a Hold túloldalán lévő bázison tartottak 70 civil személy is részt vett. Voltak olyanok e a civilek között, akik ott voltak a legutóbbi találkozón is?

 

Nem. Ez az előző konferencián részt vevőkhöz képest egy teljesen más összetételű csoport volt. Az előzőleg említett találkozók óta mindössze egy ilyen összejövetelt tartottak a Hold túloldalán lévő nagy LOC bázison (Lunar Operations Command – "Hold Műveleti Parancsnokság"). A többi találkozó sokkal "spártaibb" körülmények között lett lebonyolítva. A Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség legutóbbi ülése a LOC bázison volt és azon csak egy kisebb csoport vett részt, létszámát tekintve kb fele a korábbiaknak, kb 30-35 fő.

 

Mit tudsz elmondani ennek a 70 főből álló civil csoportnak az etnikai, vallási, szakmai összetételéről?

 

Az első találkozón mindenféle életkorú nők és férfiak vettek részt a Föld minden tájáról, etnikai hovatartozásukról pedig a ruházatuk is árulkodott. Meglehetősen heterogén összetételű társaság jött össze, amely megfelelően reprezentálta a Föld bolygó lakosságát.

 

Voltak közöttük olyanok, akik hozzád hasonlóan szolgáltak a titkos űrprogramban?

 

Nem voltak. Ezek az emberek ugyanis mindvégig eléggé sokkolva érezték magukat a találkozó során, és megdöbbentő tapasztalattal szolgált számukra ez az egész konferencia. Teljesen átlagos emberek, a Föld minden pontjáról. Nem kaptam semmilyen eligazítást illetve közvetlen hírszerzési információt róluk, de én bizton állíthatom, hogy mindannyian "csillagmagok/csillaggyermekek" voltak

 

Kapott ez a 70 ember bármiféle feladatot, parancsot, hogy visszaérkezésük után mit kell tenniük, vagy nyilvánosság elé kell állniuk?

 

Ez nem tudom.

 

Várható-e az, hogy e 70 ember közül valaki nyilvánosság elé áll majd és megosztja a találkozókon szerzett tapasztalatait?

 

Ezt nem tudom megmondani. Egyikükkel összefutottam pár nappal később a helyi Adóhivatalban, ahol ki akartam váltani a kocsim regisztrációs matricáját. Ez ugyanaz a nő volt, akivel egymás mellett ültünk azon az űrhajón, amelyik a felsugárzott engem a fedélzetére, miközben én otthon a hátsó kertben álltam. (Érdekes módon, készült egy jelentés erről az ufo jelenésről, ugyanis 2 nő egy közeli utcában állva látta ezt az űrhajót, amíg felsugároztak a fedélzetre). A nő eléggé zavarba jött, amikor meglátott, teljesen elkerekedtek a szemei. Én arra számítottam, hogy üdvözöljük egymást és egy jót beszélgetünk arról, ami velünk történt. Ehhez képest hirtelen kilépett a sorból (ahol már ki tudja milyen rég óta várakozott) és sietve elhagyta az épületet.

 

Mikor végeztem a dolgommal én is kimentem az épületből, reméltem, hogy megvárt valahol a bejárati ajtó közelében, és az épületen kívül találkozni tudok vele. De nem találtam sehol. Ott álltam az esőben, néztem a parkoló autókat, hátha meglátom valahol, de nem volt sehol. Beszálltam a kocsimba és csalódottan elmondtam a feleségemnek, hogy mit láttam, majd elhajtottunk. Fogalmam sincs, hogy miért viselkedett így, mivel előtte találkoztunk a hajón és egymás mellett ültünk egy hatalmas szobában a LOC bázison, ahonnan átszállítottak minket abba a gömb alakú űrhajóba, ami a Gömb Lényekkel történt második találkozó színhelyeként szolgált. Ő egyébként nem volt azok közt, akik találkoztak a Kék Avianokkal, hanem e találkozóval egy időben, ő más Gömb Szövetséghez tartozó lényekkel találkozott. Remélem, hogy eljut hozzá ennek a beszélgetésnek a híre és végül úgy dönt, hogy felveszi velem a kapcsolatot, ha neki is szándékában áll. Ugyanakkor mindenkit emlékeztetnem kell, hogy a Cabal és a titkos földi kormányzat szindikátusai egyfolytában támadják a csillagmagokat/csillaggyermekeket. Szóval lehet, hogy biztonsági okokból döntött úgy, hogy inkább nem beszél velem. (Biztonsági előírásokat természetesen a Gömb Szövetség is alkalmaz).

 

Említetted, hogy a Solar Warden csoport része ennek a Titkos Űrprogram/Gömb Szövetségnek, másik 5-7 ősi civilizációhoz tartozó űrprogramokkal együtt. El tudnád mondani, hogy ezek melyik civilizációból származnak?

 

Nem szívesen tenném, ugyanis ez az információ sok vitára adhat okot. Van néhány e csoportok között, amelyek köré egész hitrendszerek alakultak ki az ufológiával foglalkozó emberek körében. Néhány csoport ezek közül úgy létesített kapcsolatot személyekkel vagy kisebb csoportokkal, hogy "idegeneknek", vagy "xy" csillagrendszerből, "xy" Föderációból érkezőknek adták ki magukat... Ez egy megtévesztés volt a részükről, amelyet a különböző titkos űrprogramok vezetői egy jó darabig be is vettek, egészen addig a pontig, amíg gyanítani nem kezdték a csalást és más világokból érkező Szövetségesek illetve más "ősi Szakadár Civilizációk" képviselői meg nem erősítették számukra ugyanezt. Emellett pedig a titkos űrprogram más csillagrendszerekben folytatott intenzív kutatásai és expedíciói is igazolták, hogy megtévesztés áldozatai lettek.

 

A "csaló idegenek/megtévesztő istenek" némelyike szövetségben állt a titkos földi kormányzatokkal és szindikátusaival egészen a közelmúltig. Ezek az Illuminátus csoportok bizonyos okokból kifolyólag most le akarják rántani a leplet ezekről a "hamis idegenekről". Nem tudom, hogy milyen okból rúgták össze a port egymással. Annyit tudok, hogy a Titkos Űrprogram Szövetség nem akarja, hogy a Cabal/Illuminátus csoportok a Szövetség felé tett gesztusként, "szívességből" leplezzék le ezeket a "hamis idegeneket".

 

Kemény válaszcsapás várható azok részéről, akik azt állítják, hogy ezek a csoportok "jó szándékú idegenek, akik az emberiség megmentéséért dolgoznak". Ezek a félrevezetett emberek erősen támadni fogják a hírhozókat. Mi azt gondoljuk, hogy ha a Cabal csoportok nyilvánosságra akarják hozni ezt az információt azelőtt, mielőtt ők is lelepleződnének, akkor ezt nekik saját maguknak kell megtenniük. Ha a titkos űrprogramban egykoron részt vevő veteránok közül valaki bele akar nyúlni a méhkasba, és egy kicsit megbolygatná a dolgokat, akkor csak tegye, lelke rajta. A Titkos Űrprogram Szövetség a maga részéről egyelőre nem erőlteti ezt a kérdést, egészen addig, amíg el nem érkezik az ideje.

 

Ezek az ősi időkben élt civilizációk hozzánk hasonló utat jártak be, abban az értelemben, hogy a nyilvánosság nagy része elől el volt zárva a fejlett technológiák többsége, míg egy kis létszámú elit kisajátította és birtokolta a monopoliumát ezen technológiáknak, miközben titokban működtette a saját űrprogramját?

 

Igen, néhány esetben ugyanezt a módszert követték. Más esetekben pedig a régi civilizációk egyfajta "kasztrendszer" irányába fejlődtek, amelyben egyedül a királyi és papi kasztnak volt hozzáférése a titkokhoz. Általában a papságon belül még további kasztok is kialakultak, és ezek között voltak, akik a tudománnyal, vagy mágiával foglalkoztak, stb... Egy közös vonásuk volt csak, hogy az "átlagembert" vagy ha úgy tetszik, a "munkásosztályt" teljes mértékben kihagyták a játékukból. Számukra maximum mitologikus történetek jutottak, amiket az uralkodóik csepegtettek és terjesztettek el a nép körében. Többször előfordult, hogy ez a papi kaszt elzárta és őrizte a titkokat akár még más kasztok elől is.

 

Ha összehasonlítjuk a jelenlegi földi emberiséget a régi idők civilizációival, akkor azt láthatjuk, hogy mintha manapság több fejlett technológiai eszközt bocsátanának a nyilvánosság rendelkezésére, mint a régi időkben, méghozzá azért, mert a korábbi civilizációk uralkodói sokkal szigorúbban érvényesítették a monopóliumukat a fejlett technológiákra vonatkozóan. Egyetértesz ezzel?

 

Egy bizonyos pontig igen. Azokban az időkben, amikor az átlagember még kevésbé volt fejlett, sokkal egyszerűbben lehetett hivatkozni a misztikára és mágikus mesékre, és könnyebben félre lehetett magyarázni az embereknek, hogy mit is láttak valójában. A civilizáció és az "átlagember" technológiai fejlődésével ez a lehetőség egyre inkább érvényét vesztette. A "tudatosság" általános emelkedése a nép körében ugyancsak egy fontos tényező. Az Elit számos módon el tudja érni, hogy az emberi populáció tagjai elutasítóak legyenek és tudatlanok maradjanak az "egyesített tömegtudatosság társteremtő erejét" illetően... Ezen az alapon képesek a fekete mágiájukat és a mi egyesített tudatosságunkat eszközként használni ahhoz, hogy rabszolgasorban tartsanak bennünket. Remélem, hogy ezt mindenki kellően mértékben megérti.

 

Az Egyiptomban található abüdoszi templom falán fejlett technológiai eszközöket ábrázoló hieroglifák láthatók (lásd lejjebb). Ezek a technológiák széles körben ismertek voltak Egyiptomban, vagy a titokban zajló űrprogram részét képezték?

 

Így van, teljes mértékben! Vagy pedig egy még régebben létezett "Szakadár Civilizációhoz" tartozhattak, melynek a technológiájával szembesültek az Egyiptom földjén élők. A helyszínből (templom) ítélve és annak tükrében, amit fentebb említettem, a papi kaszt sok esetben több tudással rendelkezett, mint a saját uralkodóik, királyaik... Biztosan tudjuk azt is, hogy kapcsolatban álltak más világokból érkezett lényekkel és "csaló istenekkel"/ősi szakadár civilizációk lényeivel is.

abydos-glyph.jpg

Az abüdoszi templom hieroglifái

 

Mit tudsz arról az ősi űrprogramról, amely a maja civilizációval kapcsolatos? Milyen fejlett az ő technológiájuk más űrprogramokéhoz képest?

 

Igen! Nagyon békések és nagyon visszahúzódóak. Együttműködnek más csoportokkal és néhány embernek (köztük nekem is) segítséget nyújtottak. Nagyon érdekes technológiákkal rendelkeznek. Mit értek az alatt, hogy érdekes technológia? Hatalmas méretű tökéletes henger alakú hajóik vannak, amelyek egyfajta "csiszolt kőből" készültek. Technológiailag nagyon fejlettek, telepatikusak, nagyon-nagyon más elveket követnek a technológiára és a fizikára vonatkozóan. Mentális Interface technológiát használnak (közvetlenül a tudattal működtetik a technológiát). Nagyon megkedveltem őket a találkozóink során szerzett tapasztalataim okán és azért is, mert segítséget nyújtottak nekem.

 

mexstatues-2.gif

 

Maja templomból származó leletek

Platon írásaiban emlegetett egy, az atlantisziak és görögök között dúló háborút, amely során az utóbbiak megpróbáltak ellenállni az atlantisziak támadásainak. Létezett-e atlantiszi és/vagy görög titkos űrprogram?

 

Nagyon sokszor előfordult, hogy az "átlagemberek" a megtapasztalt jelenségeket próbálták a maguk módján, a saját koruknak megfelelő világszemlélet alapján megmagyarázni. Azokban az időkben előfordultak olyan ütközetek, amikor mind a másvilágról érkezett, mind az ősi szakadár civilizációk tagjai közvetlenül jelentek meg az égen, vagy járkáltak az emberek közt a bolygó felszínén (elhagyva földalatti lakóhelyüket, vagy égi, "mennyei" műveleti bázisaikat és szándékaiknak megfelelően közvetlenül figyelték az eseményeket)

 

Ez lehetett pl egy régebbi ősi szakadár civilizáció harca egy másikkal szemben, vagy más világról érkezett lények civilizációja harcolt a bolygó egy részéért, vagy akár az egészért (sok ilyen történet aztán kultúráról kultúrára öröklődött, néha kicsit hozzátettek, alakítottak rajta, így a történet egy idő után lassan változásokon esett át). Nincs tudomásom ősi görög szakadár civilizációról. Volt azonban kapcsolat az ősi görögök és egy bizonyos ősi szakadár csoport között, elsősorban genetikai és társadalmi vonatkozásban. Ugyanez elmondható az ősi rómaiakról és egy mai napig létező római birodalmi csoportosulásról (ráadásul ez a csoport elég erős ma is). Mindenesetre ezek a kapcsolódások rendkívül komplexek és sok esetben vitára adhatnak okot.

 

A Védákban említésre kerülnek repülő városok, amelyek nagy háborúkban vettek részt (Mahabharata). Ezek a városok az ősi indiai titkos űrprogramhoz tartoztak, vagy régebbi civilizáció maradványai voltak?

 

Ezeket a titkos űrprogramon belül mi csak "hordozóknak" hívjuk, az ufológusok talán ugyanerre azt mondanák, hogy ezek anyahajók. E hajók az ősi szakadár civilizációk és más világból érkezett lények közti háborúk megfigyelésére szolgáltak, ahogyan az le is van írva számos kultúrában, pl a görögöknél vagy a vikingeknél... Ezek a csatározások többnyire a Föld bolygó atmoszféráján kívül zajlottak, főleg a Hold körül s a naprendszer külsőbb térségeiben, de bizonyos esetekben az égen, a bolygó felszínén és a Föld felszíne alatt is. Leginkább az ősi időkben történtek ezek, de néha még a középkorban is előfordultak (és olykor később is). Elég sok titkos feljegyzés maradt fenn e konfliktusokról, amik most a Vatikán és más Elit csoportok birtokában vannak és úgymond be lettek szkennelve egy "adatbázisba", amihez nekik hozzáférésük van (Glass Smart Pads technológián keresztül). A helyzettől függően lehetőségük van más világokból származó adatbázisokhoz való hozzáféréshez is.

vimanas_small.jpg

A legutóbbi titkos űrprogram találkozóról szóló beszámolódban említetted, hogy 3 küönböző létesítményben is jártál azért, hogy a gömb lényektől származó információkat ossz meg a titkos űrprogram harci személyzetének és ők szkeptikusnak mutatkoztak a gömb lények "hippi szeretet és béke" üzenetével kapcsolatban. Az ősi űrprogramok személyzete is hasonlóan viszonyul ehhez?

 

NEM! Az ősi szakadár civilizációk nagyon erős összeköttetésben állnak a "Univerzális Elmével" (Akasha Krónikával), az Egység Törvénye filozófiáját követik és az univerzum fizikai működésének módjával is tisztában vannak. Emellett ismerik a denzitások és a dimenziókon ill más valóságokon keresztül történő munkálkodás módját is. Ennélfogva ők nagyon csendesek, látszólag csak "hátradőlnek", és inkább puszta megfigyelői a jelenlegi titkos űrprogramok és a titkos földi kormányzat ténykedéseinek. Emellett a 3-ik, 4-ik illetve 4-ik, 5-ik denzitású csoportokat is figyelik, akik egyébként szintén képesek elég gyorsan rájönni különböző dolgokra. Ezen más világokból érkezett csoportok (drákonidák, orioniak és mások) amúgy az utóbbi időben egyértelmű kimutatták azon szándékukat, hogy szükség esetén hajlandőak "feláldozni" a saját alacsonyabb kasztjukba tartozókat is, hajlandóak az őket követő földi elit MINDEN tagjától megszabadulni, csak hogy maguknak kegyelmet és megbocsátást nyerjenek és szabadon elhagyhassák a Földet és a Naprendszer külső területeit. Ezeket a közvetlen ajánlatokat petíciók formájában nyújtották be a Gömb Lény Szövetségnek, és minden ilyen kérelmük elutasításra került! A Titkos Űrprogram Szövetség néhány tagja (és a nemrég hozzá csatlakozott dezertőr Cabal csoportok) úgy gondolták, hogy ez egy "győztes/győztes" típusú megállapodás lenne, és egyáltalán nem voltak boldogok az elutasítástól, míg a Szövetség más tagjai a döntés mellett foglaltak állást.

 

Ha jobban elmagyarázom a MILAB program kiképzésének sajátosságait (a legszörnyűbb részeket megpróbálom majd kihagyni), talán jobban érthetővé válik, miért akadt problémája a titkos űrprogram harci legénységének amikor szembesítették őket a Gömb Lények és a Kék Avianok békés üzenetével. Ahogy már említettem, a titkos űrprogram majdnem minden tagja a MILAB programokból került ki. A honlapomon http://spherebeingalliance.com/ közzétettem egy listát ezekről. Ezek közül az egyik legnagyobb programot Project Blue Bird-nek hívják (Kék Madár Projekt). Ebből világosan kitűnik, hogy ez egy rövid időre szóló program volt az 1950-es években és hamar lezárásra került. Nos, ez a program nemcsak, hogy folytatódott, hanem sokkal szélesebb körűvé vált és jelenleg is tart.

 

A Project Bluebird program személyzete nagyon nehezen tudta feldolgozni a Kék Avianok létezését a velük való találkozás után. Néhányuknak úgymond „bekattant” valami (talán programozták is őket erre) és volt néhány nagyon kellemetlen incidens, az egyiknek én magam is részese voltam az egyik helyszínen. Ezek az emberek ugyanis emlékeznek a MILAB programban eltöltött éveikre. Mikor odaküldtek, hogy találkozzam velük, kérdéseket tettek fel, hogy meggyőződjenek arról, hogy én magam is részvevője/áldozata vagyok a MILAB projektnek... Mindannyian ugyanezt kérdezték tőlem: „Uram, most akkor ez egy újabb átb***ás?” Ugyanezt a kérdést ismételgették felém újra meg újra. Amikor beszéltem nekik ezekről a Gömb Lényekről és más titkos űrprogram szövetségesről, akik ugyancsak tanúi voltak a találkozónak, leírást adtam róluk és közvetítettem az „Üzenetüket”, akkor ez a „bekattanás” lassan szertefoszlott bennük és ahogy egyre többet és többet elmondtam, elkezdtek egyre normálisabban viselkedni, megváltozott a hozzáállásuk.

 

Van néhány ember itt a Földön, akik közvetlenül az Illuminátusok/Cabal dezinformációs hálózatához tartoznak. Blogokat indítanak a interneten és aktívan részt vesznek a fórumok beszélgetéseiben és azt állítják, hogy a Gömb Szövetség és a Kék Avianok részét képezik egy hatalmas átverésnek és mindezt nagyon okosan kitervelik, összemixelik az információkat, lopnak innen-onnan, a "Rejtett Kéz" interjúból, az "Egység Törvénye" könyvekből és a "Seth könyvéből". A fenti információ bizonyára újra csak olajat önt a tűzre, amit persze megpróbálnak majd a saját céljaikra felhasználni, de el kell mondjam, hogy én őszinte vagyok és úgy adom át ezt az információt, ahogyan az megtörtént. A dezinformációs ügynökök végső soron azért teszik, amit tesznek, mert hiszik, hogy az Illuminátusok "felépülnek" ebből és újra régi fényükbe fognak majd visszakerülni. Óvatosan kell tehát bánnunk az információval, megválogatni a "megbízható" barátainkat és forrásainkat.

 

Az ősi titkos űrprogramok emberei spirituálisabb szemléletűek, amely lehetővé tette számukra, hogy épek és sértetlenek maradtak az évezredek során?

 

Ez csak bizonyos esetekben igaz. Sajnos a fejlett technológia és a spirituális fejlettség nem jár kéz a kézben. Számos ősi szakadár civilizáció tagjai NAGYON tisztességtelenek és az emberek előtt istenekként vagy idegenekként mutatták magukat, akik egy másik csillagrendszerből jöttek, hogy segítsenek az emberiségnek. Évezredeken keresztül kihasználták a földi emberiséget és a legkorruptabb, legromlottabb más világi csoportokkal dolgoztak együtt, ha érdekeik és szándékaik úgy kívánták, emelett egészen a legutóbbi időkig együttműködtek a titkos földi kormányzattal és szindikátusaival. Most azonban úgy néz ki, hogy ezek csoportok összevesztek egymással és a titkos földi kormányzattal. Megpróbálják egymást is becsapni és lerántani a leplet arról az ősi szakadár civilizációról, akik idegeneknek állítják be magukat, mint ahogy valójában tényleg azok is.

 

A titkos földi kormányzat és szindikátusai ugyancsak azzal szembesülnek, hogy "őrző isteneik" és más világi szövetségeseik elárulták őket, és most már egyenesen azon vannak, hogy feláldozzák őket a saját szabadságukért cserébe. Így aztán ez az Ellenséges titkos űrprogram és a különböző titkos földi kormányzatok most egymás ellen fordultak. Alig tudják egyben tartani a dolgokat. A Titkos Űrprogram Szövetségnek azonban ugyancsak megvannak a maga problémái, nem nagyon találják egymás között az összhangot, nagy a széthúzás. Odafönn és idelenn is elég nagy a kavarodás jelenleg a különböző csoportok között. Ez lehet az a kitörési pont, amire az emberiségnek most szüksége van. A Kék Avianok szerint a helyzet egy kicsit keményebbé válik, mielőtt végleg elrendeződnek és helyükre kerülnek a dolgok. Nem pusztán a Teljes Közzététel (Full Disclosure) sajátos természete és az emberiség ellen elkövetett bűnök nyilvánosságra kerülése miatt, haem azért is, mert az Emberiségnek el kell engednie a karmáját és ennek érdekében meg kell tapasztalnia néhány kemény leckét, hogy azok beleivódjanak a genetikai emlékezetébe. Ugyanis ez gondoskodik majd arról, hogy manipuláció és rabszolgaság időszaka után, ne ismétlődjenek meg újra azok a törtnelmi ciklusok, amelyekben a mindvégig jelenlévő őrző istenek/földönkívüli fajok és az általuk felállított emberi elnyomó rendszer, a titkos földi kormányzat, valamint a babiloni pénzmágián alapuló pénzügyi rendszer alakították az élet folyását a bolygón. Ezután mi magunk leszünk felelősek a saját jövőnkért. Nem tudok jobb alapot elképzelni e jövő kezdetéhez, mint azt, ami a Szövetségtől kapott üzenetben állt. "Legyetek sokkal szeretetteljesebbek, mindennap munkálkodjatok mások szolgálatán (service to others), gyakoroljátok a megbocsátást (és a karma elengedését), valamint fókuszáljatok a rezgésetek és tudatosságokat emelésére". Személy szerint én nem látok semmi rosszat ebben az üzenetben.

 

Corey/GoodETxSG

 

+Kiegészítés

 

Levélváltásuk során Michael Salla bevallotta Corey-nak, hogy a maja űrprogram képviselőivel ő is személyes kapcsolatba került. Corey erre a következő választ küldte Sallának:

 

"Wow, ez egy csodálatos lehetőség, Dr. Salla. Ők egy nagyon tiszteletreméltó és békés csoport. Hogyan került kapcsolatba velük? Én minden pillanatot élveztem, amit a társaságukban töltöttem.

 

Nagyon spirituálisak, mentálisan és technológiájukat tekintve is nagyon fejlettek. Folyton mosoly van az arcukon, égszínkék színű "papi" ruhát viselnek és egy sapkát hordanak a fejükön, ami méginkább hasonlít a papok által használthoz. Alacsony termetűek, 160-170 cm magasságúak. Amikor találkoztam velük, azt gondoltam magamban, hogy úgy néznek ki, mint az Umpalumpák a Johhny Depp féle Charlie és a csokigyár című filmben. Miközben erre gondoltam, egymásra néztek és jól mulattak azon, hogy én miket "gondolok". Mikor erre zavarba jöttem, ők csak még jobban mosolyogtak (a filmben az Umpalumpákat játszó színész nagyon hasonlított hozzájuk).

 

Technológiájuk neurológiai interfaceként működik (gyakorlatilag közvetlenül az idegrendszerükhöz kapcsolható) és teljes mértékben lenyűgöző. Nagyon érdekes volt pl az a szerkezet, amivel segítettek nekem eltávolítani a "fájdalmat" és "negatív energia kapcsolódásokat", amelyek bizonyos nagyon sötét emlékeimhez kapcsolódtak. Ezt a szerkezetet ők "glóriának" hívták, és úgy nézett ki, mintha aranyból lenne, de olyan könnyű volt, mint egy madártoll. Amikor a fejemre tették, "hozzátapadt" a fejemhez/koponyámhoz, mintha csak egy mágnes lett volna. Egy lebegő konzolon nézték a folyamatot, de soha nem nyúltak hozzá, hanem mentálisan irányították. Ezt rendkívül érdekesnek találtam... A hajóik hatalmas henger formájúak, amik tömör, csiszolt kőből készültek. A hajó belseje ugyanebből a fényesre csiszolt kőből volt (a padló, a falak, a mennyezet is). Viszont egyetlen ablakot sem láttam és elmondták nekem, hogy azért, mert "nincs rá szükségük".

 

Hatalmas szolgálatot tettek nekem és elmondták, hogy nagyon sok olyan embernek segítettek "felépülni", akik különböző bázisokon illetve más csillagrendszerekben rabszolgaként voltak tartva. Vannak titkos helyek más naprendszerekben, ahol kolóniák állnak rendelkezésre, ahol az ilyen szerencsétlenül járt emberek felépülhetnek és addig maradhatnak, amíg nem képesek újra beilleszkedni a társadalomba. A maják nagyon sokat segítettek nekik. Sokan úgy gondolják, hogy ők idegenek, akik emberi rabszolgáknak nyújtanak segítséget. Tévesen állítják róluk ezt olyanok, akik nincsenek tisztában a tényekkel.

 

Dr Salla, nagyon boldog vagyok, hogy része volt ilyen tapasztalatokban ezzel a csoporttal kapcsolatban. Az a tény, hogy interakcióba léptek magával és meghívták őnt magukhoz, nagyon sokat elmond önről. Ők nem hazudnak és nem tévesztenek meg senkit sem, és egészen mostanáig nem is nagyon léptek kapcsolatba másokkal...

 

Köszönöm az interjút.

 

Corey

 

http://exopolitics.org/ancient-space-programs-human-extraterrestrial-alliance-meetings/